A Kongresszusról az én szemszögemből

Lejárt az aradi Kongresszus. Amint látom, sokan figyelemmel követték, hogy mi is történt. Néhány dologra mégis kitérnék.

Köszöntőbeszédemben optimizmusra buzdítottam mindenkit. Számomra az Európai Unió a jövő – és a jövőről szólt az RMDSZ európai kongresszusa is! 2007. január elsejétől az Európai Unió tagja lett Románia. Ez az RMDSZ-nek a legnagyobb megvalósítása és egyben a legnagyobb kihívás is: az erdélyi magyarság felzárkóztatása. 1990-ben szövetséget kötöttünk az erdélyi magyarokkal, majd szövetségesekre találtunk a román politikai életben, így érvényesíteni tudtuk sok elképzelésünket. Most az a feladat, hogy szövetségeseket keressünk Európában, és a Szövetséget vigyük az Európai Unióba is. Ma már közhelynek számít, hogy a fiataloké a jövő, de én azt mondtam: az RMDSZ-ben a fiataloké a jelen, azoké, akik egy változásra alkalmas, megújulni képes, modern szervezetet akarnak.

A tavaly nyáron indult egy vita, amelyet többek között én kezdeményeztem. Az RMDSZ jövőjéről, a változás és megújulás szükségességéről beszéltünk. Ezt követően sok javaslat megfogalmazódott, bizonyos mértékben letisztult formában eljutott az alapszabály és programmódosító bizottságok asztalára is. Sokan kérdezték, hogy végül mi lett a reformmal – vannak olyan hangok is, hogy ez a vita nem hozott eredményeket. Én azt mondom, hogy a reform egy folyamat. És ez nem zárult le. Sikerült egy sor fontos javaslatot bevinni az alapszabályzatba, ilyen például a nagyobb fegyelem kialakítása, a felelősség kérdése, a számonkérés növelése. Ugyanakkor a reform elképzeléseket nemcsak írott alapszabályzati problémaként kell kezelni, hanem a közösséggel, a választóinkkal szorosabb, közvetlenebb kapcsolattartással, nagyobb szakmaisággal a mindennapi politizálásban is sokat javíthatunk a Szövetség kommunikációján. Az RMDSZ-ben nem lesz reform néhány hónap alatt. A lépcsőfokokat csak egyenként lehet megtenni. És azt hiszem, én is átléptem egy ilyen lépcsőfokot: a legtöbb RMDSZ-es kollegámmal szemben, én még sosem álltam a választók elé. Az EP képviselőjelöltség jó alkalom erre.

A kongresszuson ismertettem az Erdély az Unióban címet viselő keretprogramot. amit én a jóléti csatlakozás programjának nevezek. A dokumentum három alappillére az európai közösség, Románia és az erdélyi magyarság.

Románia belépése az Európai Unióba, és ez bármely tagország esetében igaz, arról szól, hogy az állam által gyakorolt döntési jogkörök egy jelentős részét átruházza az Unió intézményeire. Ez azt is jelenti, hogy az EU különböző döntései kötelező érvényűek a tagországok, így Románia számára is. Vagyis az Európai Unió döntései befolyásolják mindennapi életünket. Mindaz, amit mezőgazdasági, munkaerő-piaci, adózási, egészségügyi, szociális kérdésekben, vagy akár oktatási, nyelvhasználati problémákban az EU eldönt, az kihatással van a román állampolgárok, az erdélyi magyarok mindennapjaira is. Erre a legjobb, aktuális példa a külföldről behozott autók regisztrációs díjának kérdésköre.
Az életminőség javítása, jobb gazdasági helyzet az egyének számára, tudásalapú információs társadalom, az agrárszféra finanszírozása, a régiók kiegyensúlyozott fejlődése, térségek és országok közötti hatékonyabb együttműködés: mind olyan területek, ahol szavunk, véleményünk, elképzelésünk kell legyen. Kiemelt célunk az erdélyi térségek fejlesztési elképzeléseinek támogatása és ezek összehangolt gyakorlatba ültetése, Erdély modernizációja elengedhetetlenül szükséges. Pár év múlva nem a sereghajtók, hanem az erős középmezőnyhöz tartozhatunk. Románia a befektetők egyik kiemelt célpontjává vált és a jelenleg csak terület szintjén betöltött hetedik helyünket gazdasági szempontból is azzá tehetjük.

Az uniós csatlakozás, az itt élő magyarság számára lehetőséget nyújt ahhoz, hogy sajátos kisebbségi helyzetünket, a magyar nemzethez való tartozásunkat előnyként éljük meg, együttműködéssel, egységes magyar nemzetként vegyünk részt a közös európai építkezésben. A kisebbségi jogok európai szabályozása jelenleg nem téma az Unióban, és nem épül be kellőképpen a tagállamok jogrendszerébe. Ezen változtatni kell. Ehhez is keresnünk kell szövetségeseket. Az erdélyi magyarság, és tágabb értelemben a Magyarország határain kívüli magyarság az egyik legjelentősebb nemzeti kisebbség az Európai Unióban. Feladatunk és felelősségünk az EU kisebbségpolitikájában aktívan részt venni, az RMDSZ ennek egyik legfontosabb befolyásoló tényezője lehet.

