Hétfőn és kedden Brüsszelben voltam az Európai Néppárt Politikai Bürőjának ülésén. Egyik kollégám megkérdezte, honnan van erőm, hogy még mindig harcoljak, hogy tovább dolgozzak akkor, amikor valószínű, hogy ez az utolsó hetem miniszterként. Kissé csodálkozva nézhettem rá, mert magyarázkodni kezdett, hogy szerinte, ha az államfő visszatér hivatalába, másnap fel is függeszt engem. Erre mit válaszolhattam, csak azt, amit már számtalanszor elmondtam: folytatom a miniszteri és politikai munkám, ez a dolgom. Miközben ezt magyarázom, először fogalmazódik meg bennem, hogy tulajdonképpen – ha lehet ilyet mondani – megszoktam ezt a bizonytalanságot. Miniszteri megbízatásom időtartama már az elején kérdéses volt, bizonyára sokan emlékeznek, hogy az elemzők már az első perctől rövid életet jósoltak a 2004 végén megalakult Tariceanu kabinetnek. Ezt követte az előrehozott választásokról szóló, havonta felbukkanó hír. Majd az államfő és a miniszterelnök nyílt konfliktusa miatt lett bizonytalan a kabinet sorsa. Utána felröppent a pletyka, hogy felszámolják a Távközlési és Informatikai Minisztériumot. Közben megpróbálták az RMDSZ-t eltávolítani a kormányzástól. Majd jött a kémkedés és árulás vádja. Ez utóbbi lassan hat hónapja tart.
Úgyhogy megtanultam ezzel élni és ami még fontosabb, ilyen körülmények között is dolgozni, tervezni. Nem is jutott eszembe, hogy az utolsó projekteket indíthatom útnak. Az államfő már december 5-én felfüggeszthetett volna tisztségemből, amikor az ügyészség kérte, hogy engedélyezze a kivizsgálásomat. A dossziémmal több mint három hónapig nem foglalkozott. Majd engedélyt adott a kivizsgálás elkezdésére annak ellenére, hogy előttem még ő is elismerte, hogy a vádak koholmányok és az általa létrehozott bizottság is ezt állapította meg. Ahogy a miniszterelnök az euró-parlamenti választások elhalasztásáról döntött, az államfő másnap felhívta Markó Bélát és közölte, hogy engedélyezi a kivizsgálásomat. Majd a kampány kellős közepén jelentik be, hogy megkezdik a bűnvádi eljárást ellenem, és olyan napra kapok idézést, amikor előre lehetett tudni, hogy Budapesten veszek részt egy olyan eseményen, amelyet a román nagykövetség szervez. Az már csak hab a tortán, hogy rögtön maga az ügyészség terjeszti a pletykát, mely szerint megszöktem az országból!
Én azonban folytatom a munkám. Még akkor is, ha látom Guşă-t, – aki fiatal kora ellenére a múlt rendszer gondolkodásmódját sajátította el, és aki különböző titkosszolgálatokkal tart fent homályos kapcsolatot -, hogy az RMDSZ székházak előtt tüntet felfüggesztésemet követelve, hazugságokat terjesztve velem kapcsolatban.

Egyre többször hangoztatom: igyekszem normális maradni egy abnormális világban. Remélem, hogy sikerülni fog…

1950. május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter tett javaslatot arra, hogy az első és második világháborúban egymás ellen harcoló európai országok szén- és acéltermelésüket vonják közös irányítás alá. Francia- és Németországon kívül Belgium, Hollandia, Luxemburg és Olaszország válaszolt a felhívásra, és 1951 áprilisában aláírták az első Szén és Acélközösséget létrehozó Párizsi Szerződést. Ezt tartják az európai integráció első lépcsőjének. 1985-ben döntötték el, hogy az unió tagországai május 9-én ünnepeljék az Európa Napot. Tulajdonképpen ez a nap nemcsak az alapító országok ünnepe, hanem az összes tagországé, amelyek a csatlakozást választották és elkötelezték magukat a békeprogram, szociális fejlődés, gazdasági fejlődés és szolidaritás alapgondolatai mellett.

