Nekünk fontos Európa!

Egy hónap múlva kerül sor az Európai Parlamenti választásokra. Az elmúlt időszakban már sok kérdés felmerült azzal kapcsolatban, hogy milyen esélyeink vannak nekünk, romániai, erdélyi magyaroknak, hogy számunkra eredményes legyen ez a megmérettetés. Mi lesz 2007. november 25-én este?
Engem is sokat foglalkoztatatnak ezek a kérdések. Mi lesz 25-én? És mi lesz azután? Mi lesz, ha az RMDSZ jelöltjei vagy a független jelölt jut be? Mi lesz, ha mindketten? És mi lesz, ha egyik sem? Több kampányban részt vettem, és minden esetben feltettem magamban két további kérdést is: „Mi a tét?”, és „Mi az én felelősségem?”
Most, néhány lépessel hátrábbról szemlélve az eseményeket ugyanezek a kérdések fogalmazódnak meg bennem. Egyértelmű, hogy ez a kampány számunkra más lesz, mint az eddigiek. Több szereplő, több változó, kétségesebb kimenetel. És nehéz egyértelmű válaszokat megfogalmazni a felvetődő kérdésekre.
A választások tétje számomra elég egyértelmű. Vagy lesz, vagy nem lesz magyar képviselőnk az Európai Parlamentben. Ez a tét. Viszont ez nem olyan egyszerű. Úgy tűnik, hogy sok erő összefog annak érdekében, hogy ne jusson ki magyar képviselő az EP-be. Naivak lennénk azt gondolni, hogy rajtunk, romániai magyarokon kívül bárkit is érdekel, ha nem lesz képviselőnk. Sem a romániai politikusokat, sem a magyarországiakat, sem pedig az Európai Uniót nem izgatja különösebben ez a kérdés. Ezt tapasztalatból tudjuk már. Ugyanakkor én azt gondolom, hogy magyar közösségünk nagyon is fontosnak tartja azt, hogy legyen politikai képviselete, lehetőleg minden szinten, mind az önkormányzatokban, mind a parlamentben, vagy az európai döntéshozó testületekben.
Nekünk fontos Európa.
Mi úgy gondoljuk, hogy ott kell lennünk! Mert vajon nem e egyik legfontosabb része épülő autonómiánknak az, hogy legyen magyar politikai képviseletünk minden szinten? A közösség akaratától nem járhatunk messze, ha a tétet célként fogalmazzuk meg, és azt mondjuk: a legfontosabb az, hogy legyen képviselete az erdélyi, a romániai magyarságnak az Európai Parlamentben. Ez az egyik alaptétele az elkövetkező egy hónapnak.
Viszont a jelenlegi helyzetben e cél megvalósításának mikéntje nem olyan egyértelmű. Magyar-magyar verseny is van. Az emberek nehéz döntést kell majd meghozzanak az urnák előtt. Ez mindenkinek az egyéni döntése lesz, és én nem erre akarok most kitérni. A választási matematikát már többen is boncolgatták, és ez valóban kulcskérdés. A legtöbb elemző úgy látja, hogy a két fél kiüti egymást a választásokon. Az RMDSZ-nek 5,00 százalékra, Tőkés Lászlónak 2,86 százalékra van szüksége a bejutáshoz. Ez összesen szinte 8 százalék, ami a 6,5 százalékarányú romániai magyarság számára elérhetetlennek tűnik. És mégis van megoldás, és valószínűleg egyetlen helyes megoldása van ennek a matematikai képletnek. Éspedig az, ha a magyar lakosság, a magyar emberek a lehető legnagyobb arányban vesznek részt a választásokon.
Minél nagyobb a magyarok többletrészvétele, annál nagyobb az esély arra, hogy legyen európai képviselet.
Az eddigi választási eredményekből kiindulva azt mondhatjuk, hogy számottevő eltérés eddig nem volt magyar és román részvétel között. De azt is tudjuk, hogy sosem volt a mostanihoz hasonló a helyzet, és sohasem volt ilyen mértékben veszélyeztetve a képviselet biztosítása. Számomra nagyon fontos az, hogy van egy logikus megoldása ennek a helyzetnek. És úgy gondolom, itt jön képbe a mindannyiunk egyéni felelőssége. Nem megfutamodás vagy távolmaradás a megoldás egy bonyolultnak tűnő helyzetben, hanem egyénileg és közösségként is felelősséget kell vállalni a megoldás érdekében. Minden magyar embernek, egyénileg az a felelőssége ebben a helyzetben, hogy éljen a demokrácia által biztosított állampolgári jogával, és menjen el november 25-én szavazni. Az értelmiségiek feladata pedig az lehet, hogy elmagyarázzuk és felhívjuk a figyelmet erre: csak akkor lesz magyar képviselet, ha minél többen elmegyünk, és választunk.
Egy hangsúlyos mozgósító kampánnyal kell készülni azoknak, akik úgy gondolják, hogy nekünk fontos ott lenni, hogy nekünk fontos Európa. Gondolkodjunk, beszéljünk erről, a lehető legszélesebb körben.

1,272 válasz: “Nekünk fontos Európa!”

  1. kesztió

    Hááát… számomra nem ilyen egyszerű a kérdés.

    Én egy bizonyos szempontból tragikusnak érezném, ha az RMDSZ bejutna az EP-be. Ugyanis az RMDSZ megalakulása óta megszokta, hogy akár fejre is állíthatja a szavazóit, az erdélyi magyarok reális alternatíva hiánya miatt úgyis rá fognak szavazni. Magyarul, akármit megengedhet a szavazóival szemben, a siker borítékolható. Hát hülye lenne az a párt, aki nem használna ki egy hasonló helyzetet!

    Sajnos, Tőkés püspök indítása ide vagy oda, az RMDSZ továbbra is az igazság egyedüli letéteményesének érzi magát, és az egyetlen megoldás arra, hogy az RMDSZ leszálljon a magas lóról, csakis a büntetőszavazat lehet.

    Ez a büntetőszavazat természetesen nem okoz gondot annak, aki amúgy is Tőkés elveivel azonosul. Annak a szavazónak viszont, aki önmaga prostituálásának érezné, ha Tőkésre adná a voksát (alulírott is ebbe a kategóriába tartozik) – így fel se tevődhet számára, hogy a püspökre szavazzon –, ez a büntetőszavazat nagy áldozatot, és főleg, kockázatot jelent.
    Azt a kockázatot, hogy az erdélyi magyarságnak esetleg valóban nem lesz kéviselete Brüsszelben.

    Kérdés, hogy megéri-e ez az áldozat annak az egyedüli esélyét, hogy az RMDSZ-ben a választási vereség hatására lavinaszerű öntisztulási folyamat induljon el, és a Markó-féle garnitúra végre átadja a helyét a fiatalabb, még nem (annyira) korrumpálódott szárnynak (Nagy Zsolt, Kelemen Hunor, Korodi Attila, stb.).

    Számomra a válasz: igen. Így eléggé valószínű, hogy a liberális pártra fogok szavazni.
    Sorry. Nekem a felelősséget most ez jelenti…

  2. Koka Jani

    Kedves Zsolt ,
    sajnos nagyom is helyesen es szajam ize szerint irja kesztio .
    En is onmagam prostitualasakent ereznem magam ha buntetoszavazatot adnek . A gond hogy az uj listara sem kivanok szavazni . Szerintem a nagyobb gond hogy ezen az allasponton nagyon is sokan vannak .
    Sot az elkovetkezo n evben sem hiszem hogy meg egyszer ertelmet latom a dolognak . Sajnos .
    Most is utalok a jobbkezemre nezni ha eszembe jut hogy reggel 6 ( hat) orakor mentem el szavazni .
    Szerintem es ezt nagyon oszinten mondom a kormanyzati felelosegvallalas szart sem ert . Egy atkuras volt az elejetol a napjainkig .
    Sajnalom , de nem tudom elfogadni ervelesed .

  3. Nagy Zsolt

    Kedves Koka Jani!

    Újból átolvastam szövegemet, de semmi utalást sem találtam benne a kormányzati szerepvállalásra vagy annak minősítésére. Mielőtt ilyen sommásan leírnád, látogass el erre a linkre http://rmdsz.eu/mimunkank.php
    Nem akartam szövegemben és most sem fogok korteskedni. Egyszerűen arról a felelősségről kívántam beszélni, hogy ne maradjunk távol.

    Kesztió!

    Szerinted a liberálisok jobban képviselnek majd téged mint 2 vagy esetleg 1 magyar? Netán 3? Vagy tényleg azt gondolod, hogy egy esetleges sikertelenség a megújulásnak kedvez? Attól tartok nem. Már csak azért sem, mert a sikertelenség máshol érdek, nem itt.

  4. Koka Jani

    Kedves Zsolt ,
    eleg szomoru hogy nem Te korteskedsz , mivel aki Teged levaltott pancser .
    Marmint aki a kampanyt iranyitja , ha meg iranyitja .
    Olvasd el a blogjat , a fideszbikak naponta feltorlik vele a padlot .
    Abban is igazad van hogy nem minositetted a kormanyzatot ebben a hozzaszolasodban .
    Elnezest , tenyleg nem idevalo ez a resz .

  5. Smafu

    Vajon valóban szart sem ért a kormányzati részévtel? Vajon?
    Ezt csak akkor tudhatnánk meg, ha még eghyszer le lehetne játszani mindent, csak éppen kormányzati részvétel nélkül.
    Azonban nem hiszem, hgoy szükséges, hiszen aki a romániai társadalom tagja, és van némi tapasztalata, az pontosan tudja: a fennti szart sem ért állítás nem igaz.
    A liberális párttal egy baj van: Nemzeti Liberális Párt. Hogy lehet egy liberális párt nemzeti?

  6. Sunci

    Zsolt,

    En ugy fogalmaznam at az egyik kerdesed, mi lesz a következö 2 evben, ha az erdelyi magyaroknak csak 0, 1, 2 vagy netan tan 3 kepviselete lesz? Lenyeges különbseget az egyszerü ember szemevel nezve nem latok. Hosszu tavon mar mas lenne a kerdes, de 2 evre? Hm, kerdem en, mitöl mas, hogy egy fel evet halasztva a valasztasokat, meg mindig nulla kepviseletünk van. Ha valaki ugy gondolja, hogy ennel több, az ervelhet.

    Tehat szamomra ez egy idealis alkalom összemerni az erdelyi magyar-magyar eröviszonyt. Es barmi lesz az eredmeny (0, 1, 2 vagy 3), tanulni fog mindket oldal belöle es ertelmesebben (?) fog viselkedni a jövö evi valasztasokon.

    Azt kered: ertelmisegi, mozgosits! A dilemmam az egesszel csak az, hogy ez a tema a csaladokban is szakadashoz vezetett. Szüleinket, akik nem olvassak a blogodat, csak a napi irott es olvasott sajtobol ertesülnek, igencsak nehez kimozditani abbol az allaspontjukbol, hogy ne az rmdsz-re szavazzanak, föleg, hogy nem reformatus templomba jarnak.

    Ez a dilemmam, es nem is keves.

    üdv,
    az operencian tulrol

  7. kesztió

    „A liberális párttal egy baj van: Nemzeti Liberális Párt. Hogy lehet egy liberális párt nemzeti?”

    Szerintem harsány derülésre fakadsz, ha elárulom neked, hogy megjegyzésírás közben ez az én agyamon is pont így átfutott. Másképp mivel magyarázod, hogy nem írtam oda a nemzetit? :D

  8. Tihi

    A kormányzási szerepvállalás értelmetlenségéről el kellene beszélgetned azokkal a polgármesterekkel és polgárokkal, ahová új útakat és új vízh
    lózatot vezettek, azokkal az iskolaigazgatókkal és diákokkal ahol új vagz felújított épületet kaptak (esetleg végre tiszta magyar iskolát) és azokkal a kulturális eseményeket szervezőkkel és élvezőkkel akik az utóbbi években kormányzati pénzekből tartották fenn intézményeiket, rendezvényeiket.

    Az RMDSZ megújúlását szerintem az RMDSZ-en belül is a legtöbben akarják. Ne gondold, hogy mindenki vasfoggal ragaszkodik a poziciójához. Vannak ilyenek, vannak egy páran. De észre kell venni, hogy egyre több fiatal kerül egyre felelősebb pozícióba. Persze a folyamat lassú. Talán jóval lassúb mint szeretnénk. De azt mondom, hogy inkább újíts, javíts, reformálj egy teljes strukturával, szakember gárdával, rendes anyagiakkal és megfelelő kapcsolatokkal rendelkező rendszert, mintsem a “reformot” annak széttörésében lásd.

    Az egésztől való lefordulás sem old meg semmit. Szar az RMDSZ, jaj de szar, és mennyi baja van. De meglátnám, hogy milyen lenn ha nem volna. Ha nem volna kit felhívni, ha valamit el kell intézni. Ilyen egyszerű mindennapi dolgok. A világ kapcsolathálókon működik. Ha saját országod hálóján kívűl vagy, akkor sajnos eléggé korlátolt érdekérényesítési lehetőségeid vannak.

    Ne jöjjön el az az idő mikor ezt meg kell tapasztaljuk.

  9. kesztió

    Ja, Zsolt.

    Nyárádi Karesz finoman szólva nem RMDSZ-barát blogjában (http://nyaradi.blogspot.com/2007/10/mark-bla-honfoglal.html) meglehetősen vitrolos hangnemben vette villára az Új Honfoglalás szlogeneteket (bár tudnám, ki volt az a pihent agyú, aki kitalálta).

    Mindamellett, hogy én viszont a harsányan jobboldali blogokért nem rajongok különösebben, csak annyit tudok mondani: igaza van.

    Ha Tőkés követné el ezt az idétlen „marketingfogást”, elintézném azzal, hogy egy századdal ezelőtti rugóra jár az agya (ezt amúgy mindenképp fenntartom). De az RMDSZ részéről azért mellbevágott egy kicsit a dolog, hallod-e. Olyan az érdekvédelmi szervezetünk, amilyen, de én azt hittem, legalább profi imázsépítőkkel dolgozik. Igaz, a Székelyföld-tábla is kitett magáért baklövés-vonalon…

  10. BBarni

    Szar az RMDSZ, jaj de szar, és mennyi baja van. De meglátnám, hogy milyen lenn ha nem volna. Ha nem volna kit felhívni, ha valamit el kell intézni
    Gondolod, hogy ez igy müködik? János bácsi felhív valakit? Elér vele valamit? 2 évet ki lehet bírni. 2 év mulva parlamenti választások, ha gáz van rátok szavazunk ujra. Ha nem választunk. az autonomiát itthon kellett volna kiharcolni. Milyen rosszul esik a románoknak , hogy most ti honfoglalást emlegettek igaz-e? Megszokták, hogy ti vagytok a moderáltak. Tőkésékkel jesztgettétek őket.
    Tévedtek, ha azt gondoljátok, hogy az értelmiség fog mozgósítani. Ők tisztában vannak veletek. Csak a János bácsikra meg Mari nénikre számíthattok. Az értelmiség jelentheti számotokra a véget.
    üdv. Barni

  11. új széköly

    kesztió!
    Sajnos az Rmdsz nem dolgozik profi imázsépítőkkel, és azt is megmondom, hogy miért! Nem mintha nem lenne pénz…á, dehogy…csak azért, mert egyesek a haverjeiket teszik oda, ahonnan visszacsöppenhet még egy kis zsozsó, nem érdekelve az sem őket, hogy azok csak sz..t tudnak összehozni…mint, ahogy sok esetben olyan jelölteket állítanak, akikről előre lehet borítékolni, hogy nem fog nyerni, de ők azt állítják ki akkor is, mert az az ember azt és úgy csinálja, ahogy mondják neki…magyarán szólva, nem tetszik az uraknak, ha egy paraszt beleszól a dolgaikba…bár lehet, hogy többet és jobbat tudna mondani, mint az egész bagázsi…

  12. új széköly

    Tihi!

    Nem is azzal van bajom, hogy sok helyen miket vitt véghez az Rmdsz, hanem az, hogy azt, amit véghez vitt, hogy vitte véghez, az, hogy miért csak egyes helyeken – éppen Rmdsz emberek körzetében -, és azon a sok helyen, ahol nem csinált semmit, mit várnak el, mit mondjanak az emberek…és hogy szavazzanak??
    A rendezvények közül is csak azok kaptak pénzt, amelyek valamilyen formában hozzátok kötődtek…bár lehet, hogy sokkal jobbat is összehoztak, mint, amikte ti szerveztetek…
    A kapcsolathálóval igazad van, ezt el kell ismernünk…rossz az, hogy ilyenekhez kell folyamodni, de ez része a balkáni demokráciánknak….
    Viszont azt elvárhatnám, hogy normálisabb, becsületesebb képviseletünk legyen…
    Szerintem akár belső választásokkal is el lehetett volna dönteni a magyarság körében, hogy ki induljon az EP választásokon, hovatartozástól függetlenül…
    Valahogy ez a Júliu nem fér a bögyömbe..és ahogy tudom nem vagyok az egyetlen…

  13. új széköly

    Zsolt!

    Nem azzal van baj, hogy nem akarunk magyarokra szavazni…ezt nem akarjátok megérteni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!…hanem az a gond, hogy azok, akik kiálltak, hogy rájuk lehet szavazni, hitelüket vesztették…érted!!!HITELÜKET VESZTETTÉK!! és ez az Rmdsz- re is érvényes…értsd már meg, hogy nem támadó szándékkal vannak az emberek, vagy nem szeretik a nemzetüket… a legtöbben szívesen mennének el szavazni, ha lenne megbízható ember…mondom EMBER!!!…de nincs…és képzeld el ezeket a kisembereket, milyen borzasztó lehet nekik…nincs senkijük, nincs, akiben megbíznának…Te fel tudod fogni, hogy min kell keresztülmenjen egy magyar ember, hogy oda jusson, hogy pl. a liberális pártra szavazzon…feltetted magadban, magadnak legalább 1x a kérdést, hogy vajon, hogy jutottak ezek az emberek ide?? benéztél legalább egyszer ennek a kérdéskörnek a mélyére?? nem hiszem…mert, ha megtetted volna, akkor – remélem! – megszégyellted volna magad, talán még a többiek nevében is…és hidd el, meg is döbbentél volna…úgyhogy azt ajánlom, ne azt kérdezgessétek, hogy jaj mi lesz velünk, ha nem jutunk be, ki fog minket istápolni, hanem azt kérdezgessétek, kit tegyünk befutó helyre, aki tisztességes, karizmatikus, becsületes EMBER??

  14. Partiumi

    Ha nem lesz egy erdelyi magyar kepviselo sem, (marpedig ugy olvastam, a neten valami kutatasrol szolo cikkben, hogy nagyjabol ez varhato) akkor az ertelmiseg kinek fog panaszkodni Brusszelben ha nem teszik ki a dohanyozni tilos tablat az egyetemre, ad absurdum pofan verik mert szorolapot osztogat? Az ertelmiseg, barmelyik oldalra is huz a szive, maga alatt vagja a fat ha nem mozgosit teljes erejevel…

  15. Tihi

    Felhívja János bácsi is a polgármestert, a tanácsost. Felhívja az annyira húzószkodó értelmiségi is, mikor el kell intézni egy projektet. Látok, hallok én is eleget. És hidd el, nemcsak az “RMDSZ pártjáról”. Felhívta Tőkés is Markót mikor a PKE-t kellett akreditáltatni. Felhívja több “jobboldali” értelmiségi is az RMDSZ minisztereket, államtitkárokat ha szükség van. A háttérbe nincsenek nagymagyar szájtépések. Ott mindenki magyar, és haver. A többi csak színdarab.

    Az dobja az első követ az RMDSZ-re akinek az utóbbi években nem intéztek el valamit az annyira utált udemerések. Bukiba, megyébe, helységbe.
    Kiváncsi vagyok hányan lesztek. (Árus Zsolton kívűl aki evidens módon itt is hibát fog kapni :)

  16. új széköly

    Ez az Új Honfoglalás pedig úgy, ahogy van hülyeség!! Ki volt ez az észkombájn, aki kitalálta?? Remélem adtatok neki prémiumot, hogy ilyen fantasztikus dolgot hozott össze, mert ez általában így szokás, mikor ilyen fantasztikus, zseniális, szuper dolgot hoz létre valaki..és még, ha rokony is…akkor meg pláné…

  17. Lolka

    Az értelmiségre én nem nagyon alapoznék.
    Sajnos legtöbbször nem tesz tanúbizonyságot nagyobb, vagy még akkora, politikai éleslátásról sem, mint az egyszerű emberek. Sőt, hajlamos valakit még akkor is támogatni, ha látszik, hogy az nem a helyes út és személy.
    Lásd. pl. Băsescunak mennyi mindent elnéznek, mert elitélte a kommunizmust.

  18. domi

    Hat, Tihi ur, on igencsak pofatlan megjegyzest tett. Mit gondol, ha az eremdeesz urakon kivul valaki (“jobboldali”) polcon lenne, meg hivna az erdekkepviselo sejkeket Janos bacsi? Es on szerint Tokesnek inkabb kit kellett volna hivnia, aki Markoval hasonlo pozicioban volt?

  19. Márton Zoltán

    Kedves Tihi!
    Az hogy az udmr fiatalodik, még semmi jót nem jelent, mert a trónörökösök még olyanok sincsenek, mint elődeik. Ha meg lehetett volna szervezeten belül oldani az öntisztulást, az már rég megtörtént volna, mert vaknak is világos már elég régen, hogy a szekér szakadékba robog méghozzá hátszéllel.
    A hálózat, igazad van, működik méghozzá nagyon szelektíven. Jónéhány színmagyar település maradt ki komoly fejlesztési támogatásokból csak azért mert nem udmr irányítású (eszembe sem jut Udvarhely). Olyan települések, ahol a polgármester nem ül karbatett kézzel, hanem dolgozik, koptatja a kormányhivatalok lépcsőit, készítteti az elő és utótanulmányokat, csak éppen nem jó a pedigréje. Nem szeretek így általánosan, “sokat sejtetően” beszélni, leírhatnám a községek nevét is, de ezzel nem hiszem, hogy használnék nekik, csak még feketébb listára kerülhetnének. Tudom, Partiumi azt fogja mondani paranójás vagyok :-) – bár lennék.
    Kedves Zsolt!
    Tiszteletreméltó a felhívásod, de nem hiszem, hogy bejön.
    Ez az egész cirkusz csak egy erőpróba, mely körvonalazza a következő játszmák szabályait. Nem akartátok a próbafutamot a legutóbbi helyhán, hát megtartatik most. Ha jól tudom 2 évente van EP választás. Nem szakad le a mennyezet, ha senki sem megy Brüsszelbe, de az eredmély önmagában fogja felrázni a társaságot (remélem). Szerintem nagyon gyenge lesz a részvétel, az eredmény meg enyhén Tőkés javára fog alakúlni, annak ellenére, hogy komoly választási csalásokkal kell számolnunk.
    Legyetek jók!

  20. Árus Zsolt

    Tihnek (mert ez a kisebb baj, de ha már megszólított):
    Talált. Ismét bebizonyítod azt, hogy nem tudsz magyarul. Nem veszõhiba, annál több. Érdemi. Kettõ.
    1. Hibát találni lehet valamiben, nem kapni. Kapni csal valakitõl lehet.
    2. Az emberek nem vasfoggal ragaszkodnak,hanem foggal-körömmel. Vasfoga az idõnek van.

    Zsoltnak:
    Imét mellébeszélsz.
    “Mert vajon nem e egyik legfontosabb része épülő autonómiánknak az, hogy legyen magyar politikai képviseletünk minden szinten?”
    Nem Zsolt, távolról sem ez. Sõt, semmi köze sincs hozzá. Az autonómia arról szól, hogy a magunk dolgában mi döntünk. Az meg kifejezetten izléstelen, hogy épülõ autonómiát emlegetsz. Hol épül? Mibõl? 18 éve azzal hitegetitek az embereket, hogy ez is meg az is az épülõ autonómia része, de ma már egyre kevesebben hiszik el szerencsére ezt a maszlagot.
    Az pedig jogos elvárás mindenkivel szemben, aki azt mondja, hogy nekünk fontos Európa, fontos ott lenni, hogy ezt bizonyítsa is. Például azzal, hogy ott vagytok egy éve, tessék leltárt készíteni arról, amit ott megvalósitottatok. Ne az utakról meg a tornatermekrõl szóljon ez a kampány, mert az nem EU téma. Beszéljetek az ottani megvalósításokról.

  21. Árus Zsolt

    Még valami, nagyon lényeges:
    A lényeg az lenne, hogy a rendszer változzon, nem az, hogy minél jobban beleépüljünk. Mondom ezt azoknak, akik azzal dicsekednek, hogy mennyi mindent “intézett” az RMDSZ.
    Ennek kapcsán mondom:
    A jobb ma egy veréb mint holnap egy túzok ugyan magyar közmondás, de azért nem biztos, hogy mindig és mindenhol tisztelni kell. Kérdezzük meg a déltiroliakat, hogy kibírták-e sok éven át, hogy nem voltak embereik Rómában, hogy ezt-azt “intézzenek”, s hogy most visszagondolva az akkori idõkre bánják-e, hogy a következetes harc útját választották.

  22. Papp Attila

    ÚJ HONFOGLALÁS!? Gondolom nem akarjuk lerohanni europát. Ami az RMDSZ és Tőkés László versenyfutását illeti, engem személy szerint meggyőztek, NEM TRAGÉGIA KIMARADNI az EPéből (lehet ez is keserü), aztán meg hamarosan megismétlődik (ez olyan csonka mandátum, vagy nem?), de annál nagyobb tragédia az hogy ilyen módon próbálják felmérni erőviszonyukat a jövő évi sorozatos választásokra (helyhatósági és álltalános). Szerintem mindkét csapatnak igaza van a maga szemszögéből, a probléma csak az, hogy a balga belgákkal, “mezei” romániai magyarokkal mi lesz, nem igazán jut idő vagyongyarapítás közben a közösségre? Szerintem ebből van elege a közösségnek. Az, hogy ki mikor mit intézett és mit nem az RMDSZ segítségével erről lehetne beszélni, akárcsak arról is, hogy “a mi munkánk”! Végigolvasva a hozzászólokat aggódom és óva intek mindenkit attól, hogy az értelmiséget vagy akármelyik más társadalmi csoportot kaptafára húzzuk. A romániai magyarság két táborát kell nézni és nem a frontembereket. Valamikor voltak a Gézák, most van Tőkés – Markó, majd lesznek mások. A távolmaradás lessz mindkét csapat legnagyobb problémája, hisz a hallgatag tömeg sorai egyre csak nőnek és nőnek. Markó Béla elnök szavaival élve: “Minden rendben”. Sok sikert a versenyfutóknak, minket Óvjon az Úr és az Én szavazatomra ne számítsatok.

  23. Lolka

    Most nem azért Zsolt, de a más szemében a szálkát, a te szövegedben meg a nagy hibákat nem veszed észre:
    “Még valami, nagyon lényeges:
    A lényeg az lenne, hogy a rendszer változzon, nem az, hogy minél jobban beleépüljünk.”
    Mintha lenne itt egy “enyhe” szóismétlés…

    Dél-Tirolos példa nem jó. Egészen más volt a geopolitikai környezet, egészen más a terület elhelyezkedése is. Az a model Székelyföld esetében nem működik, nem működhet.
    Apropó, érdekelte is őket Róma, mikor a gazdag osztrákok körében az volt például az általános gyakorlat, hogy Dél-Tirolban üdültek, ezzel is segítve az ottani turizmust, illetve a német ajkú lakosságot a megélhetésben.

  24. Padi

    @ Marton Zoltan: 5 evente vannak

    Mas:

    A kapcsolati halo es annak fontossaga amirol Tihi beszel nem valami balkani sajatossag es betegseg, barmennyire is szeretnek egyesek ig ybemutatni, ez egyszeruen a modern politikai elet velejaroja. Pont ugy megvan a kcisics erdelyi magyar “jobboldalnak” (zavarban vagyok mikor meg kell oket pontosan nevezzem vagy hatarozzam, modnhatnek polgariakat is, lenyegeben a volt RT-re es aztan az abbol osztodassal szaporodo szervezetekre gondolok) a fidesz iranyaban mint az rmdsznek a roman politikai eletben es magyarorszagon….hat kevesbe a fidesz kornyeken.

    Arus Zsolt eyenesen a rendszer megtisztulasarol, valtozasarol beszel es kapasbo lhozza is melleje a deltiroli peldat, hatt maradjun kannyiban hogy ott azert folyamodtak olyan eszkozokhoz is amelyet nem lenne ajanlatos kovetni.
    Szerintem a jelenlegi rendszer (rmdsz) magatol, belulrol kell megvaltozzon (ami a kulso hatast nem zarja ki) es vagy sikerul neki vagy kampec magyar kepviselet. Mert ne mondja nekem senki hog yegy olyan szervezet aki nem volt kepes tobb even keresztul (meg ha gancsoskodasok is voltak az elejen) magat partkent bejegyeztetni es majd minden vitas kerdesnel szakadoztak szet letrehoznak nekunk egy uj, mukodo rendszert.
    Summa summarum: gyenge materiabol dolgozunk/ valogathatunk ugyhogy ne szamitsunk csodakra

  25. Lolka

    Figyelem, az előző hozzászólásomból kimaradt valami, és félreérthető lehet úgy.
    Szóval: a “Dél-Tirolos példa nem jó. Egészen más volt a geopolitikai környezet, egészen más a terület elhelyezkedése is. Az a model Székelyföld esetében nem működik, nem működhet.” után a következő jön:

    Nálunk mindent Bukarestben intéznek, a parlament szavaz a törvényekről, az EU parlamentje sem kötelezheti Romániát tul sok mindenre. Úgyhgyo, ha nem vagy ott Bukarestben, akkor annyi neked.
    Amúgy arra nagyon kiváncsi vagyok, hogy a dél-tiroliaknak fájt-e, hogy nem volt képviselőjük Rómában. Gyanítom mindenekelőtt, hgoy a tárgyalásaik során nem egyszer mentek Rómába, mert ott kellett intézzeneke ezt-azt az autonómia kivívása kapcsán.
    Ugyhogy Zsolt, légyszives mutasd nekem azta dokumentumot amelyből kiderül:
    1. a Dél-Tiroliak nem lobbiztak Rómába, azaz nem voltak ott embereik

    2. ha az előbbi fennáll, akkor azt a közvélemény kutatást, amelyből kiderül, hogy ez nem fájt a Dél-Tiroliaknak.

  26. Márton Zoltán

    Kösz Padi!
    Látva milyen tájékozatlan vagyok, elolvastam az EP működési tudnivalóit :-) Hogy mikkel nem foglalkozik az ember manapság…
    Amúgy azzal is egyetértek, hogy “gyenge materiabol dolgozunk/ valogathatunk ugyhogy ne szamitsunk csodakra”.

  27. zoltán

    Kedves Kesztió miért érzed önmagad “prostituálásának”, ha Tőkésre adnád a voksod? Talán visszasirod azt a korszakot amelyiken Ő (is) próbált változtatni? Vagy birálod, mert szembefordul (és úgy néz ki mindenkinél jobban sikerülhet neki) az RMDSznek? Hogy nincs kiforrott háttércsapata, az lehet, de most nem biztos, hogy ez a lényeg.
    Gondolod, hogy egy sikertelen választás esetén ” a Markó-féle garnitúra végre átadja a helyét a fiatalabb, még nem (annyira) korrumpálódott szárnynak (Nagy Zsolt, Kelemen Hunor, Korodi Attila, stb.).”? Ez lehetetlen szerintem és szerintem már ezek a személyek is be vannak “oltva”, semmivel sem lenne jobb velük… Most legalább majd ezt is Tőkés képébe lehet vágni…
    Más… Már kérdeztem NZstól, nem méltatott válaszra, most megkérdezném még 1szer, hogy képzeli el az RMDSz olyan koalicióban magát (Európai Néppárt), amelyikben sem a magyarországi(FIDESz) sem a romániai(DP) “szárnyával” nem egyezik?
    Végül, szerintem nem lehetne lehetetlen nagyobb számban mozgósitani a magyarságot a románságnál és ezzel bejuttatni úgy Tőkést, mint a 2RMDSzest, DE ehhez nem Markó and company kell! És már Nagy Zs. Kelemen, stb is HITELTELEN. Teljesen új figurák kellenek. Számomra az lenne a mindenki által kivánt megújjulás… Igy csak foltozás…lenne…

  28. Erőss Bulcsú

    Nagyon szar lehet kampányolni a magyarságért, Erdélyért Ghita Frundaval, miközben nyílt titok Vásárhelyen, (Karesztól tudom), hogy annak idején ez a tetű nem mert és nem akart megszólalni magyarul a munkahelyén, és a kollégák Giginek kellett szólítsák! Szóval aki ezeknek hisz még ezután az vagy hülye, vagy tőlük kapja a pénzt és ezáltal megélhetéséért szavaz rájuk!
    Nu-i asa Gigi?…

  29. venceremos

    Miről is van szó legalábbis számomra ebben a nagy EP-és versenyfutásban? Kire szavazzak? Eszembe jut egy régi vicc: Hova is akasszam? hova is akasszam?…. senkit sem akarok akasztani, de azért dilemmám van.
    Első sorban az, hogy adva van egy eufórikus körülmények közt létrejött tömegszervezet az RMDSZ. Az idő bebizonyította, főleg az utóbbi több mint hatvan év a tömegszervezetek cselekvőképtelenségét a változó időkben anélkül, hogy valamely ideológiai azonosság vagy párhuzam volna köztük. Sajnos véleményem szerint, az RMDSZ a jelenlegi vezetés mellett képtelen a megújulásra, ezt akkor bizonyította először mikor a platformosodást olyan keretek közé szorította ami kizárta ezek tényleges működési lehetőségét. Féltvén az akkori funkcionáriusok ténylegesen kiharcolt pozícióját. De ezzel tulajdonképpen aláírta saját halálos ítéletét, sajnos nem volt elég előrelátó vagy mondhatnám úgy is nem tudott olyan „belpolitikát” kialakítani amely hosszútávon biztosítaná a politikai hitelét. Az, hogy meddig marad a porondon csak idő kérdése ha továbbra is így folytatja. Ki gondolhatja komolyan, hogy az erdélyi magyarság egyformán gondolkodik, hát ez volna az igazi katasztrófa. A helyi: kerületi, települési, megyei szervezetek tevékenységének satnyulása oda vezetett, hogy az érdekképviseletet vállaló tisztségviselők száma és személye alig hullámzó állóvízzé vált. Ilyen körülmények között maradt a frázisok puffogtatása és a tisztségviselők beosztásának bebetonozása. Ebből a helyzetből kimozdulni belátom, nagyon nehéz.
    A szatmári kongresszustól eltelt idő fejleményei bizonyíték, arra hogy aki változást akar pozitív irányba annak csak kívülről jövő akciókra adatik lehetőség. De az igazi bökkenők itt kezdődnek. Ha Tőkés bejut az EP-ébe akkor, rögtön föltámad a szervezet eddig lapító belső ellenzéke szövetkezve az eddigi különvéleményt kifejező „platformmal” és jogosan fejeket követel. Ha pedig az eddigi funkciók jól fizettek akkor nekik is távozniuk fog kelleni. Megalakulhat egy új politikai formáció, a kérdés már csak az jó ez nekünk? Így rögtön adódik minimum három választási lehetőség (lehet 1910-ben alternatívát jelenthetett volna). Mindezt a jövő évi hazai parlamenti és helyhatósági választásokra értem.
    Ha bekerül az RMDSZ az EP-ébe utána annyira nyeregben fogja érezni magát, hogy még írmagja sem marad a platformosodásnak. Akkor viszont az RMDSZ bekerülhet a következő hazai parlamentbe is – igaz akaratától függetlenül kisebb létszámmal. A szervezeten kívüli ellenzék bizonyos helyhatósági esélyekre számíthat. Marad az eddigi jól beolajozott, bebetonozott szervezet.
    Ha pedig az EP-ébe egyikük sem kerül be, akkor az itthoni parlamenti választásokon is megismétlődhet ez az eredmény. Mert most semmi esélyt nem látok egy érdemi kiegyezésre.
    Úgy vélem ez az igazi buktatója az EP-és választásoknak. Úgy vélem Románia „sorsa” és ezen belül a magyar kisebbség „sorsa” is Romániában dől el. Nem mindegy hol vagyunk parlamenten kívül vagy belül. Igaz, bent levőségünk túl sok eredményt nem tud felmutatni és az esélye megvan annak is, hogy „demokratikus” körülmények között elveszíthetünk olyanokat is amiket eddig kiharcolt képviseletünk. Az eredmények inkább helyi vonatkozásban jelentkeznek, lehet ez a legfontosabb. Egy célratörőbb és kevesebb tájba simuló politikával is meg kéne próbálkozni.
    Ezért tartom sokkal fontosabbnak a jövő évi parlamenti és helyhatósági választásokat. Szükséges belátni a kisebbségi magyar politikai kurzus változtatását ha még egyáltalán akarunk labdába rúgni. A kurzusváltásban pedig szükséges teret engedni a „másként gondolkodóknak”, márt csak azért is mert politikai fondorlatosságokban a feltörekvő külső ellenzék még kezdő, de valós igény megtestesítője. Részemről ezt egy egységes valós platformos szervezetben látnám, már csak statisztikai érvekre hivatkozva is.
    Ami az EP-ében való részvételt illeti a nélkül, hogy kisebbíteni kívánnám e fórum fontosságát mindkét felet külön-külön vagy együtt, vagy csak egyiket, egynek látom a 750 között.

  30. kesztió

    „Kedves Kesztió miért érzed önmagad »prostituálásának«, ha Tőkésre adnád a voksod? Talán visszasírod azt a korszakot amelyiken Ő (is) próbált változtatni? Vagy bírálod, mert szembefordul (és úgy néz ki mindenkinél jobban sikerülhet neki) az RMDSznek?”

    Ez a fenti kissé csúsztatás. Bár kétségkívül volt szerepe abban, hogy megtörténjen a rendszerváltozás, én ezt nem tekintem az ő érdemének. Ami az övé, az övé, és ebből a szempontból hálás vagyok neki, de nem élhet ebből a végtelenségig, tovább kell hogy lépjen, és egyelőre ő nagy lépésekkel lépdel visszafelé, a múlt századba.

    Ha rajta múlna, egészen biztosan büntetnék az abortuszt, a homoszexualitást, tiltanák az eutanáziát, az őssejtkutatást, kötelezővé tennék a vallási oktatást, eltörölnék a darwinizmus tanítását, valószínűleg visszaállítanák a katonaságot és a halálbüntetést, tehát az a liberális értékrend, amiben hiszek, és amit egyre inkább Európa is magáévá tesz, visszacsökevényesedne a múlt század eleji nemzeti–konzervatív–keresztény elvek és értékek mentén szerveződő világgá.

    Az általa elképzelt világban megszűnne a kulturális és civilizációs sokszínűség szeretete, a másság iránti tolerancia, nem a gyermekvállalás öröméért szaporodnánk, hanem a nemzet iránti kötelességből, hogy demográfiailag győzzük le az „ellenséges” népeket (egy olyan földgolyón, amelyik máris tízszeresen túl van népesedve), a más civilizációk felé való nyitottságot átvenné a saját hagyományainkba és túllihegett nemzeti értékeinkbe való visszafordulás, és oda jutnánk, hogy a magyarság lenne a dolgok legfőbb értékmérője.

    Lehet, hogy túlzónak és szubjektívnek tűnik ez a kifakadás, de mondd azt, hogy nincs benne valami…

    PS.
    Ha Tőkés elismerésben kellene részesíteni az RMDSZ-szel való szembefordulásáért, akkor mi járna V.C. Tudornak, aki már évek óta ennél is nagyobb szolgálatot próbál tenni az erdélyi magyar jobboldalnak, az RMDSZ betiltását követelve? :D

  31. Tihi

    Jaj, te kesztió, megint milyen szépen fején találtad a szöveg. Teljesen egyetértünk.
    És akkor most képzeld el ezzel a mentalitással a püspök úrat egy EP ülésen? Bár igaz, van ott egy frakció amibe beleillene: Identitás, Hagyomány, Szuveranitás – ITS a neve (http://en.wikipedia.org/wiki/Identity%2C_Tradition%2C_Sovereignty)

  32. Karesz

    Tihinek!
    “Az dobja az első követ az RMDSZ-re akinek az utóbbi években nem intéztek el valamit az annyira utált udemerések. Bukiba, megyébe, helységbe.”
    Nos Tihi , én itt állok a kezemben egy fél téglával és nagyon odavágnám, de mégsem teszem, pedig nagyon viszket időnként a tenyerem! Azt is megmondom, hogy az általad emlegetett telefonálós módszert használtam. Nem is akárkihez telefonáltam, és bár ne tettem volna! Az egész azért történt, hogy anno 2004 szeptemberében ne szüntessenek meg egy magyar osztályt, és ne küldjenek el utánna tanárokat, mert most már nincs kinek tanítani! Hogy milyen sikeres volt az akció, azt olvassa el aki akarja, a blogom egyik bejegyzésében, a http://nyaradi.blogspot.com/2007/09/knyszerplyn-az-elvek-mentn.html címen!
    Ennek a kiábrándító esemény ellenére, a kampány során tevékenyen vettem részt az rmdsz oldalán, és a maximálisan megengedett pénzösszeggel is támogattam azt! Hogy hányszor küldtem el magamban az anyjába az egész társaságot, azt ne tudjátok meg! Fogcsikorgatva szavaztam az rmdsz-re, mert tudtam, mint annyian mások is, hogy muszáj, mert nincs ALTERNATIVA! Most aztán az vessen rám követ, aki ide, vagy oda próbál engem beskatulyázni, s a nemzet érdekeinek emlegetéseit hányja fel nekem! Akkor világos lett számomra, hogy ezt tovább így nem lehet csinálni, mert itt a józan észt valakik otthon felejtették. Csak az elnökválasztásra emlékezzetek, aztán a kiegyezéseket követően a psd-vel való szakítás és a DA. csapathoz való csatlakozásra. A hatalom, a nagyravágyás elvette mindenkinek a józan eszét! Most úgy látszik, eljött az idő, mikor mindenkinek benyújtják a számlát és fizetni kell a múlt hibás döntései miatt!

  33. kesztió

    Karesz, megértem a felindultságodat, de biztos vagy abban, hogy az elnökválasztáskor és az azután következő cirkusz idején bölcsebb döntés lett volna az a verzió, amelyiknek az esetleges végkifejletét már sohasem fogjuk megtudni?

    Tudod, utólag könnyebb okosnak lenni. De az igazi hibás abban, ami akkor történt, én vagyok, és még az a néhány ezer választó, aki kényelemből és időhiányból nem állta ki az órás sorokat a második fordulóban! Igen, azon a néhány ezer választón múlott, mert 50-50% volt az eredmény!

  34. Fairplayguy

    Kedves Nagy Zsolt!

    Bölcs dolog az amit javasoltál… Minden magyar ember el kell menjen szavazni! Attól függetlenül hogy kire szavaznak…
    Végre egy bölcs dolog részetekről… Amúgy ha csak a matematikát és annal szabályait vesszük figyelembe az amit javasolsz az tényleg szép dolog….
    Kár hogy ez nem korábban jött a részetekről úgy mint sok minden más… Pld a politikai sokszínűség párton belül, stb…
    Csak a baj az hogy ehhez nem igazán volt erőtök… Könnyebb volt lepaktálni Neptunnál…

  35. új széköly

    ismételten a büdösbe kívánom a kódodat!!!
    Egyetértek Karesszal! saját tapsztalatom is az, hogy hiába is fordulok ilyen nagykutyákhoz – mellesleg én is magyar osztályért tettem!! – mindegyik mindent megígért, de egyik sem csinált semmit…más esetben is fordultam hozzájuk…akkor sem tettek semmit…
    Na ehhez mit szólsz, Tihi???

  36. Karesz

    Igy van Kesztió, sohasem tudjuk meg, de azért lehet elgondolkozni, miért jutottunk oda? Amit felindulásnak nevezel, talán jogos, de inkább kiábrándulásos ébredés. Mikor tudod, hogy részedről mindent megtettél, és még annál többet is, és semmi sem lesz belőle, mert valahol valakinek más tervei vannak, vagy a saját érdekei miatt mást tesz, akkor begurul még a fakír jogin is! Hát még a temperamentumosabb vérmérsékletű, mint amilyen én vagyok! Odadással csinálsz valamit, harcolsz mint egy veszett szamuráj, s erre valaki leszarja az egészet. Én ezért értem meg Tihi barátunk fáradhatatlan verekedését, s hihetelenül hangzik, még és is csodálkozok rajta, tisztelem benne a harcost. Ahogy te sem értesz velem egyet, én sem értek vele egyet, mert nem azon a frekvencián kommunikálunk. De ha egyszer sikerül valakinek egyetlen csatornába terelni, és koherens program keretében felhasználni ezt a mérhetetlen de elpocsékolt energiát, akkor itt megfordul a világ! KI lesz az, mert valahol el kell kezdeni a tudatos felkészülést, az energiák koncetrálását, mert nyitott tenyérrel csak csattanós pofot lehet adni, de ökölbeszorított kézzel irtózatosat lehet ütni! Talán eljön a letisztulás is, mert mondjon bárki amit akar, itt és most minden jele megvan annak, hogy konkrét igények alakultak ki, a magyarság rendezni akarja a sorsát, kézbe akarja venni az irányitást, tudatosan! Ez bizony már egészen más, mint az eddigi utazás a közös buszon, menjen az bármerre! Sokan vannak tudatában annak, mit is akarnak, mit várnak el a képviselettől. Reméljük, ez még csak a kezdet, a java hátra van, fel a fejjel!