Ami különösen fontos számomra, hogy a Kongresszuson, a javaslatomra bekerült az RMDSZ programjába a tudásalapú társadalom kialakításának alapelve kiemelt programpontként, ehhez a közeljövőben elkészül az Erdélyi Magyar Információs Társadalmi Stratégia. A romániai magyar közösségben jelentős informatikai fejlesztések valósultak meg, kezdetben magyarországi forrásokból, ezt követően pedig az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhetően hazai kormányzati forrásokból is. Folytatni kell ezt a munkát. Erre a későbbiekben még visszatérek.

193 válasz: “A Kongresszusról az én szemszögemből”

  1. Andi

    Jó, akkor most tegyük félre egy percre a tudás alapú társadalmat!Hadd kérdezzem meg kedves Zsolt: hogyan képzeli az EUs szintű mezőgazdálkodást Kolozs megyében pl., ha 17 év után még mindig a Földhivatalt járja a párom családja egy Kolozsvár melletti földterület visszaigénylése ügyében. Gondoltam. Sehogy.

  2. Andi

    “A kongresszuson ismertettem az Erdély az Unióban címet viselő keretprogramot. amit én a jóléti csatlakozás programjának nevezek.”Röhögnöm kell.

  3. Andi

    Melegen ajánlom hogy kampánykörútja során töltsön el pár órát az említett hivatalban. Garantálom: meg fog döbbeni attól ami folyik ott.Vagy ismeri a helyzetet?Esetleg nem a szakterülete a téma?My fault.Lazításként pedig segíthetne a fejkendős györgyfalvi, románul írni nem tudó néniknek mindenféle nyomtatványokat kitölteni, és elmagyarázhatná nekik hogy hamarosan otthonról rákattanhatnak a netre, e-nagyizni.

  4. Nagy István

    “2007. január elsejétől az Európai Unió tagja lett Románia. Ez az RMDSZ-nek a legnagyobb megvalósítása…”

    “1990-ben szövetséget kötöttünk az erdélyi magyarokkal…”

    “érvényesíteni tudtuk sok elképzelésünket”
    Így, többes szám első személyben!

    “Az RMDSZ-ben a fiataloké a jelen, azoké, akik egy változásra alkalmas, megújulni képes, modern szervezetet akarnak.”

    RMDSZ-enők? SAT-elnök? ÜE? Frakcióvezetők? Csupa huszon-harmincas.

    “… a változás és megújulás szükségességéről beszéltünk.”
    Így, többes szám második személyben.

    “fontos javaslat … a nagyobb fegyelem kialakítása, a felelősség kérdése, a számonkérés növelése.”
    Ki volt eddig fegyelmezetlen, és ki lesz (???) ezen túl fegyelmezett? Itt is ott is a főállásban magyarok.

    “… a közösséggel, a választóinkkal szorosabb, közvetlenebb kapcsolattartással, nagyobb szakmaisággal a mindennapi politizálásban is sokat javíthatunk a Szövetség kommunikációján.”
    Mert a kommunikáció mindent meg old. A néphülyítés már csak ilyen. Ha ez sikeres, akkor a politika / a közösség építése lehet akár eredménytelen is / zuhanhatunk akár a szakadékba is. Mint a Magyar Népi Szövetség 1947-50-ben.

    “… a legtöbb RMDSZ-es kollegámmal szemben, én még sosem álltam a választók elé. Az EP képviselőjelöltség jó alkalom erre.”
    A kollégái sem álltak még soha eddig a választók elé! A választók a TULIPÁNNAL szembesültek és hittek benne, és pecsételtek. Most sem Nagy zsoltra és Winkler Gyulára, hanem a tulipánra fognak pecsételni!!!

    “Erdély az Unióban … a jóléti csatlakozás programja…”
    A téesznyugdíjas ki meg tudja venni a gyógyszereit? Megél a nyugdfíjából és a földjáradékából? A fehérnemű-összevaró édesanya és a kábelszerelő édesapa akár 3-4 magyar gyereket is nevelhet népének, mert lesz hol lakjon és futja neki megélhetésre, de későbbre is tartalékolhat?

    “Mindaz, amit … az EU eldönt, az kihatással van … az erdélyi magyarok mindennapjaira is. Erre a legjobb, aktuális példa a külföldről behozott autók regisztrációs díjának kérdésköre.”
    Hirtelen megugrott a közérzetem pulzusa. Tökéletes! Külföldről behozott autóvá lettem. Koszönjem meg? A tulipánnak? A Főjelöltnek? Legyünk komolyak!

    “Kiemelt célunk az erdélyi térségek fejlesztési elképzeléseinek támogatása és ezek összehangolt gyakorlatba ültetése, Erdély modernizációja elengedhetetlenül szükséges.”
    AZ elképzeléseket eddig is gyártotta és támogatta az eremdéesz! Az összehangolás és a gyakorlatba ültetés ékes példája a kisebbségi törvény tervezete és annak parlamenti téblábolása.

    “Az uniós csatlakozás … lehetőséget nyújt ahhoz, hogy … (az) … egységes magyar nemzetként vegyünk részt a közös európai építkezésben.”
    Kivel? Gyurcsány Ferenc és pártja NEMjeivel? Kovács László adóügyi biztossal? De ki építi a helyi nemzeti közösséget? Vagy azt összetartják az aszfaltcsíkok?