A hét elején Budapesten egy román-magyar gazdasági fórumon vettem részt, ahol az uniós csatlakozás, mint lehetőség volt a főtéma. Előadásomban arról beszéltem, hogy Románia és Magyarországnak közös a jövője az unióban. Tudom, hogy sokan legyintenek rá, megint egy hangzatos szöveg. Én viszont úgy gondolom, hogy ehhez aktív szerepet kell vállalnia mindenkinek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A beszédek ideje lejárt, tettekre van szükség, ezzel mindannyian tisztában vagyunk. De mi is ennek a módja? Pár héttel ezelőtt a blogon feldobtam a labdát, találjunk ki megoldásokat arra, hogyan is éreznénk magunkat otthon az EU-ban. A teljesség igénye nélkül szemlézek egy-két véleményt a hozzászólásokból.
Emerikusz: Úgy gondolom, hogy a Brüsszeli képviselőinknek nagy felelőssége lesz abban, hogy otthon érezzünk magunkat Európában. Egyelőre olyan érzésem van sokszor, mint amikor vendégségben vagy és alkalmazkodsz a házi szabályokhoz. Sokat kell változtatni az EU-ban is (és gondolom lehet), hogy nekünk jobb legyen. … Rá kell jönni, hogy mi vagyunk az EU
Nagy István: Az Unió nem csodaszer. Az Unió semmit sem ad önzetlenül. Legkevésbé a pénzt. Annak jelentős hányada hozzájuk fordul vissza szakértői, technológiai, know-how díjként, kamatként vagy náluk termelt árukért. (…) A mi sorsunk nem Európa és nem az Unió kezében van, hanem a sajátunkban. Ehhez viszont a néppel kell törődni, abba kellene japánosan befektetni. Sokkal előbb kell saját iskolahálózat, mint e-pont. Mert az iskola megtaníthat az e-pont optimális igénybevételére, de az e-pont soha nem tanít meg arra, amire az iskola nem tanított meg. Fontos, hogy legyen tágas, új tornaterem, de ha a meglévőben sem tartanak tornaórát, akkor minek.
Fairplayguy: A sikeres nemzetet a sikeres egyének adják. Úgy látom tényleg minden a tudásalapú nemzethez és a pénzhez vezet… Mert a sikert megint mi kell kidolgozzuk… a jövő nemzedékének… Ha akarjuk ha nem…

Nem véletlen, hogy ezt a három véleményt vettem ki a hozzászólásokból, ugyanis a pro vagy kontra EU mellett ott van az a gondolat, hogy magunknak kell megrajzolni a jövőnket, a lehetőségeket magunk alakítjuk. Helyettünk nem teszi meg senki.
Ugyanez a gondolat mentén mesélném el, hogy hétfőn Kóka Jánossal is találkoztam. Mindketten egyetértettünk abban, hogy új alapokra kell helyezni az anyaország kapcsolatát a határon túli közösségekkel. A partneri viszony jelenthet előrelépést és nem a függőségi viszony, amely erőteljesen kialakult az utóbbi 17 évben. Ezen mindenképpen változtatni kell, mindkét részről aktív szerepevállalásra van szükség. Hosszú távon így el lehetne jutni az egységes Kárpát-medencei fejlesztési térséghez. De ehhez pontosan megrajzolt jövőkép kell és azt közösen kell megrajzolnunk.

Kedves blogtársak és blogolvasók,

Ezúton is szeretném megköszönni, hogy a kolozsvári blogfesztiválon a gazdasági/társadalmi/politikai elemzések kategóriában az én blogomat tartottátok a legjobbnak. Bevallom az elején nagyon idegenkedtem a blogolás gondolatától, de úgy érzem, hogy fokozatosan kezdek ráérezni az ízére.
Ez a díj nemcsak megtiszteltetés, hanem arra kötelez, hogy folyamatosan jelen legyek a blogszférában és megosszam veletek gondolataimat és igen, kérdéseimet, kételyeimet is. Tudom, hogy a blog újszerű és sokak számára idegen kommunikációs eszköz egy politikus részéről, de visszajelzéseitek arra engednek következtetni, hogy szükség van a közvetlen kapcsolatra. Sőt arra is ígéretet teszek, hogy a blog csak kiindulási pont a közvetlen kommunikációra, hamarosan tovább szeretnék lépni, hogy még interaktívabb, tartalmasabb felületen tarthassuk a kapcsolatot. Sajnálom, hogy szombat este nem lehettem jelen a díjkiosztó ünnepségen, hiszen magam is követem az erdélyi blogszférát és szívesen találkoztam volna élőben is a kolozsvári bloggerekkel. De biztos vagyok benne, hogy erre is sor kerül hamarosan.

