Válasz és egyebek

Szeptember 15., iskolakezdés. Ha még szükséges lett volan, ime egy újabb nap amikor mindannyian érezzük, például Kolozsváron, hogy mit is jelent 18 év koncepció nélküli városfejlesztés. Hogy nem lehet közlekedni, parkolni, stb.
Apropó parkolás, ma újból szomorúan veszem tudomásul, hogy Kolozsváron vagy egy marék apró pénzzel járkálsz a zsebedben vagy kihágást követsz el ha parkolsz. Pedig 2005-ben Kolozsvár polgármesterérnek meséltem el először az SMS-en keresztül fizetett parkolási díj előnyeit. Mások azóta megcsinálták (Temesvár, Várad), itt meg nemrég szereltek fel vadonatúj, napelemmel is működő, de bankjegyet vagy bankkártyát el nem fogadó automatákat.

A tanácsadásról …
A tanácsadás ma ott áll ebben az országban, hogy egyeseket kémkedés gyanújával letartóztatnak, mások meg jól élnek ebből a tevékenységből :)

Befektetési tippeket szívesen osztogatok, időnként ingyen is :) . Így, azt gondolom, hogy ma Kolozsváron (vagy más nagyváros) környékén érdemes telket vásárolni. Hozzáteszem, hogy csak annak javasolom ezt, aki középtávon el tudja képzelni, tervezni mit is szeretne azzal a befektetéssel kezdeni. Arra, hogy az elmúlt időszak mesésnek (időnként csak az is) tűnő nyereségeit lehessen produkálni most, már kis esélyt látok. Fontos megnézni milyen fejlesztési tervek fogalmazódnak meg azon a környéken, ipari, kereskedelmi, lakás vagy netalán mezőgazdasági célra kívánják használni.

Az IT-ról: Románia már régen nem csak az olcsóbb munkaerő miatt vonzó az IT cégek számára. Számítani kell arra, hogy egyesek mozdulni fognak Kelet fele, de nem ezektől kell az innovációt várni. Amint a Nokia zsuki gyára sem innovációról szól. Az innováció nem az olcsóságot keresi elsősorban, hanem a szakképzettséget, regionális piacot, terjeszkedési lehetőséget. Azaz, az IT iparban a fejlődés fentarthatő, sőt azt gondolom, hogy az EU-s források sikeres felhasználása a kkv-k területén és a közigazgatás területén lényeges elmozdulást hozhat.

56 válasz: “Válasz és egyebek”

  1. Endre

    Nagy Zsoltnak, aki újrakezdte:
    http://luxuskurva.blogspot.com/2008/09/kreativ-blogger-dj.html

  2. KSz

    Kit látnátok szívesebben Markó Béla és Tőkés László helyett a Duna TV-ben?

    http://ksz77.wordpress.com/2008/09/16/kit-latnatok-szivesebben-marko-bela-es-tokes-laszlo-helyett-a-duna-tv-ben/

  3. Mesebeli

    Kedves Zsolt, örülök, hogy ismét hallani lehet rólad.

  4. KSz

    Én például egy Nagy Zsolt, Árus Zsolt, Toró Tibor tévés vitában több fantáziát látnék…
    A sajtóhírek alapján pl. Székelyföldet teljesen kifelejtették a képből a nagy öregek…

  5. attila

    A vadiuj parkoloautomatak tenyleg nagyon butak. Egyik alkalommal egyszerre karomkodtam meg rohogtem amikor probaltam fizetni. A dijkoteles parkolasi orak vege fele ha meghaladtam az osszeget ami az aznaprol hatramaradt dijkoteles perceket lefedi, kezdhettem elorol, mert kiirta, hogy tul sokat raktam bele. Ha nem fizettem be a minimum osszeget, termeszetesen akkor sem adott (viszont amugyis tobbet akartam maradni).
    Szerencsere volt annyi fele-fajta apropenz nalam, meg turelem es jatekkedv is, hogy jol elszorakoztam amig valahogy kicsikartam belole a cedulat.
    Ugy tunik, hogy a tervezoi eddig nyerogep-automatakon dolgoztak :D

  6. Árus Zsolt

    Nicsak,nicsak!
    A politikából visszavonult, az üzeleti életben szerepet vállaló Nagy Zsolt továbbra is a legfõbb úr a titokzatos erdélyi rádió- meg tévénél. Ezek ugye tisztára üzleti vállalkozások, SEMMI de semmi közük a politikához…
    Vagy pedig sántit ez a nagy kivonulás, a nagy önsajnálat (az RMDSZ cserbenhagyott, szegégy fejem, brühahaha). Van olyan ember mifelénk, aki hiszi, hogy Markóék egy kegyvesztett, kirúgott személyre bíznak egy ilyen érzékeny területet?