    “… az EU kisebbségpolitikájában … az RMDSZ … egyik legfontosabb befolyásoló tényező lehet.”
    Eddig mi akadályozta? A FUEV tagság? ENP-tagság? Vagy mi?

    “Javaslatomra bekerült az RMDSZ programjába a tudásalapú társadalom kialakításának alapelve kiemelt programpontként”
    Ki és milyen kerettantervet szab ehhez?
    Nem ártana megnézni, hogy milyen adatok és melyik milyen mennyiségben áramlik a tudásalapú társadalom létrejötte érdekében! Mert egyáltalán nem mindegy, hogy bambító játékokkal pocsékolja saját és gépidejét Juliska meg János bá vagy olyasmire, amiből holnap hasznot hozó portékát állíthat elő!
    Sok csodabogyót kínáltak már az Úr teremtményének. Lett belőle antrax, uránoxidos puskagolyó, függőséget okozó időrabló stratégiai játék és sorolhatnám. De az egyén napi gondjainak listája évezrede ugyanazokat a tételeket tartalmazza. Miközben csodaszerre vágyunk maradunk itt a földi valóságban. Ha a ránk váró klímát kibírjuk.

    “Folytatni kell ezt a munkát.”
    Tényleg, folytatni, éppen ezt?

  5. bbarni

    a magamfajta parasztok, mezőgazdaságbol megélők fognak majd rád szavazni, kiknek nyakunkon az eladhhatatlan pityoka, murok meg sertés. falvak serege munkanélküli kit érdekel mindez? tett ellene az rmdsz valamit? SEMMIT. teljesen egyetértek Nagy Istvánnal.

  6. bbarni

    Ceausescu elvtársat pont ugy választgatták vissza mint ti Bélát. röhejes, a magyarság nagy része még ma is beveszi a hülyeségeiteket. ez baj, de ti akarjátok, hogy ilyen elmaradottságban éljünk, aki felvilágosultabb, kinyilik a szeme az mehet is közülünk? az a fegyelmezetlen. a legfegyelmezettlenebb Tőkés László volt.

  7. váradi

    “2007. január elsejétől az Európai Unió tagja lett Románia. Ez az RMDSZ-nek a legnagyobb megvalósítása…”
    Kedves Zsolt, ha lenne benned/bennetek minimális önérzet és önbecsülés, sosem kérkednék ezzel. Avagy nektek sosem tűnt fel, hogy Bélával, Csabával, Gyurival stb. csupán feldíszítették a mioritikus kirakatot? S vannak, sajnos vannak magyarjaink, ödönjeink, kisssunyiaink, szalonképes püspökeink, kedves öreg tempflijeink, akik ilyen-olyan pillanatnyi érdekük, vagy idült butaságuk okán hangosan tapsolnak a nagy színjátékhoz, avagy cipelik farokcsóválva a kellékeket…
    Ez van, ezt értétek el… S közben kiszolgáltattátok az erdélyi magyar közösségeket, azokat is, akik még nem hányták el magukat a tulipán bibéjétől, különböző kis helyi maffiáknak, pénzosztó kisskirályoknak…
    Mindazonáltal éljen a RMDSZ verestóyk, frundák és takácsok által képviselt pragmatikus és mélységesen européer eszmevilága!
    Ja, még csak annyit az EP-választások kapcsán: rám ne számítsatok!

  8. baba

    Én meg most voltam Kézdin, mert perelem a család orbateleki 2.5 ha belsőségének visszaszolgáltatásáért a helyi polgmesteri hivatalt. 17 év után beláttam nincs más lehetőségem. A környéket többnyire felvásárolták a helybeli parasztoktól a románok. Volt rá pénzük, de inkább kaptak rá pénzt, kölcsönt, visszanemtéritendőt. Mi, vagy az ottani emberek kihez forduljunk kölcsönért? Nem azért hogy a másét megszerezzük, hanem azért, hogy az örökségünket ne keljen elkótyavetyéljük? Kihez folyamodjunk?
    ui. A már visszaszerzett 10 ha legelőmet tudjátok ki bérli, mert más nem akadt? Traian Olteanu, biziony ám . Barátoson. Meg is vásárolt mellé az ottaniaktól még 10 hektárt. Folytassam?

  9. mlg

    Tisztelt miniszter úr, én úgy érzem hogy egy hiábavalóan eltöltött hétvége volt az erdélyi magyar adófizetők pénzéből, akárcsak a Transindex tudósitott egy “laza hétvége volt”, amit egyéb helyeken is el lehetett volna tölteni, sörözni a Dambovita partján is ráér az ember, nem kell azért utazzon Aradra. A szpiccsét is vajon hányan hallgatták érdeklődéssel és valóban értették is amit mond ön, és hányan szunditottak a székekben, a mindannyiunk pénzén, mert unták az egészet, (őszintén el tudom képzelni)de mert állitólag megnött a párt fegyelem mégis végig kellett hallgassák beszédjét.
    Mindenesetre abszolút röhejes, kritikát sem érdekel, és minősiti a pártot, hogy béla tatát mint egyedüli jelöltet 91 százalékban választották újra. Őszintén mondom még csak Türkmenisztánban, Iránban és ősdiktátorunk volt igy újraválasztva. Ez lenne a mi érdekképviseletünk ???? szükön hiszem – ez is lesz az RMDSZ veszte…