Ezúton is köszönöm a szervezőknek, hogy meghívtak a blogfeszt díjkiosztó estjére. Sajnos, előzetes terveim ellenére, nem tudok visszaérni Kolozsvárra ma estére.
Követve a blogfeszt folyamatát, sok érdekes, számomra új blogot fedeztem fel általa és örvendek, hogy az erdélyi blogvilág is ennyire színes és állandó fejlődésben van.
Gratulálok a szervezőknek, hiszen a megfelelő helyen és megfelelő időszakban próbálták feltárni ezt a jelenséget. Úgy tűnik a blog maga egy igazi kommunikációs forradalom. Vannak akik dicsérik szabadságát, mások elítélik, de a bloggolás ma már a társadalom velejárója. Még akkor is ha a hét elején arról értesültünk, hogy egy diákot kizárták az iskolából, mert blogján feltárta iskolája valóságait. Az ilyen megnyilvánulások ellen jó együtt fellépni, hiszen a kritikusan gondolkodók megnyilvánulási formáit nem szabad ily módon szankcionálni!
További sok sikert a szervezőknek, résztvevőknek, gratula a nyerteseknek!

Kedves barátaim!

Sokszor jeleztétek, hogy nem minden kérdésetekre válaszolok. Nos itt az alkalom, hogy élőben beszélgessünk!
Pénteken, április 27-én az eTransylvania Egyesület online kerekasztal-beszélgetésén veszek részt. A www.eregio.eu honlapról elérhető virtuális találkozóhoz regisztrálni kell, majd feltehetitek kérdéseiteket, ebben a körben az Európai Unió kapcsán. Tehát találkozzunk pénteken, romániai idő szerint fél kettő és három között. Az online kerekasztal-beszélgetés az egyesület Behálózunk az EU-ba elnevezésű programjának része. Én Sepsiszentgyörgyről jelentkezem be, ugyanis részt veszek a 16. Szent György Napokon. Várlak benneteket!

2006. október 23. New Delhi, India fővárosa. Hivatalos megbeszélések hosszú, fárasztó sora után vagyunk. Negyedik alkalom, hogy tagja vagyok a Traian Băsescu által vezetett hivatalos küldöttségnek. Így már ismerős az a gesztusa, hogy este mindenkit meghív egy pohár italra apartmanjába, ahol kötetlenül beszélgethetünk.
Utolsóként érkezem, a többiek – többek között Adriana Săftoiu, Mihai Ungureanu, Codruţ Şereş, Teodor Stolojan – már ott vannak. Mi történik Budapesten? Ezzel a kérdéssel fogadnak. Meglepődve és szomorúan nézem a CNN híradásait, ahol Budapest a nap híre, az 1956-os forradalom emlékére szervezett ünnepségek utcai összecsapásokba torkolnak. Mesélem, hogy mi a belpolitikai előzménye a történteknek, Mihai Ungureanu ismeri a helyzetet, kiegészít.
Röviden így mutatjuk be: Magyarországon a szocialista győzelemmel járó parlamenti választást követően, megjelent a miniszterelnöknek egy nyilatkozata, amelyben elismeri, hogy az előző mandátumban és a kampányban is hazudtak. A jobboldali ellenzék vehemensen megkérdőjelezte az új kormány legitimitását, a miniszterelnök lemondását követelve. Több utcai tüntetést szerveztek az Országház előtt. A kormányfő a parlamenttől bizalmi szavazást kért, sikerrel.

Traian Băsescu a következőképpen reagál: mit akar az ellenzék utcai tüntetésekkel, ha a miniszterelnök bizalmat kapott a törvényhozástól, a demokráciát a parlamentben és nem az utcán csinálják.
Én ezzel ma is egyetértek. Úgy tűnik, hogy Traian Băsescu már nem így gondolja… Ilyen hamar megváltozott véleménye a demokráciáról?