  37. BBarni

    kesztió csak most tőled olvasom hogy Tőkés mennyire szélsőséges, túlzol, így sohasem lessz nagy összeborulás. Tihivel mennyire egyetértetek, ő már el is képzeli Tőkést Az EP-ben szélsőjobb alakulatban. Azt hiszem Tőkés mntha járt volna ki ebből az országbol s mintha nem tett volna szélsőséges nyilatkozatokat, csak saját nemzetét képviselte. Az igazi képviselőink meg hivatalosan vannak kint az EP-ben is . meg is látszik az eredmény.

  38. BBarni

    azt mondtétok, mondjátok Tőkés a mutba megy vissz, a multbol táplálkozik. Ti a honfoglalásig, Mohácsig meg 18-ig mentetekmost vissza az időben. Talán le akarjátok Körözni Őket?

  39. Nagy István

    Nekünk fontos Európa! – kezdi Zsolt, majd úgy folytatja, hogy rajtunk kívül ez senkit nem érdekel. Milyen igaza van. A kisembert a mindennapi magélhetés, a napi megélhetési gondok nélküliek a nyakukba vett tevékenység terhe alatt építik tovább saját birodalmukat, és vagy fontos nekik a magyarság, és a saját magyarságuk vagy nem, vagy gondolnak a közösségre, vagy nem. A látszat szerint csak kevesen. De akkor ki a “nekünk”? Azt hiszem, hogy a politizálók.
    A nép nevében ők szoktak nyilatkozni, bár sok helyen és sok időkben előbb-utóbb elszakadtak a képviselni vélt néptől, és járták jónak vélt útjaikat, gondolván és néha mondván: egyszer majd ők is rájönnek, hogy nekik is ez a legjobb.

    “Mi lesz 2007. november 25-én este?”
    Eredményhirdetés, pezsgőbontás, örömkönnyek, no meg főhorgasztás. De jön-e utána megtisztulás?

    “Mi lesz, ha az RMDSZ jelöltjei vagy a független jelölt jut be? Mi lesz, ha mindketten? És mi lesz, ha egyik sem?”
    Az első eset fele és az utóbbi kettő eremdéesz-vereség, míg az első első fele mámor. Fél a háromhoz. Nem a legjobb kilátás.

    „Mi az én felelősségem?”
    Aktivizálni a rommagyar diplomáciát. Jut eszembe, kérdezetem valamit a délvidéki utaddal kapcsolatban. Nem akartál, nem érkeztél, vagy nem tudtál válaszolni, kedves Zsolt?

    “Egyértelmű, hogy ez a kampány számunkra más lesz, mint az eddigiek.”
    A Kampány. A mindenható.

    “Több szereplő, több változó, kétségesebb kimenetel. És nehéz egyértelmű válaszokat megfogalmazni a felvetődő kérdésekre.”
    Pedig az egyértelmű válaszok megfogalmazásának képessége a Te székeden minimális elvárás.

    “Sem a romániai politikusokat, sem a magyarországiakat, sem pedig az Európai Uniót nem izgatja különösebben, hogy lesz vagy nem lesz magyar képviselőnk az Európai Parlamentben.”
    Tiszta suszterszámtan. 1, 2, 3 / 785, vagyis 0,13 – 0,88% az elérhető szavazatszám-erő. Nincs igazuk? Az EU úgysem az emberekről szól, hanem az áru és pénztömegmozgásról. “Ezt tapasztalatból tudjuk már.”

    “Ugyanakkor én azt gondolom, hogy magyar közösségünk nagyon is fontosnak tartja azt, hogy legyen politikai képviselete.”
    Vannak magyarok, akik fontosnak tartják, de közösségről beszélni nem lehet, mert az mint olyan nincs. A 89-es fordulatkor összejött egy látszatközösség, de azóta az szétporladt.

    “Nekünk fontos Európa.”
    A Nekünk a politizálókra zsugorodott. És most ismét árulva mennek mindenfelé, síppal, dobbal. Viszik a fényezett portékát. Zöld-kék-pirosra festett csillagos lufiban. Egy neptunossal meg egy helyezkedő pappal az élen.

    “Nem e egyik legfontosabb része épülő autonómiánknak az, hogy legyen magyar politikai képviseletünk minden szinten?”
    Nem! Autonómia vagy van, vagy nincs. Egylőre nincs.
    A képviselet nem az autonónia része.
    A képviselet egy eszköz, amely tehet azért, hogy összejöjjön az autonómia. Ha majd meglesz az autonómia, csak akkor kezdhetjük azt építeni.

    “a legfontosabb az, hogy legyen képviselete az erdélyi, a romániai magyarságnak az Európai Parlamentben.”
    A legfontosabb az, hogy legyen hite a romániai magyarságnak. Hogy érdemes gyalogmagyarnak lenni. Romániai gyalogmagyarnak is érdemes lenni.

    Ez az egyik alaptétele az elkövetkező egy hónapnak.”
    A tét nem téveszthető össze a tétellel, mérnök Úr!

    “Magyar-magyar verseny is van. Az emberek nehéz döntést kell majd meghozzanak az urnák előtt.”
    Naponta sok-sok döntést hozunk. Egyik nehezebb a másiknál. Most végre képviseleti döntést is hozhatunk. Bár megtehettük volna 1992-től, Markó első elnöki igíretétől fogva folyamatosan, az általános, titkos, össz-rommagyar belső választásokon, és akkor most nem fájna zsolt a fejed. igaz, vélhetően nehezebb pályát kellett volna magadnak is bejárnod, de mert nem így történt, most csak sóvároghatsz.

    “Az RMDSZ-nek 5,00 százalékra, Tőkés Lászlónak 2,86 százalékra van szüksége a bejutáshoz. Ez összesen szinte 8 százalék, ami a 6,5 százalékarányú romániai magyarság számára elérhetetlennek tűnik.”
    De hisz ott vannak a kormányzati szerepvállalásnak hozadékai, a nagyromániai románoktól jövő aranyszavazatok, vagy mégse?

    “És mégis van megoldás, és valószínűleg egyetlen helyes megoldása van ennek a matematikai képletnek. Éspedig az, ha a magyar lakosság, a magyar emberek a lehető legnagyobb arányban vesznek részt a választásokon.”
    No de Zsolt! Te ne tudnád, hogy ez elérhetetlen?
    Mára vannak:
    - bősz eremdésesz-szavazók;
    - bősz Tőkés-szavazók;
    - előbbiek ilyen-olyan volta, párbeszédképtelensége miatt csak azért se szavazók;
    - eddig se és ez után se szavazók.

    “Az eddigi választási eredményekből kiindulva azt mondhatjuk, hogy számottevő eltérés eddig nem volt magyar és román részvétel között.”
    Mégiscsak tudsz Te valamit!

    “sohasem volt ilyen mértékben veszélyeztetve a képviselet biztosítása.”
    No de ki hozta össze ezt a helyzetet? 2004-ben megjelent Markó Bélának írt nyílt levelemben azt írtam, hogy 70-30 a felelősség aránya. Most érkezett el a pillanat, Markó és agytrösztje akaratának megfelelően, hogy testet öltsön a felelősség. Elválik, hogy mit tudnak kezdeni vele az érintettek, az ötök: Markó-Kelemen-Verestóy-Márton-Borbély, és tanácsadóik.

    “van egy logikus megoldása ennek a helyzetnek … itt jön képbe a mindannyiunk egyéni felelőssége.”
    Kedves! A gyalogmagyarra mindig rá lehet kenni a vezető vezetésképtelenségét, és a politikusok ezt mindig meg is teszik. Még a reformer (?) Nagy Zsolt is!

    “Nem megfutamodás vagy távolmaradás a megoldás”
    Ki az, aki megfutamodni látszik, kedves zsolt?

    “egy bonyolultnak tűnő helyzetben”
    A helyzet egyszerű, csak a megszokottól eltérő.

    “egyénileg és közösségként is felelősséget kell vállalni a megoldás érdekében.”
    Egyénileg vállalják a felelősséget azok, akik ezt a helyzetet összehozták.
    Közösség, mint fennebb írtam, nincs. Felelősségéről ettől fogva nem lehet beszélni. Aki erről ír és beszél az önnön felelősségvállalása elől menekülve csúsztat.

    “Minden magyar embernek, egyénileg az a felelőssége ebben a helyzetben, hogy éljen a demokrácia által biztosított állampolgári jogával, és menjen el november 25-én szavazni.”
    Miért CSAK ebben a helyzetben?
    Ebben a HELYZETben csak a helyzetet összehozóknak van felelőssége!!!

    “Az értelmiségiek feladata pedig az lehet, hogy elmagyarázzuk és felhívjuk a figyelmet erre: csak akkor lesz magyar képviselet, ha minél többen elmegyünk, és választunk.”
    Az értelmiségnek? De ki figyel az értelmiségre? A politikusok soha. A gyalogmagyarok néha. Az eremdéeszkampányt nem az értelmiség viszi, hanem a czikatihik és porcsalmibálintok, a kovácspéterek és az általuk összeválogatottak. Ők, bár még nem olvastam őket, látom itt is nagy lendületet vettek.

    “Egy hangsúlyos mozgósító kampánnyal kell készülni azoknak, akik úgy gondolják, hogy nekünk fontos ott lenni, hogy nekünk fontos Európa. Gondolkodjunk, beszéljünk erről, a lehető legszélesebb körben.”
    És mit tesz majd az eremdéesz a végeredmény ismeretében a beszélőkkel? Annál is csúnyábbat, mint eddig? Mert eddig csak önmagát zsugorította, bár 2004-ben már rendőrségi följelentéssel is élt.

  40. új széköly

    Nagy István bejegyzésére várom Nagy Zsolt válaszát!!
    Aki ugyanígy érez, kérem jelezze, hadd lássa Zsolt is, hány embert érdekel?!

  41. Nagy Zsolt

    Kedves Nagy István, újszéköly!

    A szövegemből is világosan kiderül, most is megismétlem: NEKÜNK, erdélyi magyaroknak fontos Európa. Mi akartuk az európai csatlakozást őszintén az első perctől fogva. Mi hiszünk Európában és azt is nyugodtan elmondhatjuk, hogy egy másfajta kisebbségpolitikai megközelítés esetén egyáltalán nem biztos hogy ez így történt volna. Nekünk jelenti Európa a régi helyre való kerülést!
    Örvendek, hogy közben valaki lefordította Nagy Istvánnak a vajdasági utamra vonatkozó hírt. Hiszek, amint mindig is hittem a magyar-magyar együttműködésben és nem csak a Budapesten történő találkozásokban. Ez volt az elvi indítéka utamnak, gyakorlati oka egy régi meghívás az e-magyar pontok hálózatának jövőjéről, a következő év kiemelt konferenciáiról tárgyalni. És ezt mindenképen folytatni szeretném, mert nagyon nagy lehetőséget látok az ilyen jellegű együttműködésekben is. Amint az EPP-ben is, ahol az RMDSZ mellett a felvidéki MKP és szeptember óta megfigyelő tagként a vajdasági VMSZ is ott van. Ezzel válaszolok egy másik kérdésre is: nincs semmi gond az EPP-ben való együttműködéssel sem a Fidesszel, sem a PD-vel, legfeljebb nem értünk egyet. Amint történt ez az utóbbi hetekben és aminek a végeredménye az lett, hogy az EPP elnöke bukaresti útján erősítette meg az RMDSZ iránti támogatását és beszélt a romániai magyar közösség képviseletének fontosságáról.
    Képviselet nélkül nincs autonómia! Csak a képviseleten keresztül lehet azt elérni. Az autonómiát nem adja valaki, nem fegyveres eszközökkel kell a 21. század Európájában elérni, hanem politikai eszközökkel. Ahhoz meg, újra és újra mondom, képviselet kell.

  42. Nagy Zsolt

    Derviske utóbbi bejegyzését töröltem. Nem gondolom, hogy egymás sértegetése bármit is megoldana, és azt sem akarom, hogy a blogom újból személyes csaták színhelye legyen.
    Kérek mindenkit tartsa magát ehhez!

  43. Fairplayguy

    Na pont itt van elásva a kutya kedves Nagy Zsolt!

    Képviselet kell, törvényszerűen szükségünk van rá amint mondottad az autonómia miatt (is). A te szádból tökéletesen el is hiszem azt hogy ezt komolyan gondolod, mármint az autonómiát kiharcolandó. Számomra (és szerintem nem csak az enyémre) te igenis egy hiteles politikus vagy Zsolt.
    Csak van egy icipici bibi, mégpedig az h a szervezet amelyik a hátad mögött áll(ott) tulajdonképpen hiteltelen a múltja, a viselkedése, a politikája miatt, a vezetői miatt, magyarul: nem bíznak benne csak a legelvakultabb rajongói, na meg akik anyagilag érdekeltek a buliban…
    Szerintem szükség van az érdekképviseletre csak ne legyen az pont az udemeráj, mert NEM LEHET MEGBÍZNI BENNE!

    Ezektől függetlenül egyetértek Veled abban hogy igenis minél több magyar embert mozgósítani kell, attól függetlenül kire szavaz, mert a matematika, az matematika még az országos szavazási arányokat illetően is! Sőt…

  44. Erőss Bulcsú

    Képviselet nélkül nem csak autonómia nincs, hanem demokrácia sem. Főleg ha azt képviseleti demokráciának hívják. Azért mindent ne bízz Zsolt az Unióra, mert a kisebbségi gondokat nem oldja meg az Unió, ez kiderült az utóbbi években. Malina Hedviget meghurcolták az Uniós Szlovákiában, mindjárt ő lesz a hibás, hogy megszületett, a Benes-dekrétumokat “rehabilitálta” Szlovákis anélkül, hogy az Unió különösebben rámozdult volna, úgyhogy aki azt hiszi, hogy az Unió gyógyír a kisebbségi gondokra az nagyon szerény politikai kultúrával bír.
    Én is a képviselet híve vagyok, csak éppen a személyekben van vitám veletek és azokkal, akik Gigit odarakták. Ő már olyan szinten hiteltelen, hogy azt sem hiszem amit kérdez.
    Az EPP elnöke azért nem támogatja Tőkést, mert az EPP független jelölteket nem támogat sohasem, és nem azért, mert az RMDSZ-t látja az egyetlen jó megoldásnak. Az EPP alelnöke viszont teljes mellszélességgel támogatja a püspököt, sőt mi több szülővárosomban, Sepsiszentgyörgyön lesz a kampányzárója, november 22-én, ahol Orbán Viktor is jelen lesz.
    Háromszék fontosságát jelzi az is, hogy az RMDSZ is itt zárja a hazugság sorozatot, abban reménykedve, hogy meggyőzhet minél több választópolgárt.
    Sapienti sat…

  45. Partiumi

    “Az pedig jogos elvárás mindenkivel szemben, aki azt mondja, hogy nekünk fontos Európa, fontos ott lenni, hogy ezt bizonyítsa is. Például azzal, hogy ott vagytok egy éve, tessék leltárt készíteni arról, amit ott megvalósitottatok. Ne az utakról meg a tornatermekrõl szóljon ez a kampány, mert az nem EU téma. Beszéljetek az ottani megvalósításokról.”

    Kedves Árus Úr!

    Tudja ön mekkora sóhivatal az Európai Parlament? Tudja ön, hogy egy két tiltakozólevelen és bizottsági ülésen kivül mit lehetett volna felmutatni?
    Ön szerint az EP ripsz ropsz megszavaz egy Autonómiát Székelyföldnek meg egy Bolyai Egyetemet, s azt a román állam fülét-farkát behúzva teljesíti majd?
    Tudja ön, hogy miről beszél? Mert nekem, úgy tünik fogalma sincs.

  46. Partiumi

    “…egy helyezkedő pappal az élen…”

    Kedves Nagy István

    Itt most Tőkésre gondoltál ugye!

  47. Partiumi

    Kedves Új széköly és Nagy István!

    Elég kevesen vannak akik úgy áreznek mint önök…hálistennek…Megjegyezném, hogy lehet olyat mondani, hogy nincs erdélyi magyar közösség? Ha Nagy István ott lett volna egyszer is Csíksomlyón (pl az István a király előadáson ahol minimum 300 000 voltak jelen a nem létező közösség szellemiségét képviselve) akkor tudná, hogy ezzel a kijelentésével jól kivillantotta a szociopata romboló énjét…

  48. zoltán

    Kedves Partiumi!
    Biztos vagyok benne, hogy Nagy István nem Tőkés Lászlóra gondolt! De gondolom, majd Ő elmondja kire gondolt, már ha nem elég világos…
    Nem hiszem, hogy annyira kevesen lennénk akik másként gondolkodnak, mint az RMDSz szimpatizánsok. Ezt támasztja alá az RMDSz pánikja is. De Orbán Viktor (akár úgy is, mint az EPP alelnöke…) nyilt jelenléte is! De meg lehetne kérdezni akár az “István a király” szerzőit is, már, ha ezt felhozta… Szerintem meglepődne mennyi az a kevés ahhoz a sokhoz (sokkhoz)…
    Ha szabad én is előhoznék egy élményemet. Néhány éve a Marosvásárhely i Stadionban volt egy nagyszabású Omega koncert. Természetesen az RMDSz ezt is ki szerette volna sajátitani. A koncert elején Markó próbált szólni a tömeghez… Kifütyülték (tem), nem azért amit mondott, hanem azért mert hiteltelen amit mond! Utánna jött az Omega. Nagy sikerük volt! Nem azért, mert szebbet, jobbat, okosabbat mondtak! Csak, mert hihető volt az Ő szájukból, hangszereikből…

  49. Nagy István

    Nos kedves Partiumi, tőlem Ön ezt olvashatta: “Viszik a fényezett portékát. Zöld-kék-pirosra festett csillagos lufiban. Egy neptunossal meg egy helyezkedő pappal az élen.”
    Nekem ez Frunda Györgyöt és Sógor Csabát jelenti, és azt hiszem sok más olvasó is így volt vele.
    Nézze meg ezt a képet:
    http://www.rmdsz.eu/file/CK_1192987178_fooldal2_este.JPG
    Egyébiránt csak személyes ismerősökkel szoktam tegeződni.

    Attól, hogy egy eseményre (mise, koncert, mérkőzés, kampánnyitó és -záró, stb.) elmennek sokezren, nos attól ott még nincs közösség! Ott csak tömeg van. A közösség szervezettségi ismérvekkel rendelkező entitás. olyan, amely minden tagja tudja, hogy hol a helye és mi a teendője, hogy a közösség önfenntartó és versenyképes legyen. Ha tévednék, akkor kérem Partiumi vagy bárki más érveit.

  50. Nagy István

    “Örvendek, hogy közben valaki lefordította Nagy Istvánnak a vajdasági utamra vonatkozó hírt.”
    Ezt a mondatot lefordítanád, kedves Zsolt? Mert a köztünk 9.32-kor bejegyző új széköly semmit sem fordított nekem, és akkor ki, mikor és hol tette azt közben?

  51. Nagy István

    “tényleg azt gondolod, hogy egy esetleges sikertelenség a megújulásnak kedvez? Attól tartok nem. Már csak azért sem, mert a sikertelenség máshol érdek, nem itt.” – írta Zsolt.
    Nem értem, hogy miben és miképpen függ össze a(z eremdéesz)megújulás szükségessége a az eubajutás esetleges sikertelenségével?
    Hol érdek a sikertelenség?

  52. Nagy István

    “Hogy lehet egy liberális párt nemzeti?” – kérdezte Smafu.
    Tessék visszaolvasni a liberalizmus klasszikusait. Kossuth nemzeti liberális volt. A románok e tekintetben okkal, joggal, és szerencséjükre következetesek. A magyar liberálisok ugyan-e tekintetben hátat fordítottak a liberalizmusnak. Meg is látszik rajtuk. Tessék “benézni” a határaikon belülre.

  53. Nagy István

    “Az ertelmiseg, barmelyik oldalra is huz a szive, maga alatt vagja a fat ha nem mozgosit teljes erejevel…” írta partiumi.
    Mi jogosítja föl Önt ennek a kijelentésére?
    Ha ebbe a kategóriába tartozik, bár értelmiséginek lenni nem elég felsőfokú végzettséget igazoló papírral rendelkezni, akkor tessék, kampányoljon.
    Az értelmiséget és a diplomásokat is sajnos csak kioktatni szokták a politikacsinálók, ezt tette most ön is. De ettől ők még nem fognak fejvesztve rohanni és kampányolni. Sőt!

  54. Nagy István

    “Ha (Tőkés Lászlón) múlna … kötelezővé tennék a vallási oktatást, eltörölnék a darwinizmus tanítását” – írta kesztió.
    Rajta egyáltalán nem múlott, hogy ma I.-től XII.-ig kötelező a hitoktatás vagy az erkölcsi nevelés. Ezt az ortodox többségű romániai parlament döntötte el, és az RMDSZ is egyetértett, helyesen.

    “Az általa elképzelt világban megszűnne a kulturális és civilizációs sokszínűség szeretete, a másság iránti tolerancia, nem a gyermekvállalás öröméért szaporodnánk, hanem a nemzet iránti kötelességből,”
    Járt ön valaha keresztény templomban szertartáson? Ott miről prédikáltak? A SZERETRŐL!

    “egy olyan földgolyón, amelyik máris tízszeresen túl van népesedve”
    Nocsak. Ki döntötte azt el, hogy a Földön nem élhet 700 milliónál több kétlábon járó élőlény? Csak nem Ön?

  55. Nagy István

    Most jövök rá, hogy Zsolt a Vajdaságban járt, de én a Délvidéki (!) útjáról kérdeztem.
    Mecsoda különbség! Vajdaság, az ám az igazi, politikai körökben.

  56. Metoikosz

    Kedves Zsolt,

    igen nekünk fontos Európa. Talán azért is mert Európának mi is fontosak vagyunk. Nem tudom tetted-e fel a kérdést magadnak , hogy egymás számára mennyire vagyunk fontosak itt Erdélyben. No persze itt nem rád és magamra gondoltam elsősorban, még akkor is ha még válaszra eleddig nem méltattad egyetlen kérdésem sem :-) .. és itt most nem a sértődött “szólal meg belőlem”, a kérdés lényege az hogy ki ez az “egymás”, ki ez a “Nekünk”, akinek fontos Európa ..? Ha két részre osztjuk ezt az erdélyi magyar Eu-választós “nekünket ” Tőkés és RMDSZ részekre, akkor jobb ha nem mínősítik le egymást a “másik nekünk”- a “másik nekünkről”,mert akkor az “Nekünk” nem jó.. vagy nem ? :-)

    Ezért is helyes a “másik nekünk” értékeinek az elismerése . Nem tudom hogy mi az az u.n “pozitív kampány” “mindkét nekünk” részéről mit is jelent, mert hol nyíltan hol álnéven dícsérik egymás hibáit a nekünk-felek. Ennél talán jobb a meg sem szólalás, az ítélkezés vagy elítélés sem, vagyis jobbak a programok. Ha már kiűzettünk a “Nekünk-édenéből”, attól még marad egy fontos valami számunkra, ami az Édenünkben maradt és ez a “Mi” tényszerűsége .. ha nem is jutunk el a Mi-től a Nekünk-ig, bár a Mi-t őrizzük meg kerubokként az édenkertünkben, ha már a kígyó által felkínált almába beleharaptunk …:-)

    … és vannak még más gyümölcsök is ami megterem az édenen kívül is, de művelnünk kell az elvesztett éden kertjét is, fáradtságos munkával, amihez hozza tartozik a megalázás is, a meg nem értés is, a félremagyarázás,szándékos sértés, irigység, nagyképűség stb.. mint a gyarlóságok,a bűnök, a vétkek tövisei amelyek miatt nem tud a mag megfoganni és nekünk termést hoznia . .. ha a “másik-nekünkök” mind be is jutunk és kéviseletünk lesz a két “részélet-nekünk” lesz e majd egy “Nekünk”-ké ,mert milyen hasznunk lenne ha mégsem, vagy ha csak egy részlet-nekünk jut be akkor mi lesz a másik részünkkel, mert mi lesz a felebarátom másik felével, hogy viccesen tegyem fel a kérdést ?:-)..bár nem biztos hogy ez vicc..

    .. addig jár a korsó a kútra amíg elapad a forrás :-)
    .. sok jobb ma egy lúd ,mint holnap egy disznó, mert sok lúd disznót győz :-)
    ..madarat kalitkájáról, az embert ..na miről az embert miről ismered fel. ?
    :-) … hát az édenéről :-)

    jóakarattal és sok sok bíztatással

    Metoikosz

  57. Partiumi

    Mélyen tisztelt Nagy István!

    Az értelmiség politikai szerepvállalásának fontosságára gondoltam amikor ezt írtam: “Az értelmiség, bármelyik oldalra is húz a szive, maga alatt vagja a fát ha nem mozgósít teljes erejével…”. Sajnálom, hogy nem értette meg egyből.

    Elnézését kérem a tiszteletlen hangnemért is amelyel önt illettem. Nem volt szándékomban önt személyes jóbarátomnak tekinteni, csak tudja annyit olvastam már a nevét imitt-amott a virtuális térben, hogy megszaladt az újjam.

    P.S.: A közösség definíciója, hogy legközelebb ne keverje a fogalmakat.

  58. Lolka

    “Csak van egy icipici bibi, mégpedig az h a szervezet amelyik a hátad mögött áll(ott) tulajdonképpen hiteltelen a múltja, a viselkedése, a politikája miatt, a vezetői miatt, magyarul: nem bíznak benne csak a legelvakultabb rajongói, na meg akik anyagilag érdekeltek a buliban…” (Fairplayguy)

    Akkor nyilván Ön szerint az erdélyi magyarok legalább 60-70%-a elvakult RMDSz rajongó, vagy anyagilag érdekelt a buliban. Ugyanis legalább ennyi az RMDSz támogatottsága az erdélyi magyar körökben.
    Ha ez így van, hogy ilyen sok emberet érint anyagilag és lelkileg a dolog, akkor miért nem akardo, hogy ők az EP-be legyenek?

  59. Lolka

    “Az általa elképzelt világban megszűnne a kulturális és civilizációs sokszínűség szeretete, a másság iránti tolerancia, nem a gyermekvállalás öröméért szaporodnánk, hanem a nemzet iránti kötelességből,”
    Járt ön valaha keresztény templomban szertartáson? Ott miről prédikáltak? A SZERETRŐL! (Nagy István)

    Feltételezem, hogy akkor Tőkés csupa szeretetből folytat negatív kampányt és állít valótlanságokat nap, mint nap az ellenfeleiről.

  60. zoltán

    http://www.erdely.ma/autonomia.php?id=29096 Érdekes, árulkodó cikk… Mellesleg az RMDSz honlapján nem találtam a hirre… Azért örülök annak, hogy Szabó szenátor úr csak nincs annyira rosszúl, hogy ne tudjon karavánozni…

  61. Fairplayguy

    Lolka- bolka, mégis ha szabad kérdeznem honnan, mi a forrásod ennek a 60- 70 % megállapításában, amit így ukmukfukk az orrunk elé vágsz?

  62. zoltán

    Kedves Lolka! Lehet, hogy jól feltételezi… Bár nem tudom milyen “valótlanságokra” gondol…

  63. Nagy István

    Kedves Partiumi!
    A közösségről ezt írja a budapesti Akadémiai kiadó 1992. évi Értelmező kéziszótára:
    1. Közös élet- v. munkaviszonyok között élő, ill. közös eszmék, célok által egyesített emberek csoportja.
    Az egyén és a közösség viszonya. (Ilyen személyeknek egymáshoz való viszonya, együvé tartozása, közösséget érez, vállal valakivel.)
    2. Valaminek közös volta, közös használata. A birtok, a kereset közössége.
    3. Dolgoknak egymással azonos, megegyező volta. A nézetek közössége.
    4. A közösséghez való tartozásból eredő, vele kapcsolatos közösségi érzés.
    Köztulajdonban lévő. (Közösségben történő, közös munka.)

  64. Nagy István

    Tudja, kedves Partiumi, a tényleges értelmiségi nem vág maga alatt semmiféle fát, ágat vagy gallyat.
    A valódi értelmiségi szellemi értéket termel, amelyet a közösség hasznára (is) lehet fordítani, ha az ahhoz értők és abból élők jól sáfárkodnak vele.
    Nem az értelmiségi érdeke szolgálni a politikumot, hanem a politikum érdeke a közösség javára fordítani az értelmiségiek szellemi termékeit!

  65. Nagy István

    “Feltételezem, hogy akkor Tőkés csupa szeretetből folytat negatív kampányt és állít valótlanságokat nap, mint nap az ellenfeleiről.” – írta Lolka.
    Konkrétumok?
    Ezen a helyen:
    http://kelemenhunor.egologo.transindex.ro/index.php/?p=89
    az eredménytelen tárgyalások másnapján az eremdéesz kampányfőnöke, a pozitív kampány terhe alatt kalóznak (akik kalandregényekben rablók szerepét töltik be) nevezte Tőkés Lászlót.
    Ki az, aki negatív kampányt űz?
    Szeptember 9-től eltelt 48 nap. Kérek 48 Tőkés-negatívot. Kevesebbel a “nap, mint nap” után azt kell majd mondjam, hogy Ön előre megfontolt szándéktól vezérelve rossz hírét keltette a független jelöltnek!

  66. Nagy István

    Zoltán megadta a linket, de mert az eu.parlamentbe jutás a téme úgy gondoltam ideillik egy részlet, tanulságul:

    http://www.erdely.ma/autonomia.php?id=29096

    „Az RMDSZ-nek soha sem volt fontos a Bolyai Egyetem. Sajnos, ez alkalommal is úgy viszonyult az ügyhöz, ahogy korábban” – jelentette ki Kónya. Megemlítette, hogy a Markó Béla vezette RMDSZ-es küldöttség plusz súlyt adhatott volna a brüsszeli közmeghallgatásnak, Markóék azonban csak az esemény estéjén érkeztek az EU fővárosába. A Krónika értesülései szerint az egész napos közmeghallgatáson Kelemen Atilla képviselő is csak futólag jelent meg, Szabó Károly pedig beteget jelentett.

    Ők az e heti strasbourgi hajrában sem vettek részt. Értesüléseinket Kónya nem kívánta kommentálni, azt viszont megjegyezte, a közmeghallgatást egyedül szervezte, költségeit egyedül előlegezte meg. Ezeket utólag az EP-nél számolhatja el. Azt is megemlítette: ha mindenki összegyűjtött volna legalább száz aláírást, az ügy tovább jutott volna. Hozzátette, nem mérhető, ki mennyit dolgozott, az aláírási íveket ugyanis nem ők tartották a képviselők elé. A dokumentumokra őr vigyáz a gyűlésteremben, a munka pedig a képviselők meggyőzésében áll, hogy járuljanak az ívekhez. Ezt a munkát elsősorban a Kónya két asszisztense, két gyakornoka, valamint a Surján László és Schöpflin György fideszes képviselők által „kölcsönzött” gyakornokok végezték.

    Kelemen Atilla már a dokumentum elindítása után többször is pesszimistán nyilatkozott az aláírásgyűjtésről. Csütörtöki megkeresésünkkor furcsállotta Kónya kijelentéseit. Megjegyezte, érzése szerint mindent megtett az ügy sikere érdekében. Úgy vélte, így is megvan a maga hozadéka a kezdeményezésnek. „A kisebbségi kérdésben Európának rossz a lelkiismerete” – állapította meg. Máshol is vannak kisebbségi kérdések, ezért mindenki nagyon óvatosan nyúl az ilyen témákhoz.

    „Amikor arról volt szó, hogy a Európai Néppárt ne támogassa Tőkés Lászlót, Markó Béla azonnal Brüsszelbe tudott utazni, az egyetem kérdése sajnos nem volt ennyire fontos számára” – jelentette ki Bodó Barna politológus, a BBTE tanára.

  67. BBarni

    Azt hiszem az erdélyi magyarság a kommunizmus után még nem ébredt fel, annyira bedőlt az rmdsz-nek. Bemegy a választófülkébe és egyebet se lát csak a tulipánt. A párt annyira ráijeszt a hiszékenyekre ,hogy majd mi lessz ha mi nem leszünk és jönnek a románok, hogy a szemellenzötől nem látunk tisztán. A propaganda már dolgozik. Főleg itt Háromszéken, falvainkban már folyik az agymosás. A krumplival kampányolnak mikor nem lehet eladni már azt se. Különben teljesen egyetértek Nagy István-nal. Véleményem szerint a Tőkéssel szimpatizálok egy része utolsó pillanatban az rmdsz-re fog szavazni, hála a párt fülbemagyarázos, ijesztgetős kampányának.

  68. Nagy István

    Ha már fontos Európa:
    „Gyengeségnek minősítem (hogy Orbán Viktor részt vesz Tőkés László sepsiszentgyörgyi kampányzárójám). Ha jelölt vagy, meg kell szervezned a kampányodat, és nem kellene mankónak használnod más pártokat. A többi magyarországi párt kijelentette, hogy nem avatkozik bele a romániai választási kampányba, mivel ez a romániai magyar közösség problémája. Nekünk kell megoldanunk ezeket a gondokat, és nem külső segítséggel” – fejtette ki Borbély László.
    http://www.erdely.ma/hirek.php?id=29132

    Mert Frunda, Sógor, Bíró és a többiek maguk szervezik a kampányukat, ugye? És nem is bírják az MSZP és az SZDSZ támogatását?

  69. BBarni

    aki azt hiszi az rmdsz odavan az autonomiáért meg a Bolyai egyetemért az téved. Csak ilyenkor a kampányban szedi elő a témát. Nem? Tévedek?

  70. BBarni

    kényszerűségből teszik

  71. komcsi

    A benemavtkozás is egy Kádártól maradt komcsi örökség

  72. zoltán

    Őszintén kivánom, hogy az RMDSz t is támogassa újból Orbán Viktor és a FIDESz! De ehhez meg kell változni valakinek és nem Orbánnak…
    Azt hiszem az is jellemzi a feleket, itt is ott is, hogy a mai Magyarország i kormánypártok susmusban támogatják az RMDSzt, a FIDESz pedig fel mer vállalni dolgokat (itt is ott is) és tesz is érte (!), mint ahogy régebben is tett és tett volna többet is, ha lett volna korrekt partner hozzá. Nincs igy kedves bloggazda?

  73. komcsi

    Választások kor mindig “radikalizalódik” az UDMR. Ilyenkor fontos lesz az önrendelkezés, területiaut. stb. Vadim és Paunescu teszi a dolgát, elkezdi támadni Béláékat, hisz nekik is jobbak Markóék, mint mások. maradjon csak a régi bevált társaság!
    A választók nagyrészét pedig agyon lehet ilyeszteni, meddig?

  74. komcsi

    Most azért pofáraesés lesz.

  75. BBarni

    A választók nagyrészét pedig agyon lehet ilyeszteni, meddig?
    Most azért pofáraesés lesz.
    De azért is Tőkés lessz a hibás és Béláék folytatják tovább politikájukat.
    Pont jol jött nekük ez a nagyromániás feljelentés, lám mily veszélyben a magyarság. Mintha összedolgoznának. Mi felállítunk egy táblát, ti meg leveritek. Nem érdekes? Míg miniszterelnökhelyetes volt nem jutott eszébe a romániai magyar oktatás, most meg igénylik, hogy beleszóljanak.

  76. Lolka

    “Lolka- bolka, mégis ha szabad kérdeznem honnan, mi a forrásod ennek a 60- 70 % megállapításában, amit így ukmukfukk az orrunk elé vágsz?”
    Bár nem én vagyok Lolka-bolka, azért válaszolnék:
    a legutóbbi közvélemény kjutatás adatai szerint az RMDSz-re kb. 4 százalék szavazna, figyelembe véve a hibaszázalékot ez az arány a valóságban lehet még több is (erről kap cikket bőven, ha utánna akar nézni). A választási részvételre jogosultak körében a romániai magyarság aránya körülbelül 6,5%. Ennek a 60%-a, az összes választásra jogosultaknak a 3,9%-a.
    Gondolom nem kell különösebb képzelőerő és egy szakmai képesség ahhoz, hogy nagy biztonsággal feltételezzük: a közvéleménykutatás alakalmával magukat RMDSz szavazóknak mondók legalább 90%-a romániai magyar volt.

  77. Lolka

    Kedves Nagy István!
    Ha konkrétumokat akar Tőkés negatív kampányáról akkor elég ha elolvassa a Transindex Negatív kampány rovatát.
    További kitünő olvasmány a püspök választási honlapja.
    De ha ez se győzi mega, akkor javaslom játszodjon egy kicsit a Tőkés-féle csrebogár taposó játékkal.
    Ha ezek se sikerül felsimernie a Tőkés-féle negatív kampányt, akkor javaslom játszodja el 48-szor. Talán az segíteni fog.

  78. Lolka

    BBarni írta:
    “aki azt hiszi az rmdsz odavan az autonomiáért meg a Bolyai egyetemért az téved. Csak ilyenkor a kampányban szedi elő a témát. Nem? Tévedek?”

    Tudsz valamit a BBTE környéki ügyekről? Tuddo, hogy milyen tárgyalások ereménye az, ha valami valamerre mozdul? Tudod, hogy a tanárok zöme mit akar, vagy a diákok zöme?
    Tudod, hogyan lesz meg minden évben a pénze a magyar vonalnak erre-arra?
    Gyanítom, hogy nem mert másképp nem így vélekednél.

  79. Nagy István

    “Míg miniszterelnökhelyetes volt nem jutott eszébe a romániai magyar oktatás, most meg igénylik, hogy beleszóljanak.” – írta BBarni.
    Akkoriban Markó koordinálta a hazai oktatásügy jelenét és jövőjét, ezért nem ért rá a törvénytervezettel munkaidőben foglalkozni, megteszi most szabadidejében. Elvégre kampány van.

  80. Nagy István

    Kedves Lolka!
    A konkrétumok nevén nevezését kértem, és nem útbaigazítást.
    Netjátszani pedig nem szoktam, és a cserebogarak megismerésének kedvéért sem fogok.
    Egyébiránt a negatív kampányt minden demokráciában alkalmazzák. Csak a jólneveltség határának átlépését nézik rossz szemmel.
    Még 29 nap és ez a lemez is lekerül a masináról. Utána majd jön a ki-, meg-, bele- és elmagyarázás. De alig valami fog változni. Mert a kő, legyen az utcai, hegyi, vízmedri vagy bennünk, lelkünk legmélyén lakó, az marad.

  81. Fairplayguy

    ,,a legutóbbi közvélemény kjutatás adatai szerint az RMDSz-re…”- mondod Lolka bolka…
    Kéne már egy konkrét link vagy ilyesmi, mert sztem sok a szöveg, az meg szegénység ugye?

  82. Lolka

    “Mert a kő, legyen az utcai, hegyi, vízmedri vagy bennünk, lelkünk legmélyén lakó, az marad.”
    A kő, főként az utcai, hegyi és vízmedri csak Wass Albert szerint marad. Elég nagy művészi túlzás, hogy ne mondjam butaság amit mondott, de ha Önnek megfelel…

  83. Lolka

    Fairplayguy!
    Nem hiszem, hogy nem olvastad a közvélemény kutatások adatait, és nem tájékozódsz. Tipikus taktikai fogás részedről, hogy a kényelmetlen adatok kapcsán úgy teszel nem is léteznek.
    Miért nem nyomtál te linket arról, hogy más adatok vannak?
    Miért nem cáfolsz linkekkel, lejárató szöveg helyett?

    Íme a linkek:
    http://www.hotnews.ro/articol_87895-Sondaj-CCSB-PD-cotat-cu-37-din-voturi-PSD-21-PNL-12.htm
    http://belpol.transindex.ro/?hir=15855

  84. Lolka

    “Nagy István

    Kedves Lolka!
    A konkrétumok nevén nevezését kértem, és nem útbaigazítást.
    Netjátszani pedig nem szoktam, és a cserebogarak megismerésének kedvéért sem fogok.
    Egyébiránt a negatív kampányt minden demokráciában alkalmazzák. Csak a jólneveltség határának átlépését nézik rossz szemmel.”

    1. Ön szerint be lehetne mindazt másolni ide, amit Tőkés negatívkodás közben elmondott a kampánya alatt. A legújabb Orbán ellen szerveszkedő RMDSz-es “verőakciótól” keződődően? Ha akrja megnézi a megfelelő helyeken a konkrétumokat, hiszen máskor a linkek, könycímek megfeleltek Önnek.

    2. A csrebogaras játékot, amit javasoltam, még fighyelemre se méltatja. Gyanítom, hogy akkor semmi olyant nem néz meg ami nem ínyére való.
    Így elég könnyű valakit nagyon fehérnek, másokat nagyon feketének látni.

    3. A negatív kampány kapcsán, ezt írta Ön fentebb nekem:

    “Ki az, aki negatív kampányt űz?
    Szeptember 9-től eltelt 48 nap. Kérek 48 Tőkés-negatívot. Kevesebbel a “nap, mint nap” után azt kell majd mondjam, hogy Ön előre megfontolt szándéktól vezérelve rossz hírét keltette a független jelöltnek”

    Aztán meg:
    “Egyébiránt a negatív kampányt minden demokráciában alkalmazzák. Csak a jólneveltség határának átlépését nézik rossz szemmel.”

    1. Megadtam a linkeket, az útbaigazitást, de a minősítésem maradt. Azt hiszem, hogy Ön előre megfontolt szándékkal kért napi egy Tőkés negatívomot, tudván annyi talán nincs. De ettől még akkor nem negatív kampányol? Amennyiben sikerült megismernie a tényeket az általam ajánlott helyeken, akkor azt hiszem nem ártana, ha felülvizsgálná ama állítását: “Ön előre megfontolt szándéktól vezérelve rossz hírét keltette a független jelöltnek”.

    2. Persze, mindneki negatív kampányol. DE Tőkés és az RMDSz megegyezett abban, hogy nem negatív kampányolnak. Egy demokráciában vannak olyan elvek, és megállapodások ameleyket tiszteleben szoktak tartani. Nos?

  85. Fairplayguy

    ,,Ha ez így van, hogy ilyen sok emberet érint anyagilag és lelkileg a dolog, akkor miért nem akardo, hogy ők az EP-be legyenek?”- mármint az RMDSZ-t mondja Lolek- bolek…

    Ha visszaolvasnál, illetve ha kicsit jobban figyeltél volna rám kedves Lolka, akkor ezzel a legkevésbé sem vagyok vádolható mert szerintem igenis az erdélyi magyarság megérdemli a többpártrendszert, ami ha kicsit töröd a pici buksid rögtön rájössz arra hogy ez nem az udemeráj kiiktatását értendő, hanem egy vele párhuzamos politikai formáció működését, versenyeztetését vele, ha úgy tetszik…

    Mert igenis jogunk van a politikai sokszínűségre… Na meg a munkára politikusaink részéről, érettünk, éretted is Lolek… Meg nem győzöl egy pártot hogy dolgozzon a választóiért, ha nem teszed versenyhelyzetbe őt, pont úgy mint a gazdasági életben… Mert ugye hallottál már az egypártrendszer átkos intézményéről?

  86. Zaj Ádám

    “A Fidesz-elnök (Orbán Viktor) nem mondta ki Tőkés László nevét, amikor arról szólt, kire szavazzanak az erdélyi magyarok a november 25-i európai parlamenti választásokon, csak „szempontokat” adott számukra. Arra buzdítva őket, hogy a többségi nemzetnél nagyobb arányban vegyenek részt a választásokon…”
    http://www.erdely.ma/hirek.php?id=29141

  87. Koka Jani

    Kedves Zsolt ,
    hetvege van volt idom es turelmem vegigolvasni a
    http://rmdsz.eu/mimunkank.php linket .
    Nekem az az erzesem hogy ezt is azok az ertekes szakemberek alkottak akiket en tobbszor is kritizaltam elobbi hozzaszolasaimban .
    Egesszen biztosan nem a Te felugyeleted alatt szuletett .
    Pont olyan gusztustalan es perverz nick name jelentese
    ami alatt irogatok .
    Vegul is ahhoz hogy realis kepet kapjak egy ilyen link erdekelne http://rmdsz.eu/ertekes szakemberek/ vagyonossagi nyilatkozat 2004-2007.php .Ha nincs szart er az egessz .

  88. zoltán

    Kedves Lolka! Nem tudom, ki Ön (nem is szeretném tudni), de biztos vagyok benne, hogy vagy dirrekt módon, vagy valamely közeli családtagja által nagyon közel áll azokhoz a “vállasztottjainkhoz” akik nagyon kihasználták (anyagilag!) az Erdély i Magyarságot. Gondolom ezt, mert szerintem nagyon el van varázsolva…
    Azért nem ártana az ilyen magamfajta tudatlanoknak mutatni néhány linket azzal kapcsolatban amiről épp beszél, mert konkrétumok nélkül a szó olyan, mint a …g a levegőben. Elszáll, utánna tiszta levegő marad!

  89. zoltán

    Kedves Lolka! “Megadtam a linkeket, az útbaigazitást…” irja. Hol, milyen linkeket adott meg? Tőkés László oldalán én nem találok semmi “verőakciót”… Még a cserebogarasjátékban sem… Megmagyarázná konkrétan mire gondol? Köszönöm!

  90. Lolka

    Kedves Zoltán!
    Ami engem vagy a családomat és az RMDSz kapcsolatát illeti nagyon melléfogott. De ha már annyira biztos, akkor megkérem csatolja azokat a konkrétumokat amelyek alapján a fennti hozzászolásában erre a megállapításra jutott, mert “konkrétumok nélkül a szó olyan, mint a …g a levegőben. Elszáll, utánna tiszta levegő marad!”
    Nos?
    Alinkeket megadtam, a hozzászolásom pont a linkek miatt moderálásra vár. A megfelelő hozzászólás adatai:2007. október 28., 08:30.
    Majd maikor a moderátor felengedi, akkor látni fogja.
    Azonban meggyőződésem, hogy egyáltalán nincs szüség hivatkozásra, mert köztudott, mindenki által írott vagy elektronikus sajtóban elérhető adatokra alapoztam. Ez nem tudományos konferencia, hogy minden esetben hívatkozni kellene, hiszen joggal fetételezhetem: az itt megszólalók tájékozottak, vagy legalábbis tájékozódnak.
    De ha ez nem elégiti ki Ön, kérem cáfolja az adatokat. Amíg nem tudja azt megtenni, addig pedig…

  91. Fairplayguy

    Lolek!