  10. erdelyi

    Tobb mint rohej. A “jo uton europaba” szlogennel mi lett? Szekelyfold utjai ismerosok a tulipanos voros brigad szamara?
    Tudasalapu ize…

  11. Andi

    A Kolozsvár melletti magyar parasztok földjeit is román jóakarók “vásárolják” halomra, 2,3, max. 4 Eurós négyzetméteráron, jóval a reális érték alatt.Persze kihasználják, hogy a tulajdonjog még nincs tisztázva, kézi szerződést írnak a véltelár 1/3-át helyben kifizetik.A többi: a tulajdon tisztázása után. Nekik valahogy könnyebben mennek a dolgok.Aztán jön az autópálya, a körgyűrű, meg Isten tudja miféle egyéb fejlesztés -amnek én is belátom az előnyeit, egyezzünk meg – és a földek busás haszonnal tovább vándorolnak. Kedves miniszter úr! Látom, a Nőnapra tudott reflektálni,de az általam felvetett problémára nem.Kár, mert látja jól képzett, Kolozsváron egyetemetet végzete, Budapesten 2 évig posztgraduális képzésen vettem részt, fiatal vagyok, szóval szerintem megfelelek azoknak az elvárásoknak, amiket az RMDSZ fiatalítása során a potenciális jelőltekkel szemben álítanak. Talán beáltam volna soraikba, hogy haladjon az erdélyi magyarság.

  12. Andi

    Bocs a hibákért de sietek. Szóval “mert látja jól képzett vagyok , Kolozsváron egyetemetet végzetem, Budapesten 2 évig posztgraduális képzésen vettem részt, fiatal vagyok, szóval szerintem megfelelek azoknak az elvárásoknak, amiket az RMDSZ fiatalítása során a potenciális jelöltekkel szemben állítanak. Talán beáltam volna soraikba, hogy haladjon az erdélyi magyarság.”

  13. Sigis

    Kedves Zsolt!
    Az egyeduli pozitivum, amely kongresszusi “elszamolasodbol” kicseng, az az RMDSZ-reformba vetett hited megorzese… Derek, tiszteletre melto dolog, de sovany vigasz. Mert a valos helyzet az, hogy egyelore semmifele reform nem indult el az RMDSZ-ben; sem a belso demokracia-, sem a szervezeten kivulre taszitott jobboldali csoportok intergralasanak iranyaban.
    En azt vartam az SZKT-tol, hogy az utobbi idoben tett gesztusok menten (Marko-Tokes parbeszed) befuto helyre jeloli majd Sogor Csabat vagy esetleg Szilagyi Zsoltot, elejet veve a mostani valodi megosztasi helyzetnek. Ehelyett az RMDSZ a konfrontaciot valasztotta, valahogy igy gondolkozvan: “deruljon csak ki, hogy mennyire impotens a jobboldal, es gyurjuk le oket vegleg… Ugysem kepesek osszegyujteni az alairasokat, ozgositani a valasztokat…” Amennyiben Tokesnek megis osszegyul a 100.000 alairas, es senki nem akadalyozza meg az indulasat az Europa Parlament-i valasztasokon, az RMDSZ-nek forro napjai kovetkeznek, es lehet, hogy a valasztasok utan komolyan magaba kell szalnia. Esetleg egy uj kongresszuson. Valoszinunek tartom, hogy sok, hozzam hasonlo, Tokessel amugy nem kulonosen szimpatizalo romaniai magyar valaszto, proteszt szavazaskent, a puspokre nyomja majd a pecsetjet. Esetleg meg azok is, akik az oktatasi-nevelesi urlap fejeben arukapcsolaskent “kaptak egy eselyt” arra, hogy alairjanak az RMDSZ-nek…
    Mert ez maradt a kozelet irant erdeklodo, politizalni nem kivano romaniai magyarnak az egyeduli lehetosege, hogy elegedetlenseget az RMDSZ-szel szemben kifejezze, es remenykedjen, hogy a hatas sem marad el. (Es ha most az reflexed indult volna be, hogy a velemenyeket a helyi szervezetben kell utkoztetni, es nem egymas ellen harcolni egy egyseg neveben, stb., emlekeztetlek: Toro Tibibe a kongresszus – akar szimbolikusnak is tekinheto modon – belefolytotta a szot, es egyben a (mas) velemenyt).
    Bizonyos szempontbol jobb, ha most, egy kisebb tettel biro szavazaskor derulnek ki az eroviszonyok, mint 2008-ban, a (romaniai) parlamenti valasztaskor.
    Ami a te, kongresszus utani helyzetedet illeti, az sem lehet konnyu: ha csak reszben is igaz, amit az Academia Catavencu januar 31-i szama feltetelez a masodik oldalon – hogy lehetseges bunvadi kivizsgalasod mogott Verestoy allna – akkor az europai parlamenti valasztasokon valo indulasod is mas megvilagitasba kerul: az RMDSZ megszabadul egy veszely forrastol, amivel az allamelnok honapok ota (vissza)el, de egyben egy reformgondolatokat hangoztato fiatal titantol is, akit Bruxelles-be szamuz.
    Es mindez csak politikai elemzesnek egy lehetseges olvasata, ott van a szamtalan, konkret gond, amelyeket a tobbi olvaso hozott szoba.
    Ennek a kongresszusnak olyan ize volt, hogy azert lett megtartva, mert az alapszabaly kotelezo modon eloirja…

  14. benő

    A marosvásárhelyi Népújság az aradi összejövetelről szóló tudósítását az alábbi alcímmel vezette fel: NÉPES VENDÉGSEREG TISZTELTE MEG AZ RMDSZ 8. KONGRESSZUSÁT. Az örök Vörös Zászló és baráti köre.
    A Biroul Centralból az ilyesmire nem figyelnek a fiúk?
    “Az RMDSZ-ben a fiataloké a jelen, azoké, akik egy változásra alkalmas, megújulni képes, modern szervezetet akarnak.”