Így válaszoltam a napokban egy televíziós műsorban feltett kérdésre. A riporter megütközve kérdezte, pont ön mondja ezt?
S nem csak ezt mondom, hanem így is gondolom.
Ez a bejegyzés épp akkor születik, amikor a parlament az államfő felfüggesztéséről szavaz, pont egy hónappal később, hogy Traian Basescu zöld utat adott indíték és bizonyíték hiányában egy bűnvádi eljárás megindításához.

Rares, az említett műsorvezető meglepetése jogos, hiszen sokan a politikai életből, nemcsak politikusok, de elemzők is összekapcsolták az elnök lépéseit és az ellenem felhozott „hazaárulás és kémkedés” vádakat. Ez az ő véleményük.

Engem az ország sorsa érdekel. Ezért nem örvendenék az államfő felfüggesztésének. Aki követte korábbi nyilatkozataimat, az jól tudja, hogy ez nem új álláspont részemről. Az eljárás elején már jeleztem, hogy nem értek egyet vele. NEM ERRE VAN MOST SZÜKSÉGE AZ ORSZÁGNAK. Vagyis nincs szükség további botrányokra, értelmetlen politikai csatározásokra.
Az államfő felfüggesztése most nem lehet kívánt dolog, bár kétségkívül megalapozott döntés lenne. Politikai stabilitásra van szükség, – de ezt ne tévesszük össze a semmittevés csendjével – hogy az uniós csatlakozást követően ne álljon meg a fejlődés és az ország nemzetközi tekintélye ne csökkenjen.

Néha úgy érzem, hogy különös tehetségünk van elrontani a jó startokat. Ilyen jó kezdet volt 1989 decembere, amelyet a bányászjárások követtek és húztak vissza évekre. Jó kezdet az uniós csatlakozás, most mégis inogni kezdett az egész. Múlt hétvégén Rómában részt vettem az olasz Kereszténydemokrata Unió, az UDC harmadik kongresszusán. Olasz, német, spanyol politikusok kérdezték: Mi történik nálatok Zsolt? Miért nem álltok le a marakodással?

Én nem értek egyet az államfő felfüggesztésével. Mégis ez bizonyulhat azon lépésnek, amely a politikai stabilitás kialakulásához vezet majd, amelyre nagy szükség van. Nagy szavak, lehet. Én hiszek az európai jövőben, ezért is dolgozom tovább, ezért vállaltam az EP jelölést..
Sokan fogadnak a mai szavazás kimeneteléről, mintha ez egy mérkőzés lenne, én remélem, talán mégsem játszadozunk a jövőnkkel. Olyan döntésre van szükség, amely stabilitást hoz.

Közben látom a tévében, hogy megkezdődött az együttes ülés a parlamentben. Látom, hogy Gabriela Creţu épp valamit dolgozik lapotopján, talán ő is a blogjába ír bejegyzést. Lehet, hogy ugyanezt teszi Hunor barátom is. A romániai blogokról egyébként érdekes összeállítást lehet olvasni a Romania Libera napilapban, itt a link is, http://www.romanialibera.ro/a92821/blogul-a-cincea-putere-in-stat.html