    Igazad van, ez nem tudományos konferencia, de a hitelesség(ed) érdekében most tán harmadszor már, tisztelettel felszólítalak arra hogy hivatkozz valamilyen általunk is elérhető forrásra!

    Kösz.

  92. Lolka

    Kedves Zoltán!

    “Tőkés László oldalán én nem találok semmi “verőakciót”… Még a cserebogarasjátékban sem… Megmagyarázná konkrétan mire gondol? Köszönöm!”
    A fentiek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy ön vagy nem tudja tőkés választási oldalának a címét (lám, hogy jutott oda el, és a közvéleménykutatások adatait nem találja?), vagy akarattal félremagyaráz.
    Tőkés oldalán a sajtüszemle oldalon ha rákeres, akkor az alábbit találja:
    “Egy nyilvánosságra került belső RMDSZ-es dokumentumra hivatkozva közölte: fennáll a veszélye annak, hogy a Tőkés László elleni negatív kampány részeként a Fidesz elnökének látogatását az RMDSZ meg kívánja zavarni.”
    A csrebogaras játék pedig ott van az oldal jobb oldalán, Küzdd le a cserebogarakat néven.

  93. Lolka

    Nem tehetek arról, hogy a moderátor még nem engedte fel a linkeket tartalmazó hozzászolásom. Azt hiszem az egyik link túl hosszú és azért
    Talán így rátalálsz, ha a böngészödbe beírod:
    belpol.transindex.ro/?hir=15855
    vagy
    http://www.hotnews.ro/articol_87895-Sondaj-CCSB-PD-cotat-cu-37-din-voturi-PSD-21-PNL-12.htm

  94. Lolka

    Ugyanezeket adtam meg 2007. október 28., 08:30.
    Megkérhetlek, hogy annyi tiszteletet tanúsíts irántam: a nickem rendesen írod. Ha nem vagy hajlandó, nem baj, csak akkor joggal feltételezhetem: nem azért vagy itt, hogy vitázzunk, kommunikáljunk és nem foglak figyelembe venni.
    Amí a politikai sokszínüséget illeti: ki írta ezt?

    “Csak van egy icipici bibi, mégpedig az h a szervezet amelyik a hátad mögött áll(ott) tulajdonképpen hiteltelen a múltja, a viselkedése, a politikája miatt, a vezetői miatt, magyarul: nem bíznak benne csak a legelvakultabb rajongói, na meg akik anyagilag érdekeltek a buliban…
    Szerintem szükség van az érdekképviseletre csak ne legyen az pont az udemeráj, mert NEM LEHET MEGBÍZNI BENNE!”

    Ez pont a többpártrendszerről szól, nemde?
    És érdekes módon szöges ellentétben áll az alábbi állításoddal:

    “Ha visszaolvasnál, illetve ha kicsit jobban figyeltél volna rám kedves Lolka, akkor ezzel a legkevésbé sem vagyok vádolható mert szerintem igenis az erdélyi magyarság megérdemli a többpártrendszert, ami ha kicsit töröd a pici buksid rögtön rájössz arra hogy ez nem az udemeráj kiiktatását értendő, hanem egy vele párhuzamos politikai formáció működését, versenyeztetését vele, ha úgy tetszik”

    Amúgy kérlek írd meg, hogy írtam azt: Tőkés nem jogosult arra, hogy induljon. Hol írtam azt, hogy nincs szükség alternatívákra. A kérdésem maximum annyi volt: 6,8% mellett lehet játszadozni ezzel?
    Várom a linkeket!

    Amennyiben pedig a többpártrendszer híve vagy (amúgy az erdélyi magyarság éppen 17-éve újra több párt közül választhat, köztük van az RMDSz-es is, úgyhogy nem helytálló az a megállapítás miszerint egypártrendszer van), akkor nyílván azt is el tudod, fogadni, ha én nem értek egyet egyik-másik politikai szereplővel.

  95. Fairplayguy

    Lolka- bolka,

    most is fenntartom azt amit elébb írtam…
    Én személy szerint most sem állítok mást csak azt h én TŐKÉS LÁSZLÓBAN megbízom… De az udemerájban nem…
    Illetve ha hiszed ha nem eddig a romániai magyarságot egyetlen- egy párt képviselte… Még akkor is így volt ha ezt továbbra is tagadni fogod Lolka…

    Azt is továbbra is fenntartom hogy menjünk el szavazni minél többen, annál jobb nekünk, attól függetlenül hogy kinek mi lesz az opciója… Pont azért hogy mennél több ember képviseljen minket Brüsszelben…
    Meg az egypártrendszer megszüntetése végett is…
    Amúgy nem igaz az elébbi állításod miszerint az RMDSZ- t 4 % szavazná meg…
    Itt az illető bejegyzésed linkje mielőtt letagadnád vagy hintáztatnál megint:

    http://nagyzsolt.egologo.transindex.ro/?p=68#comments

    Mert pont az általad megjelölt linkben csak 3 % opciója esne rá. Amúgy csak a létező politikai formációról kérdeztek a véleménykutatók, semmiképpen nem a leendő politikai pártokról…
    Ezt a lolka- bolkázást meg azért csinálom hogy a hintázásodat szuggeráljam… Ne hintázz, himbi- limbizz kérlek és én is felhagyok a lolka-bolkázással…
    Kösz előre is…

  96. Fairplayguy

    Mivel a fent megjelölt linkem nem oda mutat ahova kéne annak mutasson, ezért bemásoltam az inkriminált mondatodat Lolka, tessék:

    ,,Bár nem én vagyok Lolka-bolka, azért válaszolnék:
    a legutóbbi közvélemény kjutatás adatai szerint az RMDSz-re kb. 4 százalék szavazna, figyelembe véve a hibaszázalékot ez az arány a valóságban lehet még több is (erről kap cikket bőven, ha utánna akar nézni).”

  97. emerikusz

    Nem hiszem, hogy tragikus következményekkel járna ha másfél-két évig nem lenne romániai magyar az EP-ben. Téved aki azt hiszi, hogy képviselői vagy polgármesteri, tanácsosi, miniszteri szék elfoglalásához elég az ha valaki magyar nemzetiségű. Valahogy akkor sem nyugodnék meg ha mindhárom versenyben lévő jelölt bejutna – nem tartom őket elég rátermettnek. Jó lenne ha többet beszélnének arról, hogy mit fognak majd Brüsszelben csinálni de szerintem ők sem tudják. Ha azt gondolják, hogy majd ott vívják ki az autonómiát meg, hogy a magyar hivatalos államnyelv legyen akkor vagy naívak vagy pedig egyszerűen manipulálni próbálnak minket. Az EU SOHA nem fog Bukarest akaratával szembemenni nemzetiségi kérdésben. Minden itt dől el az országban. Másrészt meg nem csak nemzetiségi kérdésekről (főleg nem azokról) szól a munka az EP-ben és ilyen alapon megfontolhatom, hogy ne inkább egy olyan román párt listájára szavazzak ahol befutó helyen van egy a városomat, régiómat képviselő jelölt.
    Viszont ha valamilyen oknál fogva mégis fontosnak tartom, hogy a képviselő ugyanazt a nyelvet beszélje mint én – bármennyire is alkalmatlan az illető – akkor olyasvalakire érdemes szavazni aki hatékonyabban tud együtt működni a saját frakciójával. Talán Tőkésnek nagyobb az esélye arra, hogy a népártiak támogatását megnyerje ilyen-olyan ügyekben de csodát ne várjon senki amig a Demokrata Párt ilyen sok képviselőt küld Brüsszelbe.

  98. Lolka

    Ha megnézte a linkeket, akkor nyílván láthatta, hogy 3%-ot ír az RMDSz-ről az EP választások esetén, és 5%-ot a parlamenti választások esetén.
    Nos, én beszéltem bármelyikről is konkrétan? Nem.
    Csupán a kettőből számoltam egy átlagot, hiszen a támogatottságról volt szó, és egyáltalán nem volt szó szavazásról például.
    Természetesen Ön csak az EP választásokra érvényes 3%-ot adta meg, mert az mutatott kevesebbet. Ez azt hiszem nem engem minősít.
    Ahogy az is, hogy még esetleg fel sem merül benned: ahányszor ilyen közvélemény kutatás volt, az RMDSz-nek mindig kisebb támogatottság jött ki, mint amennyi százalékot bármelyik választáson összehozott. Úgyhogy, az eddigi tapasztalatok alapján biztonsággal feltételezhetjük: a támogatottságuk sokkal nagyobb lehet.

    Abban bízol akiben akarsz, csakhogy érdemi vitához nem elvakultság, hanem obiektivitás kell, a fairplay szellemében.

  99. Lolka

    “Téved aki azt hiszi, hogy képviselői vagy polgármesteri, tanácsosi, miniszteri szék elfoglalásához elég az ha valaki magyar nemzetiségű.”
    Aláírom.

  100. Nagy István

    “Nos?” – írta Lolka – 08:52-kor.
    Nos szeptember 9-én az eremdéesz kampányfőnöke kalóznak nevezte Tőkést.
    http://kelemenhunor.egologo.transindex.ro/index.php/?p=89
    Azóta számomra a negatív kampányos megegyezés és a téma sem létezik.

  101. Fairplayguy

    Lolka,
    hát nem egyfolytában az EP választásokról beszélünk? Esetleg megnéznéd- e a bloggazda vitaindító címét, csak kicsit fentebb, ezen az oldalon?
    Már megint himbi- limbizel kedves Lolka- bolka?

  102. Nagy István

    Tudásalapú kampány,
    netroham lesz,
    az ifjak itt fogékonyak
    és lőn:
    28 nap, 5 bejegyzés, 23 (közzétett!) bejegyzés az eremdéesz EU-kampányblogján. Lásd alább:

    http://rmdszeu.wordpress.com/
    30th Sep, 2007
    Az RMDSZ nem veszi fel a kesztyűt!
    1 Comment

    16th Oct, 2007
    Az RMDSZ lányai a legszebbek
    2 Comments

    18th Oct, 2007
    Az exkluzivitás diszkrét bája
    9 Comments

    19th Oct, 2007
    Gazdatalálkozó Csíkszépvízen
    No Comments

    22nd Oct, 2007
    A bicikli legyen veled! – fotóriport
    11 Comments

    Zsolt, és idelátogatók: hogy is van ez?

  103. Árus Zsolt

    Padi:
    Kérlek ne sejtelmeskedj, mondd ki, hogy mi történt Déltirolban, amit nem lenne ajánlatos követni. Nehogy már a tájékozatlanabbak valami szörnyûségekre gondoljanak!
    Aztán:
    “Szerintem a jelenlegi rendszer (rmdsz) magatol, belulrol kell megvaltozzon (ami a kulso hatast nem zarja ki) es vagy sikerul neki vagy kampec magyar kepviselet.”
    E korrupt és áruló rendszer belülrõl még mocskosabb lehet, elvégre legbelül van a legtöbb mocsok. De miképpen tudna megtisztulni?
    Amúgy az adott helyzetben akkor nyílna meg az útja a magyar érdekképviseletnek, ha az RMDSZ bukik egy jó nagyot.

  104. Árus Zsolt

    Lolka:
    Bocsánat, az ember néha téved.

  105. Árus Zsolt

    Lolka:
    Azt nem mondtam, hogy nem Rómában vívták ki azt, amit kivívtak.
    De nem úgy, hogy a parlamentben szavazgattak, avagy egyenesen a kormányban voltak. Ugye ismeri midnenki Markónak azt a beszédét, ahol õ maga ismeri be, hogy a kormányba lépéssel az RMDSZ lemondott számos eszközröl, elvégre nem kritzálhatja valaki folyton azt a kormányt, aminek maga is tagja. Csak azért mondom ezt, hogy nagy lelkesedésetekben ne védjétek a védhetetlen álláspontot.

  106. Árus Zsolt

    Partiumi kedves!
    Ezt írod:
    “Tudja ön mekkora sóhivatal az Európai Parlament? Tudja ön, hogy egy két tiltakozólevelen és bizottsági ülésen kivül mit lehetett volna felmutatni?”
    Ha te mondod, biztos így van. Csak akkor nem értem, miért kell akkora hévvel oda igyekezni? Kard ki kard, új honfoglalás! Nem gondolod, hogy inkább Markónak kellene elmondd azt, hogy ne fárasszák magukat annyira?

  107. Árus Zsolt

    Zsolt, tehetnél nekünk egy NAGY szívességet: vidd azt a biztonsági kódot a francba. Egyetlen dologra jó, hogy bosszantsa a beírókat. Nem elõször történik meg velem hogy beírom szépen (négy számjegyet csak le tudok másolni), s mégis az az eredmény, hogy hibás a kód. De tényleg: mitõl biztonsági, mire jó?
    Na de amit írni akartam:
    Ha már minden rendben van a “vajdasági” e-magyar pontok körül, akkor vess egy pillantást Gyergyó felé is, mert a szetmiklósi “pont”-ról igencsak kevesen tudnak, mert még bár cégtáblája sincs, állítólag ti tartoztok vele. S annyit igazán megér egy ilyen kezdeményezés, hogy bár évente egyszer-kétszer pár mondatos apróhirdetésben értesítsétek az érintetteket, hogy van ilyen, s ekkor meg ekkor van nyitva itt meg itt.

  108. zoltánbácsi

    szevusz Zsolt, sziasztok mindenki
    Nos 1-2 gondolatom volna
    1. volt szerencsém Brüszelben az EU parlamentben járni és hát azért akár csak nálunk ott is rengeteg a lógos és a kaja katasztrófálisan xar és kevés
    2. az hogy az RMDSZ ki jutt vagy nem jutt ki Brüszelbe az még talán nem is olyan fontos hisz amugy ez már csak egy másfél éves mandátum szóval ki lehet majd birni, nincs gond. Probléma jövőre lesz a parlamenti választásoknál amikor is egy ,,meggyengült,, RMDSZ próbál majd bejutni a parlamentbe. Ha egyszer leestél 5% allá nehéz viszamászni. Az komoly probléma volna ha Bukarestben sem lene képviseletünk. Persze örvendök akkor is volnának, a vadim féle csürhe. Amit az RMDSZ kiharcolt NEKÜNK, hosszú évek során semmi perc allat megszünhet. Ha a román pártokon mulna nem lenének magyar feliratok, magyar helységnévátáblák, magyar sajtó, magyar oktatás, anyanyelv használat stb. Sajnos sok példa van rá , Szlovákiában, Vajdaságban ahol ,,üldözik,, a magyarokat (Benes dekrétum, magyar verések). Mind tisztában vagyunk vele hogy újitás kell az RMDSZ-ben és reméljük nemsokára megtörténik de addig is támogatnunk kell a szervezetet már csak azért is hogy kifelé a román pártok felé egy erös összetartó nemzetségnek ,,tünjünk,, és ne merjenek packázni velünk. Hja még valami, ha egy kisebbségnek sikerülne kijutatn Brüszelbe 1-2-3 képviselöt az azért már azt is jelentené hogy ez a szépséges Románia nem is annyira nemzet állam mint ahogy azt az alkotmány leirja :)

  109. új széköly

    Kedves Partiumi!
    Nem értem miért értenek velünk kevesen egyet?? Ennek a mondatának nem láttam értelmét…de szerintem majd egyszer elmesélni…

  110. Zaj Ádám

    “Orbán Viktor azt fejtegette, látogatásának célja biztatni az erdélyieket, mert aki nem megy el szavazni az EP-választásokon, az távolmaradásával lemond arról a jogáról, hogy saját dolgaiba beleszóljon.”

    http://belpol.transindex.ro/?hir=15929

  111. Árus Zsolt

    Zoltánbácsi!
    Igazán kár volt a Markó veretes és lelkesítõ kampány-szövegét ilyen gyatrán átírni. ;-)

  112. BBarni

    hogy is van ez az anyanyelvhasználat?
    probálta ki már valaki?
    pl. bíróságon?
    nemnagyon tudok románul, de magyar ügyvédem javasolta, hogy ne kérjek tolmácsot mert annélkül jobban boldogulunk. És mindez Háromszéken.
    Kiváncsi lennék mondjuk Frunda városában, Vásárhelyt mennyire használják anyanyelvünket magyarjaink?

  113. BBarni

    magyar helységnévtáblák, hát ez nem nagy teljesítmény.
    Innen még messsze a kulturális autonomia, a hivatalos magyar nyelv, stb.

  114. Fairplayguy

    Olvasván a bejegyzéseiteket, repülőgépből is látni hogy rengeteg még az elintéznivaló azért hogy igazából Tamásiasan fogalmazva otthon érezzük magunkat kies hazánkban…
    Nem tudom hogy ezeket a problémákat hogyan lehet megoldani, mert nem rendelkezem (mint gondolom ahogy senki sem a bölcsek kövével), de azt viszont tudom hogy HOGYAN NEM LEHET DOLGAINKAT RENDEZNI, in fact; ha nem lesznek képviselőink az EP- ben, illetve ha nem megyünk el mennél nagyobb számban szavazni, bárkire is szavaznánk!

  115. frodo

    Tisztelt hozzászólók!

    Biztonsági kód azért van, hogy a spam ne tudjon bejönni. Nem hiábavaló.

    Jótanács. Mielőtt HOZZÁSZÓL-t nyomnának, CTRL-C-vel mentsék ki a vágólapra, amit írtak. Ha elrontja a bejegyzést a blog, CTRL-V-t nyomnak, és megint megvan a szövegük.

    A gyakorlat beszél belőlem.

  116. új széköly

    kösz Frodo! csak azt nem értem, hogy a KáHá lapján miért lehet kód nélkül is írni??…ott nincsenek spamok…

  117. Márton Zoltán

    Tyűha! Úgy látszik a társaság ki volt éhezve a vitára, mert ennyi hozzászólás rég volt errefele :-)
    Kesztiónak: Tőkés is ember. Nincs aranyból, számos hibája van, de te egy nagy bunkót írtál le a jellemzésedben, és ez nem igaz. Az biztos, hogy nem egy liberális szemléletű figura, de ez, azt hiszem nem halálos bűn, én legalábbis elnézem neki. Azt is tudom, hogy nem egy profi PR szaki, és a csapatában se nagyon tolonganak az efféle szemfényvesztők, ezért néha nem piacos a képe, de megnyugtatlak, hogy nagyon sokan bíznak benne, és az általa megindítható változások folyamatában is. Ebben profi, te sem tagadhatod. Egyszer bejött neki, hátha most is.
    Kedves Lolka! Néha már mérgelődtem, hogy fairplay mester talán túlságosan szívat, pedig te lelkesen beleadsz apait-anyait, és hősiesen próbálod védeni a nézeted, de amikor azt leírtad, hogy az erdélyi magyarság 17 éve több párt közül választhat, minden együttérzésem elszállt. Nagyonis tudtad te miröl van szó, mégis megeresztetted azt a nagy ökörséget, holott éppen te vádoltál másokat félremagyarázással.
    Kedves udmr-ben bízó vitapartnerek, vegyétek biztosra, hogy vagyunk elegen a másik oldalon is, és nem az érdektelenek köréből verbúválódtunk, hanem valamikor mi is komoly mennyiségű téglát gyártottunk az épületbe. Az építész nem tartotta be a tervet, hát más kivitelezőt kerestünk. Amennyivel mi szaporodunk, bizony kb. annyival apad a másik tábor. Persze a két tábor együtt is pattanás a légy alkatrészén, ezért kell majd jönnie a Karesz által megírtaknak (erők egyesítése), de ez nem holnap lesz. Lejátsszuk ezt a meccset, melynek szerintem csak próbafutam jellege van (lehetett volna korábban is, de nem akarták a “nagyok”), aztán lehet megint okoskodni. Ha a nagy meccset (parlamenti választások) is elveszítjük, akkor magunkra vessünk. Bízok benne, hogy nem így lesz.
    Szebb jövőt, facipőt!

  118. Fairplayguy

    ,,Persze a két tábor együtt is pattanás a légy alkatrészén,..” -mondja kedves Márton Zoltán…
    Hát azért (is) hogy ez a pattanás mennél nagyobb erőt képviseljen alkalomadtán a megfelelő fórumokon, illetve idővel igazi létjogosultságot nyerjen ( át tudjék változni egy organikus emberi szervvé, a többség(ek) elismerése által) márcsak ezért is el kell mennünk szavazni, szavazási opciótól függetlenül…

  119. Márton Zoltán

    :-)

  120. Lolka

    Kedves Zoltán!

    Azt, hogy fairplayguy szivatást vitt-e véghez, vagy inkább szándékosan le akarja járatni a vitapartnert, nem akarom kommentálni.

    Azonban ez meglep:
    “de amikor azt leírtad, hogy az erdélyi magyarság 17 éve több párt közül választhat, minden együttérzésem elszállt. Nagyonis tudtad te miröl van szó, mégis megeresztetted azt a nagy ökörséget, holott éppen te vádoltál másokat félremagyarázással.”
    Ugyanis pontosan tudtam miről van szó, és pont azért írtam amit írtam. Mert akárhányszor voltam választani, választhattam. Üthettem a pecsétem az RMDSz-re, de akár a PNL magyar nevekkel teli listájára helyhatósági választások esetén, Csíkszeredában. És akkor még a többi pártról nem is beszéltünk. De választhattam a független jelöltek közül is, például polgármester választások esetén.
    Ahányszor választáson voltam soha senki nem adott nekem olyan szavazólapot a kezemben amelyen csak az RMDSz volt rajta. És ezért mindig választhattam. Azt hiszem te is hasonló szavazólapokat kaphattál.
    Minket csak magyar nemzetiségűekkel teli pártok képviselhetnek hitelesen? Nekem a válaszom erre, az, hogy nem. Ezért írtam azt amit írtam.
    És akkor még nem beszéltünk az AP listákról, vagy arról, hogy Szász Jenő, hogy lett polgármester, ha az RMDSz mindent kisajátított és nem volt szabad másnak indulni?

    Ugyanakkor hadd jegyezzem meg, hogy rengeteg előválasztás volt csíkszeredában, minden választás előtt azt hiszem. Úgyhogy, már eleve el lehett dönteni ki kerüljön fel az RMDSz listákra.

  121. Árus Zsolt

    Lolka, ez nagyon gyenge volt.
    Pont te mondod ezt, aki oly nagyon véded az RMDSZ, s félted a magyarságot attól, hogy kiesik a parlamentbõl?
    Az elõválasztásokról meg annyit, hogy todom én is, tudja más is, hogy mi az. Azzal ne próbálj itt senkit szédíteni.

  122. Márton Zoltán

    Kedves Lolka!
    Ez is egy nézőpont, mely oly idegen tőlem, mint a politikustól a becsület.
    Biztos eljön az idő, mikor majd nem lesz nekünk fontos, hogy Erdélyben a sajátjaink képviseljenek, de jelenleg olyan mély szakadék (kulturális, stb) van a magyarság és románság között, hogy ez nem lenne sem sikeres, sem kivitelezhető.
    Én magyar embereket szeretnék a román parlamentben látni, akiknek nem az elsődlegesen fontos, hogy 100 évig más ne juthasson a képviselet árnyékába sem, akik nem áldoznak energiát, pénzt, kapcsolati tőkét jó ügyek megakadályozására, és zavaros ügyek támogatására. Ezt a mostani EP heccet önmagában egyáltalán nem tartom lényegesnek. Annyiban fontos, hogy eredménye a dolgok további rendezését meghatározza, önmagában viszont értéktelen és semmilyen megoldásnak nem kulcsa.
    Örvendek, hogy neked Lolka megvolt a választási lehetőséged eddig is, de megvallom őszintén, én nem így voltam vele.
    Persze, láttam én sok-sok választási jelet a lapon, meg a magyar neveket is a román pártok listáján, de működött bennem a birkamagyar reflex és nem volt lelkem rájuk ütni a pecsétet. Addig merészkedtem csak, hogy összepecsételtem az UDMR-t. A pártként működő érdekvédelmi szervezet ezzel a birkamagyar reflexel élt vissza mindannyiszor. Most is igyekszik, de úgy tűnik a bizalmatlanság elérte a kritikus szintet.
    Írod, hogy rengeteg előválasztás volt Csíkban. Csak ugye az emberek tartózkodtak elmenni jelölni és szavazni. Az előválasztások levezetését nincs módomban jellemezni, de ha csak egy kicsit is hasonlít, mondjuk a szovátai módszerhez, akkor az egész procedúrának csak hír értéke van, rosszhír értéke. Van egy barátom, aki azt mondta, hogy a választáshoz való jogunkért emberek haltak meg, és irántuk érzett tiszteletből megy el minden alkalommal szavazni. Én is ezért mentem el jóideje. Most biztos jobb kedvvel fogok, másokat is bíztatva arra, és jobb érzéssel fogom rányomni a pecsétet a lapra, mert végre adott a választás lehetősége, nemcsak a szavazásé.

  123. Lolka

    Kedves Zoltán!
    Örülök, hogy észérvekkel tudod megvédeni az álláspontodat, és elfogadod azaz tiszteletben tartod az enyémet is.
    Sajnos ritka manapság az ilyenszerű kommunikáció.
    Azonban nem hiszem, hogy a jelenlegi romániai viszonyok között is, minden kérdésben egy magyar politikus jobban tud képviselni minket, pusztán azért mert magyar. Van pár ilyen kérdés, de nagyon sok kérdés nem ilyen.

    Árus!
    A magyrság nem tud kiesni a parlamentből, mert maximum a képviselői vannak ott.
    A magyarság nem parlamenti képviselet nélkül maradni, mert legrosszabb esetben is lesz 1 darab ember a képviselőházban.
    Én nem attól félek, hogy az RMDSz kiesik, hanem attól, hogy összeszükűl a politikai érdekérvényesítési képessége a magyarságnak. Ennek csak egyik lehetséges módja, hogy ha kevesebb RMDSz-es képviselő lesz.
    De vannak más lehetőségek is, például nem megyünk el megfelelő számban választani.

  124. domi

    Kedves Lolka!
    Csak semmi aggodalom, majd ha nem jut be a magyar erdekkepviselet a parlamentbe, majd kepviselnek minket a “tobbiek”. Persze mai romaniai viszonyok adta modszerekkel. Hisz ez csak termeszetes.

  125. Árus Zsolt

    Nos Zsolt, kérdés az, hogy RMDSZ-körökben ismerik-e az alábbi dokumentumot? Ha netán igen, akkor miképpen szándékszik az RMDSZ felhasználni az ebbõl adódó lehetõségeket?
    ==============================================
    Regionalisation in Europe

    Recommendation 1811 (2007)1

    1. The Parliamentary Assembly considers that a majority of Council of Europe member states are federal, confederal or regionalised, with regions enjoying a high degree of self-government or at least considerable administrative decentralisation.

    2. It also considers that the regional political sphere is a highly relevant institutional reality as a sub-state level of government in a majority of Council of Europe member states, in so far as the region is the ideal level for exercising governance due to its size and proximity.

    3. The Assembly underlines that, on the basis of the political principles it promotes, the Council of Europe has always supported the development of a regional Europe, as an additional guarantee to democracy in the sense that it enhances citizens’ opportunities to play an active role in political affairs.

    4. It points out that the Council of Europe also upholds regionalisation due to its political, administrative and financial efficiency, since it is a level of government that is closer to reality and to citizens than the state.

    5. It also points out that in recent years many European States have made considerable progress in developing or restructuring their federal, regional or self-governing systems.

    6. The Assembly notes that a majority of Council of Europe member states include communities with a strong cultural, political and historical identity, which are not mere regions but peoples and societies with a marked collective personality (whether they be described as regions, nations, nationalities, countries… ) that did not establish their own state but retain visible differentiating features that inform a political will for self government.

    7. It considers that it is necessary to establish a solid sub-state level within member states, at the very least to ensure greater efficiency in the governance of states that might not be able to ensure permanent and effective state action throughout the entire territory.

    8. The Assembly notes the impetus that the regionalist movement is acquiring by virtue of its association with the idea of good governance, the need to apply the principle of subsidiarity and citizens’ demands for organisation at regional level.

    9. It underlines the importance of regionalism to the European project, considering the European Union has established structural funds on a regional level and has designed thousands of projects implemented on this level, in order to achieve greater social and territorial cohesion.

    10. The Assembly also notes that there are some states that still appear apprehensive to any form of regionalisation, however limited, and persist in denying the existence of minorities within their borders.

    11. It firmly believes that a broad majority of citizens in member states wish to uphold the existence of the State as the basic institution where the political process unfolds, as the primary holder of rights in international politics and as the ultimate decision-making level within the European institutions.

    12. The Assembly notes, however, that in recent years a considerable number of new states has been established in Europe and we now face the appearance of new nations whose independence and statehood is recognised by the international community.

    13. It recalls the precedent established with, and the conditions demanded for, the independence of Montenegro, and bears witness to the path towards independence, apparently accepted by a part of the international community, taken by Kosovo.

    14. It takes into account the fact that in a number of Council of Europe member states, within communities with a deep-rooted political awareness of their identity, there exist nationalistic minorities that further demand independence and accession to an own state.

    15. The Assembly recalls the existence of conflicts based on ethnicity or the existence of national, cultural/linguistic, religious or border-region minorities, and the need to arrive at a peaceful and lasting resolution of these issues that satisfy all parties.

    16. It is aware of the problems that the process of establishing new states can involve, including conflicts of all kinds, division within societies, struggles between minorities and the majority, between different minorities, between neighbouring countries and the risk of profound destabilisation of the European project.

    17. The Assembly insists on the democratic condition of European states, which requires that these situations always be resolved through democratic practice, by means of elections, referenda, constitutional and institutional reform, establishment of new entities; always counting on the participation of citizens, who are ultimately entitled to decide.

    18. It is convinced that most of these problems can find satisfactory resolution within the framework of an institutionalised sub-state power, in application of the principle of subsidiarity, of regionalism, of self-government and also of federalism.

    19. The Assembly notes that where regionalism has been established in Europe it has met considerable success, as the examples of Austria, Belgium, Germany, Italy, Spain, Switzerland or the United Kingdom reveal.

    20. It is further convinced of the virtues of regional governance, of the effectiveness of subsidiarity and of the democratic power of proximity, which brings citizens closer to the administration of public affairs.

    21. The Assembly believes that the exercise of minority rights is compatible with state actions, which must recognise these minorities and uphold their cultural, linguistic, religious and political rights.

    22. It acknowledges the role that regionalist organisations have played in Europe, particularly European institutions such as the Council of Europe Congress or the European Union Committee of the Regions, as well as associations such as Conference of European Regional Legislative Assemblies (CALRE), which represents European regionalism at the parliamentary level.

    23. The Assembly supports the Council of Europe Congress initiative to draw up a new draft text on regional democracy, to be adopted in May 2008, which will provide flexible and realistic solutions within a document likely to earn the acceptance of a majority of member states and, in due course, that of the Committee of Ministers, with a view to a legal instrument being drawn up offering an institutional framework in line with the developments in most European countries.

    24. It welcomes the success of the first Conference of European National Parliaments and Regional Assemblies, which it hosted jointly with CALRE in Strasbourg on 12 September 2007.

    25. The Assembly wishes to continue its co-operation with European regional institutions, in particular with the Council of Europe Congress and its Chamber of Regions, in order to develop a shared approach and to explore the huge potential of regionalism for tomorrow’s Europe.

    26. It also wishes to develop its links with regions that exercise legislative powers and with the organisations that represent them, such as REGLEG, on the level of regional governments, or CALRE, with regards to regional assemblies.

    27. It shall pay particular attention to establishing relations with CALRE and with the parliaments of regions that exercise legislative powers, in order to co-operate within the realm of parliamentarism and to compare the role of regional parliaments, state parliaments and international parliamentary organisations such as the Parliamentary Assembly.

    28. Consequently, the Assembly calls on the Committee of Ministers to recommend that member states:

    28.1. make firm progress towards the improvement, or establishment if it does not yet exist, in those countries where this would be appropriate, of a regional system as a sub-state level of governance, in order to bring institutions up to date with our times and with the demands of new political, economic and social challenges in the world we live in, in accordance with the principles promoted by the Council of Europe;

    28.2. use this path to resolve issues of institutional structure and claims raised by regions with national ambitions in order to provide them a satisfactory degree of self-government as a channel for their political realisation, in co-operation with the government and other state institutions and, if applicable, with the institutions of the European Union;

    28.3. remedy the situation of marginalisation suffered within the European institutions by large European regions and afford them the acknowledgement and standing that will allow them to play a role within the European project proportionate to their contribution, thus overcoming the existing sense of frustration.

    29. The Assembly also calls on the Committee of Ministers to:

    29.1. insist on scrupulous application of human rights, in particular the rights of minorities, which may find a model in regionalism to achieve full democratic recognition and application of said rights, in accordance with Council of Europe principles;

    29.2. uphold a broad and flexible concept of regionalism, in such a way that one or other form of regional organisation shall never be imposed. No imposition: it shall be states which decide, come the time, what form of regionalisation suits their citizens best, since it is they who shall ultimately decide;

    29.3. support European regionalist organisations, inter alia by giving the Council of Europe Congress a higher profile, in order to provide the regionalist movement with greater consistency and inspire it with a European logic, over and above the requirements of each state’s specific case.

    30. The Assembly also calls on the Congress to:

    30.1. endeavour to develop the regionalist movement in all its forms, and in the most adequate to each situation, in order to shed light on the positive reality and good governance that the regionalised state represents;

    30.2. continue its work on the new draft text on regional democracy, applying up-to-date and flexible criteria that will allow for its adoption both by the Committee of Ministers and by a majority of member states;

    30.3. reserve membership of the Chamber of Regions only to representatives of regions in the member states where they exist, and of the Chamber of Local Authorities to those of intermediate or local authorities;

    30.4. give regions that exercise legislative powers, in light of their particular political character, a specific profile and recognition and seek structural solutions that will allow them to debate and adopt decisions on their own level.

    31. The Assembly also calls on the European Union to:

    31.1. make it easier for large European regions to participate in common policies and in decision-taking processes, as well as in the implementation of Community regulations, by granting them appropriate recognition and status;

    31.2. strengthen regions’ role in the institutions of the European Union, inter alia by developing the powers and means of the Committee of the Regions;

    31.3. acknowledge, in the context of the work on drafting the new amending Treaty to be prepared by the Intergovernmental Conference, the important role of regions and regional policy.

    1 Assembly debate on 3 October 2007 (33rd Sitting) (see Doc. 11373, report of the Committee on the Environment, Agriculture and Local and Regional Affairs, rapporteur: Mr de Puig). Text adopted by the Assembly on 3 October 2007 (33rd Sitting).

  126. zoltán

    Kedves Lolka! Szerintem az ön gondolatai nagyon össze vannak zavarodva. Eleinte védte az RMDSzt, most már azt fejtegeti, hogy nem is kell nekünk sajátjainkból képviselet, hisz majd kápviselnek minket “testvéreink”. Erre utaló jelek vannak ugye! És nem csak Erdélyben, hanem Vajdaságban, Szlovákiában is, ugye?
    Na megyek eljátszom 1243. alkalommal is a cserebogárjátékot, ahova küldött a multkor…

  127. Lolka

    Kedves Zoltán!
    Talán ajánlatos lenne, inkább a szövegemmel betűhíven foglalkozni, mint minősítgetni.
    Hol írtam, olyant, hogy nem fontos a “sajátjainkból képvislet”?
    Azt írtam, hogy nem minden kérdésben fontos. Azt hiszem a kettő között lényeges különbség van! A többit sajnálom, hogy nem kommentálta, pedig a tények azok tények: AP listán magyarok, Szász Jenő független képviselő és még sorolhatnám…
    Védtem az RMDSz? Sokkal inkább cáfoltam azokat, akikkel nem értettem egyet. Ha ez RMDSz védésnek minősül, akkor ezek szerint az a logika jáérja errefelé: ha valaki nem ért egyet Tőkéssel, akkor RMDSz párti, ha valaki nem ért egyet egy Tőkés pártival, akkor védi az RMDSz-t.
    Nem lehet, csak úgy, nem egyet érteni?

  128. Fairplayguy

    ,,Minket csak magyar nemzetiségűekkel teli pártok képviselhetnek hitelesen? Nekem a válaszom erre, az, hogy nem.” -mondod Lolek- bolek…

    Végre megint netközelben lennék.
    Most ezt nem tom miért írtad, azért mert tényleg így gondolod, vagy pedig azt akarod sugallani hogy ha valaki nem akar az RMDSZ- re szavazni, akkor inkább szavazzon más román pártra, mintsem Tőkés Lászlóra…

    Hát Lolek- bolek bármi is lenne a helyzet jó lenne felkelnél évszázados álmodból, illetve kicsit nyitnál a realitásokra.

    Neked is csak azt tom ajánlani, mint Kesztió barátomnak ezelőtt régebben, vagyis légy szi döntsd el h milyen közösséghez tartozol, mert elég frányán állasz ezzel a problémával, úgyis mondhatnám hogy
    zavarodott vagy kicsi fiam…

  129. zoltán

    Kedves Lolka!
    “Azt írtam, hogy nem minden kérdésben fontos. Azt hiszem a kettő között lényeges különbség van!” irja… Tehát, ha jól értelmezem elmélkedését akkor bizonyos kérdésekben kellene magyar képviselő, másokban jó lenne a román is, vagy román párt… Hát persze, csak ennek a müködését még nem találták ki. Beszavazunk 1 képviselőt, majd, mint a kézilabdában lehozzuk, küldünk helyette mást, majd vissza… Ezért valószinü Nobel dij járna, ha meg is lehetne valósitani.
    “Nem lehet, csak úgy, nem egyet érteni? ” Dehogynem, hisz demokrácia van! Demokratikus szövetséggel, párttal, stb. Akkor nincs is semmi gond, vagy?

  130. Nagy István

    Negatív kampány, Lolka ízlése szerint, csak azért mert Ő nem sorolta föl a példáit:
    kovacspeter.ro/images/smilies/festek.jpg
    innen:
    http://www.kovacspeter.ro/index.php?option=com_content&task=view&id=427&Itemid=45
    Nem tudom hány pöcsétöt terem Kovács Péter kampányoszlopa.

  131. Circus

    @Árus Zsolt: A bemásolt dokumentum az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének az ajánlása és nem mintha nem volna nagyon is fontos, de az Önnél az európai politikában kevésbé jártas kommentelők kedvéért ne keverjük a fogalmakat és intézményeket.
    Én merem remélni, hogy az rmdsz régió-átszervezési törekvései ezt az utat (is) követik.

    Zoltán fennebb azt mondta, hogy az rmdsz nem fog tudni jól megegyezni az EPP soraiban a fidesszel és ezt megváltozndó “meg kell változni valakinek és nem Orbánnak”. Jó hírem van:
    http://politika.transindex.ro/?cikk=6274
    Orbán (és a fidesz) liberális értékekhez való hangsúlyosabb visszatérése során akár az erdélyi politikához való viszonyuk is megváltozhat.

  132. Lolka

    Nagy István!

    Azt hiszem megtettem a felsorolást, olvassa csak MÉGEGYSZER el itt:
    http://nagyzsolt.egologo.transindex.ro/?p=68#comment-6303

    Ha Önnek az nem felelt meg, akkor nekem miért feleljen meg az Ön által megadott link? Az mitől nagyobb konkrétum, minta annak a honlapnak a megnevezése, ahol megtalálhatná a megfelelő dolgokat.
    De mert itt csipkelődik, ebből arra következtetek, hogy nem ismeri Tőkés honlapcímét, így a vele készült hivatals interjúk, illetve a kampányáról szóló beszámolók sem elsőkézből jutnak el Önhöz.

  133. Nagy István

    Csak egy cím, kedves Lolka:
    http://www.tokeslaszlo.ro/esemeny.html

  134. Máté

    Hogy mikor kezd az embernek hányingere lenni valakitől?

    Heti Válasz 2007. november 1. 5. oldal

    Orbán Viktor Tőkés László mellett kampányol

    Idézet: “… Az Erdélyben élő magyar közösségeknek elsősorban autonómiára van szükségük, arra, hogy saját életük legfontosabb ügyeit saját kezükbe vegyék… Az autonómiát azonban nem fogják ajándékba kapni Brüsszelből, az autonómiát k kell harcolni. Ezért olyan ember kell az Európai Parlamentbe, aki képes képviselni az ügyet…”

    Na már most, minden tiszteletem Tőkés Lászlóért a rendszerváltozásbn vállalt szerepéért és minden tiszteletem Orbán Viktorért az első magyar átfogó gazdaságfejlesztési tervért 1989 után, de mostmár azért álljunk már le!!!

    1. Orbán Viktor egyetlen dolgot ért el azzal, hogy támogatja Tőkést, NEM LESZ KÉPVISIELETE AZ ERDÉLYI MAGYAROKNAK BRÜSSZELBEN. Matematikai képtelenség, hogy a körübelül 670 000-es szavazatra jogosult személy közül akár az RMDSZ, akár Tőkés László be tudna gyűjteni a bjutáshoz elég szavazatot. Legutolsó Basscu leváltásáról szóló szavazáson sem mentek el 8-10 %-nál többen szavazni.

    2. Orbán Viktor továbbra is az oszd meg és urlkodj elvét követi. Ami egyrészről egészségesen fékezi az RMDSZ egyeduralmát, ásrészről nemzetpoltikailag több kárt okoz illúziókeltéseivel, mint amennyi jó dolgot végigvitt egészen mostanáig.

    3. Tőkés László, ha valamilyen óriási csoda folytán bekerülne az EP-be, önállóan soha az életbe nem tudna semmit tenni a poltikában, ami bármilyen illúzionista autonómiát eredményezne. Főleg nem ez alatt a rövid idő alatt, ami a rendes EP választásokig tart.

    Tőkés László és Orbán Viktor nem tesz semit, csak hamis illúziókal becsapja az embereket.

    A szórvány magyaroknak egyetlen esélyük beintegrálódni egy egészséges kisebbségi elven. Erre mindaddig képtelenek lesznek, ameddig a tömbmagyarság agyát elborítja Tőkés László és Orbán Viktor szerelmi egyvelege.

    Minden éremnek két oldala van. A tömeges megmozdulásokkal a tömb árt a szoránynak. A román poltikai elitnak állandóan fel van dobva a labda, hogy még véletlenü se kezdeményezzenek tárgyalások a romániai magyarok egészséges gazdasági és társadalmi integrációjáról.

    Addig minek is tennék, ameddig magyarok lassan jobban utálják egymást,. mint a románokat.

    Autonómia jogi értelemben nem lesz soha. Autonómia az emerek szívében, lelkében már ott van. Kultúrálisan és társadalmilag meg is valósíthatják azt. Ehhez nem kell Tőkés és főleg nem kell Orbán! A poltika és így a poltikusok egyre kevesebbé lesznek képesek lekezelni a mindenkori társadalom valós problémáit.

    Miindenki arra szavazzon, akinek matematikailag nagyobb esélye van arra, hogy értelmes és jó szakmai dolgok alapján képviselje a romániai magyar társadalom gazdasági, kultúrális, szociális, egészségügyi, szállítási, nemzetközi érvényesülési érdekeit.

    Köszönöm és most lehet szapulni.

    Máté

  135. zoltán

    Huhh Kedves Circus!
    Bevallom a megadott link még nem tartalmaz jó hirt. Ez egyáltalán nem hir. Ez egy politikai elemzés. Egy olyan személytől (Nagy Gáspár Miklós) akit én nem tudok megérteni, pedig volt, hogy próbálkoztam. Mellesleg ez a személy (Erdélyi származása ellenére !!!!) annak (a kettős állampolgárság népszavazásakor) idején nyiltan vállalta és harcolt a NEM szavazatokért.
    Kedves Lolka! Nagy István lnkeket szokott adni, ön weboldalakat. A kettő között nagy a különbség. Kérhetnék öntől is linkeket, hogy tudjuk pontosabban miröl beszélünk? De kérem, ne a játékhoz küldjön, mert azt már sokszor eljátszottam (bocs, ez igy nem igaz, de nem látok benne olyan nagy rosszat).
    “Tudod, hogyan lesz meg minden évben a pénze a magyar vonalnak erre-arra?” irja fennebb. Én pl. kiváncsi lennék rá. És arra is, hogyan kerülnek új tanerők be az intézményekbe? Miért nincs nyilvános versenyeztetés? Miért oly kevés a külföldön doktorált, postdoktorált fiatal tanerők száma? Irásából azt veszem ki, hogy Ön tudja. Talán megosztaná velünk is? Csak kérem, ne válaszolja azt, hogy ezek a fiatalok, ha egyszer kiléptek, nem jönnének vissza, jóval kevesebb fizuért… Köszönöm.

  136. Árus Zsolt

    “Autonómia jogi értelemben nem lesz soha. ”

    Tátva maradt a szám! Nem jutok szóhoz.
    Tudsz még mondani ilyeneket?

  137. zoltán

    Kedves Máté!
    Én úgy látom, hogy Tőkés László valóban nem egy Eus Parlamentbe való egyéniség. DE!
    1 szerintem ezt Ő is tudja.
    2 Az RMDSzt meg kell rázza valaki. Ki kell mozditani öket abból a korrupció, meg miegymás világból amiben élnek. Úgy látom erre Tőkés László neve, multja a legalkalmasabb. Nem látok ma senki másban annyi erőt és (bocsánat) tökösséget, hogy ezt megtegye. Ha ez nem történik meg akkor pl. Markó RMDSz elnökként fog meghalni és szép csendben felnevelnek és átnevelnek egy új generációt az ö figurájukra.
    Más… Mit tett az eddigi 3 RMDSz EUs képviselő? Ennél kevesebbet Tőkés sem fog tudni tenni!

  138. zoltán

    Bocsánat! Természetesen TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS, nem Nagy… Elnézést!