  15. Andi

    Félreértés ne essék, én nem hiszem azt hogy ha Tőkés kijut Brüsszelbe, akkor eljön a Kánaán.Nem. De tudja, Miniszter úr, itt egy ragyogó alkalom, hogy pönalizáljuk Önöket a néphülyítés terén kifejtett eredményes munkájukért.Mert látja, Önök azt mondják: Brüsszelbe tehnoktata kell, nem népszónok, aki majd szépen kiharcolja nekünk a mezőgazdasági támogatásokat például.Rendben, de ahhoz előbb itthon kellene rendet teremteni, nem gondolja? Mert ugye amíg nem tulajdonos a paraszt, addig aligha folyosítanak Eurókat neki Brüsszelből a megművelt földterületre.( Már ha van mivel megművelje, ugyebár.) Vagy tévedek? Akkor kérem javítson ki!
    Egyébiránt ha van ideje nézze utána: a 2004-es parlamenti választások során talán nem faluról szedték össze a szavazatok zömét kollegáival? Gyanítom, hogy igen.Ha tévedek, javítson ki újból!Ezt nevezik megelőlegezett bizalomnak, amit tőlünk nyugatabbra honorálni szoktak a politikusok. Egyébiránt megnyugodhat, falun, szorványfalvakban különösen, újfent Önökre fognak szavazni az emberek.Egységben az erő, ugyebár.És a hatalom.Mert azt minden elsőéves pol.tud.hallgató megtanulja, hogy minden párt, bocsánat Szövetség, célja a hatalom magszerzése, ill. megtartása.
    Minden jót kívánok Önöknek, de ha engem kérdez, nem bánnám ha 2008-ban nem jönne össze az 5% itthon.

  16. Andi

    Ugyanis nem venném észre a különbséget.

  17. Andi

    Puszta kíváncsiságból: Markó Béla szövetségi elnök úr, amikor éppen nem szövetségi elnök, hanem miniszterelnök-helyettes, akkor éppen mit csinál?Tudtommal a kultúra és a tanügy koordinálása is hozzá tartozik. A tanügyi sztrájk kapcsán egy nyilatkozata nem volt.Vagy én nem figyeltem eléggé.Akkor elnézést kérek Tőle.

  18. Nagy István

    MÁRTON ÁRPÁD, a képviselőház RMDSZ-frakciójának elnöke tegnap felkérte a T. Ház Állandó Bizottságát, büntesse meg azokat a képviselőket, akik az utóbbi három hétben hiányoztak a kisebbségi törvénytervezetet vitató bizottság üléseiről. Az elmúlt három hétben ugyanis a bizottság megfelelő létszám (kvórum) hiányában ismét nem tudott dolgozni.

    A Romániát Únióba vivő szervezet frakcióvezetője a koalíciós szerződés birtokában fölkér egy bizottságot, amelynek maga is tagja. Ebből lesz nekünk kisebbségi jólétünk.

  19. Nagy István

    nyugatijelen.com
    … a magyar ajkú főtanfelügyelők és -helyettesek kétnapos dévai tanácskozásán. Hétfőn, a beiskolázási számok feltérképezése kapcsán ugyanis kiderült, hogy Bukarestben négy helyi végzősből akarnak két kilencedik osztályt összehozni. – Ezt úgy képzeltük, hogy valamennyi megyéből a fővárosba irányítanánk 2-3 magyar diákot, akiknek az RMDSZ teljes ellátást biztosítana, és így megmenthetnénk a bukaresti Ady Líceumot – fogalmazott az államtitkár asszony, ki is osztva a feladatot, hogy minden tanfelügyelő nézzen szét a megyéjében, és idejében próbálja becserkészni a Bukarestbe küldendő diákokat.

    Osztódva/osztva szaporodik a magyar. Bukarestben! Mert az RMDSZ úgy akarja, vagy mert neki jó, vagy mert neki erre is futja.
    Hány másutt magyarul tanuló romániai közéspiskolás van abban a kivételezett helyzetben, hogy az RMDSZ teljes ellátásáról gondoskodik?
    Mi ez: kármentés, minsőségjavítás, tehetségmentés vagy címképfestés?