Az elmúlt hetekben több alkalommal is késztetést éreztem arra, hogy írjak erről a helyzetről, amelyet csak válságként tudok nevezni. Jogos lenne a kérdés: mi ebben az új? Hiszen már 2005 elején előrehozott választásokkal riogatták a közvéleményt. Akkor lett nyílt háború az államfő és miniszterelnök között, amikor ez utóbbi megtagadta, hogy lemondásával kényszerítse ki az előrehozott választásokat. Csak halkan jegyzem meg, hogy ezáltal az ország csatlakozása bizonyára elhalasztódott volna. Később érdekcsoportokról kezdtek beszélni, az igazságügyminisztert használva arra, hogy támadja saját kormányát. 2006 végére sikerült eljutni oda, hogy a kezdeti kényelmes parlamenti többség elúszott, a kormányon belül bizalmatlan légkör alakult ki, az ország pedig sodródik, mikor merre. Nem átallottak titkosszolgálati és/vagy ügyészségi eszközöket sem használni. A mostanra kialakult válsághelyzetnek egyik következménye az európai parlamenti választások elhalasztása. Azon a bizonyos kormányülésen is elmondtam, hogy ne a tüneteket, hanem az okokat próbáljuk kezelni. Nem tetszett az államfőnek, az eredményt láthattátok.
A miniszterelnök mai bejelentése is csak egy próbálkozás a helyzet megoldására. A fejlődéshez elengedhetetlen a politikai stabilitás. Az ország számára most a kihívás: a fejlesztési alapok felhasználása. Szinte minden területen késésben vagyunk a krízishelyzet miatt. Nos ezért kell a stabilitás.
És még valami, amit nem igazán mondanak ki az emberek: meg kellett állítani az elnök autoriter megnyilvánulásait, a titkosszolgálatokat a helyükre kellett tenni, a törvénytelen lehallgatásoknak véget kellett vetni stb.
Az RMDSZ ehhez a stabilitáshoz kíván hozzájárulni. A DA szövetség tagjai vesztek össze egymással, ennek eredménye ez a mai döntés. Mi továbbra is a programunk megvalósításáért kívánunk dolgozni, beleértve minden sajátos célkitűzést.
Összevetettem a ma javasolt listát az eredetileg, 2004 végén útnak indult jegyzékkel: Tariceanu, Markó Béla és jómagam vagyunk, akik ugyanabban a tisztségben maradtunk.

Nagy István bejegyzéseiben ajánl két témát: elnökválasztás az MKP-ban és az SZDSZ-ben. A két esemény kapcsán bennem ugyanaz a gondolat fogalmazódik meg.

Csáky Pált 1998-ban ismertem meg, ő képviselte az MKP érdekeit az EDU (European Democrat Union – jobboldali pártok szövetsége, amely később beolvadt az EPP-be). Bugár Bélával személyesen 1999-ben találkoztam, azóta is többször Erdélyben, Budapesten vagy Felvidéken beszélgettünk közös dolgainkról, a magyarországi kormánnyal való kapcsolatról, kedvezménytörvényről, a kormányzati szerepvállalás hasonlóságairól és a lehetőségeiről. Úgy ismertem meg őket, mint akik kiegészítik egymást.

Többen rámcsodálkoztak az elmúlt években, amikor azt mondtam, hogy a magyarországi pártok közül választási kampány szempontjából a legtöbbet az SZDSZ segített nekünk. 1996 elején Magyar Bálint és Csepeli György kampányfelkészítőt tartott az RMDSZ megyei kampányvezetőinek, előtte is és utána is segítségünkre voltak a kampánytechnikák kidolgozása terén, mindezt úgy, hogy köztudottan a legkreatívabb kampány az SZDSZ kampánya volt minden alkalommal.
Fodor Gábort személyesen nem ismerem, csak politikai tevékenységét. Kóka Jánost 2005 januárjában ismertem meg, mindketten legfiatalabb kormánytagként dolgoztunk. Azóta több alkalommal találkoztunk Budapesten, Bukarestben és Kolozsváron. Nyitott, együttműködésre kész személyiségként ismertem meg, akivel időnként sms-ben is megosztjuk álláspontunkat. A tavalyi választás után partnerminiszterem is lett és az eMagyar program folytatásában is megegyeztünk.

Két teljesen különböző szervezetről van szó, mégis ugyanaz a gondolat jut eszembe: az illető párt egysége. Mindkét esetben nagyon szoros választási eredményt könyvelhettünk el. Ez azt is jelenti, hogy törésvonal van a párton belül és a két tábor szinte egyforma erővel bír. Lesz-e erő a választási konfrontáció után a közös munkára? Amint Kovács Kálmán barátom mondta az SZDSZ esetében, például arra, hogy a győztes alelnökként számítson az alulmaradt munkájára? Vagy az MKP-ban arra, hogy ne Bugár távozását jelentse ez a helyzet? És itt, most nem személyekről, hanem vezetőkről van szó, akiknek távozása akár szakadáshoz is vezethet. És ez mindkét esetben veszélyeztetné a párt létét. Különösen igaz ez Felvidéken, ahol nehéz építkezés eredményeként jött létre az MKP, és ahol a megosztottság nem megengedhető luxus. De az SZDSZ is létét kockáztatná egy szakadás.

Ezzel a gondolattal gratulálok Csáky Pálnak és Kóka Jánosnak, bízva a vezetők bölcsességében.