  139. Márton Zoltán

    Kedves Lolka! Azon ötletedre reflektálnék, miszerint nem attól képvisel minket valaki hitelesen, mert magyar.
    Ezt jól tudjuk, látjuk, tapasztaljuk, de megette a fene a világot, ha hosszútávon nem tudunk magunk közül “emanálni” hiteles, felkészült felkenteket, és kölcsönöznünk kell másoktól. Korábban írtam, hogy nem tartom kizártnak azon idők eljöttét, amikor román képviselőkre fog szavazni az erdélyi magyarság (egy része), de te Lolka, úgy érzem várod is ezt a pillanatot. Bocsáss meg, ha nem így van, de a szövegedből nekem ez jön le.
    Kedves Kesztió, nem vezetek naplót a jelenlétről, vagy a megválaszolatlan kérdésekről, de ha időd engedi, érdekelne a korábban, Tőkésről írt megjegyzésemről alkotott véleményed.
    Az udmr, saját maga ellen folytatott negatív kampánya tényleg észbontó. Mindig azt hajtogattam, hogy profik a fiúk, csak az a baj, hogy a választókat manipulálják profi módon, és anyátlanok, bárgyúk a bukaresti nagypolitikában. Hát, úgy tűnik, már ez sem igaz. Érdemes elolvasni Karersz eszmefuttatását erről:
    http://nyaradi.blogspot.com/2007/11/rmdsz-vs-rmdsz.html#links
    Máté! Nem semmi, amit írsz, de nem szeretnélek szapulni érte, csak néhány észrevételem lenne.
    Mivel nem az EP fogja megoldani a gondjainkat, pláné nem ebben a másféléves csonka turnusban, nem is olyan nagy katasztrófa, ha nem kerül be egy képviselőjelölt sem a cirkuszba. Az eredmény viszont egyértelműen megváltoztatná az erdélyi magyar politikát, a politikusok, a választók iránti hozzáállását.
    Azt mondod Tőkés óriási csodával kerülhetne az EP-be. Én ugyanezt az udmr-ről tartom, de hát majd megválik 
    Az, hogy ki csapja be hamis illúziókkal az embereket? Szerinted Tőkés és Orbán, szerintem meg az udmr, és nem is kezdő a szakmában. Markóéknak már priuszuk is van a kérdésben, mert minden szavazás (szándékosan nem írok választást) előtt megejtik a kötelező balettlépéseket. Igazat adok neked, mikor azt mondod, hogy: „A tömeges megmozdulásokkal a tömb árt a szoránynak”. Csakhogy a tömb is szorvány lesz, ha hagyja magát „meggyőzni”. Lelkületében máris fellelhetőek a szorványelemek, melyek a 1940 után lepergett kisebbségi sors és később az udmr vezetésben észlelhető tájbasímulás okozott. Példaképpen olvassátok Winkler mester huszáros kiállását: http://www.3szek.ro/modules.php?name=3szek&id=4286
    Mondod, hogy lassan a magyarok jobban utálják egymást, mint a románok. Jómagam úgy vagyok ezzel, hogy egyiket sem utálom, de van néhány egyén, akinek az tanácsolnám, hogy ha megteheti, legközelebb a holdon foglaljon hont.
    Sajnálom, hogy úgy gondolod, hogy jogi értelemben nem lesz soha autonómiánk, és ha ezzel sokan így lennének, akkor tán be is válna a jóslatod :-) Ha a szorványmagyarságra gondoltál, akkor egytértek. Az is bizonyos, hogy a majdani székelyföldi autonómiának jókora szívóhatása lesz a szorványban élő nemzettársainkra, és ez komoly problémát fog okozni az ottmaradóknak, pontosabban gyorsított asszimilációt. Ezekről a dolgokról biza, beszélni kell, és megoldásokon is kellene dolgozni :-( Egyelőre mi nem érünk rá, a politikusok ne számítsanak ránk :-)

  140. Márton Zoltán

    Kedves Zsolt, újra moderálsz?

  141. Márton Zoltán

    Bocs, gondolom a linkek miatt…

  142. Máté

    “…Az RMDSzt meg kell rázza valaki. Ki kell mozditani öket abból a korrupció, meg miegymás világból amiben élnek. Úgy látom erre Tőkés László neve, multja a legalkalmasabb. Nem látok ma senki másban annyi erőt és (bocsánat) tökösséget, hogy ezt megtegye. Ha ez nem történik meg akkor pl. Markó RMDSz elnökként fog meghalni és szép csendben felnevelnek és átnevelnek egy új generációt az ö figurájukra…”

    Ez komoly veszélyt jelenthet. Föleg, ha beválik a Szomszéd Néni jóslata és Marko Bello 500 évig is elélhet.

    Szóval Tőkés Lászlóban látsz anyi tőkésséget :) , hogy ebböl mozdítson egy kicsit. Hát nekem lennének még alternatíváim. Például RMDSZ óriásbukta szinte borítékolható. Ez talán méginkább ráébreszti az rmdsz-es politikusokat, hogy személyi újításokra van szükség. Olyan nem létezik, hogy egy érdekeket védö szervezet ne utálja ki magából a káros elemekt, ha szemmel látható kárt okoznak. Nincs az a mutyizás, ami örökké tart. Másrészröl mindenki mindig Markót basztatja. Kicsit meg kellene nézni, hogy Őt kik veszik kötül, mert az is elképzelhető, hogy a környezete nagyon rossz irányba tereli. Lehet, hogy azokat kellene elzavarni.

    Abban igazat adok, hogy az rmdsz-t fel kell rázni. De azt ne Orbán Viktor hamis illúziókeltésétől keltett társadalmi megmozdulások eszközöljék ki.

    Markó Bélának igenis igaza volt, Orbán Viktor ne szóljon bele más ország belügyeibe.

    És szívből remélem, hogy a következő EP választásokhoz szükséges kampányolást jövőre a Fidesz elnökeként már Kósa Lajos végzi majd el. Legyen szó Tőkés, vagy az RMDSZ támogatásáról.

  143. Fairplayguy

    Mátéka!

    Szerinted tehát Markó és Tőkés maradjon, Orbán Viktor meg menjen?
    Megkérdezem hogy esetleg nem pont üzleti megfontolásaid vezettek erre a következtetésre?
    Kösz.

  144. zoltán

    Máté! Arra gondolsz, hogy kormányváltás lesz Magyarországon és Orbán Viktor miniszterelnökként lemond pártelnöki funkciójárol, mint ahhogy tette azt régebben is?
    Mióta is romlott meg Orbán viszonya Markóval? Vajon nem azóta amikor elszámolást mert kérni a Magyarországi pénzekért. Persze “nekünk” inkább kevesebb pénz kell, de az beleszólás nélkül…
    Természetesen amikor Markót irok, nem csak rá gondolok, hanem az öt körülvevőkre is.

  145. Karesz

    Üdv mindenkinek!
    Szeretném megkérdezni, de inkább személyesen tenném. Nagy Zsolt Te mit szólsz ehhez a kampánynak nevezett izéhez? Nos, csak azért kérdem, mert gondolom, hogy vagy fogod a fejedet, (és)vagy jókat nevetsz, mert ilyent még te sem láttál, pedig Te csak láttál kampányt ebben az életben. Ki felel, ha egyáltalán felel valaki ezért a színvonalért? Ezt 2004-ben azért senki sem merte volna elhinni, hogy ide lehet süllyedni! Öregszünk fiuk, s már így szól a szöveg, hogy “bezzeg a mi időnkben”? Hát az biztos, hogy akkor nem így ment!

  146. Máté

    Kedves Fairplayguy!

    Nem mondom, hogy Markó maradjon, és nem mondom, hogy Tőkés maradjon. Én azt mondom, hogy Orbán Viktor mennjen. Sőt, ha van poltikai generációváltás, és van közös lista, akkor felőlem Tőkés és Markó is mehetne.

    Természetesen megkérdezheted, hogy nem-e üzleti megfontolásból írok ilyeneket. Szeretnélek megnyugtatni, hogy nem tartozom az RMDSZ klientúrájába, és a bejegyzés eredeti mondandóját, miszerint Orbán Viktor hamis illúziók keltésével osztja meg a romániai magyarságot, nem kell ebbe az irányba elvinni.

    Kedves Zoltán!

    Én arra gondolok, hogy a Fidesz végre kiutálja magából Orbán Viktort. Remélem a Rogán és a Pokorni kiáll a Kósa mögé, és képesek meggyőzni a polgári oldal nagyobb százalékát, hogy változtatni kell. Kósa legyen a miniszterelnök, Gyurcsány és a Kóka féle slepp tünjön el a világból, legyen nagykoalíció Szili vezette baloldali elittel, abban legyen Fidesz többség, és mennejenek már végre a dolgok. Ha nekünk jó, akkor nektek sem lesz rosszabb. Orbán vonuljon kicsit vissza, aztán legyen köztársasági elnök, ahol visszatér valós gyökereihez, kigyógyul fóbiáiból és mániáiból és tényleg valós és jó értékrend alapján kontrollálja a törvényhozást.

    Magyarországnak nincsen konzekvens és felelős fejlesztés- és nemzetpolitikája. Ezen változtatni kell!

    És még annyit kérdeznék, hogy ki, vagy kik tették lehetővé, hogy ilyen rendszerben legyenek folyósítva a magyarországi támogatások.

    Máté

  147. zoltán

    Kedves Karesz! “Öregszünk fiuk, s már így szól a szöveg, hogy “bezzeg a mi időnkben”? Hát az biztos, hogy akkor nem így ment!” irod… Az eleje kétségtelen! Hogy a “ti” időtökben, hogy ment… Szóval én 1,2 évvel vagyok idősebb Nagy Zsoltnál és ugyanabból a helyzetből látom a dolgokat mint régebben, magyarán politikailag nem vállaltam szerepet sem akkor sem most. Lehet gyávaság ez és elküldhettek a búsba innen ezért és mondhatjátok, hogy akkor mit pofázok itt… De épp az olyanok vették el a kedvem, mint pl. NZs. De ez hosszabb történet.
    Tehát én nem látok semmi különbséget a mostani és a régi idők kampányai között. Lehet Te is azért látod, mert más megvilágitásból (esetleg pozicióbol) (kell) nézned… Bocs, nem tudom ezt, csak inkább kérdezem.

  148. zoltán

    Kedves Máté!
    Azt hiszem ez a blog nem KÓsa Lajos, meg Orbán Viktorról kell szóljon. Nagyon szivesen beszélgetnék erről a témárol (szerintem sokmindenről tudnálak meggyőzni, vagy legalábbis elgondolkodtatni), de szerintem nem itt a helye. Amúgy nem hiszem, hogy felmerül a FIDESzben ilyesmi.
    A “legyen nagykoalíció Szili vezette baloldali elittel” mondással pedig megnevettettél. Köszi! Remélem tényleg viccnek szántad!

  149. Fairplayguy

    ,,Szeretnélek megnyugtatni, hogy nem tartozom az RMDSZ klientúrájába, és a bejegyzés eredeti mondandóját, miszerint Orbán Viktor hamis illúziók keltésével osztja meg a romániai magyarságot, nem kell ebbe az irányba elvinni.” -mondod Mátéka…

    Hát nekünk már előzőleg volt együtt némi vitafélénk, a blog régebbi olvasói minden bizonnyal emlékeznek rá…
    Szeretnélek emlékeztetni Mátéka, hogy fentebb említett vitánkban azt állítottad h önteni fogod a pénzt Romániába. EU- s pénzeket. Ahhoz képest amikor azt állítod h semmi közöd az RMDSz- hez, figyelmeztetni szeretnélek Mátéka hogy igenis csak a fentebb említett párton keresztül tudtál csak dolgozni, mert más alternatíva nem volt a számodra…
    Akkor meg miért a fenti szöveg?

  150. Karesz

    Helló Zoltán!
    A régi szép időket idézőjelbe tettem, és részben ott a helye is. Amire a figyelmet próbáltam terelni, az az, hogy ilyen dilettáns választási kampányt még nem látott e föld! Az utolsó, 2004-es kampány, bár nem a régi siker szellemében folyt, látszottak a repedések, érezhető volt a bizalmatlanság a választók részéről, de sikeres volt! A kampány nagyon jól működött, profi munka volt a javából. Ennek egyik mestere Zsolt volt, ami az övé, azt nem kell és nem is nagyon lehet elvitatni! Talán az utolsó percekben hozta el a győzelmet! Ezt ma már nehéz így megmondani! Hogy aztán a vén faszik milyen hálásak voltak ezért, azt láthattuk! Nem csak bele rúgtak, hanem sokakat űztek el, s a mostani szúperprodukció megmutatja, hogy hová lehet süllyedni, ha nem becsülöd meg a lelkes, tennivágyó, fiatal tehetségeidet!

  151. Nagy István

    Markó Bélának igenis igaza volt, Orbán Viktor ne szóljon bele más ország belügyeibe. – írta Máté

    Nos kedves Máté, ez az ország nem más országa, hanem a mienk (is). Orbán Viktor magyar, és mi is. Van víziója rólunk, és ez így van rendjén. Vagy visszasírja Grósz Károlyt? Orbán csak ahhoz szeretne segítséget adni, a maga módján és eszközeivel, nekünk és a javunkra, hogy legyen brüsszeli képviseletünk. Az átkosból ismert beavatkozász ideje lenne elfelejteni, akkor, amikor jelentős szuveranitáselemekről lemondtak az országok a kontinens integrálása érdekében.

  152. Lolka

    “Orbán csak ahhoz szeretne segítséget adni, a maga módján és eszközeivel, nekünk és a javunkra, hogy legyen brüsszeli képviseletünk.”
    LOL. Azt hiszem ez lesz az év politikai poénja.

  153. zoltán

    Kedves Lolka! Ön mivel magyarázza Orbán kitartó viszonyát Erdéllyel? Mert itt még szavazatokra sem számithat… Vagy olyan smucig, allattomos viszony a normális amit a szocik “ápolnak”?

  154. Lolka

    Véleményem szerint a politika nem az önzetlenségrőé szól, és ha valaki ismeri Orbán önéletrajzát, akkor az nyilván tudja, hogy rá is érvényes ez.
    Mert bár szavazatokra itt nem számíthat, de ahhoz, hogy a magyarországi jobboldalt maga mellett tudja állandóan azt kell prezentálnia: aggódik az egész magyarságért.
    Ugyanakkor az sem lehet közönbös számára, hogy ezzel két legyet üt egy csapásra: azok is inkább szavazna rá akik Magyarországra bevándoroltak Felvidékről, Erdély stb.
    Csak érdekességként jegyzem meg: a Délvidékkel sokkal kevesebbet foglalkoznak, hiszen ott “csak” 300 ezer magyar van, míg Erdélyben közel 1,5 millió. Ugy-e ez utóbbinak több magyarországi kapcsolata lehet, mint a 300ezer délvidékinek.

    És egy nem mellékes tény: a FIDESz miközben eljátsza a nagy Erdély szeretetet, addig hathatósan nem tett semmit az ellen (nem mintha túl sokat lehetett volna), hogy a Magyarország felé való magyar vándorlást megakadályozza. Ez nem véletlen, hiszen ők abban érdekeltek, hogy a népességűrt magyarokkal töltsék ki.

  155. Máté

    Kedves Fairplayguy!

    Természetesen megkérdezheted, hogy nem-e üzleti megfontolásból írok ilyeneket. Szeretnélek megnyugtatni, hogy nem tartozom az RMDSZ klientúrájába, és a bejegyzés eredeti mondandóját, miszerint Orbán Viktor hamis illúziók keltésével osztja meg a romániai magyarságot, nem kell ebbe az irányba elvinni.

    Tehát, a bejegyzés eredeti mondandóját, miszerint Orbán Viktor hamis illúziók keltésével osztja meg a romániai magyarságot, nem kell ebbe az irányba elvinni.

    Üdvözlettel, Máté

  156. Máté

    Kedves Nagy István és Zoltán!

    Véleményem messzemenően megegyezik Lolkáéval, így ne ismételném meg amit mondott, illete kiegészíteném pár dologgal.

    Orbán Viktornak stratégiai célja megosztani a határon túli magyrságot. A megosztást sikeresen véghezvitte már Magyarországon is. Most az EU eszközeit, Európai Néppárthoz kötődő alelnöki pozícióját arra használja fel, hogy a határon túli magyarságot is megossza. Ezt azért teszi, mert a kevesebb felett könnyebb uralkodni. Orbán Viktornak van egy víziója Magyarország és a magyarság szerepéről (gazdasági, kultúrális, logisztikai, satöbbi) itt a Kárpát-medencében. Az elmélete leh jó és dicső, viszont az eszközei túlzottan diktatórikusak és személyi kultusz jellegűek. Orbán Viktor nem tudta feldolgozni idegileg és lelkileg azt a terhet, amit a rendszerváltás reá rótt. Összeroppant alatta, és azóta csak előre menekül, előre a megálmodott víziójába és semmi se szent neki. Se ember se eszme.

    Nézzük csak meg mit tett szövetségen belüli társaival. Már egyetlen beszédén sem áll mögötte Áder, Kósa, Rogán, Pokorni, akik a jobboldali politikának igenis meghatározó alakjai. Ne is beszéljünk Dávid Ibolyáról, aki kőbe vésette, hogy nem lép vele koalícióra, mert tudta, hogy azzal a kisgazdák sorsára juthat, felmorzsolódik. Itt megjegyezném, hogy Mikola István az egyik Fidesz naggyűlésen a határon túli magyaroknak ígért szavazati jogot, hogy aztán rájuk szavazhassanak, mármint a Fideszre. És akkor nincsenek megsértődve a határon túli magyarok, hogy csak voksszámlálónak ézik őket?

    Persze Orbán Viktornak voltak szép gesztusai, például, amikor Csíksomlyón keresztelte meg a gyermekét. De ettől még nem szabad, hogy figyelmen kívül hagyjuk a fentebb sorolt tényeket. Könyörgöm! Ébresztő! A felemelkedést nem Orbán Viktor, nem Tőkés László, nem Frunda Györy és Sógor Csaba, de még csak nem is Nagy Zsolt fogja elhozni! Az a mindenkori társadalmon múlik. És ha az a kérdés, hogy ehhez milyen poltitikai partnert választunk, akkor egy Nagy Zsolt sokkal jobb választás, mint egy Orbán Viktor.

    És, hogy ez az egész hogyan jön a “fontos Európa” kijelentéshez? Hát úgy, hogy fel kell ébredni és rá kell jönni arra, hogy ki az aki európát elhozhatja. Azt az Európát, amit Brüsszelben is Európának hívnak és ne csak ott, ahol éppen Orbán Viktor kavarja a szart.

    Akkor lesz a teljes magyar nemzet európai, ha nem személytől teszi függővé saját fejlődését, felépül a posztszocialista depresszióból és végre képes lesz, MEGOSZTOTTSÁG NÉLKÜL egyénileg is tenni a teljes társaalomért.

    Remélem egyszer megvalósul a karéj szintű együttműködés a szlovák-ukrán-román-szerb-horvát-szlovén-osztrák tengelyen elerülő magyar kisebbségeket képviselő poltiikai és civil szervezetek között, és végre a szubszidiarítás elvén a helyi dolgokat helyben készítik elő és döntik el, nem pedig egy báránybőrbe bújtatott farkas ideológiáit kell követni és a végletekig eleget tenni neki, különben eszközökből nem válogatva mindenki el lesz lehetelenítve. És itt Orbán Viktorra gondolok, hogy a pöcs Kövér Lászlót ne is említsem.

    Máté

  157. Fairplayguy

    Mátéka menjél kérlek görcsényhez meg társaihoz fiam, ne rondítsd a levegőt ideát!
    Bölcsességed csúcsa, meg a magadfajtáé az hogy Mo-ot a szocik meg a görcsény irányítja!
    Mennyire lehet szerinted komolyan venni a magadfajták véleményét ránk vonatkozóan, amikor odahaza olyan embert választottatok aki gumilövedékkel üti ki az emberek szemét?
    És még te mondod azt hogy Orbán Viktor megosztja a magyarságot!
    Picit sem szégyelled érte magad te Mátéka?

  158. Fairplayguy

    Lolka, rólad nem is beszélek fiam!
    Elfelejtetted, mert ilyenekben rövid bezzeg a memóriád, hogy amikor a Fidesz volt a kormányon adott neked magyar igazolványt, a magyar gyerekeknek meg anyagi támogatást, meg alapítványokat, meg mi mindent még…
    Ahhoz képest hogy te nem odaátról származol mint ez a Mátéka, több kéne legyen benned a helyzetismeret meg a realitás…
    De látom semmi esélyed rá…

  159. Máté

    Kedves Fairplayguy!

    Nem annyira szégyenlem magamat szabad véleménynyílvánításomért.

    Te a tipikus példája vagy a felületes tájékozottságból adódó radikális véleménynyílvánításnak.

    Minden esetre mennjél csak és csókoljad meg Orbán Vitor minden lábnyomát. Attól biztosan jobb lesz a határon túli magyaroknak :)

    Ja és adjál enni a gyerekednek a magyar könyöradományokból, vegyél olcsóbban jegyet a magyar igazolványoddal, és ringassad magadat abba a tévhitbe, hogy a magyarországi anyagi támogatások majd jobb létet teremtenek.

    Neked ennyi elég, hogy következetesen véleményt nyílvánítsál. Téged egyszerű megvenni ilyen olcsóságokkal, ezért meg szerintem a Te véleményed nem számít itt.

    Üdvözlettel, Máté

  160. Fairplayguy

    Te meg Mátéka menjél és beszélj görcsény barátoddal, csináljatok bármit együtt, csak hagyjatok minket, határon túli magyarokat békén.
    Csak van egy kis bökkenő, meg is tennéd ezt ha történetesen nem keresnél pénzt belőlünk, na meg általunk…
    Mert ugye a pénzt meg még görcsény barátodnál is jobban szereted… Ezért feltételezni sem merem hogy léha értékrendedtől meg a magadfajtától megszabadulunk valaha is, mi gyenge, szegény, könyöradományokból élő határon túli magyarok.
    Veled ellentétben én nem üdvözölnélek, mert nem szeretem a képmutatást mint te Mátéka…

  161. gobemedia

    És a politikus urak, igaz szokásukhoz híven, elfelejtenek közölni alattvalóikkal egy apró részletet. Az EU Parlamentnek nincs törvényalkotási joga. Csak ajánlásokat tehet. A döntéseket olyan személyek hozzák akiket senki nem választott. Ergo az EU Parlament egy költséges sóhivatal amelyik maximum a jaurt zsírtaltalmáról dönt.

  162. zoltán

    Kedves Lolka! Orbánnal kapcsolatban nagyon más állásponton vagyunk! De azért érdekelne mire gondol pl. milyen “önzőség” derül ki Orbán önéletrajzából? De ez a blog nem erröl szól most… Fennebb feltettem néhány kérdést hazai gondokról Önnek, tényleg örültem volna, ha érdemi választ ad, nem csak “tudja ön, hogy…?”.
    Kedves Máté! “Nézzük csak meg mit tett szövetségen belüli társaival. Már egyetlen beszédén sem áll mögötte Áder, Kósa, Rogán, Pokorni, akik a jobboldali politikának igenis meghatározó alakjai.” irod…Példákat adnál? mert én ha érdekel tudnék ellenpéldával szolgálni, vagyis, hogy Áder, Kósa, Pokorni nem mondtak ellen Orbánnak. Hogy van vita néha köztük… Szóval hétvégén tartod valahol Gyurcsánynak, vagy Kókának az esernyőt? Az is érdekes, hogy Orbánnak nem kell és nem kellett tartani sehol bármerre jár, járt… Pedig többet járt!
    Vagyis “Véleményem messzemenően” ellentétes a Tieddel Orbánnal kapcsolatban! De, lehet még van esély megbeszélni dolgokat…

  163. Nagy István

    “Orbán Viktornak stratégiai célja megosztani a határon túli magyrságot.” – írta Máté.
    Mecsoda melléfogás, hogy a lehető legfinoabban fogalmazzak.
    A megosztást itt nem OV, hanem a hazai politikai elöljárók, amely sem elitnek sem vazérkarnak nem nevezhető, idézte elő. Egyébiránt ez nem megosztás, hanem értékválasztás. Kinek a pap, kinek a papné, ahogy egyik réges-régi közmondásunk mondja.
    OV összeomlott? Én nem olyannak látom a médiákban.
    Van víziója? Igen, van. Akinek nincs az menjen kukoricát fosztani vagy árkot ásni.
    Amit Áder, Kósa, Rogán, Pokorni és Dávid kapcsán írt, az világosan mutatja, hogy rossz megvilágításban látja a szerepüket.
    A társadalmi felemelkedés csak irányítók segédletével történhet meg. A magára maradt nyáj szétszéled.
    A tengely vagy egyenes, vagy összetöri a szerkezetet is. Ez “szlovák-ukrán-román-szerb-horvát-szlovén-osztrák” nem tengely! Ez egy zárt görbe, amely önösszezúzatásáig is csak bukdácsolhat.
    A vulgaritását pedig, itt és bárhol, kedves Máté, megvetem.

  164. Lolka

    Fairplayguy!
    Mondtam valaha, hogy nem tett valamit a Fidesz? Nem, csak azt mondom, hogy nem önzetlenül tette.
    Arról a szerencsétlen magyarigazolványról hadd ne beszéljünk. Mi az? Egy nagy szimbolkius humbukk. Ha annyira akartak akkor segítnei rajtunk, miért nem adtak magyar állampolgárságot???
    Mert (1) bnem volt gatyájuk hozzá, (2) akkor nagyon átlátszó lett volna ez az áttelepülést segító trükk.
    Tudja hányan írtak alá ilyen 5 éves átnemtelepülési moratoriumot, amikor az Oebán kormány nyomta az ösztöndíjjakat az erdélyi magyar fiataloknak? Mindenki. És csak az tartotta be, akinek éppen kedve volt hozzá. Soha senkit nem ellenőriztek. És az egész program keretében szépen szert tettek egy csomó erdélyi magyar szürkeállományra.
    És van a nevelési és oktatási támogatás, mely inkább szimbolikus megint, kemény 400.000lej volt valamikor egy évre egy egyetemi hallagatünak. Nekem ez igencsak gyalázatos alamizsnának tűnik.
    Na meg magánegyetem, amely úgy épül-szépült, hogy egy rakás magyarországi cégtől kellett ezt-azt rendeljenek, hogy menjen vissza a haverokhoz a pénz.
    Ha akartak volna egy rendes és ütős magánegyetem rendszert, most nem lenne PKE és Sapientia is. De kellett valamit adni Tőkésnek is.

    @Zoltán
    Érdemben írok a kérdésről majd a blogomon. Nem felejtettem el a témát, de az egy kicsit hosszabb lendületű.

  165. Máté

    Mindenkinek!

    Ez “szlovák-ukrán-román-szerb-horvát-szlovén-osztrák” nem tengely! Ez egy zárt görbe, amely önösszezúzatásáig is csak bukdácsolhat.

    Ezzel nem értek egyet. Akkor bukdácsol, ha nem hisznek benne.

    Mindent összevetve úgy érzem, hogy Orbán Viktor iránt érzett imádatot semmi nem lombozhatja le. Így kár törekedni arra, hogy az embeek szeme felnyíljon.

    Sajnálatos, talán az idő eredményt hozhat.

    “Szóval hétvégén tartod valahol Gyurcsánynak, vagy Kókának az esernyőt?” Csak ha lukas. Nekem valószínű nagyobb csalódást okozott ez a két ember, mint bárkinek, mert én a koalícióra szavaztam, ÉS NAGYON MEGBÁNTAM.

    Annál egyértelműbb tény, hogy szinte semmilyen tömegmegnyílvánulásnál a pódiumon nincsenek a markáns politikusok ott az elnök mögött és, hogy a nagykoalíciós kinyilatkozással egyértelműen minden ésszerű magyrázat nélkül ellenkezett az elnök, hát ennél aktuálisabb és kéznél foghatóbb tényt nem kell keresni.

    November 2-i 19:19-es bejegyzéemben írtam volt: “…Kósa legyen a miniszterelnök, Gyurcsány és a Kóka féle slepp tünjön el a világból…”

    Szarkavarás és pöcs, pedig aligha nevezehető vulgarításnak.

  166. Fairplayguy

    Lolka!

    1. Ugy- e ismered? Ajándék lónak ne nézd a fogát!
    2. Nem gondolod esetleg h figyelembe véve Mo. nagyságát és gazdasági potenciálját, 4 év alatt nem lehetett kiépíteni ahogy te mondod, az ütős magánegyetem rendszert még a Fidesz kormányzati idejében sem (pedig fellendítette a magyar gazdaságot a Fidesz)…
    3. De hogy még jobban megérts engem, csak annyit kérdeznék tőled, hogy akkor az MSZP, Medgyessy, gyurcsány mit is tett értünk, erdélyi gyalogmagyarokért? Már csak az összehasonlítási alap kedvéért is…

  167. Reka

    Sziasztok,
    Csak a pontossag kedveert a Regionalisation in Europe, Recommendation 1811 (2007)1 Europa Tanacsi ajanlas, nem az EU-hoz tartozik.

  168. Fairplayguy

    Na ugy-e Mátéka,
    mondtam én már neked hogy még fejlődnöd kell politikai kultúrában is… Mert ugye azt állítottad saját magadról h az MSZP- SZDSZ koalícióra szavaztál…
    Talán okulhatnánk belőle mindnyájan ha elmondanád nekünk hogy miért is volt a fent említett választási opciód mozgatórugója…

    Amúgy meg sebaj, rá se ránts, tanulni mindig érdemes..

  169. Karesz

    Állítsátok le magatokat, nem kell minden árnyékra lövöldözni! Gondolkozzon el mindenki, hogy miért olyan fontos egyből Orbán személyisége? Hát azért, mert valaki hibás kell legyen az erdélyi, sikertelen buliért! Ez a “másvalaki a hibás” figura nem egyéb, mint a jövőben kétségtelenül szükséges kiegyezés előszele. Ezért aztán nem verjük ki a másik szemét, mert holnap az ajtóján kell kopogtatni, hogy gyere segíts! Erről ennyit és jó tudni, ez már a következő lépés előkészítése a nov. 25.utánra!
    Az Orbán megosztásos elméletét nem szeretném vitatni, de aki kiáll vele, az jöhetne valami meggyőző elmélettel, mert amit eddig itt összehordtatok, az egy likas kalapot sem ér. Az, hogy OV beteg, fáj a lelke, diktátor, s csak úgy azért is, heccből ossza szét a nemzetet, hát ne sértődjön meg senki, de nem győz meg senkit, csak azt, aki ezt akarja hallani! Az hogy víziói vannak, és ezek nem valami patologiás elváltozás következmény, akkor az egyáltalán nem lehet hibának venni! Az a megbocsájthatatlan egy közszereplőnél, ha ilyen nincs neki!
    Lolka azt mondod, érdekből teszi! Úgy van, érdekből! Na de mondj egy valaki mást, aki nem abból teszi azt, amit tesz! Bármelyik oldalról lehet. Ilyen a földön az ismertek közül egyet tudnék mondani. Teréz Anyát, de szegény már nincs! Ő tényleg nem érdekből tette, de nem is volt politikus!
    A magyar állampolgárság sikertelensége nem az Orbán kormány hozzállásán múlott, ezt jó lenne tudni mindenkinek, hanem a Bukarestben trónoló Nastase kormány keményvonalas külpolitikáján. Emlékezzetek vissza, mikor azzal fenyegetőztek, hogy ha Budapesten megadják a romániai magyaroknak, akkor a román fél ellenlépéseket fog foganatosítani, és azt mindeféleképpen meghiúsítja! Ekkor lett aztán a kényszermegoldásos igazolvány, mert azt szimbolikus csak jellegével, el lehetett fogadtatni! A szép része a dolognak, hogy Markó úr erre jópofát vágott, és további támogatásáról biztosította az akkori kormányt! Persze hogy igen, mert itt maradnak az Éden kertben a szavazók. Csak költői a kérdés, ki itt akkor az, aki megosztottságot vetett, s ma aratja annak megérdemelt termését? Az Idő és Igazság kerekei lassan, de biztosan forognak, s malomkövei bedarálják az igazságtalanságot!

  170. Márton Zoltán

    Kedves Lolka!
    Az Oktatási-Nevelési támogatás oroszlánrésze nem egyetemi hallgatóknak, hanem magyar iskolába járó tanulóknak ment (megy), és annak mértéke 20,000 forint, ami bizony sok erdélyi magyar családban oldotta meg a ruha-cipő gondokat, a tanszer-támogatás pedig a füzetekét. Lehet, hogy nektek ez suvick, de én láttam mit jelent ez a gyalogmagyarnak. (Egy évig volt szerencsém a támogatást menedzselni, míg az udmr le nem csapott rá.) Azon vitatkozhatunk, hogy alamizsna-e, vagy sem, minden esetre a magyar diákok beiskolázási arányán lendített. Természetesen sok barnagyerek is magyar osztályba került , ahol azelőtt kizárólag román tagozatra íratták a púrdékat, de a valós arány is javult. Erről Zsolt is tudna mesélni, hiszen udmr részről akkor ő volt a kapcsolatember, és ment is rendesen a munka.
    A hallgatók támogatása tényleg nem nagy durranás, és te ezt láttad.
    Máté! Nem biztos, hogy OV imádat van nálunk, csak jól esik nekünk, hogy segít leküzdeni azt a pénzhiányt és médiadeficitet, amitvel az udmr (neked rmdsz) nem kell számot vessen. Amúgy én sem látom jó szemmel, hogy megtöltöd vele a blogot. Ne érts félre, nem a hozzászólásaidat fájlalom, vitázz, ha kedved tartja velünk, de van itt egyéb, amivel foglalkoznánk, nem kell import téma. Ez egy kicsit gonosz volt, de érted mit akarok mondani…
    Tényleg Zsolt, nem szólnál hozza a Karesz által, a pancser kampányról mondottakhoz?
    Szebb jövőt, facipőt!

  171. Árus Zsolt

    Réka:
    Milyen érzés el nem hangzott állítással vitatkozni? Gyakran megesik ez veled? ;-)
    Amúgy jellemzõnek is nevezhetjük (mármint az udmr-re), hogy azt szeretik magyarázni, hogy valami miér nem jó, miért nem lehet használni, stb. Frunda tagja annak az ET PK-nak, amelyik ezt a dokumentumot elfogadta. Mit tett azért, hogy jobb, használhatóbb legyen? Tudott egyáltalan arról, hogy ez készül? Az újságírók igazán megtehetnék azt a szívességet mindennyiunknak (csak a tisztánlátás kedvéért), hogy megkérdezik ezt tõle.

  172. Árus Zsolt

    Más téma. Számunkra nem kampány, de az udmr-nek az, ezért mondom itt is:
    Elõjöttek egy új reégióbfelosztás-tervezettel, ami egyrészt az egész országra vonatkozik, másrészt ragaszkodik a mostani megyehatárokhoz (tehát Maros megye román többségü részét is Hargita mg Kovászna mellé csapták), harmadrészt nullát ér, mert a régiónak attól semmi adminisztratív hatásköre nem lesz.
    Ezzel szemben indított egy másik elképzelést Gyergyószentmiklós Székely Tanácsa. Ez tkp két lépésre bontja az autonóm Székelyföld újraalakítását, s elsõ lépésként javasolja a megyehatárok változtatását úgy, hogy egész Székelyföld egyazon megyéhez tartozzon. Ennek jogi akadálya nincs, az egyes közigazgatási egységek határát 1968-tól mostanig nagyon sokzor változtatták. Kell hozzá egy helyi népszavazás, majd egy törvény, ami az eredeményt kodifikálja. Kérdezem a Zsoltot, de másokat is, mit szólnak ehhez?

  173. emerikusz

    Úgy gondolom az rmdsz nem ragaszkodik foggal-körömmel az általuk rajzolt térképhez. Arra, hogy miért hagyták meg a jelenlegi megyehatárokat azt válaszolták, hogy ezt a változatot könyebben és gyorsabban meg lehet valósítani mert a megye vezéreiknek érdekük a status quo fenntartása. Lehet igaz de ha már változtatunk akkor egyrészt érdemes hosszú időre berendezkedni másrészt meg ha komoly szándék van a román politikusokban akkor belemennek nagyobb mértékű átrendezésbe is.

    Itt az rmdsz több hibát is elkövetett. Az erdélyen kivüli régiókkal nem lett volna szabad foglalkoznia. Dúrva beavatkozának tekintették a kárpáton túliak, hogy markóék vonalakat húzogatnak az ő területeiken. Ők valószinüleg jobban tudják, hogy kivel akarnak közösködni meg együttműködni. Az lett volna tisztességes ha úgy tálalják, hogy ez a mi magyarjaink véleménye, így szeretnék a helyi tisztviselőink. Azonban tartok tőle, hogy a döntést nem előzte meg megfelelő kozultáció a “vidékkel”. Javítson ki valaki ha tévednék.

    Basescu amikor prioritásairól beszél mindig megemlíti az ország adminisztrativ átszervezését viszont konkrét tervekről vagy térképről nem tudok. Meg kell találni a partnereket a román oldalon is, itt nem feltétlenül Bukarestre gondolok. A helyiek mindig jobban tudják, hogy miért nem működőképes a jelenlegi rendszer és, hogy mik a megoldások.

    Azt is jó lenne elérni, hogy az EU gyakoroljon nyomást Romániára a fejlesztési régiók minél hamarabbi átszervezése miatt. Még nem olvastam sehol hogy felrótták volna az országnak, hogy nincsenek betartva az előírások.

    Minden esetre jó dolog ha napirenden tartják az ügyet de nem szabad egy rossz mesterséges felosztás helyett egy újabb rossz és mesterséges struktúrát létrehozni.

  174. zoltán

    Ajánlanám ezt a linket NAGY ZSOLTnak, egy előző témájával kapcsolatban. http://lektur.transindex.ro/?cikk=6289
    már kérdeztem tőle akkor is, de természetesen nem volt ideje (gondolom…) válaszolni, most is megkérdezném, mit tett az RMDSz a (társadalmi, belsö)korrupció enyhitéséért nem 1,2 év, hanem 17 év alatt…?

  175. emerikusz

    Kedves barátaim legyetek szivesek értékelni, hogy az rmdsz igyekezett minden szinten jelen lenni ahol döntéseket hoznak és már jó ideje MAGYARUL IS lehet megvesztegetni hivatalnokokat. :)

    Ami az egészségügyi ellátást illeti én a magánklinikákban látom a megoldást. Ha összeszámolom az évek alatt befizetett CAS hozzájárulást és a hálapénzeket ha arra kerül a sor akkor még olcsóbb is lehet. A szociális problémák megoldására pedig külön alapot kellene létrehozni. Tehát aki tud az fizessen aki nem azt pedig támogassa az állam.

  176. Máté

    Namármost!

    Az a véleményem, hogy igenis Orbán Viktornak túlzott személyi kultusza van Erdélyben. Én soha nem állítottam, hogy az RMDSZ felelős poltikát folytat. Én az UDMR-t nem dicsőítettem.

    Minden egyes bejegyzésemmel azt a tényt kívánom alátámasztani, hogy a politika a 21. században nem képes kielégíteni az állampolgárok igényeit a mi régiónkban, és itt a 2004-ben, 2007-ben csatlakozott tagállamokat külön kiemelném. Hiszen a jóléti, valóban jóléti államokban az emberek hétköznapi kedvét nem elsősorban a poltika befolyásolja.

    Úgy gondolom rossz irányba ment el ez az eszmecsere is. Import téma, miért ezen a blogon? Miért ne? Ha az embernek van véleménye.

    Likas kalap, szaros zokni :)

    Karesz! Itt csak én hordtam össze fűt-fát. Ha annyira tényszerűen kellene alátámasztanom álláspontomoat, mint ahogyan Te szoktad, akkor gondban lennék. Én globálisan szemlélem a dolgokat és valós problémákra hívom fel a figyelmet, miszerint Orbán Viktor nem kapmányolna Tőkés Lászlónak, még a benzinre is sajnálná a pénzt, ha közös listán lenne az RMDSZ-szel. Neki könnyű a partvonalról bekiabálnai állandóan. A focit amúgy is szereti… Felelőséget nem kell vállalnia, hiszen megnyílvánulásai hosszútávú pozitív eredményeket nem érnek el. Azok inkább populisták.

    Azt kérdezem:

    1. Konkrét eredményt ért el, amit mindenki valóban magáénak érez? Nem 20 000 forintos támogatásoktól beszélek, és nem is az általad is viccesnek vélt magyarigazolványról.

    2. 1998-2002 között több magyar kapott állampolgárságot, mint kínai?

    3. Kevesebb vizsgát kellett tennie egy erdélyi magyarnak, ha magyar akart lenni?

    4. Megépült az országút a román-magyar határ irányába?

    5. Voltak közös magyar-magyar gazdasági együttműködési programok?

    Én nem azt vitatom, hogy egyértelműen Orbán Viktor személye az, aki legalább látszat tevékenységeket ne tett volna a magyar nemzet irányába. Ő volt az első, aki azt mondta, hogy ő 15 000 000 magyar miniszterelnöke akart lenni.

    De a szimpatikus megnyílvánulásai mögött vajon van-e igazi eredmény, vayg tetteivel csak saját személyi kultuszának legitimizálását kívánta kivitelezni.

    Egyszer nekem is volt Orbán szimpatikus! Amikor a TV2 Napló című műsorában azt mondta, nem szó szerint: “Nekem ne mondja senki, hogy egy kiló sertéshúst elő lehet állítani 200 forintból! Milyen hús az?! Jelenleg mi vagyunk Nyugat-Európa élelmiszerhulladék lerakóü telepe!” Na ha azt a hévet látném benne, miont akkor. És nem látszana egyértelműen – legalább is számomra – hogy neki csak az a demokrácia jó, amit Ő maga megálmodott, akkor bizony 2002-ben rájuk szavaztam volna. És itt válaszoltam Fairplayguy-nak is.

    Ezt mindig elmondom! ÉBRESZTŐ EMBEREK. Se Markó, se Orbán, se Nagy Zsolt nem fog önállóan jobb életkörülményeket hozni. Nem a poltikai irányába, hanem egymás irányában kell nyitni. Végül is csak az emberért van minden! A hipermarket, az Internet, Frunda, Sógor, Orbán, Kossuth. Ha mi nem leszünk, és egyszer nem lehet majd apróságokkal betömni a szánkat, akkor a poltika is rájön! Jé! Ezeknek már nem elég, ha kiállok és hazudok, valamit tenni is kell. És kövezzenek meg, de én ezt a hozzáállást jelenleg Kósában látom és Nagy Zsoltban.

    Kósa felvirágoztatta Debrecent. NagyZsolt pedig elárulta az országot. Jajj bocsánat, nem ezt akartam mondani. Minden esetre Nagy Zsolt minisztersége alatt a Cosmote felvirágzott, lettek e-magyar pontok, volt Világbankos projekt. És ez csak három dolog ami konkrét tény. Ezt nem lehet vitatni. Ráadásul ezek elég nagy horderejűek.

    És az egymás felé való nyitásba nekem az nem tartozik bele, hogy Te ezzel meg azzal így meg úgy ne szennyezd ezt a blogot. Ez kinek a blogja? Mindkenkié! Így az enyém is.

    Na köszöntem!

    Mindenkit szeretek.

    Üdvözlettel, Máté

  177. zoltán

    A korrektség jegyében… http://www.erdely.ma/hirek.php?id=29349
    Máté, nem azért, de honnan tudsz Te ennyi dolgot az Erdélyi viszonyokról? Lassan kezdem hinni, hogy Fairplayguynak igaza van… De mostmár szereted a Gyurcsányt is meg az Orbánt is? HirTvt szoktál nézni? Még mindig nem adtál konkrétumokat… Igaz tőlem sem kértél, pedig én adnék… Én is üdvözöllek!

  178. Fairplayguy

    Te Mátéka!

    Még most is tartozol nekem (ünk) egy válasszal… Esetleg még háromszor rákérdezzek, és akkor válaszolni fogsz? Vagy esetleg, tízszer, százszor vagy ezerszer?

  179. Máté

    Kedves zoltán és Fairplayguy!

    Hétfőtől péntekig dolgozom Romániában Kolozsvártól Tirgu Jiu-ig. Van, hogy hétvégén is maradok. 2006 márciusától kezdődött és idáig jutott.

    Nem szeretem sem Orbánt és főleg nem szeretem Gyurcsányt. Mármint politikusként nem szeretem őket.

    Az rmdsz-szel még mindig nem üzletelek, a szövetséget nem finanszírozom. HírTv-t néha nézek pár percig, bár a HBO jobban lefoglal, ha tv elé jutok.

    Én nem mondtam, még mindig nem, hogy nagyon sokat tudok az erdélyi viszonyokról. Amit látok, tapasztalok, az bőven elég ahoz, hogy véleményt alkossak. Főleg, ha összevetem, amit Magyarországon tapasztalok a rendszerváltás óta.

    Amúgy nem tudom, mire kellene konkrét válaszokat adjak, mert azt csak konkrét kérdésekre tudok.

    Ha kérdeztek, akkor válaszolok.

    Máté

  180. Árus Zsolt

    Kíváncsi vagyok, hogy ha egy pszichológus csak a netes fórumokon megjelenõ hozzászólások alapján megjósolná a 25.-i választás eredményét, akkor tévedne-e! Szerintem nagyot nem. Annyira görcsösek, haragosak, gormbák, alattkomosk, stb. az udmr hívei, hogy ez magában elõrevetíti a párt vereségét. Ez az igazi negatív kampány, mikor már õk sem hisznek a sikerben, csak nyomják a szöveget megszokásból, sokszor már csak félgõzzel.
    Itt van ez a Máté is, akinek fõ foglalkozása Orbán Viktort szidni. Én a magam részérõl ehhez enm is szóltam hozzá,még akkor sem, ha számos kijelentése egyszerû tárgyi tévedés, hisz az eredmény szmpontjából tökmindegy,hogy igaza van-e. Az emberek itt Erdélyben szeretik Orbánt, s hallgatnak rá. Pont.