  20. Zaj Adam

    Hányinger!
    Az, ahogyan egyesek gondolkoznak. Nem tudom miért kell ezért pazarolni a bájtokat, hogy ilyen hülyeséget kiböfögni magunkból.
    Beindulása óta figyelem ezt a blogot, azt hittem értelmes vita lesz. De egyáltalán nem arról szól. Ez is arról szól, mint minden felület, ahol az RMDSZ-t szidni lehet. És minden ilyen fórumra becsámcsognak a frusztrált erdélyi magyarok, akiknek csepp rálátásuk sincs se politikára, de a saját életüket sem tudják menedzselni.
    Ezek vagytok, kedves Andik, Nagy Istvánok. Alig látni 1-2 embert, aki építő kritikát fogalmaz meg. Talán a fairplayfiú egy ilyen. De főleg nem lehet látni olyanokat, akik esetleg a blog házigazdájához szólnának, a legtöbb andiknak és nagypistáknak be van kattanva a rögeszme, ebből esetleg a pszichológusnál tudnának gyógyírt kapni bajaikra. De az is lehet, hogy 1-2 már pszichiátriai eset.
    Már rég nem szóltam hozzá, de ma ez az Andi teljesen kiakasztott. Nem tudod, hogy röhögj vagy sírjál.
    Kedves Andi, így nőknapjára, ha tényleg nő vagy, elárulom neked, hogy egy SIRÁNKOZÓ, FRUSZTRÁLT, SEMMIREVALÓ ERDÉLYI MAGYAR vagy. A jó hír, hogy nem vagy egyedül. Észbontó, amikor azt derül ki az első írásodból, hogy 17 éve arra vársz, hogy majd jön Markó Bella vagy Nagy Zsolt, és ő majd elintézi a földhivatalban a párod visszaigénylési ügyeit. Hát még várjál 17 évet, meglátod, majd jön Tőkés Laci, fehér lovon, és kiszónokolja neked Brüsszelbe a fődedet. Komolyan mondom, ez a megoldás. Csak türelem kell, ozt egyszer csak jön. Lehet hozza a györgyfalvi nénit is, akit közben megtanít írni, és együtt Laci bácsival kitöltik a nyomtatványokat. Vagy lehet a nagytiszteletű püspök úr azt is majd kiszónokolja Brüsszelbe, hogy ne kelljen a hivatalos ügyek intézésében nyomtatványokat használni, hanem elég lesz, ha bemész a hivatalba, és ott megmondod, hogy magyar vagy, a féltéglával megdöngeted a mejjedet, és már mérik is ki a fődet. Ahogy megvan, jön az RMDSZ a pénzes zsákkal, megkérdi: Drága Andi, mennyiért akarjátok eladni a földet? Ja, a román 20 eurót ígért négyzetméterére?! Na figyelj drága Andikám, én adok neked 200 eurót, úgy jó lesz? Vagy te nagyon-nagyon magyar vagy? Akkor adhatok 500 eurót is. Úgy jó lesz kedvesem? Jön holnap Nagy Zsolt és akkor segít kitölteni a szerződést, és majd Markó hozza a pénzt. Jó lesz? Ja értem, hogy forintba kéred? Emigrálni akarsz? Jajaj, akkor legyen inkább 1000 euró? Akkor esetleg maradnál Erdélyben? Mert te, Andikám, egy olyan drága teremtés és hasznos polgára vagy ennek az országra, hogy nélküled egy tapodtat sem tudnánk létezni. Úgy jó lesz? És ha bármi mást tudunk segíteni, akkor csöngess a Bélának vagy a Zsoltnak, és rögtön jövünk. Szólj, ha kell munkahely, ha véletlenül dolgozni is akarsz. Ha meg akarsz tanulni egy idegen nyelvet, akkor szólhatunk Frunda Gyurinak és ő majd ismételget veled. Stb.

    Muszáj sajnos ezen a blogon a hülyeséget nyomni, hogy üssed a színvonalat.
    Én azt ajánlom a házigazdának, hogy ezután moderálni kell a hozzászólásokat. Hogy csak azok a bírálatok kerüljenek fel, amelyeknek van közük a Nagy Zsolt tevékenységéhez, elképzeléseihez, és azok, amelyek építő jellegűek, tehát mondanak egy konkrét megoldási javaslatot, persze azon kívül, hogy az UDMR csessze meg.
    Nehogy azt higgye valaki, hogy én rászavaznák az RMDSZ listára, ha például Markó és Verestóy lenne az első helyen. Csupán azért fogok oda szavazni, mert van egy Nagy Zsolt a listán, aki eddig bizonyította, hogy képes másképp is politizálni. Aki nem hiszi, az esetleg olvasson utána – ha tud olvasni.

  21. Guguc

    Kedves Andi!

    Egy kis tudás kiegészítés a posztgraduális diplomához.
    A területalapú támogatást nem tulajdonosok kapják, hanem a föld megművelői (bérlők, koncesszionálók, haszonbérlők stb.).

    Egy Kolozs megyei mezőgazdasági felmérés alapján a megművelhető területek kevesebb mint egynegyedén folyik gazdálkodás. Ez azt jelenti, hogy
    az embereknek egyre kevésbé van szüksége a mezőgazdasági területek által nyujtott kiegészítő jövedelmekre. 1990 óta aki nem ipari méretekben űzte az csakis folklórból foglalkozott mezőgazdasággal vagy azért mert különben éhenhalt volna a városban miután kirugták a gyárból. Szal ha nem tudnád összekötni a szálakat segítek. Kolozsvár környékén eladják a földeket mert jobb így mintha ott álna üresen, és különben is megélnek másból.
    Szóval valahogy így.

    És nőnap alkalmából tessék egy fekvő virág
    -

  22. Nagy István

    Kedves Zaj Adam!

    “Hányinger!”
    “Muszáj sajnos ezen a blogon a hülyeséget nyomni, hogy üssed a színvonalat.”

    Csak egy kérdés: Muszáj?
    Egyébiránt engem valóban Nagy Istvánnak hívnak. Ha visszaolvas, akkor ennél többet is megtudhat rólam.
    Az az érzésem, hogy ha megkérdezne valaki egy orvoszszakértői csoportot, hogy az álnév (!) mögé bújt Zaj Adam és közülem ki pszihiátriai eset, akkor aligha esne rám a választás.

  23. Fairplayguy

    Kedves Zaj Adam!

    Egyetértenék Veled és teszem is az rendesen. De azért lenne egy kérdésem Hozzád: nem tudnál esetleg úgy fogalmazni úgy senkit ne bánts meg? Mert mégegyszer szeretném felhívni a figyelmedet (illetve a kedves figyelmeteket) egy apró de mégis szerintem jelentős TÉNYRE: azért vagyunk ott ahol vagyunk (a szarban-bocs a fogalmazásért) mert rettenetesen, borzasztóan könnyű megosztani becses mifajtánkat (népünket). Nem azért mondom mert pozitív felcsengésű az amit írtál rólam, de pozitívan gondolkodó emberkének látszol a nagy átlagot leszűrve abból amit mondtál és ez nekem komolyan tetszik. De nem kellene ezt a pozitívumot inkább úgy sugározni kifelé egy nemes cél érdekében mint például teszem azt: emberkéket inkább meggyőzni az igazadról rendesen, nem pedig feltétlenül úgy hogy közben megsértheted őket… Azért ne felejtsük hogy a 21. században vagyunk (leledzünk) ugye és a pozitívan tanításnak illetve meggyőzésnek már sok útját-módját kifundálta az emberiség… Mert a fent említett tanítási módszer megint szerintem még mindig jobb mint a verbális, illetve nonverbális erőszak (mert sajna olyanról is hallottunk még kies hazánkban is- gondoljunk csak a vásárhelyi pogromra…).
    Na de hogy visszakanyarodjunk a témára, csak annyit mondanék még hogy: Szeressük egymást gyerekek (a sláger szavaival élve), amiről ezúttal is feltétlenül biztosítalak Titeket a magam részéről.

    Maximális tisztelettel és szeretettel Irántatok:
    A Fairplayfiú.

  24. Zaj Adam

    Nem értem pontosan, mit akarsz mondani, Nagy István. Én biztos vagyok benne, hogy ez az igazi neved. Nem tudom, te miért kételkedsz? De hozzászólásodból tényleg nem értem, hogy mi a lényeg. Hogy csak egyeseknek lehet véleményük? Vagy csak egyesek írhatják le? Ide csak az írhat, akinek bizonyos véleménye van?
    Tényleg semmi személyeskedés, ebben igazatok van. De valami olyasmi írások kellenének, mint pl. a guguc ír. Valami, ami mond is valamit.
    És ha még mondhatok egy véleményt, a progromról jut eszembe. Szerintem nincs akkora román-magyar viszály, azaz nem erősödött fel különösebben az utóbbi időben a nacionalizmus, mint amennyire az RMDSZ egyes politikusai el akarják ezt hitetni a néppel. És ez egy téves üzenet, hisz autonómiát mi itt akarunk Romániában, és csak akkor fogjuk tudni elérni, ha a román kollegáknak elmagyarázzuk, hogy miről szól az. Erre még nem sok próbálkozást láttam. Sőt, a magyaroknak valaki elmagyarázta, hogy az autonómia miről szól? Vagy mindenki gondol valamire, ozt majd valaki küzdje azt ki. Kíváncsi vagyok, mi a Nagy Zsolt véleménye ebben a kérdésben.
    Szeressük egymást, de gondolkozzunk is közben… :)

  25. Fairplayguy

    Ami pedig a blog gazdáját illeti azt kell mondanom hogy annak ellenére hogy egy olyan pártban csapatjátszik amelyikben rendesen (és szerintem méltán) csalódtunk, hát mondom annak ellenére sokat dolgozott (és dolgozik) értünk IS. Mert megint ne felejtsünk valamit: ahhoz hogy egy nemzet vagy mit tom én ország fejlődjék(hessék), a legelső amit helyre (rendbe) kell(ene) rakni az pont az infrastruktúra, magyarul a közlekedési csatornák illetve a telekommunikáció.

    Amúgy egy pozitív kritikával őt is jobban lehet motiválni mint 1o negatívval. Na erről ennyit.

    Szóval őt is tisztelem és szeretem… Mert ez van. Mert ez így helyes. Javasolom tegyétek Ti is.

    A Fairplayfiú.

  26. Nagy István

    “Nem értem pontosan, mit akarsz mondani, Nagy István. Én biztos vagyok benne, hogy ez az igazi neved. Nem tudom, te miért kételkedsz? De hozzászólásodból tényleg nem értem, hogy mi a lényeg.” írja Zaj Adam.

    Nos a Zaj rendben van, de az Adam az nincs. Én csak Ádámokat ismerek!
    Ha nem tűnt volna föl, akkor én nem tegeződtem. Így elegáns. Számomra ez stílus kérdése.
    A lényeg megfejtésében nem tudok segíteni. Én megszoktam, hogy a lehető legkevesebb szóval a lehető legtöbbet kell elmondani, leírni.