  181. Fairplayguy

    ,,“Szóval hétvégén tartod valahol Gyurcsánynak, vagy Kókának az esernyőt?” Csak ha lukas. Nekem valószínű nagyobb csalódást okozott ez a két ember, mint bárkinek, mert én a koalícióra szavaztam, …” -mondtad Mátéka…

    Én csak arra kértelek hogy mondd el nekem (okulásunk céljából) azt hogy miért szavaztál annak idején a koalícióra, mert a saját kíváncsiságomon kivül meg szeretném érteni a tömegpszihózist, ha úgy akarod azt az igazi okot amiért a többség odaát nálatok az MSZP- SZDSZ koalícióra szavazott…
    Komolyan…

    Kösz.

  182. Nagy István

    “Kevesebb vizsgát kellett tennie egy erdélyi magyarnak, ha magyar akart lenni?” – kérdezte Máté.
    Nos nekem szinte minden vizsgát románul kellett letennem, de magyar vagyok.
    Az országút és az autópálya között minőségi különbség van, ezért nem keverendők.
    Tessék pontosabban fgalmazni, kedves Máté!

  183. Karesz

    Hello Máté!
    Ne vedd a szívedre, nem csak rólad van szó, szerintem Te is csak a trendet követed jobb híján, mert ilyen ez a keserves világ! Hallunk valamit valakitől, aztán máshonnan is, és egy idő után felkapjuk és mondjuk olyan meggyőzően, hogy már a végén tényként kezeljük, esküdni merünk rá! Igy születnek a legendák, s a téveszmék is!
    Egyszer azt írtam egy ilyen veszekedős oldalon, hogy mindenkit aki valamilyen konkrét gazemberségről, csalásról vagy hasonlóról tud mesélni, írja le Tőkés Lászlóval kapcsolatosan. Ott akkor az volt a téma, hogy a püspök egy nagy gazember, mert lehet azt tudni! Nos, azóta is várom a jelentkezőket, de semmi konkrét esetet nem írt senki! Volt olyan, hogy Szász Jenő, vagy Szilágyi és izé, meg hogymondják, de Tőkés Lászlóról semmi! Még nem késő, lehet most is, itt, vagy bárhol! Ez az Orbánozás pontosan ezt a sablont követi, de senki, a sejtelmes, vagy “köztudott” gazemberség emlegetésén kívül, nem mond soha semmit!
    Ez olyan, mint mikor egy nőről elterjed a hír, hogy kurva, vagy egy pasasról, hogy alkoholista, impotens, vagy buzi. Egy szó sem igaz, de ha egyszer a köztudatba befurakodta magát a tévhit, az Úristen se mossa azt le! Ezért mondtam azt, le kell tenni a kártyákat az asztalra, lássuk azt az ászt, amivel tromfol valaki, vagy csak blöfföl!
    Legyen egyszer már terités, mint a 66-ban, mert maholnap a nép szavazni fog, s ne menjen hülyén az urnák elé! Elő a farbával fiuk, mert itt az idő!

  184. Erőss Bulcsú

    Nem követtem végig a vitát, de az utolsó kommentekben felvetett problémákra reagálok, ha nincs Nagy Zsé ellenére.
    Az a helyzet, hogy bármennyire is fáj az RMDSZ-nek, hogy Orbán vállalta Püspök Úr kampányában a szereplést, de attól még a dolgok így vannak a helyükön. Bella Marco elhallgatja, hogy Nagy Zsolt nagy elvbarátjai, a tökéletesen alkalmatlan SZDSZ-esek és az MSZP-sek az RMDSZ mellé álltak. De nem is ez a baj, álljanak, hiszen joguk van. De az a dolog szépséghibája, hogy ez a két nemzetellenes formáció (mely néhány politikusa Nagy Zsolt példaképa, mint Kovács Kálmán) 2004-ben az erdélyi magyarok ellen kampányolt, valamiféle gazdasági problémaként és vérzsívóként állítva be őket (minket) a magyarországiak szemében.
    Nos, az az erkölcstelen, és nem is annyira az MSZP és az SZDSZ részéről (mert tőlük már nem is várunk mást), hanem az RMDSZ részéről, hogy azok után ami 2004-ben történt nem köpi szembe jól Kovács Kálmánt és társait úgy, hogy a köpet szépen, lassan folydogáljon lefele nevezett nemzetellenes, ronda pofáján…
    Az ám, Hazám…mondaná a nagy “kommunista” költő…
    Tőkés egy makulátlanul tiszta ember Karesz, ne is várd,hogy valaki itt de akárhol máshol valamit is tud írni róla. (Benedek Elek Mesefájából persze lehet meríteni jócskán, és szoktak is olykor néhányan).
    Orbán pedig, bármennyire is nem tetszik Máténak, nagyon tisztességes ember.
    Hogy is szólt annak idején a Reform Tömörülés szlogenje? Tisztességgel, következetesen.
    Ezt csak úgy lehet csinálni!
    Nu-is asa Gigi, Bella si ceilalti?

  185. Partiumi

    Kedves Búlcsú!

    Tőkés a kampányát a PROTEO pénzéből finanszírozza. Volt is erről egy pár cikk itt ott, de persze ez a tény semmi amellett, hogy a püspök úr makulátlan tiszta lelkű. Mit neki a lelkészképzés, avagy az egyház lelki megújulása, a korrupt lelkészek kirugása stb. Neki a csúnya eremdéesszel kell harcolnia…

    Kedves Árus Zsolt Úr!

    Ha nem szeretem Orbánt mert, undorító populista akárcsak a mi hajóskapitányunk akkor még lehetek magyar ember Erdélyben? Vagy én csak mocskos nemzetárló judeobolsevik satöbbi satöbbi lehetek?

  186. Fairplayguy

    Dehogy vagy te nem magyar ember, meg judeobolsevik meg mit tom én mi kedves Partiumi… Szó sincs róla…
    Egyszerűen hagytad hogy az RMDSZ elcsavarja a fejed, ezért utálod úgy az Orbán Viktort meg a Böszeszkut… A te dolgod, lelked rajta…

  187. Árus Zsolt

    Partiumi:
    Jó na, veled egyedül kivételt teszek. :-) )
    Elég bajotok van nektek így is ezzel a kampánnyal, így útban az összeomlás felé. :-) )))))))

  188. Fairplayguy

    Az meg Tőkés László hogyan, mennyire jól vagy rosszul látja el munkahelyi feladatait, azt talán az erre hivatott emberek döntsék el… Mert mit is tudhatunk erről, a szakmai dolgokról mi kívülállóak igazából? Hát nem sokat, talán semmit…
    De ha valakinek ezzek kapcs mondanivalója van, akkor csak mondja el, hallgasson Kareszre!
    Amúgy meg ha jól értettem ez a Proteo olyan negatív kicsengésűnek akart lenni Partiumi… Én személy szerint nem tudok semmit erről… Esetleg ha megkérlek akkor felvilágosítanál? Kösz.

  189. Árus Zsolt

    Még valami: nagy hunvut ám ez a püspok, hogy évek óta állítja élére a garasokat, hogy majd legyen mibõl kampányoljon. Ráadásul dörzsölt is, mert közben megpróbál megegyezni az udmr-vel is, hátha sikerül felkerülni a listájukra, s a félretett pénzt megtartani a nehezebb napokra. Zseniális na! Még a végén kierül, hogy alkalmas arra, hogy képviseljen minket Brüsszelben!

  190. Niculescu Tóni

    Kedves Árus Zsolt,

    Gondolom nem azért tesz vesszőt a stb. elé, valamint pontot a dátumbeli szám után (25.-), mert az RMDSZ-t udmrnek írja (egyébiránt románul se kerül vessző az etc. elé, csak angolul).

    Tisztelettel,

    Niculescu Tóni

  191. Smafu

    Minket? Ki az a minket?

    Talán az aki, 2007 november 3-án, itt (http://kelemenhunor.egologo.transindex.ro/index.php/?p=91#comments) ezt írta:

    “Mi itt lefolytatunk némi akadémiai vitákat, inkább csak a magunk szellemi edzése végett, de aki azt hiszi, hogy ezzek döntõ módon befolyásolni fogja a VÁLASZTÁS eredményét, az szerintem hiú ábrándokat kerget.”

    Ezek szerint az a megállapításod, hogy: “Elég bajotok van nektek így is ezzel a kampánnyal, így útban az összeomlás felé. :-) )))))))”
    Csak hiú ábránd. És ha jól tudom, akkor a helyhatósági választásokkor is pont egy ilyen hiú ábránd előrejelzéssel szívtad le.

  192. Ambarus László

    A Dispután találtam ma:

    “A tegnap ezt mondta Tőkés László Udvarhelyen:

    “Olyan időket élünk amikor választani kell. Szavazzanak Krisztusra, ne Pilátusra!”

    Azért nem semmi, hogy Tőkés Krisztusnak képzeli magát! Az isten szolgájának elment volna az esze?

    Van egy viccem is erre:

    Mi a különbség Tőkés László és Isten között?
    Isten nem képzeli magát Tőkés Lászlónak.”

  193. Árus Zsolt

    Tóni, Tóni!
    Ez nagyon pertinens hozzászólás volt. Tõled azért több is telik, nemde?

  194. Árus Zsolt

    Smafu:
    Majd beszélünk a hónap végén, jó? Akkora már világos lesz sokminden!

  195. Niculescu Tóni

    Sajnos tőlem már csak ennyire telik, Zsolt!

  196. zoltán

    Kedves Niculescu úr!
    Nem azzal van bajom, hogy Öntől csak ennyi tellik, hanem azzal, hogy Románia egyik államtitkárától, tellik ennyi… A következményeit látjuk, érezzük, gondolom önök is fogják látni nemsokára…

  197. Karesz

    “Tőkés a kampányát a PROTEO pénzéből finanszírozza.”
    Merész állítás ez, nem gondolod Partiumi? Nem azt kértem, hogy ki mekkora feltételezett vádat tud felhozni, hanem ki milyen gazemberséget követett el konkrétan! Ha van bizonyíték arra, hogy Tőkés László lopja a közpénzeket, azt a pénzügyi hatóságoknál, és a rendőrségen szokták tiszteséges állampolgárok jelenteni!
    Mondhatnám ilyen alapon azt például, hogy azért nincs kifestve megyénkben sok iskolában a magyar tanulók osztályai, mert a megyei rmdsz ellopja a pénzt! Vagy azt, hogy az utakat azért nem javítják rendesen, mert Borbély László zsebrevágja a pénzt, Ludovic Orbannal karöltve! Hiteles lennék nem? Esetleg a fenekembe rugnának, mert hamis vádakkal dobálózok.
    Ha azonban a tulajdonomban bizonyítékok is vannak esetleg, akkor talán lehetne valakit lopással vádolni, persze nem álnéven!
    A pénzügyi nehézségeknek esetleg teljesen más eredete van, éspedig az, hogy ott fent valaki nagyon keresztbe tett hivatalból. Ez sokkal hitelesebb is, mert a katolikus egyház, aki támogatja nemhivatalosan de keményen az rmdsz kampányt, nem küzd hasonló gondokkal, és nem a Vatikán pénzén teszi!

  198. Niculescu Tóni

    Kedves Zoltán,

    Nagyon megtisztelő, hogy Önnek komoly elvárásai vannak irányomban, államtitkárri minőségemben. Köszönöm, hogy megpecsételte a jövőmet.

    Mivel nem ismerem Önt, nem jósolhatok. Viszont rosszul esik olvasni egyetlen mondatában, amint fájdalmasan megduplázza az l betűt a telik-ben.

    Tisztelettel,

    Niculescu Tóni

  199. Niculescu Tóni

    elnézést a dupla r-ért az előző “államtitkári” jóslatomban.

  200. zoltán

    No comment!

  201. jakab

    Mi lesz ha az RMDSZ nem jut be az EP-be?

    2007 nyara óta egyértelművé vált, hogy a fokozatosan hitelét vesztő RMDSZ domesztikálta az erdélyi római katolikus egyházat. Hiszen a Markó-féle politikai pártstratégia elsődleges célja mindig is a kritikus másként gondolkodás felszámolása volt a magyarság körében, hogy az engedelmes és irányítható nyájként egy emberként felsorakozzon a Szövetség mögött. Bizonyos értelemben ezen stratégia részeként is értelmezhető Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek azon nyári ténykedése, amelynek eredményeképpen gyakorlatilag elnémította, és peremre szorította mindazokat a papi személyiségeket akik a lelkipásztori tevékenység mellett – és annak mintegy szerves részeként – mindig is fontosnak tartották az erdélyi magyar kisebbség közösségépítését és megtartását (pl. Czirják Árpád vagy Gergely István). Ily módon, a katolikus egyházon belül, azokat a személyeket juttatta hatalmi és befolyásolási pozícióba, akik élvezik az RMDSZ nomenklatúra teljes bizalmát, és akik bizonyítottan a román állammal való harmonikus együttműködésre törekednek.
    A Basescu elnök sorsát eldönteni hivatott tavaszi népszavazás alkalmával a magyar választóktól kapott hatalmas pofon az elnök elmozdítását szorgalmazó RMDSZ vezetés számára még egyértelműbbé tette a dogma szintjére emelt „magyar egység” politikai ideológia gyakorlati megvalósításának életfontosságú szükségességét. Hiszen az EP választások valójában nem annyira az erdélyi magyarság jövőbeni sorsáról, hanem mindenekelőtt a román politikai mezőben szükségtelenné vált RMDSZ nomenklatúra túléléséről szólnak. A kisebbségi törvény elfogadásának hiányában ugyanis nem épülhetett ki az a román (és magyar) költségvetésből finanszírozott etnikai alapú intézményes struktúra, amely a visszavonulás lehetőségét lett volna hivatott biztosítani. Hiszen az egyéni választókerületek felállítása Romániában azt az üzenetet is hordozza, hogy Románia bekerülésével az EU-ba az RMDSZ teljesítette történelmi küldetését. Eljött tehát az ideje, hogy eltűnjön a román politikai mezőből, mint ahogy egykoron a Magyar Népi Szövetség is eltűnt, miután eljátszotta a kommunista diktatúra romániai meghonosításában és megszilárdításában rá kiosztott szerepet.
    A Tőkés László református püspökkel való tárgyalásokat tehát tulajdonképpen a szükség kényszerítette ki. Ennek szintén egyetlen célja volt: semlegesíteni és integrálni a püspököt az RMDSZ nomenklatúra személyes érdekeit szolgáló egységstratégiába. A megegyezés lehetőségét azonban nem igazán tekintették reálisnak. Ezért már kezdettől fogva rendelkeztek alternatív tervvel. Ezt bizonyítja a jelöltlista gyors módosítása. A „belső ellenzéki” hírében álló Sógor Csaba szenátor (és „rendelkezési állományban” levő református lelkész) „befutó” helyre való átsorolásának elsődleges célja: megosztani és szétzilálni a Tőkés püspök társadalmi támogatottságának szilárd alapját jelentő erdélyi magyar református egyházat.
    Alapjában véve azt lehet mondani, hogy az RMDSZ-nek nincs EP választási programja. A különböző bejelentések (pl. magyar nyelvű történelemoktatás, autópálya építés, régiók módosításának terve) tulajdonképpen csak improvizációk, amelyeket a szavazatmaximalizálást szolgálni hivatott politikai retorika szintjén kell kezelni. Az RMDSZ egyetlen létfontosságú választási célkitűzése: minden áron megakadályozni Tőkés püspök bekerülését az EP-be.
    Mi lesz ha az RMDSZ nem jut be az EP-be? A magyarság tekintetében SEMMI. A romániai magyarság jövője ugyanis lényegében helyben dől el. Ez a jövő a saját szellemi és gazdasági erejének a függvénye. Ezen a területen az RMDSZ részéről az elmúlt 17 év eredménye főképpen a nomenklatúra hatalomszerzésében és vagyongyarapodásában mérhető le. Érthető, hogy sok a veszteni valójuk. Politikai képviselet hiányában ugyanis elveszítik a pénzforrások elosztási rendszerében megszerzett pozícióikat.
    Feltételezhető, hogy a megfélemlített, frusztrációkkal telített és egyfajta letargikus állapotba kényszerített romániai magyarság megújulásának elsődleges feltétele az RMDSZ hatalomvesztése, és a politikai mezőből való kikerülése. Talán ekkor jöhet el az igazság pillanata: rendelkezik-e a magyarság a fennmaradását szavatolni képes szükséges humán erőforrásokkal? Hiszen egy nép, vagy egy közösség léte nem a szükségszerűség, hanem mindenekelőtt a létezni akarás és az életerő függvénye!

    Dr. Jakab Attila

  202. Nagy István

    Kedves államtitkár Úr!
    Érdekes, hogy csak a vesszőkre, no meg a pontocskákra vannak üzenetei. De talán mégsem érdemes a részletekbe ennyire alászállni.
    Mert az EU kifejezetten külügyes kérdéskör, és ott Ön szakállamtitkár, vagy csak politikai? És ha az előbbi, akkor talán elkényeztethette volna, de később is megteheti, az idejárókat a bennfentestől várható euságokkal is akár.

  203. Koka Jani

    Te Ambarus László ——–> van egy keresem Te egy hülye faszfej vagy legy szives többet ne irj Zsolt blogjaba .
    Semmi erdemi tartalma nincs .
    Borboly Csaba is meghalgatta keresem kövesd példaját .

  204. Niculescu Tóni

    Kedves Nagy István,

    Köszönöm, hogy a lényegre fordítja a figyelmem, nem a helyesírásra.

    Egyrészt, ha mélyebben “alászállunk” az Ön által felvetett kérdésre, észrevesszük, hogy éppen ellenkezőleg: az EU inkább bel-, mint külügy. Tudniiilik a 30 csatlakozási fejezetből (www.infoeuropa.ro), csupán egy fed külügyeket. Például manapság Romániát éppen a mezőgazdasági és az igazságügyi gondjai miatt monitorizálják Brüsszelből. Tudomásom szerint, ezek kimondottan belügyek.

    Másodsorban, a Román Külügyminisztériumban nem én, hanem Adrian Vieriţa kollégám gondoskodik az európai ügyekről (ld. http://www.mae.ro, conducerea). Ettől függetlenül, remélem hasznos volt a politikai-szakmai, EUs üzenetem.

    Tisztelettel,

    Niculescu Tóni

  205. Fairplayguy

    Te Mátéka!

    Látom még most sem mertél egy kukkot sem válaszolni a kérdésemre… Há mi ez, demokrácia ejsze?

  206. Fairplayguy

    Kedves Ambarus Úr!

    A tisztesség és becsületesség jegyében az egész inkriminált oldalt illik bemutatni, nem csak kivágott részt, nemde?

    http://www.disputa.ro/cgi-bin/disputa/ultimatebb.cgi?/topic/2/8.html

  207. BBarni

    Kedves Niculescu államtitkár úr, hét hogy ne lennének elvárásaink az rmdsz-el szemben. Hát hol voltak önök, hogy nem vették észre. Én a 10 osztályommal nem tudok úgy fogalmazni mint mondjuk dr. Jakab , ezért megkérem önt, válaszoljon hozzászólására.

  208. Árus Zsolt

    Tóni!
    Nincs némi ellentmondás abban, amit mondassz?
    Hogy tud beleszólni az EU olyasmibe, ami belügy?
    No de mennyire belügy az mezõgadaság, ami úniós támogatásért ácsingózik? S mennyire belügy az igazságszólgáltatás, amikor már rég-rég létezik Emberjogi Bíróság Strassburgban? Én nem vagyok külügyi szakértõ, de a sajtóból ennyit tudok errõl a két témáról.
    Ha ellenben megfordítjuk a kérdést, akkor arra lennék kiváncsi, miért lesz világvége, ha az erdély magyaroknak nem lesz képviselõjük az EP-ben, mindaddíg, míg az EU elsõsorban belügy, a 30 fejezetbõl csak 1 külügy?

  209. Niculescu Tóni

    Semmi ellentmondás, kedves Zsolt! Hisz január 1-e (nem 1.-e!) óta mi is részévé lettünk Európának, amelyik emígy beleszól az ún. belügyeinkbe.

    Példa. Azért nevezik belső piacnak, mert közös. Azért utazhatunk személyi igazolvánnyal (is), mert megszűntek a határok. Ettől viszont a belügyek nem vedlettek át külügyekké – közösek. Másik példa. A román állampolgár, amióta európai is, indulhat bármely helyi közigazgatási választáson Európában. Mert nem számít külföldinek ott.

    Ami a külügyeket illeti, amennyiben jövőre valamennyi tagállam ratifikálja a módosított alkotmányos tervezetet, akkor Európának lesz külügyminisztere, aki minket, romániai magyarokat is képvisel majd. Mint európai állampolgárokat.

    Minden jót, Tóni

  210. Niculescu Tóni

    Folyt. 1 – Brüsszelben a közös mezőgazdasági politikákról (CAP) nem a külügyminisztériumok képviselői tárgyalnak, hanem a mezőgazdasági tárcák szakértői. Ez érvényes az igazságügyre, a belügyre stb.

    Folyt. 2 – 2007. január 1. után, az európai alapokhoz Románia is hozzájárul (közös). Ha képtelenek leszünk lehívni a számunkra előirányzott összegeket, akkor előfordulhat, hogy többel járulunk hozzá a brüsszeli költségvetéshez, mint amennyit kapunk…

  211. Niculescu Tóni

    Kedves Zsolt,

    Mivel nem írtam ezen a blogon világvégéről, nem látom miért szegezed hozzám ezt a kérdést.

    Egyébiránt a “mondasz”-t egy sz-szel írják, nem kettővel. Tudom, egyesek szerint ez nem fontos, bocsánat, hogy ragaszkodom ehhez a hülyeséghez. De szerintem fontos, akár a belügyek.

    Szerintem a belügy is rendkívül fontos, még akkor is, ha egy része európaivá lett. A Brüsszelben és Stassburgban hozott rendelkezések 80%-a automatikusan részévé lesz a nemzeti törvénykezésnek. Ezért is fontos, hogy a romániai magyarság képviselve legyen az EP-ben.

    Tudom, kettesek úgy vélik jobb, ha nem képviseltetjük magunkat, sem Bukarestben, sem Brüsszelben. Szerinem ezek az emberek politikai kalandorok.

    nt

  212. Árus Zsolt

    Ez mind szép és jó, épp csak a kérdésekre nem feleltél valamiért…

  213. Árus Zsolt

    Tóni!
    Azt talán elfogadod, hogy minden elmélet próbálja a gyakorlat.
    S akkor kérlek mondj itt nem sok, bár egy sovány példát arra, hogy mit értek el az udmr EP-képviselõi egy jó év alatt. Hadd lássuk, hogy tényleg fontos.
    Pótkérdés: az este véletlenül láttam az rtv1-en egy választási mûsort. Egy hölgy, aki most is képviselõ az EP-ben azt fejtegette, hogy õ azért vannak ott, hogy Romániát, a román érdekeket képviseljék. Megtennéd, hogy véleményt mondasz errõl?

  214. Nagy Zsolt

    Árus Zsoltnak

    Az általad említett nyilatkozat bizonyítja, hogy szükség van magyar képviseletre. És hát kettő több mint egy.

  215. Nagy Zsolt

    Kedves Zoltán!

    Két repülő között elolvastam az általad ajánlott linket. Érdekes olvasmány, egyben egy társadalmi pillanatfelvétel. Ugyanezt éltem át én is, mindkét fiam születésénél, amikor is abból a képzetből kiindulva, hogy akkor majd jobban foglalkoznak a kismamával és a gyerekkel, az ember keresi ezeket az eszközöket.
    Azt gondolom, hogy ezeknek a jelenségeknek a megoldása a megfelelő javadalmazási szint kialakítása. Amikor tudni véljük, hogy az orvos, a nővér, de a tanító és a tanár is megfelelő javadalmazásban részesül. Azaz azt gondolom, hogy a társadalmi jólét az, amely nagymértékben csökkentheti ezeket. Ehhez járult hozzá az RMDSZ az elmúlt 17 évben. Véleményem szerint csak így, ilyen összefüggésben kezelhető az un „kis” korrupció, azaz önmagában a megszorítási politika, az ellenőrzés szükséges, de nem elégséges eszköz.
    Az általad ajánlott olvasmány is azt mutatja, hogy a TV-n keresztüli igazságszolgáltatás csak porhintés, a valós problémákat csak igazi, hosszútávú stratégiák által lehet kezelni.

  216. Niculescu Tóni

    Melyik kérdésedre nem válaszoltam, kedves Zsolt?

    Kérlek, ne várd el tőlem, hogy mások nevében beszéljek. Az RMDSZ honlapján megtalálod az EP képviselők tevékenységéről szóló jelentést (megjegyzem egy ideig csak megfigyelői státuszt élveztek a kollégák).

    Az EP-ben – elméletileg ideológiák mentén szerveződő – politikai pártok (mozgalmak) képviselik az európai állampolgárokat, nem pedig az európai államokat. Ezért nem érthetek egyet az általad idézett hölggyel.

    Az államok az Európai Tanácsban képviseltetik magukat Brüsszelben, valamint az elnökséget gyakorló fővárosokban, ahol a csúcsértekezleteket tartják.

    nt

  217. Árus Zsolt

    Ne haragudj Zsolt, de pontosítanál, hogy milyen nyilatkozatra gondolsz?
    Megjelensz itt néha, de mi közben annyi mindenrõl beszélünk itt. Annyit könnyíthetnél a dolgomon, hogy pontosabban jelzed, hogy mirõl beszélsz.

  218. Niculescu Tóni

    Kedves BBarni,

    RMDSZ tisztviselőként csakis elfogultan viszonyulok a Dr. Jakab és más hozzászólásokhoz ezen a blogon, amely tulajdonképpen céltáblává veszi a Szövetséget.

    Másrészt, a Dr. Jakab kijelentései nem tűrnek kritikát. Megcáfolhatatlan tények – axiómák. Olvasatomban Dr. Jakab két táborra osztja a romániai magyar politikusokat: angyalokra és ördögökre.

    Kedves BBarni, ebben a leegyeszerűsített felállásban az utóbbiak táborát gazdagítom.

    Tisztelettel,

    nt

  219. Nagy Zsolt

    Esetleg te jelensz meg itt, nem gondolod? A legutóbbi, TV műsorból általad idézett nyilatkozatról van szó.

  220. Árus Zsolt

    Tóni!
    Fogalmazzunk pontosan: Januártól már nem megfigyelõk. Amúgy lobbizni megfigyelõként is lehet. Lényeg a lényeg: én egyetlen kezdeményezésrõl tudok,márpedig ismerve az udmr önreklámozó képességét a többirõl is tudnék. Ez az egy Kónya-Hamar Sándor nevéhez fûzödik, gyengéje az, hogy maga a kezdeményezõ mondja, hogy az udmr nem állt melléje, ergo nevezhetjük magán-akciónak. S akkor ismét a kérdés: miért kell az udmr ott legyen?

  221. Niculescu Tóni

    Kedves Zsolt,

    Azért kell ott lennünk, hogy képviseljük a romániai magyarok érdekét. Igaz, az a két-három magyar képviselő nem viszi, nem viheti sokra, ha nem működik együtt más képviselőkkel, akár más politikai táborhoz tartozókkal is.

    Európában nem divat a kisebbségvédelem. Ezért nehéz fába vágják a fejszét azok, akik vállalták a képviseletünket. Viszont ha nem leszünk ott, akkor az EPP-ben a PD fog a nevünkben beszélni és dönteni. Bukarestben a Boc pártja Valeriu Tabărára, a PUNR volt elnökére bízta a kisebbségi törvénytervezet kidolgozását. Nagy a gyanúm, hogy Brüsszelben se lesz másképp.

    nt

  222. Fairplayguy

    Hát Niculescu Úr, minden szép és ok lenne, ha pont az ön becses pártja nomenklatúrája nem tolt volna ki az ún. szavazóikkal lépten- nyomon…
    Igazából ha az ember reálisan gondolkodik akkor nem tudja komolyam venni az RMDSZ- t mint ún. érdekképviseleti pártot. Kivétel persze a párt saját nomenklatúrája, akit tényleg és komolyan képvisel annak érdekeinek kiszolgálója…

  223. Niculescu Tóni

    Tisztelt Fairplayguy,

    Mint mindig, Ön kifogástalan, pontos, igaz és tisztességes.

    Ezennel abbahagyom a bloggolást, hiszen Ön tökéletesen kimeríti a témát, nincs mit hozzátenni.

    Tisztelettel,

    nt

  224. Árus Zsolt

    Zsolt, ezt valami viccnek szántad?
    Markó meg új honfoglalásról beszél, Csaba második hivatalos nyelvrõl, te meg beérnéd azzal, hogy ketten beûljenek a stúdióba, s azt magyarázzák a népnek, hogy mire jó az EP? Nem sovány ez?

  225. Árus Zsolt

    Toni!
    Elméletekkel tele a padlás!! Mondom hogy a gyakorlat számít!!
    Mit mutat fel az udmr idehaza 17 éve? Mit mutat fel az udmr az EP-ben jó egy éve? Errõl beszélj, ne riogass itt a Demokrata Párttal, mert nem vagyok ijedõs, sõt, még azt a mondást is ismerem, hogy “Istenem, óvj meg engem a barátaimtó, mert az ellenségeimmel magam is elbánok valahogy!”

  226. Karesz

    Ez utóbbi bejegyzés is, és a korábbiak is, jellegzetesen mutatják, hogy a kiválasztott megválasztottak mennyire is becsülik egykori szavazóikat, milyen az, mikor méltatik lelereszkedni a “szeretett nép” szintjére! Hüvös, fenhéjazó, kioktató, hogy érezze a paraszt, hogy ne szemtelenkedjen csak úgy bugrisan! A blog nem céltábla, és nem a szövetség szimbóluma sem! A szövetség maga a céltábla, mert aki felelőséget vállal, az feleljen és ne nagyképüsködjön kedves Niculescu úr, mert a kényeskedő ficsúroktól még nem fogja senki hanyatvágni magát, még akkor sem, ha szorult helyzetből “férfiasan” eliszkolni kegyeskedik. Aki ilyen buzison kényeskedik, ne erőltesse magát, hogy kioktasson olyanokat, akik keményebben, érvekkel vitáznak! Az menjen szépen babázni, leányosan, szeressük egymást gyerekek, lehetőleg minél töbször.
    Valahogy gusztustalan, hogy ilyen bátor emberek beszélnek a magyarságért való harcról, ott ahol bátor, kemény emberekre lenne szükség. Meglátszik, hogy a sok finomkodó úriember stílusa mire vitte a nemzet sorsát. Próbálja tovább is körüludvarolni Tabara urat finoman, hátha bedöl, és még lesz valami haszon is belőle! Ha esetleg félreütöttem volna valamelyik bilentyűt, legyen szíves, ne háborodjon fel, mert megtörténik! A kisebbségi törvény ennél sokkal fontosabb, arra koncentráljon, mert oda nagyon kell minden cseppnyi energia! Ne vesszen kárba a hungarológiái tudásának fitogtatásával, semmilyen hasznos energia!

  227. jakab

    N. Tóni megjegyzése azt bizonyítja, hogy csak megsértődni tudnak, logikusan és racionálisan vitatkozni, érvelni NEM. Egyébként a hatalmas optimizmusát soha nem osztottam, és ezt ő is tudja. Érdemes lenne arról is beszélni, hogy a mostani, néhány hónapra szóló, EP képviselősdinek egyáltalán nincs tétje – az RMDSZ nomeklatúra túlélésén kívül. Érdemi dolgokról Európában a közeljövőben már nem lesz szó. 1. Az alkotmány helyetti akármi tekintetében ugyanis főképpen a nyugati közvélemények mozdulnak majd meg. 2. A legégetőbb kérdés, Koszovó, pedig pillanatnyilag ténylegesen nem érinti a romániai magyarságot.
    A politikusokat nem én osztályozom: őket a tetteik, a szavaik, a magartásuk (esetenként a doktrinerségük vagy bunkóságuk, vagy a kettő együtt) osztályozza. Ez azonban nem változtathatatlan. Minden politikus a maga sorsa kovácsa.
    Szívélyes üdvözlettel
    Dr. Jakab Attila

  228. Circus

    Arus Zsolt: “S mennyire belügy az igazságszólgáltatás, amikor már rég-rég létezik Emberjogi Bíróság Strassburgban? Én nem vagyok külügyi szakértõ, de a sajtóból ennyit tudok errõl a két témáról.”
    Esetleg próbáljunk meg nem csak sajtóból, horribile dictu blogokból tájékozódni. Én nem föltétlenül várom el, hogy a torjai mezőgazdász tudja hogy mifán terem az EU, elég ha megérti, hogy mi az a fejkvóta. De ha véleményformálók akarunk lenni, programokat dolgozunk ki, akkor illene alapszínten legalább ismerni a hazai és közösségi intézményrendszert.

    Pl nem csak ECHR létezik, hanem Európai Bíróság és Európai Elsőfokú Bíróság is és az nem jelenti azt, hogy az igazságszolgáltatás nem lenne belügy. Igaz hogy sok területen kerülnek át hatáskörök közösségi színtre. Ezért lehet érdeket érvényesíteni csak úgy ha képviselve vagyunk mind a hazai mind az EU parlamentjében (még ha az intézményes párhuzam nem is tökéletes).

    De az is lehet, hogy könnyebb es hasznosabb ész nélkül össze-vissza kiabálni, mindent szidni és erős tervezeteket készíteni (l. székely megye).

  229. Circus

    Természetesen tejkvótára gondoltam

  230. Karesz

    “A politikusokat nem én osztályozom: őket a tetteik, a szavaik, a magartásuk (esetenként a doktrinerségük vagy bunkóságuk, vagy a kettő együtt) osztályozza. Ez azonban nem változtathatatlan. Minden politikus a maga sorsa kovácsa.”
    Hozzáfűzni merészelem, hogy a fentemlitett minőségek következményeit sajnos mindnyájan megfizetjük, miközben a tehetségtelen felelősök eljátszodják a sértődött, megnemértett zsenik ócska szerepét! Axiómákat és profetikus jelzőket használnak, mert azt ugyebár művelt embereknek illik emlegetni akkor, ha tényleg emberére találnak! Jakab úr itteni jelenléte örömöt kellene okozzon, mert igazán ránk férne, minél több, hasonló műveltségű és tájékozottságú ember jelenlétéből fakadó előny! Erre mit tesz a politikus -aki mellesleg az égvilágon semmihez sem ért, mert, ha igen akkor tenné és nem irigykedne- kifakad az epéje, mert kulturfóbiája nem tűr meg semmit, ami tudásalapú. Ezért aztán gúnyolódik, mert ennyit tud! Nem csoda, ha az értelmiség hidegrázást kap és távol tartja magát a politikai szemétdombtól! Meg is látszik rajtunk, hogy tehetségtelen költők, besugó jogászok, hitetlen papok áldatlan tevékenysége, erkölcsi pöcegödörbe taszított!

  231. Nagy István

    Kedves Niculescu Tóni!

    “az EU inkább bel-, mint külügy.”
    Ez akkor lenne igaz, ha a tagországok nem mondtak volna le önként és dalolva, előre megfontoltan, vélt érdekükben, szuveranitásuk jelentős ismérveiről. Ha belügy lenne inkább, mint külügy, akkor megmondhatnák, hogy milyen régiók legyenek Abszurdisztánban, de nem teszik, mert tudják, hogy az a legelegánsabb, ha Aladár a saját szennyébe fullad bele. De azt elvárják, hogy az Ő szaglósejtjeit ne érintse bűzmolekula.

    “manapság Romániát éppen a mezőgazdasági és az igazságügyi gondjai miatt monitorizálják Brüsszelből.”
    mert az egyik területen kezelik hűtlenül az EU-pénzt (!) és a másik területen ezzel összemosolyognak, és nem azért mert az EU 29 fejezete belügyi.

    “Másodsorban, a Román Külügyminisztériumban nem én, hanem Adrian Vieriţa kollégám gondoskodik az európai ügyekről (ld. http://www.mae.ro, conducerea). Ettől függetlenül, remélem hasznos volt a politikai-szakmai, EUs üzenetem.”
    EU-s, szakmai üzenetéről fentebb írtam. Politikai-szakmai üzenete nulla, hisz nem tudtuk meg, hogy mi is a felelősségterülete.

    Ön megteheti, hogy kioktat, de ez Önt minősíti.
    Egyébiránt szakmai üzenetei ritkák, kéthetenkéntiek (?), kioktatóak, és vessző- és y-vadászatban merülnek ki.
    Csak azt furcsálom, hogy ezt a bloggazda védelmében teszi. Ő ennél többet érdemelne. Ön meg politikusként, szolgaként inkább külpolitikai-szakmai tévedéseinkre kellene koncentráljon.
    Tisztelettel,
    Nagy István

  232. Zarlat

    “Egyébiránt szakmai üzenetei ritkák, kéthetenkéntiek (?), kioktatóak, és vessző- és y-vadászatban merülnek ki.”
    “Ön meg politikusként, szolgaként inkább külpolitikai-szakmai tévedéseinkre kellene koncentráljon.”
    Ki oktat ki kit?

    “Szolgaként”???
    Ki az a Nagy Istán, egy báró, egy gróf, vagy…

  233. Fairplayguy

    Kedves Zarlat!

    Tudomásom szerint Nagy István egy nagytudású, köztiszteletnek örvendő fizika professzor…

  234. zoltán

    Kedves Zarlat!
    Megnézheti, hogy “Ki az a Nagy Istán”, egyszerüen a nevére kattintva…
    Én sem tudok Róla többet, esetleg még annyit amennyi kiderül hozzászólásaiból, amikben kb.98%ban egyetértek én is. Én úgy értelmezem bejegyzését ( a Nagy Istvánét), hogy egy választott párt vagy szervezet képviselője (aki lehet akár államtitkár vagy miniszter) kötelességet vállal annak a embercsoportnak a képviseletére aki az adott pozicióba juttatta és nem mellékes, hogy bérét (mifelénk lehet egyebet is…) is ezért kapja. Tehát elvárás lehet és szerintem kell is legyen irányába. Igy értelmezem én Nagy István “szolga” kifejezését.

  235. Nagy István

    Nos professzor nem vagyok, de a Temesvári Tudományegyetemen 1979-ben fizikus diplomát kaptam.
    Zoltán és szerintem más is értette, amit írtam.
    Zárlatnak csupán annyit, hogy hivatkozott hozzászólásomban egy ténymegállapítás és egy javaslat volt, amit csak rövidzárlatosan lehet kioktatásnak mondani. Mellesleg bejegyzéseimhez nem csak a nevem, de az arcom is vállalom.

  236. Zarlat

    “Mellesleg bejegyzéseimhez nem csak a nevem, de az arcom is vállalom.”
    És attól többet ér a bejegyzése?

  237. jakab

    Akit érdekel az RMDSZ rendszer, annak ajánlom figyelmébe az alábbi értesítőt. Megjegyzem, hogy eddig a román iGazságügyi rendszerben a legaljasabbnak minősíthető magatartást a magyar szakmunkások részéről tapasztaltam.

    M E G H I V O
    A
    K O M M U N I Z M U S P E R E R E
    amelyre a Hargita Megyei Törvenyszeken kerul sor
    (str. Gheorghe Doja, 6 – M-Ciuc)
    2007. nov. 20-an (kedd), 8:30-kor, 101-es terem

    Fellebben a fatyol arrol, hogy a kommunista diktatura modszerei es elnyomo rendszerenek mechanizmusai mikeppen elnek es mukodnek ma is tovabb a roman igazsagugyben. Ezek a mechanizmusok napjainkban a diktaturat egykor mukodtetok (szekusok es partkatonak) sokszor banalisan hetkoznapi anyagi erdekeit hivatottak szolgalni es vedelmezni, RMDSZ-es hatszellel. A dokumentumok es a tortenesek kielemzesenek fenyeben vilagosabba valik, hogy miert megreformalhatatlan a roman igazsagugy, es miert tekintheto azon fertozesi gocpontnak, amely a mai romaniai tarsadalmat belulrol rothasztja.
    Dr. JAKAB Attila

    Lásd még:

    http://www.piatauniversitatii.com/forum/viewtopic.php?t=666

  238. Papp Attila

    Zarlat
    Az aki vállalja magát többet ér mint az aki nem. Elsősorban saját magának. De ez is nézőpont kérdése mint nagyon sok probléma megközelítése itt, vagy kies beteges közéletünkben. Sajnálom, hogy a sértegetésen, pimaszkodáson, oktatgatáson és sértődésen túl, nem igazán látok semmi előrelépést. Szerintem nem vezet sehová ez.

  239. Erőss Bulcsú

    Ki ez a Niculescu Anton? És mit mind okoskodik itt a magyar helyesírásról román létére? És miért csak arról okoskodik, és miért nem értekezik a saját – meg nem valósított – politikájáról? Mit tett le az asztaltra? És mit tett az erdélyi magyarságért amióta politizál? Mik köthetők a nevéhez?
    És Anton, ne gyere nekem, hogy olvassam el azt a pár sort, amit a Külügyminisztérium honlapján lehet találni, mert kiröhöglek (mondjuk anélkül is…)
    Mai Anton hai lasa mai moale cu nebuniile tale si fa ceva ce e bun si util pentru comunitatea maghiara, daca tot te autoconsideri maghiar cu o nume mai mult decat roman! Trage mai tare ca un apucat pentru minoritatea maghiara!

  240. valaki

    Niculescu Tóninak:

    Ha már a szőrszálhasogatásnál tartunk, helyesebb a január 1-je, mint a január 1-e, és határozottan nem EUs, hanem EU-s.

  241. Zarlat

    “Zarlat
    Az aki vállalja magát többet ér mint az aki nem. Elsősorban saját magának.”
    Mintha a bejegyzésekről beszéltem volna.
    DE, nem baj, na, ne keseregj, mert ha a mindenki a te logikád szerint működik/ne, akkor:
    - P. Howard is egy szar alak, Rejtő Jenő, illetve Reich Jenő szemében.
    - Annonymus is egy fitying, IV. Béla király jegyzőjének a szemében
    - a népmesék névtelen “szülője” egy barom Benedek Elek szemében
    - a névtelen hősi halottak, na azok jó nagy idióták akármelyik aradi vértanúhoz képest
    és így tovább

  242. Papp Attila

    Biztos rossz az én logikám. Az említett példák arra utalnak, hogy nem csak az én logikám rossz.

  243. Zarlat

    Bovebben?
    Én cáfoltam érvekkel a köv. kijelentésed “Az aki vállalja magát többet ér mint az aki nem. Elsősorban saját magának.”
    Erre jön egy egyszerű megállapítás, de zéró konkrétummal, azaz bizonyitékkal.
    Ezért egy idézetel válaszolnék: “Sajnálom, hogy a sértegetésen, pimaszkodáson, oktatgatáson és sértődésen túl, nem igazán látok semmi előrelépést. Szerintem nem vezet sehová ez.”

  244. Árus Zsolt

    A napokban volt itt a Krónika karaván, magam is részt vettem pár ilyen beszélgetésen, s íme néhány gondolat, ami azok kapcsán felmerült:

    1. Azt mondja Zsolt, hogy nekik fontos Európa. Az egész udmr kapmány az ijesztgetésrõl szól, hogy a függetlenre adott szavazatok elvesznek, hogy veszélyben a magyar képviselet, pedig az udmr ilyen meg olyan fontosnak tarja, hogy legyen magyar képviselet Brüsszelben. Azt is sokan elmondjhák, hogy az embereket bántja, hogy nincs megállapodás, ezér sokan nem fognak elmenni szavazni. Mi ebben a helyzetben a kiút? Hát például az, hogy az urmr visszavonja a listáját, s támogtja Tõkés Lászlót. Akkor nincs magyar-magyar verseny, mindenki boldogan szavazhat az egyetlen és biztos bejutó magyar jelöltre. S mielõtt valaki azt mondaná, hogy lépjen vissza Tõkés László, már most mondom:
    a. 18 éve az udmer-nek minden pozició kellett, foggal és körömme harcolt a poziciókért. Most is van 172 embere Bukarestben (miniszter, államtitkár, igazgató, stb), plusz képviselõk, szenátorok, polgármesterek, önkormányzati képviselõk, stb, stb. Annyi nagyvonalúság lehetne bennük, hogy egyszer, értsd EGYSZER az eéltben õk engedjenek.
    b. A brassói udmr-kongresszuson két elnök-jelölt volt, Markó és Tõkés. Akkor Tõkés visszalépett a Markó javára, s lám, mi lett az “érdekvédelmi szervezetbõl”. Ezt a hibát kövesse el még egyszer?

    2. Azt is hangoztatják folyton, hogy Brusszel az egy komolt dolog, ott nem lehet magányos harcosként eredményt elérni. Oda csapat kell. De kérdezem én: Tényleg az udmr csapata áll most szemben az egy szál Tõkés Lászlóval? Hát nem hallott senki a hat támogató szervzetrõ? Nem azok gyûjtöttek aláírást, szerveznek rendezvényt, plakátolnak, stb? Nem csapat áll szembe csapattal? De igen, csak olyan jól esik az udmr-nek csúsztatni.

    3. Tegyük fel, hogy hiába van több mint négy százaléka az udmr-nek, s csak 1 Tõkésnak [;-)], mégis 25-én Tõkés nyer, az udmr meg nem. Akkor megteheti azt az udmr, hogy sértetten hátat fordít Tõkésnek? Az az udmr, amelyik szerint olyan fontos a brüsszeli képviselet megteheti ezt? Nem az a kötelessége, hogy felajánlja a szakmai segítségét az erdélyi magyarok brüsszeli képviselõjének?

  245. Papp Attila

    Megsértődtél? Remélem nem!
    P. Howard, Rejtő Jenő esetleg nem ismered ezen nevek alatt író embereket? Annonymus mert nem tudjuk mi, hogy ki volt azért reménykedjünk kortársai ismerték, vagy nem? Népmesék, hát ez eléggé érdekes megközelítése a problematikának, ha nem csal az emlékezetem Benedek Elek ezeket gyűjtötte élő emberektől? A névtelen hősi halottaknak van nevük és hiányoztak is családjaiknak!

  246. Niculescu Tóni

    Keves bloggolók,

    1. Kérem, bocsássák meg nekem, ha megsértettem valakit.

    2. Mivel ez nem az én blogom, nem politikusként, nem is államtitkárként, hanem – akár önök – bloggolóként próbáltam néha hozzászólni itt két szempontból: a blog-gazda témájával, valamint (a múlt héten) a helyesírással kapcsolatosan. Uutóbbit nagyon megbántam, “Valaki”-nek pedig igaza van, magam is elírtam dolgokat, mialatt ezt számon kértem másokon….

    3. Szerintem Erőss Bulcsúnak, echte magyar család-, valamint ősrégi keresztneve dacára sincs joga bárki etnikai hovatartozását firtatni. A nemzetközi jog (Helsinki Záróokmány, 1975) ezt az állampolgár saját belátására bízza. Következésképpen, hívhatnak valakit Abduraman Altánnak, népszámláláskor vallhatja magát lengyelnek, példának okáért, még akkor is, ha brit állampolgár. Ami engem illet, az egyetlen hivatalos okmány, amely feltünteti (egyébiránt törvénytelenül) a magyar nemzetiségemet, az 1984-ben kiadott katonakönyvem. Elég nehéz volt meggyőznöm a tisztest az átkosban, hogy nem vagyok román; hosszas vita után beírta, hogy „naţionalitatea maghiar” (amit otthon kijavítottam magiară-ra, lévén románul a nemzetiség nőnemű). A fejemhez vágta: după ce că te dai bozgor cu numele ăsta, mai eşti şi homosexual… Érdekes fordulat az életemben, hogy míg ma Erőss Bulcsú románnak titulál, ’89 előtt a Szekuritáté, mit sem törődve a vegytiszta román nevemmel, irredenta magyarként követett (a megfigyelési dossziémat közli a Transindex). Kedves Erőss Bulcsú, 1990-ben, az bukaresti Egyetem téri diáktüntetésen én szólaltam fel elsőnek magyarul, a MISZSZ nevében.

    3. Nem ígérem meg, hogy egyik napról a másikra válaszolok, de szívesen állok elébe a politikai vagy szakmai tevékenységemmel kapcsolatos esetleges kérdéseknek.

    Tisztelettel,

    Niculescu Tóni

  247. Fairplayguy

    Na ja Niculescu úr!

    Minden szép és minden jó volt akkor… Sok víz lefolyt azóta a Dunán ám…
    És azóta mintha elhajlott volna az RMDSZ, a saját képviseletétől, nemde?
    Ha dúrvábban szeretnék fogalmazni, akkor azt a szót is használhatnám, hogy eladta, elárulta jó pénzért a saját fajtáját…

  248. zoltán

    Kedves Államtitkár úr!
    A hangnem váltásának van valami köze a közelgő vállasztásokhoz?
    Melyik az igazi arca az előbbi, vagy utóbbi? Tudom, rosszkor teszem fel ezeket a kérdéseket, nem is fontos rá válaszolni…

  249. Erőss Bulcsú

    Niculescu Anton!

    Igazad van azzal kapcsolatban, hogy a név nem egyenlő a nemzetiséggel. De nálad ezt olyan furcsa elhinni, mint Jumurdzsákról azt, hogy magyar származású volt. (bár az a helyzet, hogy ő tényleg magyar származású volt, hiszen a törökök janicsároknak törököt nem vettek be)…
    Az 1990-es diáktüntéseken ha felszólaltál, akkor az azért lehetett mert épp akkor voltál ott egyetemista, de ha azt nézem, hogy ott jelen volt és központi szerepett játszott Marian Teofan Munteanu is, a román jelenkori történelem egyik legfasisztább és legmagyargyűlölőbb alakja is, aki Virgil Magureanu pártjában is megfordult, nos ez esetben Niculescu Anton ne nagyon hangoztasd ezt a kis kitérőt az életedben. Főleg ne pozitívumként…Remélem az önéletrajzodból kihagyatd mert rád ez nagyon rossz fényt vetít.
    Ami a kormányzati szerepvállalást illeti mindig azt mondtam, hogy egy kisebbségnek nem jó, ha egy nemzetállam kormányában pozíciót vállal, annál is inkább mert lehetetlen ilyen körülmények között képviselje a nemzeti érdekeit. És ez jól látszik az 1996-2000-es, és a 2000-2004-es “külső” támogatóként betöltött szzerepben is.
    Továbbra sincs (területi) autonómia, nincs önálló magyar Bolyai egyetem és a gazdagodáson kívül nem sokat tudtok felmutatni az elmúlt 18 évből. Szóval ez itt a probléma. És mára oda jutottatok, te is, Zsolt is, hogy a saját nemzettársai előtt is diszkreditálódtatok.
    És végignézheted a bejegyzéseket, jól érzékelhető, hogy kis túlzással csak az van veletek ma Erdélyben, aki egzisztenciálisan függ az RMDSZ-től vagy rokona valakinek az RMDSZ-ben.
    November 25-én kiderül hányadán állunk.
    Én már akkor is győzelemnek könyvelem el a voksolást, ha nem lesz bejutó RMDSZ-es jelölt…

  250. Niculescu Tóni

    Nem emlékszem, mikor söröztünk együtt, kedves Erőss Bulcsú. Arról se tudok, hogy én tegeztem volna önt.

    A diáktüntetésen többezer ember vett részt, egy hónapon keresztül tüntettünk a FSN ellen. Lehet, hogy ön már akkor tudta, hogy Marian Munteanu magyarfaló. Én viszont nem tudtam. Ezért én is csatlakoztam azokhoz, akik mepróbálták meggyőzni, hogy fogadja el a meghívót a FIDESZ kongresszusára. El is ment Budapestre.

    Még egy dologra kértem meg Munteanut akkor, hogy mozgosítsa a diákokat a bukaresti magyar líceum elé, mert a sulink a Vatra ostroma alatt volt (egy tanulót fejbe is találtak téglával). Nos, a Munteanu által felkért Egyetem téri diákokkal sikerült felszabadítanunk a sulinkat.

    Tisztelettel, nt

  251. Fairplayguy

    A kezdetekben minden szép volt…
    De aztán jött az elhajlás, ami a vesztét okozza az udemerájnak…
    Mert az idők változtak és a nómenklatúra nem értette meg új idők új kihívásait….

  252. Erőss Bulcsú

    Semmit sem tudtam Marian Teofan Munteanuról csupán annyit, hogy egy szerencsétlen Giurgiu megyei román, aki abban az időben jobban hasonlított egy halottkémhez, mint egy Iliescu megdöntését szorgalmazó tüntetőhöz…Ennyit. Ezt is egy bukaresti román ember mondta édesapámnak abban az időben. De furcsa, hogy ezt írod, hogy te nem tudtál semmit sem róla, hiszen Munteanu volt az egyik alapítója 1990 februárjában a Román Tűzhely (Vatra Romaneasca) nevű “civil” magyargyűlölő szervezetnek. A név, vagyis a “Tűzhely” az Ioan Slavici írótól származik, aki ezen a néven (Vatra) 1894-ben George Cosbuc költővel és Ioan Luca Caragialeval újságot adott ki Bukarestben ami nem volt egyáltalán magyargyűlölő. Ha te ezeket nem tudtad akkor tájékozatlan voltál és ezért alkalmatlan is arra, amit csináltál, ha tudtad, akkor meg cinkos, tehát azért alkalmatlan…
    A blogon általában álszentség magázódni, ezért tegeződöm. Mivel nem államtitkári minőségben vagy itt (te magad mondtad) ezért főleg. De ha annyira zavar magázhatlak is…

  253. Márton Zoltán

    Tóni nem rossz fiú és a magyarságával sincsen semmi baj. Legalábbis így volt ez, mikor még ismertem, valamikor réges-régen, amikor a nap is szebben sütött az égen és az udemeráj is RMDSZ volt. A baj ott van, hogy igaz, amit Fairplay Mester már többször is leírt: “…jött az elhajlás”, mármint az udemerájé, és a “poszt” sok ember itélőképességét elvette, a gerincét, pedig feloldotta, mint a kóla a csírkecsontot.

  254. zoltán

    Kedves Niculescu úr!
    Miért oly fontos Önnek a magázódás? Ezen a bloggon Nagy Zsolttal is tegeződtünk (még mikor miniszter is volt és ön nem igen járt erre). Véleményem szerint a tisztelet nem abban nyilvánul meg, ha tegeződünk… Nagy Zsoltot én személy szerint is sokat “ostromoltam”, de ezt egy érdemnek tartottam Nála, hogy nem kéri ki magának a titulát és “pörgő” blogg kapcsolódik hozzá. Én magáztam önt és fogom is, de másért. Azért, mert nagyon különbözőnek találom kettőnk gondolkodását. Tudom, önt ez hidegen hagyja. Nincs is gond emiatt.

  255. Erőss Bulcsú

    Hagyjuk szegény Anton Niculescut dolgozni, hiszen most van baja elég amióta Cioroianu ellen feljelentés érkezett a Simon Wisenthal központból. Engebb jobban érdekelne az, hogy a magyar nyelven beszélő román pártnak, az UDMR-nek milyen mértékben van köze Tőkés László püspök lejáratásához, azaz mennyire rendelte meg Bella Marco és árulói ezeket a feljelentéseket melyeket most tárgyal a Bíróság!? Mert nagy a gyanúm ismerve az udemerések eddigi hozzáállását, hogy bizony a farkas az nem annyira a románoknál (bár Tőkés az ős szemükben is szálka,nem tudják lenyelni a szerencsétlenek, hogy Tőkésnélkül nem lett volna semmi 1989-ben vagy nem ilyen lett volna), hanem inkább a “mi” oldalunkon keresendő. Nem ez lenne az első kísérlet, melyet Tőkésre zudítanak az erdélyi magyarság ma létező legnagyobb ellenségei!

  256. Árus Zsolt

    Háááááááááát….
    Mondtam már, hogy az udmr csapata már feladta lélekben, s errõl ma ismét meggyõzõdhettem. Itt voltak Szentmiklóson, nagy csapat, nagy autók, nagy pénzek, de a produkció erõsen halványra sikeredett. Frunda hangos volt, de zagyva (lásd még a Dispután), Csaba farizeus módon, ájtatoskodva lõtte a mérges nyilakat a másik oldalra (elvégre pozitív kampány, ugyebár), Korodi meg … róla kár is beszélni. Egy rugóra járó, de lelketlen társaság benyomását keltették. Rengeteg pénzt és energiát õlnek ezekbe a találkozókba, de jól láthatóan az eredmény nulla. EGYETLEN ember sem volt a teremben, akit meggyõzhettek volna. Csak a pártaktíva, s néhány kíváncsi ellenzéki. Már a nagy szólamokat is unják újra és újra elmondani, mi lesz itt még két héten keresztül? Ez egy vert sereg, amelyik arról beszél, hogy képtelenség megszerezni a szavazatok közel nyolc százalékát megszerezni, tehát Tõkésnek semmi esélye bejutni. Holott volt választás Bulgáriában is, s a 8%-nyi török hozta a helyek 20%-át, nemde? Üzenetük negatív az eredmény majd meglátszik két hét múlva. De arra biztos nem lehetnek bÜszkék, hogy egyetlen hozzászóló volt, aki annyit mondott, hogy õ elsõsorban Tõkésnek szurkol, de szerinte még az udmr is bejuthat, ellenben õ megmondja a szemébe Frundának, hogy nem tiszteli õt, mer volt Neptun, meg volt Kincses Elõd kicsinálása meg egyebek. Persze a kampánt-tudósítás másról szól majd, de kit akartok ti becsapni Zsolt? Magatokat szédítitek rendesen azt látom (Hunor az este a tévében nyomta a sódert, bátran, oldalán Petres Sanyival, de az ellentábort nem hívták – a betelfonálók ellenben helyretették õket), de annál rosszabbul fog esni az eredmény. Fogsz te még hálát adni Bãsescunak, hogy kivágott a képbõl, s megkímélt ettõl a kínos hercehurcától, aminek a végén a bukás van!

  257. Erőss Bulcsú

    Árus Zsolt uram, bizony nagy igazság amit leírtál, november 25-én aztán kiderülnek és remélhetőleg helyükre kerülnek a dolgok. Valahol nem olyan jó érzés egyébként, hogy így “elkurvult” a szebb napokat is megélt RMDSZ, vagy írjam azt, hogy a jobb sorsra is érdemes RMDSZ? Mindegy, de valahol Neptunon elcsesztek valamit. Hogy aztán a meleg miatt, vagy más miatt azt nem tudom. Van egy olasz közmondás, ami így szól:
    N sputà a l’aria ca bocca te ven. (Ne köpj a levegőbe mert az visszahull az arcodra).
    Nos, fiúk töröljétek le szépen az anyagot…

  258. Niculescu Tóni

    Kedves Zoltán,

    Szerintem se abból áll a tisztelet, hogy magázódunk. Eróss Bulcsúnak a hozzám, pontosan a nevemhez és az etnikai hovatartozásomhoz kapcsolódó üzeneteihez viszont úgy érzem nincs közük a tisztelethez. Valőszínű, hogy Erőss Bulcsú magázva is sértegetni fog vélt románságomnál, no meg, horribile dictu, udémérés mivoltomnál fogva. Ez van, ezt fogom szeretni: Erőss Bulcsú Antonoz, miután a szeku Tónizott.

    Akit nem ismerek, azt nem szoktam tegezni, csak ha felkér rá.

    Tisztelettel, nt

  259. Niculescu Tóni

    Stimate domnule Erőss Bulcsú!

    REGULILE POLEMICII CIVILIZATE
    stabilite de Universitatea din Oxford în 1890

    În orice polemică ştiinţifică, socială sau politică,
    discuţia trebuie să se rezume la schimbul de idei şi numai
    la acele idei care au contingenţă cu problema respectivă.

    Părţile aflate în polemică folosesc drept argument fie
    teorii ştiinţifice, fie fapte concrete din realitate care sunt
    relevante în ceea ce priveşte problema discutată.

    Părţile nu au dreptul să aducă în discuţie caracterul,
    temperamentul sau trecutul adversarului, deoarece acestea
    nici nu infirmă, nici nu confirmă validitatea ideilor pe
    care le susţine.

    Părtile nu au dreptul să pună în discuţie motivele care
    determină atitudinea ideatică a adversarului, deoarece se
    abate discuţia de la problema în sine.

    Etichetarea adversarului prin menţionarea şcolii de
    gândire, clasei sociale, organizaţiei profesionale sau partidului
    politic din care acesta face parte constituie o
    încălcare a regulilor polemicii şi dezvăluie slăbiciunea lipsei
    de argumente.

    Într-o polemică civilizată contează numai argumentele
    invocate de adversar ca persoană şi nu ca membru al
    unei şcoli sau organizaţii. Nu ai dreptate pentru că eşti
    gânditor materialist, patron sau laburist, ci numai dacă
    argumentele tale sunt convingătoare sau nu.

    (Copiat aici de către al Dvs. Anton)

  260. Erőss Bulcsú

    Anton!

    Miért nem írtad, hogy “Stimate domnule Bulcsú Erőss”. Úgy a helyes románul, mert elmondom neked idősebb barátom, hogy a román nyelvben a keresztnév előbb kerül megnevezésre, mint a vezetéknév. Ezt románként sajnálatos, hogy nem tudod!
    Szép kis idézetet, magam is egyetértek vele, és hidd el, alkalmazom is barátom, csak nem az olyanokkal akik árulók, és akik épp azt nem teszik évek óta amit elvárnak tőlük: az érdekérvényesítést!
    De vajon szerinted a hazugság az belefér az oxfordi etikába? (tudod amit ti éppen 18 éve műveltek nem középiskolás fokon)…
    És legvégül én veled semmilyen szakmai vitába nem bocsátkoztam, mert az ipari kémiához nem értek, amit te végeztél, csupán retorikai kérdéseket tettem fel a te “tevékenységeddel” kapcsolatban, de ezt te sunyi módon (volt kitől tanuljad) elhallgattad, ezért barátom meg kell elégedned azzal, hogy az oxfordi civilizált vita helyett újra “idecopyzzam” ezeket a retorikai kérdéseket:
    “…miért nem értekezik a saját – meg nem valósított – politikájáról? Mit tett le az asztaltra? És mit tett az erdélyi magyarságért amióta politizál?”
    Nos barátom, mivel ezek a válaszok úgysem lelhetőek fel sem Oxfordban sem a te fejedben, ezért aztán kérdéseim maradnak továbbra is retorikai jellegűek…mivelhogy a válaszokat még bemásolni sincs módodban.

  261. BBarni

    Árus Zsoltnak:
    Az utolsó helyhatósági választásokon, itt Háromszéken az MPSz jelöltjei AP színekben leszerepeltek( rájuk szavaztam).Ez most nem ismétlödhet meg? Az fog számítani választáskor kire szavaznak majd az emberek. Az agymosás, ijjesztgetés már beindult. A szorványban inkább szeretik az érdekvédelmi szervezetet mint Tőkést úgy érzem.
    Már nem emlékszem nálatok indultak-e az MPSz-es jelöltek. A Német Fórum szineiben akartak azt tudom de őket is megkörnyákezte az udmr.
    A mindenit kódjának harmadikszor írtam le e sorokat.

  262. Árus Zsolt

    Barni:
    Más volt akkor a hangulat, arról beszélek. Az udmr aktív volt, ,motivált, dolgozott. No nem a magyarságért, csak a bejutásért. Most EGÉSZEN másképp állunk. Már az udmr kampánya is tele van bakikkal (lásd új honfoglalás, a Csaba klipje, stb, stb). S én azt láttam tegnap személyesen is, rajtuk, hogy csinálják mint a robot, de hinni õk sem hisznek benne.
    Azt mindig mindenhol meg kell kérdezni tõlük: ha 18 éve olyan jól dolgoznak, olyan nagyszerû megvalósításaik vannak, akkor miért olyan kishitüek? Miért nem azzal kampányolnak, hogy el lehet érni nem csak a nyolc, de a tíz százalékot is! Miért ijedtek mef, s miért ijesztgetnek?

  263. Fairplayguy

    ,, … s miért ijesztgetnek?”- kérded Árus Zsolt…

    A magyarázat végtelenül egyszerű: a negatív kampány sokkal jobban terjed mint a pozitív…

    Ez annyit (is) jelent hogy A NEGATÍV KAMPÁNY SOKKAL KEVESEBB PÉNZBE KERÜL UGYANANNYI HATÁSFOKKAL MÉRT POZITÍV KERÜLNE…

  264. Fairplayguy

    ,,KERÜL MINT UGYANANNYI” – helyesen…

  265. BBarni

    A falusi embereket azzal ijesztgetik, indirekt módon, hogy ha nem juttatják be az rmdszt a EU-ba nem kapnak szociális támogatást, fűtési potlékot Iskola Alapítványi pénzt stb. Az ilyesmiket csak ugy terjesztik valakiken , beépített embereiken keresztűl. Meg , hogy Tőkés gazember, tolvaj meg hogy perben áll az ortodox egyházzal, mert a sportpálya sohasem volt az egyházé meg ilyesmikkel. Ők az egyetlenek akik minket képviselhetnek.

  266. Niculescu Tóni

    Kedves, sokkal fiatalabb barátom, Bulcsú!

    Veszem a „bloglapot”, és tegeződőm veled, hisz imádsz személyeskedni. Mielőtt válaszolnék, hogy mit tettem a közösségünk asztalára az évek folyamán, nem szívesen teszem, de tisztázni szeretnék egy magánügyet, aminek szerintem nincs köze se a bloghoz, se a politikai-szakmai tevékenységemhez: Lestyán Ferenc plébános, a marosvásárhelyi római katolikus főtéri nagytemplomban keresztelt Antalnak. Ez a keresztnév nem tetszhetett a hivatalnokoknak (hasonlóan járhattak el Bölöni Lászlóval és Tőkés Lászlóval, akik hivatalos okmányokban Ladislauként szerepelnek; a püspök úr a szavazólapon is Ladislau). Mivel nálam sokkal fiatalabb vagy, lehet nem volt tudomásod erről a ’89 előtti szokásról. Nyugodtan szólítsál Antonnak, akár a román hatóságok, egy „árulónak” kijár legalább ennyi. A keresztneveknél maradva megjegyzem, attól tartottam, megsértelek, ha a Bulcsút az Erőss elé teszem. Te is sejted, hogy tudom, románul így helyes, habár fura módón, a kérdőíveken, nyomtatványokon mindig a numele şi prenumelét kérik, gondolom azért, mert a hivatalnokoknak kéznél van az ábécé sorrend.

    A közösségi tevékenységemet illetően, felsorolom a következőkben azt, amit a munkaköri leírásomon kívül, egyetlen kivétellel nem RMDSZ tiszt- és tisztségviselőként tettem az utóbbi tizennyolc évben. Előrebocsátom, hogy nem kell vegyészmérnöki kérdésekről vitatkozzunk, de provokálhatsz nemzetközi kapcsolatokból és válságkezelésből, amit 1990 után tanultam.

    1989 decemberében alapító tagja és elnöke voltam a Bukaresti Magyar Diákszervezetnek. Lőttek a szomszéd épületre, amikor szerveződtünk a Petőfi Házban. Mit sem sejtve a bennem rejlő árulói kvalitásokról, a MISZSZ megválasztott később egyik alelnökévé. 1990-1992 között a Friedrich Naumann liberális alapítvány politikai tanácsosaként elértem, hogy a bukaresti költségvetésből is támogassuk a Bálványosi Nyári Egyetemet. Közbenjártam, hogy több MISZSZ-es és Szabadelvű körös kollégám részt vegyen az alapítvány több rendezvényén. 1999-ben, Európai integrációs államtitkárként elértem, hogy az Európai Tanács által Romániáról készített jelentésébe ne csak a romák, hanem a magyarok problémáiról is szó essék. 1999-2001 között az Egyesült Államok Romániába akkreditált nagykövetének, James Rosapepenek voltam a politikai tanácsosa. Meggyőztem a nagykövet urat, hogy töltsön el több napot a Székelyföldön. Ilyesmi nem fordult még elő, se előtte, se utána. Ugyanezt elértem 2002-ben az Európai Tanács bukaresti Delegációjának vezetőjénél, Jonathan Scheelenél. Ő is ellátogatott, az én ösztökélésemre, több napra a Székelyföldre. Végül, a tavaly és a tavalyelőtt közbejártam, hogy a csíki hoki csapat egyik idegenlégiósa idejében, még a bajnokság megkezdése előtt jusson román vízumhoz. Igaz, a Steauán is segítettem, de nem a hokisoknak, hanem a focicsapatnak, amikor a Zapata papírjai elakadtak a Kolumbiai nagykövetségünkön.

    Tisztelettel, Tóni

  267. Árus Zsolt

    Aki jót akar derülni, annak jánlom ezt:
    http://www.dunatv.hu/felsomenu/nettv?video=1_385868
    Hadd lássa mindenki, milyen egy félmûvelt, de magabiztos jelölt vezeti az udmr listáját.

  268. Zaj Ádám

    Kedves Niculescu úr!
    Ha jól értem, Ön válságkezelő szakértő. Lenne egy kérdésem: Ön szerint az RMDSZ most válsághelyzetben van? És ha igen, akkor Ön szerint ezt hogy lehet ezt kezelni? Választ remélek…

  269. jakab

    Az RMDSZ ketkulacsossaga!

    Az erdeklodoknek jelzem, hogy mikozben az RMDSZ magyar nyelvu propagandaja Uj honfoglalasrol csorgatja a nyalat, addig a roman plakatok az Egyutt Europa c. szirupos szajvizet kinaljak a roman valsztok fele.
    Ezeket most szemlelem Szovatafurdon, es nem tudom sirjak vagy nevessek. Kar hogy ma mar Caragiale nem el, es nem irhatja meg mindezt.
    Kedves Niculescu Toni?
    On mint szakember, mindezt hogyan iteli meg?
    Szivelyes udvozlettel
    Dr. Jakab Attila

  270. Partiumi

    Tisztelt doktor Úr!

    Máig nem tudom, mi a baj azzal, ha valaki annak érdekében, hogy megértsék az üzenetét más nyelven is tud beszélni. Gondoljon csak bele, hogy hangzana román füleknek az, hogy NOUA DESCĂLECARE…
    Nem tudom érti-e mire gondolok…

  271. Partiumi

    Kedves BBarni!

    Mifelénk meg a falusi embereket azzal ijesztgetik, direkt módon, hogy ha nem juttatják be az Tőkést az EU-ba akko fuccs az angol meg holland segélyeknek, keresztelői csomagnak stb. Az ilyesmiket a lelkészeken keresztül terjesztik. Meg azt is mondják, hogy Tőkés az egyetlen (i)gazember meg hogy perben áll az ortodox egyházzal, mert a sportpályát elvették tőllünk meg ilyesmik.

    Ez mi ha nem a legigazabb, legkorrektebb kampányolás…

  272. zoltán

    Kedves Partiumi
    “Mifelénk meg a falusi embereket azzal ijesztgetik, direkt módon, hogy ha nem juttatják be az Tőkést az EU-ba akko fuccs az angol meg holland segélyeknek, keresztelői csomagnak stb. Az ilyesmiket a lelkészeken keresztül terjesztik.” irod. Szeretnélek megkérdezni hol, melyik faluban hallottál te ilyet? Azért kérdem, mert én is e vidéki vagyok, de még nem hallottam ilyet, de persze ettől még lehet igazad. Ezért kérdezem. Köszi a választ előre is!

  273. BBarni

    Kedces Partiumi
    Sajnos nálunkfelé aaz ellenzéknek nem kell egyebet mondania, mint az igazságot. Az embereknek az is elég. Az rmdsz vezeti az egészmegyét, így mindenért mi nem tetszik a választóknak , őket teszik felelősé.

  274. Niculescu Tóni

    Kedves Zaj úr,

    Az én véleményem nem hiteles, mivel az érintett fél, az RMDSZ része vagyok. A válságkezelésben ugyanis csak független, a válságkörön kívül álló, a konfliktusban levő felek által elfogadott „harmadik fél” léphet közbe. (A fizikában is hitelesebb, ha kívülről mérik a rendszer állapotát.) Következésképpen, kérem, fogadja az elfogult véleményem az ön által felvetett kérdésben.

    Ha azt vesszük figyelembe, hogy az RMDSZ először szembesül komoly, belső ellenféllel a választásokon, akkor a Szövetség, ha nem is válságban, de igen nehéz, precedens nélküli helyzetbe került. A konfliktus-menedzselés szempontjából különleges, atipikus helyzet alakult ki, ugyanis a felek egyazon szervezethez tartóznak, ugyanannak a közösségnek a támogatását keresik. Az összecsapás ugyanakkor aszimmetrikus, mert első látásra egy személyiség fordul szembe a saját szervezetével, ráadásul Tőkés László püspök úr nem csak RMDSZ-tag, hanem sokáig töltötte be a Szövetség tiszteletbeli elnöki tisztet.

    „Válságkezelésileg” a harmadik fél célja az érdekek szférájába „ráncigálni” a látszólag összeférhetetlen pozíciójuk mögé bújt feleket. Nos, amennyiben az egyik fél érdemi képviselet nélkül marad, nincs aki megtestesítse a pozíciót, ami mögé „megbújhat” a kezelt valós vagy vélt érdek.

    Válság ide, válság oda, bízom abban, hogy a romániai magyar közösség továbbra is aktív szereplője marad nem csak a romániai, de az európai politikai porondnak is.

    Tisytelettel, nt

  275. Niculescu Tóni

    Kedves Dr. Jakab,

    Nem vagyok se kampány-, se kommunikációs szakértő, de sejtem, hogy a szlógeneket, klippeket lehetőleg a célcsoport szájaíze szerint érdemes alakítani.

    Sőt azt is tudom, hogy a műfordítás is tekintettel van az illető nyelvkultúra sajátosságaira. Kicsikoromban sejtelmesen kaccsintottam a szüleimre, amikor úgy éreztem, félre-feliratozták a tv-ben a “fuck” szót. Ma már tudom, hogy ez a brit, de főleg amerikai kultúrában közelebb áll “”az ördögbe”-hez. Attól tartók, Marin Preda, a Cel mai iubit dintre pământeni című könyvében rosszmájúan fordítja románra szó szerint azt, hogy “lófasz a seggedbe!”

    Tisztelettel, nt

  276. Fairplayguy

    Tényleg tagja az RMDSZ- nek Tőkés László Niculescu úr?
    Mert számomra kissé hihetlen ilyen irányú kijelentése…

  277. Niculescu Tóni

    Kedves Fairplayguy,

    Úgy tudom, miután kilépett a kolozsvári megyei szervezetből, Tőkés Lászlót felvette a temesvári RMDSZ.

    Tisztelettel, nt

  278. Erõss Bulcsú

    Azért annyira nem vagyok fiatal Tóni barátom, hogy ne tudjam, hogy 1989 elõtt hogyan folytak a dolgok. Tizenévesen megtapasztaltam, milyen az, amikor a Szeku házkutatást tart a lakásban és mindig talál valamit, ha akar…És ideggyógyászatra küldik az ember apját. Tudom, hogy a román közigazgatásban Ceausescu idejében elõszeretettel “feledték el” a vesszõt az ember nevérõl. Én 1989-ben kaptam elõre “buletint”, és ott ékezetekkel szerepelt a nevem, mert úgy voltam hajlandó elfogadni. Erre tanú Teodor Murza akkori iskolaigazgató-helyettes.
    És már akkor megfogalmaztam, hogy miképpen kellene reformálni az erdélyi magyar közoktatást, amikor felvetettem, hogy ne a románok számára írott könyv tükörfordításából tanuljunk mi románul, hanem egy speciális, a magyarok számára írott tankönybõl. Erre tanú Kádár Gyula késõbbi történelemért felelõs fõtanfelügyelõ. Ekkor voltam 14 éves.
    Mindegy is, nem ez a lényeg. Nem személyeskedem szerintem, annak elenére, hogy azt hiszed.
    Elhiszem, amiket írtál és valóban szép dolgok ezek, Rosapepe Székelyföldön az nagyon megható. De amiért odament, attól még változott ott valami (infrastruktúra, más fejlesztések)?
    Ennél már csak az lett volna szebb, ha II. János Pál pápát is el tudtad volna csábítani, mondjuk Pusztinába, Lészpedre, Klézsére, Lujzikalagorba esetleg másm moldvai vidékekre, hogy megmutasd milyen az, amikor a (csángó)magyarok románul hallgatnak misét és ha magyarul mersészelnek imádkozni, akkor a helyi pópa megfenyegeti õket.
    Száz szónak is egy a vége, zárjuk le ezt a “vitát” úgy, hogy most egy új típusú politikára lenne szükség, más szemlélettel, más hozzáállással, esetleg más emberekkel. Ez nézõpont kérdése.
    Én ott leszek Románia budapesti nagykövetségén november 25-én…

  279. Fairplayguy

    Kedves Niculescu úr!

    Kérdés az h jól tudja- e, illetve ha igen, akkor tagja- e még Tőkés László az RMDSZ- nek…

  280. mlg

    Szőcs Géza

    Brüssz

    Két eset lehetséges.

    Egyik: az erdélyi magyar választók megfelelő hányada alkalmasnak tartja Tőkés Lászlót arra, hogy legalább egy brüsszeli mandátum erejéig képviselje (netán érvényesítse) az erdélyiek érdekeit egy olyan színpadon, amellyel kapcsolatban – ez kétségtelen – e választók csak homályos képzetekkel és illúziókkal bírnak.

    A másik eset: Tőkés nem rendelkezik számottevő támogatottsággal. Ha így áll a helyzet, az RMDSZ reálisan mérte fel a helyzetet, amikor úgy döntött: EP-lis-tája élére semmi értelme egy lúzert odaállítania, egy politikai senkit, egy ismeretlen önjelöltet. És ha e döntése reális volt, értelmetlen minden olyan retorika, mely szerint Tőkés megbontja &quoteaz egységet&quote. Hiszen az erdélyi magyar választó (a továbbiakban: EMV) egységesen és megbonthatatlanul ott sorakozik bizarr egypártrendszere mögött. Éppen erre a fanatikus és hűbéries viszonyra épít az RMDSZ, amikor úgy dönt, ahogy dönt – és ugyan ki merné vitatni a bölcs vezetők döntésének helyességét.

    De mi van, ha a vezetők látnoki bölcsessége ebben a kivételes esetben csődöt mondott, és a nyáj ezúttal nem úgy fog bégetni, ahogyan kötelessége volna? Mi van, ha az EMV szimpátiáját mégis a püspök élvezi, nem a pártbizalmik?

    Akkor, végre egyszer, az RMDSZ vezetőinek szembe kell nézniük azzal, hogy a döntések következményekkel járnak. Föl kell ismerniük, hogy a beteges féltékenység, amellyel nemcsak riválisokat nem tűrnek meg saját közelükben, de ellenvéleményt sem, olykor kockázatokat is hordoz. Be kell látniuk, hogy olykor választaniuk kell patologikus ösztöneik kiélése és a politikailag hasznos visszafogottság között.

    Az a dölyf, az a gőg, az az elvakultság, az a hübrisz, az az arrogancia, az a vehemencia, az a hiperböszmeség, amellyel az RMDSZ lesöpörte Tőkés Lászlót a lehetséges jelöltek sakktáblájáról, lehetetlen, hogy ne bosszulja meg magát. Mert igaz ugyan, hogy a politikus is ember, s mint ilyent, őt is indulatok kormányozzák – de az a politikus, aki ellenfelét nem legyőzni, hanem megalázni akarja, holttestét harci szekeréhez kötve végigvonszolni a vár alatt, feltörölni vele a padlót és ketrecben mutogatni: az ilyen politikus nem jó politikus. Nem tudja, hogy mindezt nem lehet büntetlenül megcsinálni. Nem tudja, hogy nem szabad belerúgni a döglött oroszlánba. És nemcsak azért, mert korántsem biztos, hogy tényleg nem szuszog már. Ha kiadta már a lelkét, akkor meg azért ne rugdossuk.

    Nem vitás, hogy az RMDSZ kamarillája úgy spekulált: a választónak úgysem lesz más választása, mint rájuk és bükkfanyelvükön is csak dadogni képes mamelukjaikra szavazni. (Nehogy már képviselet nélkül maradjunk Brüsszelben, ezt jól az ostoba fejükbe kell verni, lásd: &quotenehogy képviselet nélkül maradjunk Bukarestben&quote – amely drámai kérdés eltakarja a szomorú tényt, hogy Bukarestben bizony, parlament ide vagy oda, immár másfél évtizede az RMDSZ elsősorban nem érdeket érvényesít, hanem pecsenyét sütöget.) Nem vitás, hogy úgy számítottak: a püspök úgysem fog szembemenni az RMDSZ-szel. Elkúrták. Mert rossz politikusok és rossz pszichológusok: bárki megmondta volna, hogy a kos jellemű püspök ismét megkísérti majd a lehetetlent. Mint 1989-ben.

    Milyen elegáns és egyszerű módon meg tudott volna szabadulni az RMDSZ Tőkés kellemetlen közelségétől, ha elküldi Brüsszelbe! Nem érhette volna több szó a ház elejét. Méghogy egy kiszorítós, féltékeny, bosszúálló és intoleráns banda vezetné a pártot? Ugyan, kérem. Hát nem éppen mi javasoljuk a püspök urat befutó helyre? No jó, nem a lista első helyére, mert hiszen az akkora nagyágyúknak van fenntartva, hogy ott már el kell némulnia a halandónak – de azért tisztességgel megadtuk a módját. Második hely, aztán coki. Kotródjon el a püspök a belgákhoz, és ne zavarja többé köreinket.

    Igen, így is lehetett volna. Csak az a hübrisz, csak az ne ágálna az emberben, most aztán tessék, itt a helyzet.

    Heti Válasz, VII. évfolyam, 45. szám, 2007. november 8.

  281. mlg

    Szenzációs megközelitésnek tartom Szőcs Géza hozzáállását!!!

  282. Metoikosz

    .. csakhogy még mindig a múlt elemzésénél tartanánk (a tényeken már változtatni nem lehet, elmaradt a katarzis ) mintha még nem értünk volna el a jelenbe … lényeges dolog az hogy menjünk el szavazni

  283. valaki

    Fairpalyguynak:

    Igen, Niculescu Tóni jól tudja, Tőkés valóban RMDSZ-tag még, és ezt ő maga is hangoztatta annak idején, amikor elkezdődött a jelöltsége érdekében való aláírásgyűjtés.

  284. valaki

    Bocsánat a neved elírásáért, Fairplayguy!

  285. Niculescu Tóni

    Miért “hihetetlen” Fairplayguynak, hogy Tőkés püspök úr RMDSZ-tag?

    nt

  286. Fairplayguy

    Kedves valaki!

    Ez a tény hogy Tőkés László nem íratkozott ki az RMDSZ- ből, illetve mint ahogyan azt állítod még hangoztatta is azt, az nem jelenthet mást hogy igenis Ő komolyan és őszintén gondolta hogy az RMDSZ listán fog indulni…
    Csak nem volt hozzá partner… Mivel a politikában is mint a kereskedelemben a kettőn áll a vásár elv érvényesül, igazi partner híján persze hogy nem köthetett az udemerájjal megegyezést… Mert egyszerűen az udemeráj egy percig sem gondolta komolyan a Tőkés Lászlóval való megegyezést… Repülőgépből látni!
    Csak nehogy ráfizessenek erre a politikai,, bölcsességükre” (böszmeséget akartam írni eredetileg, de nem szívesen idézek az udemeráj odaáti barátjától, az aktuális miniszterelnöktől)…

  287. Niculescu Tóni

    Szóval mégsem “hihetetlen” az ön számára, kedves Fairplayguy. Mindenben van logika, csak nekem nem ekart hinni…

    Tisztelettel, nt

  288. Fairplayguy

    Kedves Niculescu úr!

    Ez azt jelenti hogy amit fentebb írtam az mind igaz, illetve a (fentebb) vázolt logikát Ön is megerősíti?

  289. zoltán

    Sokszor mosolygok Niculescu úr hozzászólásain, de ha arra gondolok, hogy ő is közpénzből van (gondolom nem is rosszul) fizetve, akkor bizony elmegy a kedvem a mosolygástól…

  290. Niculescu Tóni

    Kedves Fairplayguy, a

    Azt tetszett korábban mondani, hogy “Tényleg tagja az RMDSZ- nek Tőkés László Niculescu úr? Mert számomra kissé hihetlen ilyen irányú kijelentése…”

    Miután Valaki igazolta, hogy hihető, azt teszett írni, hogy “Ez a tény hogy Tőkés László nem íratkozott ki az RMDSZ- ből, illetve mint ahogyan azt állítod még hangoztatta is azt, az nem jelenthet mást hogy igenis Ő komolyan és őszintén gondolta hogy az RMDSZ listán fog indulni…”

    Nem igazolok én semmi logikát, csak megállapítom, hogy a hihetetlentől a természetesig rövid az út. Attól függ, hogy ki állítja a hihetetlent…

    Tisztelettel, nt

  291. Niculescu Tóni

    Kedves Zoltán,

    A fizetésem publikus, közli a Hivatalos közlöny. A külügy honlapján pedig ott a vagyonnyilatkozatom is.

    Higgye el, akkor kerestem jobban, amikor nem a román költségvetésből éltem. A Naumann Alapítvány, a Szabad Európa Rádió, az Egyesült Államok Nagykövetsége, az EU Delegáció és a Soros Alapítvány sokkal jobban fizetett, mint a román kormány. Ettől függetlenül, nem bántam meg, hogy tisztségviselői szerepet is vállaltam.

    Örülök, hogy megmosolyogtathatom.

    Tisztelettel, nt

  292. Fairplayguy

    nt- nek:

    Látom védi a mundér becsületét mert mit is tehetne ha a főmufti mást kér magától, mint azt amit maga valójában helyesnek és igaznak tart…
    Az ön helyében és pozíciójában kedves Niculescu úr,
    igazából kevesen lennének olyan gerincesek hogy igazat mondjanak, illetve igazoljanak akkor is amikor az nem áll érdekükben.
    Látom Ön nem tartozik azon kevesek közé…

  293. Fairplayguy

    Gyurcsány Ferencs beszállt az RMDSZ oldalán az EP választások kampányba.

    http://www.hirtv.hu/kulfold/hethatar/?article_hid=184583

  294. Árus Zsolt

    Madarat tolláról, embert barátjáról!

  295. Árus Zsolt

    Ja, míg el nem felejtem, Zsolt:
    Nekem Erdély, s azon belül a Székelyföld a fontos. Csak hogy tisztázzuk az alapállásokat.

  296. Niculescu Tóni

    Azt értem, hogy ön szerint gerinctelen vagyok, kedves Fairplayguy.

    Szeretném viszont, ha megmygyarázná, mit kért, mit kér tőlem a “főmufti”, valamint tisztázná, milyen igazat hallgattam el?

    Azt is jó néven venném, ha megmondaná, kire céloz, amikor főmuftizik az utolsó behjegyzésem kapcsán: a miniszteremre, a politikai főnökeimre (RMDSZ, Szabadelvű kör), vagy a volt munkaadóimra?

    Tisztelettel, nt

  297. Fairplayguy

    Hát kedves nt,
    mivel ez tudomásom szerint egy politikai (RMDSZ politikus) blog, illetve a témák amik felvettetnek igazából politikai jellegűek, hát ha ezek után sem találja ki hogy kire céloztam (főmufti) akkor az már kicsit hogy is mondjam, talán a naiv szót használnám erre és persze Önre vonatkoztatva…

  298. Fairplayguy

    A szabadelvűséget meg talán halassza más időkre (vagy más emberkékre), mert meglátásom szerint már rég lemondott róla…

  299. Niculescu Tóni

    Legutóbb a tegnap este találkoztam Eckstein Kovács Péterrel, a Szabadelvű kör elnökével, kedves Fairplayguy.

    Péter látszólag nem értesült arról, amit ön olyan jól tud és lát, mármint hogy lemondtam volna a szabadelvűségről. Alapító tagja vagyok a SZK-nek, s nem látom, miért mondanék le a liberalizmusról. ’89 után, a Valóság szerkesztősége után egy német liberális alapítványnál dolgoztam.

    Szeretném ezuttal megnyugtatni, hogy nincs az a “főmufti”, akinek a diktálására írnék. Méskülönben örülök, hogy a blogra hivatkozik, én is hasznosnak tartanám, ha csak a témához kapcsolodó hozzászólásokat olvasnék itt.

    Tisztelettel, nt

  300. Niculescu Tóni

    Még egyszer idemásolom, kedves Fairplayguy, a több mint százéves oxfordi vitaszabályokat. Szerintem nem ártana, ha betartanánk őket.

    REGULILE POLEMICII CIVILIZATE
    stabilite de Universitatea din Oxford în 1890

    În orice polemică ştiinţifică, socială sau politică,
    discuţia trebuie să se rezume la schimbul de idei şi numai
    la acele idei care au contingenţă cu problema respectivă.

    Părţile aflate în polemică folosesc drept argument fie
    teorii ştiinţifice, fie fapte concrete din realitate care sunt
    relevante în ceea ce priveşte problema discutată.

    Părţile nu au dreptul să aducă în discuţie caracterul,
    temperamentul sau trecutul adversarului, deoarece acestea
    nici nu infirmă, nici nu confirmă validitatea ideilor pe
    care le susţine.

    Părtile nu au dreptul să pună în discuţie motivele care
    determină atitudinea ideatică a adversarului, deoarece se
    abate discuţia de la problema în sine.

    Etichetarea adversarului prin menţionarea şcolii de
    gândire, clasei sociale, organizaţiei profesionale sau partidului
    politic din care acesta face parte constituie o
    încălcare a regulilor polemicii şi dezvăluie slăbiciunea lipsei
    de argumente.

    Într-o polemică civilizată contează numai argumentele
    invocate de adversar ca persoană şi nu ca membru al
    unei şcoli sau organizaţii. Nu ai dreptate pentru că eşti
    gânditor materialist, patron sau laburist, ci numai dacă
    argumentele tale sunt convingătoare sau nu.

  301. Fairplayguy

    Nagyon szépen hangzik ez a beidézett szöveg, kár hogy a politikai párt aki magának pozíciót adott, egy sem tartotta ehhez magát semmiféle politikai cselekedetében, kommunikációjában, stb…
    Még sok idő kell ahhoz hogy ez a dolog beérjen RMDSZ- en belül beérjen… Csak bírja addig szuflával addig!

  302. Niculescu Tóni

    Nem a pártnak ajánlottam a szabályokat, kedves Fairplayguy, hanem a boggolóknak, akik a topikkal kacsolatos kérdésekben vitatatkoznának.

    Ha visszatetszőnek tartja a “politikai párt” magatartását, miért alkalmazza a blogon az ön által sérelmezett eljárást, kedves Fairplayguy (ce ţie nu-ţi place, altuia nu face!).

    Ön legerintelenezett engem, hazugnak titulált és megkérdőjelezi az ideológiai hovatartozásom. Mi több, azzal vádol, hogy politikai ukázra szólnék hozzá ezen a blogon. Ez mind ellentmond az oxfordi vitaszabályoknak.

    Tisszteletten, nt

  303. Fairplayguy

    Éljen Oxford!

    De mi köze az oxfordi szabályoknak az általunk (erdélyi magyarokra céloztam) megért és végigszenvedett valósághoz meg állítólagos ,,érdekképviselőink” által keltett bajainkhoz kedves nt?
    Mert ha már itt tartunk akkor maga is érdekképviselőnk lenne, a felhalmozott pozíciói mellett nt… Vagy tévednék és függetlenként kéne (inkább) betáblázzam? (he…he…)…

  304. Niculescu Tóni

    Én nem tudom, hogy ön, kedves Fairplayguy, szocialista-e vagy konzervatív, néppárti-e vagy szélsőjobboldali, matematika tanár vagy politikus. A blog és topikja szempontjából nem is érdekes, engem nem érdekel, az ön különbejáratú magánügye.

    Itt és most az érdekelne, amit Oxford is előír: mi az ön, mi a bloggolók véleménye az EP választásokról, arról, amit Nagy Zsolt írt.

    A nagy különbség közöttünk ezen az oldalon az, hogy ön tudja rólam, ki vagyok, mivel a saját nevemmel jelentkezem, nem álnévvel.

    S habár kijelentettem, nem RMDSZ tisztségviselőként, azaz nem érdekképviseleti szempontból merészkedtem a blogra, hanem úgy, mint bárki más, többszöri felszólításra (Erőss Bulcsú, Árus Zsolt, Dr. Jakab stb.) vállaltam, hogy a szakmai-politikai tevékenységemmel kapcsolatos esetleges kérdésekre is válaszolok.

    Mint kiderült, gerinctelenül, árulóként, és politikai utasításra…

    Tisztelettel, nt

  305. Fairplayguy

    ,,S habár kijelentettem, nem RMDSZ tisztségviselőként, azaz nem érdekképviseleti szempontból merészkedtem a blogra,…” – nézze ha az oxfordi téziseket is annyire veszi komolyan mint amennyi az igaszságtartalma az idézett mondatának, akkor talán hagyjuk az oxfordot… maradnánk inkább a csupasz valóságoknál…

  306. Niculescu Tóni

    Nem ismerem az ön csupasz valóságait, kedves Fairplayguy. Kérem, tárja elénk a meztelen igazságait. Azt is elfogadom ezennel öntöl, ha közlendőjéhez eddig semmi köze nem volt a fairplay-hez, kedves Fairplayguy. Csak lássam az igazságot és a valőságot!

    Tisztelettel, nt

  307. Partiumi

    Visszatérve a blogbejegyzésre…Nekünk fontos Európa vagy nem? Minket érdekel az, hogy képviselve legyünk az EP-ben vagy nem?

    Nekem úgy tünik, képtelenek vagyunk túllépni az évtizedes frusztrációinkon, képtelenek vagyunk, olyan dolgokról vitázni amiről szólni fog az EP képviseleti tagság…és azok sem tudnak erről beszélni akik tehetnék, mert a többi vitázó becstelenkedése mocskolódása ezt nem engedi meg.

    És egy példát had emeljek ki: mesélhet Niculescu Tóni akármit is az európai képviseletről meg a parlamentben is elfogadott vitaszabályokról ha olyan válaszok érkeznek bejegyzéseire mint a gerincesség és hitelesség megkérdőjelezése.

    Kedves Zoltán…kérlek had ne említsek településeket vagy lelkészeket. Nem szeretném senki egzisztenciáját és hivatását veszélybe sodorni csak azért mert esetleg elmond egy két kevésbé tiszta dolgot…

  308. Erőss Bulcsú

    Tóni bácsi!

    Az a kérdésem, hogy miért nem delegáltok olyan nagykövetet Magyarországra, aki magyar nemzetiségű és mindkét nép kultúráját, történelmét és jelenét is nagyon jól ismeri. Egy erdélyi magyart például.
    Vagy szerinted Ireny Comaroschi megfelel az általam felállított követelményeknek? Esetleg hozzád hasonlóan magyar, csak megint én vagyok a hitetlen és a személyeskedő?

  309. Fairplayguy

    Hát kedves nt,

    remélem nem akarja azt hogy felsoroljam azokat a csupasz valóságokat (problémákat) amivel az erdélyi magyarság küzd a mindennapokban mert akkor az azt jelentené hogy ön semmit sem tud ezekről…
    Ha meg tényleg nem tud vagy nem akar tudomást venni akkor meg miféle érdekképviseletről beszélnek maguk igazi ,,érdekvédők”?

  310. Erőss Bulcsú

    Úgy értesültem, hogy Karesz blogját az Alternatívát egyik percről a másikra eltűntették az “illetékes szervek”. Ez fantasztikus és felháborító, hogy ilyen megtörténhet a XXI. században…a szólás- és véleménynyilvánítás nagyobb dicsőségére.
    Karesz ígérete szerint lesz feltámadás!

  311. zoltán

    Kedves Partiumi
    Kb. ezt a választ vártam, vagyis semmi konkrétumot. Én őszintén mondom, nem hallottam olyasmit amiket Te, vagy Ön állit. Ezért kérdeztem.
    Többen hagyták már el ezt a bloggot amiatt, mert érveket, példákat kértem, kértünk kijelentéseikre. Ahogy észrevettem ezek a személyek RMDSz pártiak, Orbánellenesek voltak. (Ha valakit érdekel fel tudom sorolni az illetőket) Azért ez jelent valamit. Nem rendes dolog példák, érvek nélkül beszélni, még politikáról sem. Szerintem…

  312. gobemedia

    Kedves Zsolt
    Kezdjük az elején
    “A szövegemből is világosan kiderül, most is megismétlem: NEKÜNK, erdélyi magyaroknak fontos Európa. Mi akartuk az európai csatlakozást őszintén az első perctől fogva. Mi hiszünk Európában és azt is nyugodtan elmondhatjuk, hogy egy másfajta kisebbségpolitikai megközelítés esetén egyáltalán nem biztos hogy ez így történt volna. Nekünk jelenti Európa a régi helyre való kerülést!”
    Melyik helyre? A szentistvánira, amikor először ültettek idegeneket a nyakunkba és kiirtották a magyarság harmadát-felét?
    Vagy ahhoz amelyik feldarabolt minket?
    Ki akarta a csatlakozást őszintén? A nép nem mert hazudtak neki egy nem létező Kánaánról. Európának csak olcsó munkaerőként kellünk. Egy darabig. Aztán továbbállnak, ha a beetetett lakosok tíz év mulva látják, hogy tovább nyomorognak és már szeretnék megenni a kolbászból font kerítést amelyet mindig csak meglebegtetnek előtte. Igaz az is EU szabvány szerint nitrátsót, guar meg kutyagumit tartalmaz és húst soha nem látott. Mindenkit olyan hülyének néz az RMDSZ, hogy hisz az EU nagy humanitárius missziójában. Meg a demokratikus mivoltában amikor pont azokat, a biztosokat nem választják akik a döntéseket hozzák?

    “Képviselet nélkül nincs autonómia! Csak a képviseleten keresztül lehet azt elérni. Az autonómiát nem adja valaki, nem fegyveres eszközökkel kell a 21. század Európájában elérni, hanem politikai eszközökkel. Ahhoz meg, újra és újra mondom, képviselet kell.”
    Képviselet hol? Az EU Parlamentnek nincs törvényalkotási joga! Maximum az anyacsavar méretének a szabványosítására tehet ajánlást.
    Autonómia meg lesz. Persze az RMDSZ ellenében. Nem azért mert mi nagyon akarjuk, hanem mert Ion sem tudja, aki most a PRMR-re szavaz, hogy az EU fokozatosan bontja le a nemzetállamokat. Útjában állnak. A nagy cégek nem szeretik a mozgásukat korlátozó sorompókat. Ezért szépen regionalizálnak, szubszidiálnak, szublimálnak Új beszél nyelven. És ugyebár nem a politikus kezében van már egy ideje a döntés hanem a nagy cégekében. Onnan jön a kampányra a pénz és nem a tagdíjakból. Egy cég meg megnézi kibe mibe fekte bele és minden befektetett eurójáért nyereséget vár el. Persze a profit maximizálása érdekében néha odavet egy koncot is a kirakatembereinek.
    Tehát ha X vagy Y óriásvállalat úgy dönt, hogy regionalizál, akkor a feje tetejére állhat az egész EU Parlament úgy térségekre osztják az oly nagyon féltett nemzetállamot.
    Természetesen mi is lehetnénk sikeresek. Ott baszk Mondragon példája amelyik Spanyolország hetedik legnagyobb vállalata és minden baszkföldi baszknak munkát ad.

  313. Fairplayguy

    Kedves góbémédia!

    Gazdaságilag az anyaország pont a mélyponton van gyurcsánynak köszönhetően, aki viszont az RMDSZ nagy barátja és támogatója…
    Kérdésem az hogyha továbbra is ez a két párt, odaát az MSZP, ideát meg az RMDSZ ,,képviseli” az egyetemes magyarság túlnyomó részének az érdekeit akkor mikor lesz ebből sikersztori az általad szu Mondragon példájára?

  314. Fairplayguy

    ,,szu” értsd ,,szuggerált”. Kösz…

  315. jakab

    Kedves Niculescu Toni!

    Nem tudtam, hogy a doktriner szovegek ismetelgetese es a tudomanyos vita legelemibb kovetelmenyeinek a nem ismerete jelenti a liberalizmust. De most mar okosabb lettem.

    Egyebkent ha az On kocsmaba illo megnyilatkozasait osszehasonlitom a Szocs Geza irasaval, amellyel teljes mertekben egyetertek, akkor valik igazan nyilvanvalova, hogy az RMDSZ-es kontraszelekcionak mi is lett az eredmenye: a teljes intellektualis posvanyba sullyedes.
    Ennek talan legnyilvanvalobb peldaja nem On, hanem az onmagat politilogusnak tekinto Borboly Csaba, aki Salat Leventet akarta annak idejen, ugyancsak neki nem tetszo kijelentesek miatt, a sarba dongolni.

    Kedves Niculescu Toni! Hogy On hol dolgozott ossze-vissza az elmult evekben ki nem sz…ja le? Mindketten tudjuk, hogy a karrierek nem egeszen teljesitmenyfuggoek. Ismerek pl. olyan akademiai doktort is, akinek az adott munkajat egy onmagara ado egyetem szeminariumi dolgozatkent sem fogadta volna el.
    Arrol beszeljen, hogy szakmailag, intellektualisan es tudomanyosan mit tud felmutatni. Mert az az irasa, amire nehany evvel ezelott Torzsok Erikaval kozosen reflektaltunk egyenlo az euforikus nullaval.
    Szivelyes udvozlettel
    Dr. Jakab Attila

  316. gobemedia

    Kedves Fairpalyguy,
    Röviden ezekkel soha. Kibővítve, hogy mire képesek, ott a korán és dicstelenül megboldogult Tulipán vállalkozás “sikersztorija”. Emélkszik még valaki a Tulipán ( majdnem üzelmet írtam), üzletekre?

  317. Circus

    Akkor ez elég egyszerű: az RMDSz a globalista mumus is, meg a gonosz is, hogy nem elég globalista.

    Kedves gobemedia, te a coca-colatol (vagy a Gazpromtol) varod az autonómiadot?

  318. Niculescu Tóni

    Kedves Dr. Jakab,

    Szerintem az oxfordi vitaszabályoknak semmi köze a doktrinához. Épp ellenkezőleg: azt mondja, hogy ne a doktrina alapján ítélkezzünk, ne a vitatkozó felek hovatartozását vegyük célba, hanem a témához kötött érvekkel vitatkozzunk. Ez szín tiszta liberalizmus, kedves Doktor úr.

    Eszem ágába sincs Szőcs Gézával versenyezni. Főleg írástudásban nem. Azonban az, hogy ön leszarja az én karrieremet, az inkább önt minősíti, nem engem. Én a bloggolók kérdésére válaszoltam, amikor felsoroltam a munkahelyeimet.

    Nem vagyok se Doktor, se kutató. Törzsök Erikával pedig, sajnos, nem írtam közösen semmit.

    Tisztelettel, nt

  319. Fairplayguy

    Te Cirkusz!

    Mi ez a globalista meg nem globalista szöveg? Kifejtenéd?

  320. Niculescu Tóni

    Kedves Erőss Bulcsú,

    A nagyköveteket az államelnök nevezi ki, sokszor a külügyminiszter előterjesztésére, miután a jelölést véleményezte a miniszterelnök.

    Az államtitkárok tehetnek javaslatot nagykövetjelöltre, de csakis arra a területre, ami hozzájuk tartozik. Mint mondottam korábban, Európáért nem én felelek.

    Tisztelettel, nt

  321. Erőss Bulcsú

    Értettem Tóni bácsi, magát a procedúrát magam is tudtam, (ez Magyarországon is így van), hogy nem te fogod kinevezni, de gondoltam némi lobbierő azért könnyíthet a helyzeten.
    Na mindegy, a választ ennek ellenére elfogadom:)

  322. Fairplayguy

    ,,..ne a vitatkozó felek hovatartozását vegyük célba, hanem a témához kötött érvekkel vitatkozzunk. Ez szín tiszta liberalizmus, kedves Doktor úr.”- mondja nt.

    Kedves Niculescu úr!

    Keresztapám mindig arra tanított, hogy ha valaki valamit mond, akkor a legelőször azt nézzem meg azt hogy ki is mondta, s csak ha úgy döntöttem hogy arra érdemes a személy, csakis akkor hallgassam meg azt amit mond…

    Ha a maga állítása igaz, akkor automatikusan az azt jelenti hogy a liberálisok naívak (hülyék)?

  323. Erőss Bulcsú

    Jakab doktor!

    Teljesen egyetértek veled (remélem nem vezsed rossz néven a tegezést)azzal kapcsolatban, hogy bizony a karrierek nemhogy nem teljesítményfüggőek, hanem egyenesen a kapcsolati tőke, a szerencse és a “jókor jó helyen” való megjelenés segítségével érhetőek el. Legalábbis túlnyomo részük.
    Sajnos nem tudom mennyire ismered a magyarországi egyetemi oktatói színvonalat, de most perezentálok egy olyan példát, amitől még ebédelni sem lesz kedved. Az egyik nagyoin híres (legalábbis kis-Pannóniában) kommunikációs szakember, aki szociálpszichológus is egyben azt kérdezte egy szemináriumon többekközött tőlem is, hogy “Wass Albert román volt?”…
    Nos, nem szeretek ferdíteni, tehát a kiragadott mondattal nem a “professzort” akarom diszkreditálni, hiszen maga a kérdés úgy lett volna helyes (és nyilván így is értette a kérdésfeltevő), hogy Wass Albert román állampolgárságú volt-e, igen ám, de egy kommunikációs szakember ilyen fogalmazásbéli hibát nem követhet el még otthon a WC-n sem, nemhogy egy egyetmi szemináriumon…
    És nagyon sok ilyen példám van sajnos.
    Azt hiszem Tóni bácsit sem csak úgy az utcáról hívta be James Carew Rosapepe 1999-ben politikai tanácsosnak, valaki(k)nek nagyon jól kellett lobbizniuk az ügyön, hogy a mi Tónink legyen a befutó…És persze ingyen semmi sincs (maximum ebéd a hajléktalanoknak a Blahán, de semmi több).
    Meggyőződésem, hogy a zsidó származású mostani bukaresti nagykövet, Nicholas F. Taubman is hasonlóan járna el Tóni barátunkkal, persze lehet, hogy mégsem, mert míg Rosapepe demokrata volt, addíg Taubman meggyőződéses rebuplikánus…
    De hidd el, nem vágytam volna a világért sem, hogy az USA (bármelyik) nagykövetének politikai tanácsosa legyek, ezért nem is irigylem Tóni bácsit, mert ő az lett.
    Most azonban, hogy elolvastam a mi Tónink neked írott válaszát kétségeim támadtak, hogy az államtitkár kiigazodik-e édes anyanyelvünk útvesztőiben, ugyanis te azt írtad, hogy:

    “Mert az az irasa, amire nehany evvel ezelott Torzsok Erikaval kozosen reflektaltunk egyenlo az euforikus nullaval.”

    Erra Tóni bácsi ezt írta:

    “Törzsök Erikával pedig, sajnos, nem írtam közösen semmit.”

    Te érted ezt? Mert én nem… A válasz arról tanúskodik, hogy Tóni nem értette a hozzá intézett szöveget.

    Sapienti sat.

  324. Nagy István

    Mostanában nem jártam erre. Niculescu Tóninak csak annyit, hogy az Oxfordos vitaegyszeregyet ezen a felületen magyarul kellett volna beemelje.

  325. Nagy István

    “Ha azt vesszük figyelembe, hogy az RMDSZ először szembesül komoly, belső ellenféllel a választásokon, akkor a Szövetség, ha nem is válságban, de igen nehéz, precedens nélküli helyzetbe került.” – írta Niculescu Tóni.
    Az eremdéesz nem belső ellenféllel szembesül, ugyanis nem Borbély László megy szembe Frunda Györggyel.
    A szervezet kitermelt egy ellenfelet, és most saját szüleményével vív a leányzóért, miközben az ellenfél a násznépért és miatt igyekszik a cél felé.

    “A konfliktus-menedzselés szempontjából különleges, atipikus helyzet alakult ki, ugyanis a felek egyazon szervezethez tartóznak, ugyanannak a közösségnek a támogatását keresik.”
    A felek nem egyazon szervezet részei, akkor sem, ha Tőkés László történetesen Temes megyei RMDSZ-tag. Egyfelől van a belterjesz eremdéesz, msárészt meg a Tőkésnek aláírásokat összegyűjtő szervezetek, akiket a tavaszi referendumig mindegyre lesajnáltak az őket kitermelők.
    Közösség nincs, csak rommagyarok vannak. Kisközösségek vannak, Tőkés mögött legalább hat. A közösség nevében regnálók sajnos 1996 óta csak kormányoznak, de nem közösségépítenek, mert az, hogy alamizsnát osztogatnak nekik tetszőknek, nem közösségépítés.

    “Az összecsapás ugyanakkor aszimmetrikus, mert első látásra egy személyiség fordul szembe a saját szervezetével, ráadásul Tőkés László püspök úr nem csak RMDSZ-tag, hanem sokáig töltötte be a Szövetség tiszteletbeli elnöki tisztet.”
    Tőkés László nem fordul szembe saját RMDSZ-ével, a Temes megyeivel. Országos meg nem létezik. Az, ami van eremdéesz, és a Szatmárnémeti kongresszuson úgy hozták létre, hogy kitessékelték az RMDSZ-ből Tőkés Lászlót, megfosztva Őt a neki Niculescu úr által felrót, temesvári szerepvállalásával kiérdemelt tiszteletbeli elnöki címtől.

    “Válság ide, válság oda, bízom abban, hogy a romániai magyar közösség továbbra is aktív szereplője marad nem csak a romániai, de az európai politikai porondnak is.”
    A romániai magyarságnak szüksége van a romániai és az európai, és nem csak, politikai képviseletre. A szereplők azok az elöljárók lesznek, akiket a részközösségek közmegegyezéssel arra megfelelőnek találnak. Ez a folyamat most fel kellene gyorsuljon. Ideje lenne, hogy tisztuljon a kép. Úgy tűnik, hogy 14 év elnökség kellett hozzá, hogy ezt Markó Béla is belássa. A Reform Tömörülés ezt már 1993 óta mondta.
    Markó itt:
    http://politika.transindex.ro/?cikk=6344

  326. Nagy István

    Az iménti linkben hivatkozott Markó-dolgozat itt:
    http://reply.transindex.ro/?cikk=41

  327. Vajda Szilard

    Tisztelt Nagy Zsolt,

    Orommel vettem eszre, hogy elerkezett ez a pillanat is amikor kezdi az RMDSZ a vesztet erezni. Gazdasagi kozhellyel elve, eddig az erdelyi magyar politikai porondon nem volt verseny, mert a szegeny magyar ha tetszett ha nem Marko elvtarsra adta voksat, hisz hat milyen dolog is lenne egy magyarnak egy roman politikusra szavazni. No de leven, meg ha sok evnek is kellett eltelnie, de megjelent a piac liberalizacio a politikaban is es ma mar nem csak Marko ur csatlosaira lehet szavazni hanem masra is. Nem is annyira a Tokes image-t akarom csorbitani vagy felmagasztalni, hanem magat a tenyt udvozlom, hogy ma mar Mari neni es Jozsi bacsi szavazhatnak masra is. Van alternativa. Szerintem ez a demokracia meg ha ez nem is annyira kedvez EGYESEKNEK.

    Nem kell felni tisztelt politikus urak, most eldol, hogy a valasztok kiben hisznek es mit akarnak. Ideje lesz most mar rajuk is figyelni nem csak egymas kozott osztogatni a poziciokat.

  328. Niculescu Tóni

    Az itt bloggolók aranyszabályai

    1. Jos udemere-ul!
    Mindenekelőtt szidjad az RMDSZ-t. Nagyon jó retorikus kérdés: mit tett az udeméré az asztalra 17 év alatt? Ne törődj azzal, hogy ezzel esetleg megsérted, többek között, a független jelölted kampányfőnökét, aki az általad kifogásolt 17 évből 15 éven át kizárólag RMDSZ-képviselőségből élt. Tegyél továbbá úgy, mintha az általad sérelmezett évek legnagyobb részéhez az égvilágon semmi köze nem volt a lejáratott szervezet tiszteletbeli elnökének.

    2. Tessék nyugodtan személyeskedni!
    Nem számít, mit ír a gazember eremdéeszes vitapartnered, vagy miről szól maga a topik (ezek mind lényegtelen, kimondottan doktrinér dolgok). Inkább kössél bele a kurva vitapartner nevébe (világos, csakis ő tehet róla, hogy ennyire rossz nevű), a múltjába (ami okvetlenül komoly befolyással bír bármely témára), és főleg a politikai hovatartozásába (hiszen akármit ír a kutyafajzat, mind a „főmufti” türelmes diktálására teszi)! Ugyanakkor maradéktalanul kövesd a nagyapád tanácsát (azaz fairplayguyül ítélkezz az ellenfél életrajza alapján), kimondottan akkor, ha nickname mögé bújsz, hiszen így az általad elítélt udémérés már nem élhet a nagypapád bölcs útravalójával. Figyelem, a második aranyszabály megköveteli a következő jelzők sűrű harcba dobását: áruló, gerinctelen és pocsék elemző. Utóbbi bélyegzés akkor a leghatásosabb, ha a célba vett becstelennek nem kenyere az elemzés, így előbb összehasonlíthatod a gerinctelen meg nem írt szövegét Szőcs Gézának az RMDSZ-Tőkés párbajról szóló legfrissebb elemzésével, majd Törzsök Erikára hivatkozva lejárathatod a tehetségtelen fajzat egy régebbi írását (a szabály nem kötelez, hogy megnevezd az inkriminált írást).

    3. Füstszűrős sapkát neki!
    Hordd le az udemerés pofátlant, aki nem válaszol az előző aranyszabályok szerint megfogalmazott provokálásaidra! Ha mégis válaszolna, akkor azért is hordd le! Például, miután felszólítottad, mondja már el, mit dogozott világéletében, egyszerűen, avagy Doktorian leszarhatod mindenkori munkáját. Vagy kijelentheted, hogy a szemtelen áruló egyik munkaszerződéséhez se jutott érdem szerint avagy versenyvizsga útján, hanem mindig koszos politikai befolyás révén. Az övön aluli ütéshez hozzáfűzheted, hogy te soha, semmi pénzért nem fogadnád el azt a szar állást, amit a gerinctelen betöltött. Jobb, ha a szamárnak a ’89 előtt szerzett, mai tevékenységére irreleváns diplomájára hivatkozol. Ha mégis akad a becstelennek önéletrajzi adata, amibe nem tudsz érdemben belekötni (a legelején talán nem volt a magyarságával semmi baj), akkor hivatkozz az idő múlására: azóta sok víz lefolyt a Dunán, kedves gazember, ezalatt neked sikerült ördöggé változni. Ha a gerinctelen számodra elképzelhetetlen marhaságot képes blogra vetni, amelyről később netalán kiderülne, hogy mégis igaz (shit happens), akkor fordítsd a „dógot” természetesre, tedd magától értetődővé a korábban kizártnak percipiált kérdést. Más szóval, ha szűrős cigit kínál, azért, ha füstszűrős nélkülit ajánl, azért köll fölsapkázni a szemtelent.

  329. domi

    Tisztelt Niculescu Ur!
    Szereny velemenyem szerint itt nem szorny-magyarokrol van szo, akik lepten nyomon eremdeeszes hullakat akarnak zabalni, hanem egesz egyszeruen egy (politikailag) maximalisan frusztralt egyenek osszessegerol (hogy ne irjak kozosseget). Mindezt azonban maga az eremdeesz provokalta ki, aki viszont nem birja a ra (altala gerjesztett) visszacsapo erot.
    Az emberek nagy resze valoszinuleg alatta marad az On szellemi kepessegeinek, tisztelt Niculescu Ur, de attol meg meg lehet hallgatni mondandojukat, meg akkor is, ha nyersen sikerul azokat kibokniuk. Masreszt, ha onnek tul durva egyesek hozzaszolasa, nyugodtan kihagyhatja a valaszt, nem muszaj hasonlo modorban kioktatni, ahelyett figyeljen a jol felepitett es onnek tetszo modon (vagyis finoman) megfogalmazott roffenesekre, mert bizony ilyen is akad.
    Ugyanakkor koszonettel tartozunk onnek mindannyian, hogy onjelolt celtablaja lett ennek a blognak, es van kire zuditani a felgyulemlett indulatokat, amit az erdekkepviseloink egyuttes viselkedese gerjesztett.
    Szerintem, ha sikerulne legalabb felet megvalositani annak, amit a romaniai magyarok szeretnenek, nem kerulne sor hasonlo sertegetesekre es sertodesekre, annal inkabb kacsintva veregetnenk egymast hatba.
    Jo munkat, tehat, kedves Niculescu Ur!

  330. csaba

    kerdesek:
    1.miert nem egyeztek meg a puspok urral?(barmi aron meg kellett volna….)
    2. milyen tanulsagot vont le az udemere az utolso referendum utan?
    3.meddig lehet egyutt szavazni….
    4.mikor volt mas opcionk is?…kiveve 2004 mikor megkerdeztek ki lesz a listavezeto pl. maramarosban kb. 10 ev utan a magyarsag mast akart mint a vezetoseg a levaltott tisztelt kepviselono foispan lehet elete vegeig…ugyes huzas
    5.inkabb ne legyen kepviselonk ha ettol a ket fel okosabb,tisztesegesebb,komolyabb lesz habar 89 elott a puspok ur ki is merte mondani amit gondolt(kevesen tettek meg ugyanezt….meg en se…)
    6.nyilvanvalo a romaniai politikai partok koruptak(altalanos velemeny….. sajnalom a puspok urrol ilyet nem hallott senki)
    sok sikert a bukashoz!!!!

  331. Erőss Bulcsú

    Niculescu úr elnézését kérem, hogy megszülettem, többé nem fordul elő!
    Bocsánat, hogy nem úgy gondolkodtam, ahogyan egy hű és lojális erdélyi magyarnak kellene gondolkodnia…(Önök szerint). Bocsánat, hogy szellemi képességeim nem érik el az Ön megközelíthetetlen szintjét, de hát, ahogy mondani szokták nem vagyunk egyformák…
    És valóban amit hibázott az RMDSZ az mind-mind Tőkésnek róható fel. Mert őt előre figyelmeztette Markó és Frunda úr, hogy nem lesz így jó, de hát a püspök hatalmas pénzéhségében nem hallgatott senkire. Különben is besúgó volt, és nem egy karakán, rendszerellenes, mint Frunda úr vagy akár Ön, Nikuleszku Antal úr! Hogy Nagy Zsoltról ne is beszéljek.
    Ezért aztán fogadja mélységes megbánásomat és bocsánat kérésemet tőlem, szegény megtévedt magyartól, aki azt merte kiáltani a tömegben, hogy a király meztelen, pedig mindenki pompában díszelegve látta…
    Hogy elnyerjem bocsánatát, és eközben egy kicsit nosztalgiázva is, engedje meg, hogy egy – még holtában is RMDSZ-es magyar költő -számomra kedvenc versét ideidézzem:

    Edward király, angol király
    Léptet fakó lován:
    Hadd látom, úgymond, mennyit ér
    A velszi tartomány.

    Van-e ott folyó és földje jó?
    Legelőin fű kövér?
    Használt-e a megöntözés:
    A pártos honfivér?

    S a nép, az istenadta nép,
    Ha oly boldog-e rajt’
    Mint akarom, s mint a barom,
    Melyet igába hajt?

    Felség! valóban koronád
    Legszebb gyémántja Velsz:
    Földet, folyót, legelni jót,
    Hegy-völgyet benne lelsz.

    S a nép, az istenadta nép
    Oly boldog rajta, Sire!
    Kunyhói mind hallgatva, mint
    Megannyi puszta sir.

    Edward király, angol király
    Léptet fakó lován:
    Körötte csend amerre ment,
    És néma tartomány.

    Montgomery a vár neve,
    Hol aznap este szállt;
    Montgomery, a vár ura,
    Vendégli a királyt.

    Vadat és halat, s mi jó falat
    Szem-szájnak ingere,
    Sürgő csoport, száz szolga hord,
    Hogy nézni is tereh;

    S mind, amiket e szép sziget
    Ételt-italt terem;
    S mind, ami bor pezsegve forr
    Túl messzi tengeren.

    Ti urak, ti urak! hát senkisem
    Koccint értem pohárt?
    Ti urak, ti urak!… ti velsz ebek!
    Ne éljen Eduárd?

    Vadat és halat, s mi az ég alatt
    Szem-szájnak kellemes,
    Azt látok én: de ördög itt
    Belül minden nemes.

    Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
    Ne éljen Eduárd?
    Hol van, ki zengje tetteim -
    Elő egy velszi bárd!

    Egymásra néz a sok vitéz,
    A vendég velsz urak;
    Orcáikon, mint félelem,
    Sápadt el a harag.

    Szó bennszakad, hang fennakad,
    Lehellet megszegik. -
    Ajtó megől fehér galamb,
    Ősz bárd emelkedik.

    Itt van, király, ki tetteidet
    Elzengi, mond az agg;
    S fegyver csörög, haló hörög
    Amint húrjába csap.

    „Fegyver csörög, haló hörög,
    A nap vértóba száll,
    Vérszagra gyűl az éji vad:
    Te tetted ezt, király!

    Levágva népünk ezrei,
    Halomba, mint kereszt,
    Hogy sírva tallóz aki él:
    Király, te tetted ezt!”

    Máglyára! el! igen kemény -
    Parancsol Eduárd -
    Ha! lágyabb ének kell nekünk;
    S belép egy ifju bárd.

    „Ah! lágyan kél az esti szél
    Milford-öböl felé;
    Szüzek siralma, özvegyek
    Panasza nyög belé.

    Ne szülj rabot, te szűz! anya
    Ne szoptass csecsemőt!…”
    S int a király. S elérte még
    A máglyára menőt.

    De vakmerőn s hivatlanúl
    Előáll harmadik;
    Kobzán a dal magára vall,
    Ez íge hallatik:

    „Elhullt csatában a derék -
    No halld meg, Eduárd:
    Neved ki diccsel ejtené,
    Nem él oly velszi bárd.

    „Emléke sír a lanton még -
    No halld meg, Eduárd:
    Átok fejedre minden dal,
    Melyet zeng velszi bárd.”

    Meglátom én! – S parancsot ád
    Király rettenetest:
    Máglyára, ki ellenszegűl,
    Minden velsz énekest!

    Szolgái szét száguldanak,
    Ország-szerin, tova.
    Montgomeryben így esett
    A híres lakoma. -

    S Edvárd király, angol király
    Vágtat fakó lován;
    Körötte ég földszint az ég:
    A velszi tartomány.

    Ötszáz, bizony, dalolva ment
    Lángsírba velszi bárd:
    De egy se birta mondani
    Hogy: éljen Eduárd. -

    Ha, ha! mi zúg?… mi éji dal
    London utcáin ez?
    Felköttetem a lord-majort,
    Ha bosszant bármi nesz!

    Áll néma csend; légy szárnya bent,
    Se künn, nem hallatik:
    „Fejére szól, ki szót emel!
    Király nem alhatik.”

    Ha, ha! elő síp, dob, zene!
    Harsogjon harsona:
    Fülembe zúgja átkait
    A velszi lakoma…

    De túl zenén, túl síp-dobon,
    Riadó kürtön át:
    Ötszáz énekli hangosan
    A vértanúk dalát.

    Sok sikert kívánva Önnek a közösség építésben, maradok őszinte híve,

    Erőss Bulcsú,
    megtévedt, de jó útra tért székely legény

  332. niculescu toni

    koszonom, kedves domi, es betartom a tanacsat.

    tisztelettel, nt

  333. új széköly

    Tisztelt N.T.!
    Már elég sokszor leírtam itt a bloggokban, de úgy látszik még mindig nem elégszer! Nem Önök ellen támadunk, nem Önöket szeretnénk földbe döngölni…hanem egy nehéz, mondhatnám sz.r helyzetbe került nemzet próbál valahogy segítségért kiáltani…valahogy ezt kellene meghallani…
    Biztos vagyok benne, ha egy kicsit jobban hallgattak volna a gyalogmagyarra is, ha nem szakította volna el a hatalom, pozíció, pénz egyes politikusokat az emberektől, akkor sokkal másabb lenne a helyzet…
    Sajnos annyi csalódás ért bennünket a képviseletünkkel kapcsolatosan, hogy nem csodálható, ha így nyilvánulunk meg, mi egyszerűbbek…
    Sajnos én magam tudnék sok példát felhozni erre, de biztos vagyok benne, hogy nincs erre szükség, mert Ön is tud eleget…
    Csak az emberek megunták ezeket a dolgokat…és változtatni szeretnének…de mivel Önök nem akartak semmiféle módon változtatni, ezért egyetlen lehetőségnek azt látják, hogy támadjanak…
    Azt kellen megérteni, hogy nem Önöket, hanem magunkért…
    És mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy változás közvetkezzen be….miért nem kezdik el Önök??? nem szégyen az, ha valaki beismeri dolgait és bocsánatot kér…sőt!!!
    Még nincs késő…sajnos eljön az a pillanat, amikot már az lesz…ne mondják majd azt, hogy nem szólt senki…

  334. választópolgár

    Véleményem szerint nagyon fontos, hogy minket Valaki képviseljen. Kérdés ki? Többször is átnéztem az RMDSZ jelölt listát. Én nem tudok soha Frunda Györgyre szavazni. Fenntartásaim vannak az RMDSZ csúcsvezetősőgével szemben is. Véleményemet elküldtem egy e-mail formájában Markó Béla szövetségi elnök úrnak is (abban a reményben, hogy a dambovita partján megtanulta mit jelent a “pastele cailor” kifejezés). Ugyanis az RMDSZ elnök melletti csapattól ekkor várok választ.
    Az RMDSZ megvalósitásai főleg az életkörülmények javitása, munkahelyek megtartása kapcsán több mint csapnivaló. Ezzel kapcsolatosan ugyancsak leveleztem Tamás Sándor képviselővel, számadatokkal alátámasztva véleményemet.
    Tisztelt Nagy Zsolt, Ön a saját bőrén tapasztalta, hogy egy a propaganda és más a valóság.
    Kérdés: “Ó mondd kire szavazzunk?”

  335. valaki

    Sajnos, egyet kell értenem “új széköly” előbbi bejegyzésével (és más hasonló véleményekkel is). Én részemről éppen ezért nem fogok szavazni a vasárnapi EP-választásokon.

  336. Niculescu Tóni

    Köszönöm, kedves Új Széköly!

    Megnyugtatott. Most már értem: az Anton, a gerinctelen, az áruló stb, ezek mind nem személy szerint nekem szóltak. Nem is az én munkámat szarták le itt.

    Tisztelettel, nt

  337. domi

    Tisztelt Niculescu ur!
    Mindennemu szemelyeskedes nelkul: onnek tenyleg nincs jobb dolga, mint gyerekesen sertodottet jatszani? Ne haragudjon, de annyira nem illik egy ilyen magas tisztsegviselohoz ez a magatartas…
    Egyebkent az iment felsorolt jelzok egyetlen szemely billentyuzetebol szarmaznak es nem feltetlenul kepviselik a tobbseg velemenyet, mig az RMDSZ-re vonatkozo irasok annal inkabb. Valoban ugy erzem neha, hogy on egy tizeves gyerek, mikor eroltetve megsertodik (mivel szerintem mas szamara nagyon vilagos volt, hogy mirol is beszelunk).
    Persze lehet, hogy velem nincs valami rendben…

  338. Niculescu Tóni

    Téved, kedves domi! Az áruló azt az egyik, a gerinctelent egy másik, míg a munkaleszarést egy harmadik toll produkálta.

    Lehet, hogy túl érzékeny vagyok, de a fenti jelzőkre nem reagált senki, csak azzal, hogy tképpen nem nekem szólnak.

    Tisztelettel, nt

  339. Nagy Zsolt

    Kedves valaki! És mindenki!!

    A legnagyobb hibát akkor követnénk el, ha nem mennénk el szavazni. Ez azt jelentené, hogy önként mondjunk le a beleszólás jógáról. Azt, hogy a távolmaradással járuljon hozzá a képviselet nélkül maradáshoz.
    Ha én nem lennék elég meggyőző, nézzétek meg a már több mint 500 aláírással támogatott Felelős vagy felhívást, olvassátok el a MÚRE nyilatkozatát (http://media.transindex.ro/?cikk=6367).

  340. új széköly

    Tisztelt N.T.!

    Amit én írtam, azért vállalom a felellősséget! Amit más írt, hadd ne nekem kelljen vállalnom azért is.
    Elég sokszo kifejtettem a véleményemet a stílusokkal kapcsolatosan és nem is értettem egyet egyesek megfogalmazásaival, legyen akármelyik oldalról is.
    Viszont egyetértek a domi véleményével! nem engedheti meg magának egy közszereplő, hogy felvegye bizonyos személyek által mondott, leírt jelzőket… Amikor én egyszer azt találtam mondani, hogy lehet politikai pályára lépnék, egy kedves barátom azt mondta, hogy én nem tudnék, mert, aki könnyen megharagszik, megsértődik, az nem léphet erre a pályára..azóta sokat tanultam, de még nem léptem politikusi pályára…ami nem azt jelenti persze, hogy nem is fogok…
    Igaza van, mondhatom nyugodtan, amikor elítéli mindazokat a kijelentéseket, trágár szavakat, amelyeket az Ön számlájára írtak le! De kérem ne engedje, hogy ezek a szavak elválasszák mindattól, amit az egyszerűbb gyalogmagyarok szeretnének közölni Önökkel…sokba kerülhet még…

  341. antirmdszes

    10 ok amiért nem szavazok az RMDSZ-re

    1. Mert hamis az egység fogalma, ki köré gyűlünk össze egységben? Markó Béla köré vagy Gigi Frunda köré, milyen értékeket képviselnek számomra, számunkra ezek az emberek? Csak a saját maguk pecsenyéjét sütögették Bukarestben 17 éve, hogy ők meggazdagodjanak. (lásd példaként Markó Béla ki nem adott verseskötetét, amelyet már előre kifizettek) A magyarságnak valóban összefogásra van szüksége, és az összefogás az nem politikai deklarációkban születik meg, hanem olyan személyek, körül jön létre, akik méltók arra, hogy az emberek köréjük gyülekezzenek. Ezt Markó Béláék nem érdemlik ki, jobban mondva elbaltázták 17 év alatt.

    2. Mert hamis a szlogén „Nehogy már képviselet nélkül maradjunk Brüsszelben, ezt jól az ostoba fejükbe kell verni”, lásd: „nehogy képviselet nélkül maradjunk Bukarestben” – amely drámai kérdés eltakarja a szomorú tényt, hogy Bukarestben bizony, parlament ide vagy oda, immár másfél évtizede az RMDSZ elsősorban nem érdeket érvényesít, hanem amint jeleztem fennebb önön érdekek pecsenyéjét sütögeti, és ezt kívánja csinálni majd Brüsszelben is (semmi kétség efelől)

    3. Mert nem akarok része lenni egy olyan nagy szavazógépnek, amely a magyar ügy és a magyar egység érdekében hazafias kötelezettséget teljesít, és nem veszik észre azt, hogy időközben, ez a „hazafias szavazás” egy eltorzult RMDSZ-politikát hitelesít és támogat – az RMDSZ többszörösen visszaélt az emberek hazafias szavazókedvével.

    4. Mert az RMDSZ-politika öncélúvá vált, és ha jó, ha rossz, amit mondanak, tesznek, vagy kínálnak, akkor is a pártra, a tulipánra szavaz a választópolgár, ezáltal szavazópolgárrá degradálódik.

    5. Mert értékekhez ragaszkodok, nem a pártegységre, hanem a nemzeti egységre, nem a párthoz való hűségre, hanem az autonómiához ragaszkodok, amelyhez az RMDSZ-nek is hűségesnek kellene lennie, de mindig csak a kampány idején kapják elő a szekrényből, akárcsak a nemzeti érdeket.

    6. Mert azzal kampányolnak most amit, 17 év alatt meg kellett volna, valósítani, ezért a vásárhelyi megfogalmazott 12 pont is egy elkésett, üres kampányi célokat kiszolgáló szöveg.

    7. Mert Markó Béla elnök úr névre szóló levelet küldött ki számos romániai magyar választópolgárnak. Ez jogában állt. Elítélendő viszont, hogy az RMDSZ az Iskola Alapítvány adatbázisát használta a levelek kiküldéséhez. Bizonyítékként a levél címzése fölött szereplő azonosító szám. Erre konkrét bizonyíték van.!!! Az RMDSZ bizalmas adatokkal élt vissza: mindazokéval, akik támogatásokat, ösztöndíjakat pályázva megadták elérhetőségeiket, adataikat, és igy immár nem csak román, hanem magyar állami közpénzen is kampányolnak, hiszen az Iskola Alapítvány működését, így az adatbázis létrehozását a magyar állam által biztosított közpénzekből finanszírozták.) mi a biztosíték ezekután , hogy más körülmények között, másfajta nyomásra az RMDSZ nem adja el, nem adja ki adatainkat reklámcélokra, titkosszolgálatoknak stb.?

    8. Mert az MSZP és az SZDSZ is világossá tette, hogy az RMDSZ-t támogatják az europarlamenti választásokon, nem lepődtünk volna meg, ha Gyurcsány Ferenc vagy Eörsi Mátyás megjelent volna Erdélyben, de ezekkel az RMDSZ nem mer egy helyen megjelenni. A napnál is világosabb, hogy kik az RMDSZ elvbarátai.

    9. Mert tenni akarok az egységmítosz lerombolásáért, hogy lehet választani, és nemcsak szavazni.

    10. Mert az RMDSZ eddig is Brüsszelben jelen volt, de eddig nem voltak fontosak neki az erdélyi magyar ügyek, olvass utána ha nem hiszed, az eddigi brüsszeli „képviselők” ténykedésére.

  342. ezisérdekeshozzászólás

    Valóban szomorú dolgok ezek csigabiga,
    és szomorú az is, hogy valakinek a személyes ambíciója ennyire meg tudja osztani a magyarságot, gondolok itt Tőkés Lászlóra, a politikusra.
    Mert püspökhöz nem méltó viselkedése, talán keresztyén emberhez sem, mert ha arra gondolunk, hogy mit is jelent keresztyénnek lenni, hát semmiképp sem ezt.
    Jómagam keresztyén erkölcsöket képviselek, és nem tudom elfogadni azt, hogy egy lelkész azt mondja, hogy a másik rossz, de íme én vagyok a jó.
    Vajon nem ismerős neki az az ige, hogy előbb szedd ki a magad szeméből a gerendát, ahhoz, hogy testvéred szemében meglásd a szálkát.
    Sajnálom, hogy ennyire redukálódik a teológiai felkészültsége Isten pásztorának, és sajnálom, őszintén sajnálom, hogy ezt teszi az egyházból, diszkreditálja azt.
    Hát még sok mindent tudnék írni, de talán nincs értelme szaporítani a szót.
    “A magyarság mementője” román kampányplakátokon (Aranyoslóna, Aranyosgerend, stb) reklázmoztatja magát: “Vota-ti singurul independent! Vota-ti Tokes”.
    Hát ezek után már csak annyit mondhatok el, hogy menjetek ez szavazni emberek.
    MENJETEK ÉS SZAVAZZATOK AZ RMDSZ-re!!!

    forrás :http://czikatihi.wordpress.com/2007/11/19/8-ok-amiert-ne-szavazz-tokes-laszlora/#comments

  343. ezisérdekeshozzászólás

    igen az “ezisérdekeshozzászólás” is én voltam , de nem az én véleményem átmásolása egy véleménynek..

    elszoktam olvasni mindkét véleményt… és ellenvéleményt amikor csak tehetem,

    véletlenül az “ezisérdkeshozzászólás”-t írtam be a metoikosz helyett,azt amivel kezdeni szerettem volna ….

    …mint ahogy eddig ezután sem azonosulok egyetlen vagdalózó véleménnyel akár jobbra akár ballra üssön is az éle :-)

    … még mindig nem értem hogy miért lenne olyan nehéz 280.000 és 350.000 szavazatot összegyűjteni Tőkés és az RMDSZ részére, és ha összeadjuk még mindig marad azok részére is hely akik el sem mennek szavazni..márpedig szavazni azért el kell menni, de egyre nehezebb lélekkel lehet amikor ilyen nyilt vagy burkolt vagadlózások, “robbantások” történnek ..

    dörrennek a kapmány-ágyúk… pedig jobb lenne ezekről is felvilágosítani.. sokszor érthetetlen a nagy egymásnak esés.. “ha egymást emésszük,vigyázzuk azért egymást fel ne faljuk”..

    akarat az van és jóság is,akkor meg mi a gond …

    Mett

  344. Circus

    Antimanifeszto@ antirmdsz

    1. Mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy szethuzzunk amennyiben erdeket akarunk ervenyesiteni. Ha lajstromozni kellene az elmúlt 17 év eredményeit azok nem elhanyagolhatók, természetesen sose elég és nem is nagyon lehet, mert mindig kell valamiért küzdeni.

    2. Természetesen arról (is) szó van, hogy ne maradjunk parlamenti képviselet nélkül. Ne áltassuk magunkat, amikor Basescu azt mondta, hogy nincs szükség az rmdsz-re nem arra gondolt, hogy jöjjön az mpsz. Naná hogy arra gondolt bőven sok egy darab magyar mutatóban a parlamentbe, és lehetőleg legyen az Szász Jenő.

    3. A szavazógép akkor kell hogy dolgozzon mikor a helyi, regionális, ideológiai színten megtörtént a belső egyeztető folyamat.

    4. Az RMDSz öncélról nézd az utóbbi évek települési, egyházi, iskolák támogatásait, mint gyakorlati megvalósítások. Jogérvényesítés szintjén is történtek előrelépések. Persze ha nem tudunk mi magunk között olyan “aproságokon” megegyezni, hogy milyen formában képzeljük el jövőnket – legyen szó egyetemről vagy bármely autonómiformáról, hanem veszélyesen leegyszerösítjük és véglegesen dilettánsan kezeljük.

    5. A nemzeti egységet meg kell valamilyen formában jeleníteni aminek kell hogy legyen ideológiai alapja. Autonómia lásd fennebb. Ott látszik mennyire érdekli ezeket az embereket az autonómia, ahogy reagáltak a fejlesztési régiók átszervezésére. Hallgattak rola, majd jöttek helyette egy fura megyésítési tervezettel.

    6. Elvárások: hasonlítsd össze a mai helyzetet a 90-es evek elejivel és gondolj arra, hogy mit tettél pl te, szerény lehetőségeiddel azért, hogy az erdélyi magyarság sorsa jobbra forduljon.

    7. En is kaptam levelet Tokestol es nem sertodtem meg, viszont annal furabb volt mikor 13 eves kislany kapott Hodmezovasarhelyrol kampanylevelet es kepeslapot, felszolitva, hogy szavazzon Tőkésre, pedig csak anno Hódmezővásárhely díszpolgára akart lenni. Nesze neked jóhiszemű adatbázishasználat. Szót érdemelne a magyarországi pártok (élen jár a fidesz) adatbázisgyűjtése is.

    8. Sose értettem mi az a mánia, hogy mindig belekeverjük a magyaroszági pártokat saját ügyeinkbe. Ha az egyik megszólal mindig ott az inger bennük, hogy ellentmondjanak, bennünk meg a hajlam hogy konspirációs elméleteket állítsunk fel. Ott se fekete-fehér minden, pl. Tabajdi biztos, hogy többet tett 89 elott és után is az erdélyi magyarságért mind sok jobboldali politikus.

    9. Az erdélyi magyarok nem akarnak két magyar között választani különösen ha annak az lenne az eredménye, hogy helyettük román képviselő nyerjen és híírdesse a nemzetállam tanát Brüsszelben is.

    10. Megfigyelő státusuk volt csupán.

  345. Metoikosz

    .késő éjszakai antirmdsz és az Circus válaszok … a stílusról és az érvekről ítélve nagyon ismerősnek tűntek és a párbeszédért köszönet, de kár volt elrontani egymásra zúdító szitokáradattal a kampány végét ..igaz erről az tehet aki ezt míveli… a lélek idvességét a jóra való akarat adja,

    Mett

  346. antirmdszes

    kedves Metoikosz
    nem árasztottam senkire szitokáradatot, csak a véleményemet mondtam el, hogy miért nem RMDSZ.

    Vasárnap eldől hogy kinek van igaza.
    Cirkusz tesó ne haragudj mi az a mánia, hogy kihagyni a mo-i pártokat, amikor az EU-ban vagyunk ?, ők nem eu, mi nem eu ? eu-s kampányban keresztül kasul igenis van átjárás, mondom mit szóltak volna a hőn szeretett RMDSZ pártkatonák ha Furcsány Geri eljött volna kampányolni az RMDSZ mellett ? Mert a támogatás az nyilvánvaló részükről (remélem ezt nem tagadod le). Az RMDSZ is meg azok is akik a pártot szeretik elbújtak volna szégyenükben. :-) Ennyit arról hogy milyen pártbandát pártolsz…

  347. Niculescu Tóni

    Köszönöm, kedves Új Széköly!

    Nagyon jól esik ez a hangnem. Az ún. gyalogmagyarok véleményével kapcsolatos kapkritikáját is elfogadom. Három éve valóban majdnem teljesen elszakadtam az itthoniaktól, beleértve a szüleimet, akikkel megesik, hogy hónapokig nem találkozom. Mert Londonban szól a telefon, hogy váltsak jegyet Berlinbe, ne jöjjek vissza Bukarestbe Prágán keresztül…

    Ezt a munkát vállaltam 2005. januárjában. Sokszor látványos, érdekes, tanulségos. Máskor unalmas és fárasztó. Legkésőbb 2008 végén lejár.

    Tisztelettel, nt

  348. csaba

    1. Niculescu ur ne haragudjon senkire…..nem erdemes
    2.olvastam olyasmit hogy nem mennek szavazni ,en megyek….mert erdemes

  349. Metoikosz

    kedves antirmdszes,

    pontosítok, mert homályosan fogalmaztam: a szitokáradatot nem az Ön részéről értettem, hanem úgy általában akármerre üssön-vágjon a szó… nagyobb szükség van a tiszta érthető szavakra, mint az éles szavak “kardlapozásra”, vagy a “kampányágyúzásra”.

    …bárkinek legyen igaza vasárnap – szerintem – akkor sem a fehér és a fekete győzelméről vagy bukásáról lesz szó itt Erdélyben …

    … az euskampányról pedig azon elmélkedem, hogy miért nem hívnak meg déltiroli eus képviselőket vagy más eus értékmegvalósító képviselőlet is a kampányba, ha már szabad a határ… mondjuk akik az autónómia és egyéb értékeket képviselnek

    .. továbbá azon töprengek hogy s mint lehet az hogy vannak “örökké-tévedők”, akiknek semmi értékük nem marad az állandó tévedéseik révén vannak “örökké-helyesek” és e két kategóriába lehet akár embereket ,vagy pártokat besorolni …számomra a vasárnapi eredmény nemcsak arról fog szóllani hogy ki a győztes és kinek van igaza, hanem az eredmény többről is üzen majd , például arról hogy hogyan lüktet az életerő az akarat jobbító szándéka érvényre jutására,

    … a tévedésekkel szembe kell nézni szerintem ( a fehéreknek és a feketéknek is )és jó szembesítenünk egymást kell, de ez ne jelentse az értékek kétségbe vonását is , hiába elemezzük úgy a korunkat mintha már több száz év telt volna el, mert még e korban élünk, kérdés hogy a történelmi “lemínősítések” mennyire segítik a mát …

    …ha elvesztődött a kapcsolat a képviselők és választók között, akkor ez úgyis válaszra talál majd a szavazáskor, mi szükség lenne tehát további
    kétségeskedésekre,

    …jó tehát meglátni Tőkés püspök érdemét ahogy az erdélyi magyarok politikai közönyét felrázza, de jó nem elfelejteni az Rmdsz szolgálatát sem, hibázunk ha a 17 évet feleslegesnek nevezzük az erdélyi magyarok szolgálatban ami az rmdszt illeti, elöször is azért mert ezt mindannyian tudjuk hogy ez nem így van , másodszor pedig ha csak a hibákat élezzük ki akkor azt jelenti hogy gyávák vagyunk, hisz az elmúlt 17 év alatt nem elmeltük fel hangunkat ez ellen a jobbítás szándékával, nem voltunk következtesek és harcosabbak mint most a kampányban … vagy egyetlen cél az lenne hogy széjjel rúgjuk e “pártbandát”. ?.. és akkor majd lesz itt is eus Fidesz és eus Mpsz, és eus kitudjamégmi , de hol lesz az eusErdély…?

    .. szép dolog a nemzeti érzelmek és lelkiismereti parancs mentén elindulni az eu felé, de ki a nagyobb székely és ki a nagyobb magyar szónoklatok mentén egymás értékeit el nem ismerni valóban “megtűrt idegenségre” utaló jel, pedig mi itthon vagyunk, neme :-)

    Mett

  350. Erőss Bulcsú

    A nemtelen kampányt, melyet az RMDSZ folytatott a mostani EP-kampányban nem lehet és nem is szabad szó nélkül hagyni. Minap épp a Hargita megyei Máréfalván próbálták megzavarni az RMDSZ-es polgármester által felbujtatott emberek Tőkés rendezvényét, amelyen Orbán Viktor is ott volt.
    Nem értek egyet azokkal akik ha valaki kritizál, frusztrációt, személyeskedést emlegetnek. Ez ugyanolyan hülyeség, mint az elhatárolódás. Mert ha elhatárolódom mondjuk Niculescu Tónitól és az RMDSZ-es “érdekképviselőktől” akkor ez a magyar nyelvben azt jelenti, hogy ezidáig egyet értettem velük…
    És azzal sem értek egyet, hogy “csendesebben vigadjunk” itt, nehogy valaki megsértődjön… Teszek nagy ívben arra, hogy ki sértődik itt meg és ki nem. A tét a megmaradás vagy a teljes elpusztulás. Unom, hogy az RMDSZ-esek minduntalan meg akarják magyarázni, hogy mennyire jó nekünk és milyen jól rendezik közös dolgainkat.
    Ki kell mondani, a dolog nem működik, új politika kell és ahhoz pedig új többség, akárcsak Magyarországon. És az új többség nem támogathatja a régi elitet, mert akkor legitimálná a múltat. És valaki írta itt, hogy hallgasssák meg a “gyalogmagyarokat” (micsoda retorikai elszólás). Szomorú, ha csak most és pont itt kezdik (meg)hallgatni a bajokat a honatyák. Számtalanszor hallatta hangját a “belső ellenzék”, senki nem vette komolyan őket. Pedig sokszor mondták…
    Van egy jó barátom, aki zsidó és Izraelben él. Ő mondta egyszer nekem azt, hogy “ha valaki lónak nevez, vágd jól orrba, ha valaki újra lónak nevez, mondd, hogy bunkó, de ha valaki harmadszor is lónak nevez, nos, lehet, hogy ideje venni egy nyerget…”
    Száz szónak is egy a vége, egy dologban egyetértek Nagy Zsolt barátommal, abban, hogy “a legnagyobb hibát akkor követnénk el, ha nem mennénk el szavazni.” Ez így igaz. Én minden más dolgomat félretéve jelen leszek sokad magammal a budapesti román nagykövetségen. Az otthoniak is mind ott lesznek.
    Szerintem legyen Unió, Erdéllyel…

  351. Circus

    Kedves antirmdszes

    A kivülállás igenis hasznos lehet olyan körülmények között, hogy mindannyian ismerjük a mo-i megosztottságot és annak ottani áldásos hozadékát (minden téren). Ha pedig beavatkozás akkor az ottani helyzet rávetülése következik a mi közéletünkre is. Az hgoy gyurcsany támogatja az RMDSz-t abból következik, hogy Orbán nem igazán, s e támogatást nem sokan és szívesen teszik ki az ablakba :) .

    Az megvan valakinek amikor a fideszes külügyi tanácsos csajszi megkérdezte a héten Udvarhelyen, hogy akkor Székelyföld Erdélyben van-e? de azért eljött, hogy ossza az észt. (How are things on the West Coast?)

  352. valaki

    Kissé későn reagálok, de azért megjegyzem: Szőcs Géza hozzászólásával teljes mértékben egyetértek! Minden mondatával, szavával, betűjével, vagy akár vesszőjével és pontjával is.
    Gratula neki

  353. gyurika

    Minden jót mindenkinek, látom itt mindenki nagyon jó a dumában, meg az egymást szembe köpködésben (ez egy jó magyar szokás). Kiváncsi vagyok mennyi munkát vállalnátok a nagy magyarságotokban. Itt lehet szórakozni a nagy demokráciával, de ha Ft Tökés Lászlóval maradunk meg a erdélyiek képviselőjéként (vagy 10 évig) akkor lesz itt hadd-el-hadd. Fogjátok magatokat és iratkozzatok át a PD-be! Mert Basescu a legjobb. Sok sikert hozzá.

  354. gyurika

    És meg csak annyit, itt Erdélyben a legnagyobb baja a magyarságnak az, hogy általában senki, semmit nem akar vállalni, mindenki (tisztelet a kivételeknek) várja a sültgalambot. Itt felénk már nagyon sok románul beszélő magyar van, úgy hogy gyertek mutassunk példat a románoknak a demokráciaból. Tisztelt Nagy István ha jól értetem Ön már nagyon sokat tett az udmereért, no akkor tessék, lehet szembeköpni a volt kolégákat. Ön meg Erőss Bulcsú vállaljon már valamit váltsa le Markót, Verstóyt meg a többit ha ezek nem jók semmire, ne csak a dumáljon. Mi itt azon munkálkodunk, hogy a magyar emberk szavazatait jobbra meg ballra irányítjuk. Ezt már csak azért, hogy legyen elég Ft Tökés Lászlónak is, meg maradjon az udemerének is.

    u.i. Mindenkit udvozlok, és egy szót sem írok sem erre, sem más blogra. Európa, autonomia és bőség de csak ha megdogozunk érte, hajrá RMDSZ

  355. antirmdszes

    Gyurika te véletlenül nem a Frunda vagy ? Hajrá Tőkés László

  356. gyurika

    Antibébi, sajnos nem vagyok (szeretném én). Olvasd el ezt is.

    Nyílt levél

    Címzett :

    Tőkés László, Királyhágómelléki Református Püspök.

    Püspök Úr!

    Mint református presbiter, természetesen tudom, hogy Önt megilletné a
    „ Főtiszteletű” jelző, én viszont már nem tudom Önt „ főtisztelni” azon módszerek miatt, amelyeket Ön politikai karrierje egyengetése céljaira felhasznál.
    Önnek természetesen joga van politikai ambícióinak megvalósításához, az viszont már vitatható, hogy etikus-e ezt püspöki minőségében tennie, ugyanis mint főpásztornak mégiscsak az lenne a legszentebb kötelessége, hogy megőrizze nyája egységét!
    Az Ön politikai szerepvállalása enyhén szólva is megosztja nemcsak a református hiveket, hanem a papságot is.
    Sajnos az Ön hatalmi ambíciója néha diktatórikus eszközöktől sem riad vissza, ezt fémjelzi egyrészt az a tény , hogy Ön úgy politizál, hogy közben megtartja a püspöki poziciót, másrészt könyörtelenül félreállít minden ezzel ellenétes kezdeményezést.
    Mindezek mellett ami e levél megírására késztetett, az az a tény, hogy Ön felháborító módon a papságot s a templomot használja fel politikai kampány-célra, arra kötelezve a papokat, hogy felolvassák a templomban az Ön politikai tartalmú levelét, megtetézve az Ön politikai támogatásáról biztosító lelkészi konferencia határozatának közzétételével( november 11. és 18. ).
    Ezen módszerek bevetésével Ön azt a megtévesztő látszatot kelti, hogy Önt politikai ambiciójában támogatja nemcsak a református papság, hanem a református hivek is.
    Közlöm Önnel, hogy ez távolról sincs így!
    És ha szerény véleményemmel akár csak egy –két református hivő egyetért, Önnek , mint főpásztornak, kötelessége a bibliai tanítás alapján elgondolkodni azon, hogy amit tesz , az vajon Istennek tetsző cselekedet- e ?
    Kérem , Püspök Úr, nézzen szembe saját lelkiismeretével és számoljon el Isten előtt azzal, hogy mint főpásztor, szabad –e Önnek politikai szerepet vállalni ?

    Őszinte jószándékkal :

    Kádas Ferenc
    Református presbiter
    Halmi, Szatmár megye
    Kelt: 2007 november 19-én.

  357. antirmdszes

    az előbbi levél egy RMDSZ propaganda levél, illene már felnőni gyurika.

  358. antirmdszes

    Micsoda blőd RMDSZ-es hazugság, avagy csúsztatás a kampány végére…

    Az RMDSZ pont jeu weblapján lehet olvasni ezt a blődséget, Markó Béla mint mindig most is hazudik, idézem: „Markó Béla: már megvan a terv a magyar oktatás felszámolására

    Az erdélyi magyarok számára óriási a tétje a november 25-i választásoknak: meg kell őrizni az egységet, román részről ugyanis már megvan a terv a magyar nyelvű oktatás felszámolására – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök pénteken, az RMDSZ háromszéki kampánykörútján…Már megvannak ehhez a törvénytervezetek: nem véletlen az, hogy a képviselőház hallgatólagosan elfogadta a Konzervatív Párt két törvénykezdeményezését”

    Hát emberek, itt van a kutya elásva a magyar iskoláról Bukarestben döntenek, a konzervatívok ott nyújtották be a törvénytervezetet, és az RMDSZ tudomásom szerint még mindig ott van, onnan nem bukhat ki csak esetleg a következő választásokon, azaz nem november 25 tétje amit Markó annak hoz fel…Ezt a problémát itthon kell megoldani!!! Nem Brüsszelben. De ugyanakkor feltevődik a kérdés, hogy mit tettek az RMDSZ-es képviselők akiket megválasztottak oda ??? Tettek-e tehettek-e, valamit ez ellen??? Mert nem is figyeltek oda erre a dologra, mert a kampánnyal voltak elfoglalva… ebből is kiderül mennyire, érdekli őket a magyar oktatás, jó az ijesztgetésre és a megfélemlítésre kampány idején. Amúgy konzervativék törvénytervezetének is kampány íze van, akárcsak a „honfoglalásnak”

    Milyen jó hogy Béluci bácsi összemossa a sz…rt a májjal, a szezont a fazonnal, Bukarestet Brüsszellel, az európai választásokat az itthoni törvényhozással, hogy megfélemlítsen, hogy összezavarjon, ne lássanak tisztán az emberek.

  359. új széköly

    Tisztelt N.T.!
    Higgyje el nekem, nem érdemes ezért a sok mindenért feláldozni azt a kapcsolatot, amit a szüleivel tudna tartani…az a helyzet, hogy ezeket az időket sosem fogja tudni visszahozni…ne fájlalja majd ezt a késöbbiekben…
    Ha az ember idegen földeken is jár, akkor is tehet nemzetéért…
    Fontos lenne meghallani a gyalogmagyarok véleményét, mert, ha szolgálni akar, akkor mindenképp őket illeti meg ez a magasztos tett!!
    Mindenképpen kívánom, hogy tudjon mindig szembenézni önmagával és a gyalogmagyarokkal is…

  360. új széköly

    Tisztelt Erőss Bulcsú!
    Ha retorikai elszólásaim nem tetszenek, nem muszály sem olvasnia, sem reagálnia rájuk. Azért, mert valaki nem könyökkel, anyázva, káromkodva és támadólag közelít meg valamit, vagy valakit, nem azt jelenti, hogy földbe kellene döngölni…vagy nem lehet véleménye…
    Én az Ön helyében inkább górcső alá venném saját megnyilvánulásaimat, mielőtt a kritikus nyílaimat lövöldözgetném…
    Ha Ön arra számít, hogy megbocsájtják majd a nagy számadáskor a bűnjeit és vétkeit, akkor próbáljon meg ön is így cselekedni…
    Tisztelettel

  361. új széköly

    Tisztelt gyurika!
    Amiket leírt, van bennük igazság is! Sajnos Tőkésnek sem ezzel kellene foglalkoznia és valszeg nem is erről álmodozott pár évvel ezelőtt – legalábbis nagyon remélem…Ő talán csak azért választotta ezt a lehetetlenséget, mert nem tudta, hogy mit is lépjen…Viszont a politikai konjunktúra, a belső hatalmi harcok, belekényszerí1tették egy béna helyzetbe…amikor is nem az ő akarata érvényesül, hanem a gyűlölet, méreg, harag…bosszúállás….Tőkés kiegyezést akart – legalábbis remélem….mert a magyarság érdekében ez lett volna a leghelyesebb…persze miután lemond az Rmdsz vezérkara…
    Alázat, uraim, alázat, az hiányzik, de nagyon!!!!
    Mind a két fél küldetésről, elhívásról, kereszténységről beszél…de nem értik mit mondanak…és, akik nem értik, nem is tudják megélni…ezt pedig nem kimutatni kellene, hanem megtérni belőle…’akinek van füle a hallásra, hallja’

  362. gyurika

    Bocs Antibébi, de sajnos nem áll módomban többet szórakozni veled, mert megyek RMDSZ-s plakátokat ragasztani.
    Apropo, plakátolás: te hány plakátot ragasztottál az általad kedvelt jelölteknek?

  363. gyurika

    Tisztelt új széköly!

    Tudja mit mond az az átlag magyar, akinek nincs internet hozzáférése, és kábeltévéje jelenleg Tőkés Lászlóról?
    Felsorolok néhány megjegyzést:
    “A politikus politizáljon és a pap prédikáljon!”
    “A papnak minden híve egyforma kellene legyen. Nem volna szabad különbséget tennie az emberek között.”
    “Amikor 90-ben Tőkés László meglátogatott ereklyeként tettem el azt a poharat, amiből ő ivott, de most ezekután kidobtam a szemétbe.”

    Nem azt akarom mondani, hogy az RMDSZ-ről nem mondanak negáatív dolgokat, sokan vagyunk és többet is tévedhetünk, de azért Tőkés Lászlóban is csalódtak az emberek.

  364. gyurika

    Antibébi milyen vitéz magyar vagy, ha kapmány alatt alukálsz?
    Béluci mifelénk összehozott 2-3 magyar ovódát, MEG ISKOLÁT. Persze ehhez a mi akaratunk is kellett. Mi kellett ezt kezdeményezzük. De mi akarunk is egyet-mást, de az az érzésem, hogy az mpszt is az RMDSZ-nek kell majd megszervezni, ahhoz, hogy jól működő valami legyen belőle, mert még arra sem vagytok képesek.Máskülönben december elsején elmehetnél Gyulafehérvárra, egy kicsit “magyarul pofafürdőzni,” ha van merszed, mert ottan aztán magyarkodhatsz kedvedre, vagy a Basescu kedvére. UNINOMINÁLISAN.

  365. választópolgár

    gyurika

    Nem akarlak kioktatni, ne érts félre.
    Mit akarunk, mi erdélyi magyarok három szóban kifejezve: jól élni Szülöföldünkön. Csak ennyit. Bizalmunkal támogattuk az érdekvédelmi képviselet által kijelölt személyeket. Ellenben csak azt látjuk, hogy egyes általunk támogatott személyek jól élnek, mi a támogatóik pedig küszködünk, hogy gyerekeinknek megteremtsük a létfeltételeket. Semmi gond ha az RMDSZ bizonyos vezető poziciót betöltő személyei legálisan meggazdagodnak, de … ugyanezen személyek végezzék el azt a feladatot amelyre tölünk megbizást kaptak. És pontosan itt történt az a szakadás amelyet az RMDSZ vezetősége nem tud már – sajnos – megérteni-. A megbizott személyek a saját dolgaikkal törödtek, a közösségi problémák csak szavazás, válaztáskor kerültek előtérbe – de, ebben az esetben is csak egyéni célból-.
    Lehet csodálkozni, hogy az erdélyi magyar szavazópolgár olyan képviseletet akar, amely közösségi érdeket és ne személyi érdeket képviseljen?

  366. Erőss Bulcsú

    Új Széköly!

    Nem értem milyen bűnökről beszélsz és milyen anyázásról, csupán cáfolhatatlan tényeket hoztam fel a mi Tónink (elő)életével kapcsolatban. Ez nem személyeskedés, hanem megtörtént esemény. A felmenőit egy szóval sem emlegettem, nem is “anyáztam” és nem is “káromkodtam”, tehát nincs is miért megbánnom általad vélt “bűneimet”.
    A “gyalogmagyar” kifejezést én személyemre vetítve visszautasítom tisztelettel, használd csak a te környezetedre, de ne rám, vagy a hozzám hasonlókra. Az irónia, amit te bűnnek nevezel és anyázásnak azt hiszem helyénvaló olyan emberekkel szemben, akik érdekképviselőknek csúfolják magukat, de valójában nem az erdélyi magyarságért politizálnak.
    Én veled semmilyen vitába nem szállok, mert nem látom értelmét. Tóni barátomat fogadatlan prókátorként ugyan védheted, de hidd el, nem szorul rá, mint véleményt természetesen meghallgatom a tiédet is, de tisztelettel vissza is utasítom!

    Gyurika!

    Azt írod:

    “Ön meg Erőss Bulcsú vállaljon már valamit váltsa le Markót, Verstóyt meg a többit ha ezek nem jók semmire, ne csak a dumáljon.”

    Fejlett nyugati demokráciákban de még fiatal demokráciákban is, amilyen a román, választások útján lehet valaki(ke)t leváltani. Ha ehhez megvan a többség (demokráciában a többség elve érvényesül normálisabb helyeken), akkor ugyancsak népi felhatalmazással be lehet kerülni egy párt, szervezet vezetői közé. Pusztán nekem erre nincs lehetőségem, hogy leváltsam bármelyiküket is. De pont holnap és 2008-ban lesznek EP ill. parlamenti választások, itt véleményt lehet mondani mindenről. Ha majd vereséget szenved az RMDSZ mindkettőben, akkor majd remélhetőleg rájönnek ők is, hogy a népakarattal szembe menni ugyan lehet, de nem kifizetődő sem közép-, sem hosszútávon.
    Ja, és nyugodtan tegezzél, apád lehetnék…

  367. új széköly

    Kedves Bulcsú!
    Köszönöm szépen a kioktatást, értékelem, hogy kineveztél prókátornak, de én igazából csak az embert próbáltam védni, és nem a politikust…
    Amúgy nem muszály a véleményemet akár elolvasnod sem, hidd el nem fogsz ezzel megbántani…

  368. Erőss Bulcsú

    Új Széköly!

    Minden véleményt szívesen veszek és olvasok, nem mindegyikre reagálok. A tiédre sem kioktató jelleggel reagáltam, csak zavart ez a gyalogmagyar, mert lealacsonyító rám nézve legalábbis.
    Én sokszor jártam Újszékely magyar településen, de ott nem igazán találkoztam olyanokkal, akik az RMDSZ-eseket akár még emberileg is védték volna!
    De ahányan vagyunk, annyi félék, nem igaz?

    P.S.: Igazán nem akarlak megbántani és a blog szabálya az elírást is engedélyezi, de a “muszály” szót próbáld ezen túl így írni: muszáj. És kérlek ne mondd, hogy elírás mert ez nem az!

    És ha azt akarod, hogy neked és gyerekeidnek legyen jövője Erdélyben, szavazz Tőkés Lászlóra, hagyd a fenébe ezt a tehetségtelen, hazug brigádot…

  369. gyurika

    No csak, idefigyelj mélyen tisztelt Erőss Bulcsú, itten azért Te egy pár ezer magyar embert sértegetsz, aki semmivel se jobb, meg rosszabb, mint Te. És az a pár ezer, szerinted rossz és hazug magyar nagyrésze, 17 éve teszi a dolgát ingyen és bérmentve (“közmunkával” – ez egy régi jó komcsi szó). A többi díszmagyar meg otthon ül, internetezik (már akinek van?) és folyamatosan azt kérdi, hogy mit csinált az RMDSZ? De nem jönne el egy sem, semmi pénzért, hogy tegyen valamit a közösségért. Még az ingyenesen szervezett színházlátogatásra, magyar könyvbemutatóra, vagy a sok más rendezvényre. Szerinted, a nagy demokrácia nevében le kell dönteni a székházakat, Magyar Házakat és úgy általában mindent, amit a hazug rmdszesek építettek. No hajrá becsületes és igaz magyarok! Én azt mondom, ne romboljatok, inkább adjátok a románoknak! Úgyis 1918 óta ezt teszitek. Tökes Lászlóról csak annyit: szimbólum volt számomra, kb. úgy 1996-ig. 1996-től 2000-ig az RMDSZ országos elnöke lehetett volna, ha tudta volna, hogy, mit akar. De sajnos (igaz, nem vagyok teljesen meggyőződve a “sajnos”-ban) nem tudta. 2000-től errefelé én csak azt láttam, hogy nem tud kiegyezni sem saját papjaival, sem Markóval. De ha nem az udemre szidásáról van szó, akkor Szász Jenővel sem fog. Ez az ember csak főnök lehet, és nem tűr el senkit maga mellet, ha az nem nyalja. (Ez egy csúnya szó és a csau-világból mentődött át. Akkor is sok díszmagyar nyalogatott, most is van elég belőlük). És mit ád Isten 2007-ben megjelenik Erdély csillagos egén, megváltókent és megkérdi az összetartó, egymást nagyon szerető, csoró erdélyi magyartól, „kire szavaztok: Jézusra vagy Pilátusra?” Én itt, Pilátusra szavaztam.

    P. S. 60 felé járok, de attól még fiad is lehetek. Kérlek, látogasd meg a szórványt is, szívesen fogadlak. Ha mindent végig jártál, írjál egy könyvet is, itt felénk egy valamire való intelektuell írt legalább egy monográfiát. A nagy nyugati demokrácia itt még egyáltalán nincs, és nagyon kevés a remény, hogy a Tőkés által is nagyon szorgalmazott uninominális szavazás, majd be fogja hozni. Gondolom neked sem mindegy Erdély sorsa, ha meg mindegy ne foglalkozz azzal, amit eddig írtam.

  370. Árus Zsolt

    Gyurika:
    Meg vagy gyõzõdve, hogy az udmr a lehetõ legtöbbet hozta ki az elmúlt 18 évbõl? Ha igen, mire alapozod ezt?
    Ha hiszed is azt, hogy csak az udmr dolgozott, s mások csak kritizáltak, illetve azt, hogy lett volna hely s munka mindenkinek, de ezek a rossz ellenzékiek nem akartak dolgozni, akkor mélyen alul vagy informálva, így nem vagy képes helyes ítéleteket megfogalmazni.
    Végül: hiszed az, hogy ha az udmr most vereséget szenved, akkor holnaptól minden eddigi eredmény összeomlik? Akkor várd meg a holnaputánt, s látni fogod, hogy nem omlik össze semmi.

  371. Erőss Bulcsú

    Gyuri bácsi!

    Tényleg idősebb vagy egy-két emberöltővel nálam, ezért aztán kijár a megszólítás. Senki sem mondta, hogy le kell rombolni azokat a házakat, amelyeket eddig az RMDSZ épített. De azokat szívesen lerombolnám, melyeket a mi adónkból is, és rólunk Neptunon a románokkal kiegyezve szereztek Gigiék. Te a szórványban élsz neked mindegy ki képvisel, csak magyar ajkú legyen. Jó az RMDSZ arrafele, mert megveszi a szavazatot egy-két gesztussal. Most sajnos mennem kell, de folytatjuk a párbeszédet!
    Addig is bonts pezsgőt (amit az RMDSZ osztogatott segélyként) és igyál Gigi Frunda és a többi érdekképviselő egészségére mert bejutottak az EP-be.
    Tényleg, te lejárt C vitamint kaptál, mert lehetattól vagy ilyen “virgonc”…

  372. jakab

    Kedves Niculescu Tóni!

    Érdeklődésére jelzem a szóban forgó vitaindító írását:
    “Románia Eu-csatlakozása”, in: Magyar Kisebbség, 2004. 3, 3-9.

    Erre írtuk Törzsök Erikával az alábbi eszmefuttatást:

    “A NATO után az EU-ba. Románia euro-atlanti integrációja”, Magyar Kisebbség. Nemzetpolitikai Szemle (Kolozsvár), Új sorozat, IX. évf., 2004/3 (33. szám) 63-66.

    Egyébként gratulálok az RMDSZ sikeréhez. Ily módon lehetőség nyílik majd egy év múlva számonkérni a honfoglalást, a magyar hivatalos nyelvet, az autonómiát stb.
    Ugyanakkor örömmel tölt el az erdélyi magyarság politikai érettsége, mely egyértelműsítette, hogy végre választani és nem birkaként beszavazni kiván.

    Liberálisként biztosan tudja, hogy milyen fontos érték a személy szabadsága és a választás lehetősége. Talán érdemes lenne erről többet beszélni az RMDSZ keretében. Ha megengedi, ajánlom szíves figyelmébe Raymond Aron munkásságát.

    Szívélyes üdvözlettel
    Dr. Jakab Attila

  373. gyurika

    Te dísz magyar, Te csak írjál és köpködj. Minden blogon rajta vagy, tengermély tiszeletem, mindenben igazad van, egy igazi magyar kis zseni.
    Jó, hogy 17 év után előkerültetek. Sok sikert kívánok nektek. Többé nem pazarolom rátok az időm. Nem érdemlitek meg. De azért még kívánok nektek valamit. Éljetek majd ti is legalább pár évig a szórványban. Basescu és Szász Jenő majd nektek is fog kissebbségi jogokat bíztosítani. Már folytatják is az ilyen jellegű tárgyalásokat.
    Ezzel be is fejeztem. A véleményemre majd akkor gondolj legközelebb, amikor szórványban és kissebbségben leszel. Most már tényleg párhuzamos magyarok vagyunk.

  374. antirmdszes

    Emberek, figyeltétek a választások utáni RMDSZ arcát ?

    Még most is magas lórol tárgyal, még most is azt hiszi, hogy ők az egyedüli képviselői a magyarságnak…
    Érdemes megnézni Gigi Frunda böfögéseit, hogy nem örvend Tőkés László bejutásának, hogy elvette 2 bikkfa rmdsz pártkatona helyét…
    Hát kérem szépen a valóságot tudomásul kell venni.
    De ezt a politikai mohóságot, beképzeltséget és pofátlanságot, Markóló Béla és társai részéről, hogy “ha nem lett volna Tőkés bejutott volna 5 pártkatona”. Hogy csak ők üljenek a tüz mellett, ez egyszerüen hihetetlen.
    Nem akarják tudomásul venni, hogy az a 3.3-3.7 százalék az egyáltalán nem RMDSZ szavazóbázis, ha Tőkés nem lett volna, az nem is létezne, mert az RMDSZ mindig aránylag, többé vagy kevésbné a 6% körül mozgott. Volt ilyen, hogy az RMDSZ-re 9%-a szavazott volna az erdélyi magyarság??? Soha
    De azért a magas lovon ülő pártfőnök meg hivatalnokai nyomják az üres sóder dumát.

    Más…olvasom hogy Kovászna megyében, az adatok 45%-os feldolgozásával, Tőkés 32028 szavazatot szerzett, 10000-el többet mint udemerájék – a bejáratott nagy udemeráj kampánygépezettel szemben (20091 szavazat). Lám lám lehet kevés pénzből is kampányolni, és nem olyan hülye a z erdélyi magyar szavazóbázis, mint ahogy az RMDSZ elképzeli. De tudjátok… most jön a számonkérés a helyi RMDSZ szervezetektől, hogy miért nem többet, :-) )

  375. Niculescu Tóni

    Kedves Dr. Jakab,

    Köszönöm, hogy 2004 elejei írásokra, valamint a Raymond Aron munkásságára hívja fel a figyelmem. Ön, akár Törzsök Erika, doktor. Mivel sajnos sose leszek az, nem is veszem fel önökkel a versenyt. Inkább elolvasom a műveiket, írásaikat.

    Ami a tegnapi választásokat illeti, én is úgy gondolom: a romániai magyarság győzött! Ez akkor is óriási teljesítmény, ha a pozitív eredmény eléréséhez hathatósan hozzájárult a román többség távolmaradása.

    El is várom öntől, hogy ön egy év múlva rengeteg eget rengető eredményt kérjen számon az RMDSZ-től.

    Tisztelettel, nt

  376. domi

    Tisztelt NT ur!
    Bizton allithatom, hogy egy ev mulva nem csak dr Jakab Attila fogja szamonkerni az RMDSZ eredmenyeit. Ne feledje az RMDSZ, hogy sajat szavazoinak el KELL szamolnia tevekenysegerol, nem is beszelve az ellentaborrol, akiknek bizonyitania kell az allitast, miszerint Tokes folosleges az EP-ben, mert boldogulnak az erdekvedok nelkule is. Most legalabb lesz egy kis versenges.

    Tisztelt gyurika bacsi!
    Teljesen folosleges felhaborodnia Bulcsu miatt, onnek a finomabb arcat mutatta kulonben is. Nyers egy kicsit, de rosszat nem akar. Egyebkent is, mindenkinek van egy pici igaza. Es van velemenye. Az on velemenye is fontos, foleg, hogy eszervekkel tamasztotta ala. Folosleges egymast megutalni politikai hovatartozasa miatt, nemde? Egyebkent is a vegeredmeny mindket felnek a legeslegjobb. Ha mostanig nem, most aztan lehet egyezkedni, tervezgetni.

  377. Fairplayguy

    Na de kedves Domi, van egy kis bökkenő!

    Az RMDSZ nem tartja ,,elsőrangúnak” a Tőkés László ajánlotta tárgyalások megkezdését.
    Szinte már látom a szemeim előtt azt hogy jövőre a hazai választásokkor az udemeráj megint kezdi szajkózni a megosztást meg a nem bejutást ugye a nemzet megosztói miatt…
    Rossz fiúk, tán még annál is rosszabbak lettek a hatalomvágytól kifolyólag…

    Niculescu Úrnak!

    Meglepett utóbbi bejegyzése… További jó fejlődést kívánok!

  378. Fairplayguy

    mert ugye azt írta hogy:
    ,,Ami a tegnapi választásokat illeti, én is úgy gondolom: a romániai magyarság győzött! Ez akkor is óriási teljesítmény, ha a pozitív eredmény eléréséhez hathatósan hozzájárult a román többség távolmaradása.”

  379. antirmdszes

    amit megfogalmaztam fennebb, saját szavaimmal, visszaolvastam a Háromszékben, olvassátok ti is…

    Publicisztika
    Az RMDSZ vereséggel felérő diadala
    [ 2007. november 27., 00:00 ]

    Öt-hat parlamenti képviselőnk lehetett volna, ha Tőkés nem indul függetlenként az európai parlamenti választásokon — jelentette ki Frunda György és Markó Béla az RMDSZ-győzelem mámorában.

    Hihetetlen, hogy a szenátor urak nem érzékelték, hogy a pártjuk vagy érdekszövetségünk — fogalmazzon ki-ki ízlése szerint — az utolsó választások óta közel százötven ezer szavazót vesztett, s holtbiztos, hogy azok, akik vasárnap Tőkés Lászlóra adták voksukat, nem támogatták volna az RMDSZ-t. Talán még a közös listát sem. Mert a Markó—Verestóy—Borbély László—Kelemen Hunor-féle csúcsvezetés arroganciája, a hatalomba való kényelmes befészkelődése elérte a közösség tűrőképességének határát. Meglehet, hogy a román közvélemény által a legeurópaibb képviselőnek tartott Frunda György makulátlan öltönye, nyakkendője, márkás töltőtolla és notesze sokakat lefegyverez, az is, hogy Borbély László állandó nyüzsgése a lázas munka látszatát kelti, Kelemen Hunor elrugaszkodott nyilatkozatai fiatalos szókimondásnak tetszenek, Markó Béla minden eseményre, történésre jól időzített és eszes megnyilvánulása imponál, mégis az, amit a szövetség ma, 2007-ben nekünk, magyaroknak felmutat, igen kevés. Közösségünk érdekében kifejtett munkájuk mára alig értékelhetővé senyvedt, s kampánybeli öntelt viselkedésük, nagyot mondó választási deklarációik, no meg az eredményhirdetés utáni lovagiatlan nyilatkozataik teljes szépségükben mutatták meg önimádó, ellentmondást nem tűrő, saját anyagi és politikai érvényesülésüket mindenek fölé helyező személyiségüket.

    Pedig bele kell törődnie mind Frunda Györgynek, mind Markó Bélának és hűséges fegyverhordozóiknak, hogy az EP-választásokkal megszűnt az RMDSZ egyeduralma. A magyar szavazók közel fele mást akar. Elég volt a szövetség mindentudásából, kizárólag klientúráját futtató, sértően protekcionista viselkedéséből, az ellenfelet nem legyőzni, hanem eltiporni kívánó attitűdjéből, elég volt a nagy szólamokból, a be nem váltott ígéretekből, a hanyag és önző politizálásból, az ízléstelenkedésig fajult önreklámokból, s ami talán a legfontosabb, sorozatos téves politikai döntéseikből. Elég volt a köpönyegforgatásból, a politikai prostitúcióból, az apró bosszúkra épített érvényesülésből. Ha a magyar közösségben a felsorolt sérelmek nem élnének, ha az RMDSZ pluralizmusra törekedett volna, ha valóban sokszínű érdekszövetségként működik, ha a szövetségen belül nem ragadja kezébe a hatalmat egy kis csoport, talán minden másképp alakul. De a valóság lehangoló, egymillió szavazati joggal rendelkező magyar ember helyett mindössze négyszázezer szavazott, s ha Tőkés László nem kínál alternatívát, úgy másfél százezerrel még kevesebben lettek volna. Önvizsgálatra, nem felelőtlen vagdalkozásra lenne most szüksége az RMDSZ-nek és győztes EP-képviselőinek. Mert valamit menet közben nagyon elbaltáztak.

    Simó Erzsébet, Háromszék

  380. jakab

    Tisztelt Niculescu Tóni!

    Remélem én értettem félre. Elfelejtette, hogy a jelzett első (vitaindító) írás az Öné, amire annak idején reflektáltunk, mint ahogy sokan mások is reflektáltak a folyóirat azon számában. Lehetséges, hogy annak idején még csak bele sem nézett az írásokba? Akkor miről beszélünk?
    A vita elsődleges feltétele: arra válaszolunk, ami meg van fogalmazva, nem pedig arra, amit kiolvasni vélünk belőle!
    Szívélyes üdvözlettel
    Dr. Jakab Attila

  381. jakab

    Kedves Niculescu Tóni!

    Még valami. Amennyiben az RMDSZ-nek még egy ideig sikerül hatalmon tartania magát, akár Önből is lehet Doktor. Hiszen Dézsi Zoltán egykori hargitai alprefektus is most lett az. Ehhez csupán a megfelelő egyetemet és azt a néhány professzort kell megtalálni, akik megadják Önnek a címet.
    Szívélyes üdvözlettel
    Dr. Jakab Attila

  382. Niculescu Tóni

    Köszönöm a biztatást és a tippet, kedves Dr. Jakab!

    De nem kívánok doktori címet. Máskülönben a mesteri diplomámat nem tisztségviselőségem alatt szereztem. Egyébként meggyőződésem, hogy ön nem prefektusok révén megismert professzorok segítségével szerezte meg a doktorit. Ennek ellenére, jól esik, hogy gondomat viseli, és a tovább tanulásom érdekében éppen Dézsi Zoltánhoz tetszik irányítani.

    Ha nem tévedek, az ön által felhozott vitaindítóra Székely István kért meg – évekkel ezelőtt. Nem kizárt, hogy csapnivalóra sikerült, csoda, hogy akadt, aki válaszolt rá. Ha fontosnak tarja, kielemezhetjük itt a vitatott írásom, habár a téma inkább a Horváth Réka blogjához illik.

    Éppen ezt róttam fel önnek, kedves Dr. Jakab: a 2004-ben megjelent vitaindítómnak vajmi köze a topikhoz. Ezen kívül, ne vegye rossznéven, ha nem emlékszem miről írtam egy meg nem nevezett írásban (tudniillik csak később pontosított, hogy a Magyar Kisebbségben közölt vitaindítómat tetszett kritizálni). Ezért ért meglepetésül a csizma a Nagy Zsolt blogján. Azon kívül, hogy rávilágított az elemző-író tehetetlenségemre, a Törzsök Erikás megjegyzése nem tűnt topikhoz kötöttnek.

    Tisztelettel, nt

  383. új széköly

    Kedves Bulcsú!

    A gyalogmagyart nem pejoratív értelemben írtam, hanem megkülömböztetőleg…
    Én az embert, mint Isten teremtményét, próbáltam védeni, függetlenül politikai hovatartozásától…
    Köszönöm, hogy figyelmeztettél, nem elírás volt…igazad van, ezentúl nem fog megtörténni…amúgy én is elég kényes vagyok a helyesírásra…és bár nekem is lenne pár észrevételem a helyesírásoddal és fogalmazásoddal kapcsolatosan, mégsem fogom lekezelően tudomásodra hozni…
    Az pedig, hogy kire szavazok, magánügy…de inkább bízom Istenre gyermekeim jövőjét, mint bármely emberi teremtményre…ugyanis Benne még nem csalatkoztam…

  384. Metoikosz

    szépen írtál újszéköly
    nem vagy te véletlenül pap:-)

    jkrt
    M.

  385. új széköly

    Nem vagyok kinevezett pap, de Isten papja lehetek, mert ezt mondja az Ige is. Szeretem az Istent és Igéjét, bár mondhatom sokan akik azt állítják, hogy keresztények, fogalmuk sincs a kereszténységről!
    Köszönöm!

  386. Erőss Bulcsú

    Új Széköly!

    Most, hogy a fél(kegyelmű) magyar barátod már figyelmeztetett, sietek hozzáfűzni, hogy a blogon valóban nekem is lehetnek “elütéses hibáim”, de az “ly” és a “j” hangok eltévesztése nem hiszem, hogy ebbe a katagóriába tartozna…
    Istenre bízni magasztos dolog gyerekeink jövőjét, de én azt mondom, hogy segíts magadon és az Isten is megsegít! Tehát először is te magad dönts és utána bízz Istenben!

  387. új széköly

    Ha visszaolvasod levelem, akkor láthattad volna, hogy egyáltalán nem vontam ki magam, elismertem, hogy tévedtem, nem írtam helyesen… Valószínű, hogy Veled ez sohasem történik meg, külön gratula ezért!
    Viszont, ha tévedtem is, a LEÍRT SZÖVEGEN VOLT A HANGSÚLY!
    De köszönöm mégegyszer, hogy figyelmeztettél, hasznát veszem!
    És ismételten leírom, hogy bár Nálad is lehet fellelni hibákat – akár helyesírási, akár fogalmazási legyen! – én nem foglak ilyen módon kioktatni Téged!
    Azt hiszem előbb bízom Istenben, mint magamban, mert én is csak egy teremtmény vagyok, tévedhetek! Persze nekem is lépnem, illetve cselekednek kell, de én ezt úgy szeretném, ha Ő mondaná meg, hogy mit tegyek, milyen irányba lépjek, mert ez a legjobb dolog, amit tehetek, akár magamért, akár gyermekeimért!
    És hidd el, ezt kellene tenned Neked is! Sokat segítene a világ és embertársaid megértésében és elfogadásában!
    Tisztelettel!