  27. bbarni

    mit szol Zaj Adam ahhoz, hogy a 99,5 % -ban magyarok lakta erdélyi faluban , ahol élek az rmdsz felső utasitására olyan híreket terjesztettek minden pecsételés előtt, hogy a párt majd tudni fogja , hogy ki ment el szavazni és ki nem. aki nem megy el azokat ŐK majd megjegyzik. . ezt is meg lehet tenni velünk. félve kell szvazzon a magyar paraszt? vajon ezért volt olyan nagyszámu a részvétel falvainkon?

  28. bbarni

    mire olyan büszke az rmdsz?. a lényeg az, hogy a magyar paraszt minél nagyobb szegénységben és butaságban éljen? félrevezethető legyen? hát hol van a híres erdélyi értelmiség? hallgatnak? nem akarják lejáratni magukat? mert ha ma megszólalnak , holnap az rmdsz média már kikezdi őket.
    vagy tévedek?, csak hozzám nem jut el az értelmiség szava?

  29. cs

    ez az én véleményem: http://bitblog.web-cafe.ro/?p=864

  30. Andi

    Kedves Ádám és Guguc!

    Próbálok válaszolni hozzászólásaitokra, de meg kell jegyezzem egy 7 hónapos lurkó rakoncátlankodik az ölemben, úgyhogy néha meg kell pihenjünk majd. Szóval valóban nő vagyok, a virágot köszönöm. Munkahelyem kösz van, csak most épp gyereknevelésin vagyok, ezért érek rá délelőtt is netezni

    “elárulom neked, hogy egy SIRÁNKOZÓ, FRUSZTRÁLT, SEMMIREVALÓ ERDÉLYI MAGYAR vagy”- köszönöm, hogy így kiosztottál, csak a tisztán látás végett: valóban erdélyi magyar vagyok, de nem tartom magam semmirevalónak, ill fusztráltnak vagy siránkozónak se.
    most meg kell álljak pár percre

  31. Andi

    Folyt.
    Egyébbként komolyan szeretném, ha normálisan tudnánk viszonyulni egymáshoz.
    Szal, hogy Guguc szavával éljek, az énképemmel én kell tisztában legyek, nem te/ti , ezért bármiféle cáfolattal jönnék a felsorolt jelzőkre titeket ez nem hatna meg. Ezért nem is jövök.
    Szal felháborodásotokat az válthatta ki, hogy volt pár erős szavam az RMDSZ politikájáról.Ezeket továbbra is fenntartom, de próbálom árnyalni.(Attól még lehetünk mindhárman erdélyi magyarok amiért bizonyos dolgokban különbözik a véleményünk.)
    Akkor a formáról: azért pont Nagy Zsolt blogján estem neki az RMDSZnek, mert rövid keresgélés után jobbat nem találtam.Amúgy őt mint KÖZszereplőt bíráltam, személyével semmi bajom, nem is ismerem, “elvetemültségemben” még csak korruptnak sem tartom, mert bár eljárás folyik ellene, az ügy még csak a bíróságig sem jutott, nem hogy jogerős bírói döntés állapítíná meg a vádak valóságtartalmát.

  32. Andi

    A lényegről:
    “Észbontó, amikor azt derül ki az első írásodból, hogy 17 éve arra vársz, hogy majd jön Markó Bella vagy Nagy Zsolt, és ő majd elintézi a földhivatalban a párod visszaigénylési ügyeit”-nem tudom honnan jutottál arra a következtetésre, hogy Markó Bélától várom a helyzet megoldását. Ha ez így lett volna, akkor lehet éhségsztrájkba kezdtem volna a Fürdő utcai székház előtt.Amúgy elárulom neked: életem/életünk nem ezen probléma körül forog momentán.Ez a dolog csak úgy van.Csupán jelezni szerettem volna, hogy szerintem ez nem egy normális, Európai Unióhoz illő dolog, de látom véleményemmel kisebbségben maradtam.

  33. Andi

    Botinak végképp elfogyott a türelme úgyhogy holnap folytatom.

  34. Zaj Ádám

    Kedves Andi. Elnézést a felháborodásért. Tegeződhetünk? Válaszaid megnyugtatóak. Sajnos sokszor az az érzésem, hogy mégis túl sok a frusztráció az erdélyi magyarokban. Sokszor inkább tenni kellene dolgokat, mint ülni és szidni másokat. Természtesen ítélkezéseim elhamarkodottak. Reméljük hogy nem lesz több ilyen késhegyre menés. Részmeről legalábbis nem. Nem azzal van baj, hogy kritizálja valaki az RMDSZ-t, de addig még nem tud mondani, felmutatni alternatívát, jobb, ha elgondolkozik, ő mit tudna tenni, ha például Nagy Zsolt pozíciójában lenne.

    Kedves István. Elnézést a tegeződésért. Azért írok Adamot, mert többször is megjártam, hogy visszadobott az explorer, és elszállt a szöveg. Gondoltam, hogy az ékezetek miatt is lehet. Most megpróbálom ékezettel.

    És tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményetek a nacionalizmusról, és hogy látjátok, az autonómia mit is jelent valójában?

  35. Fairplayguy

    Nagyon fontos kérdések a láthatáron emberek. Szabad a gazda…

  36. Karesz

    “Kedves” Zaj Adam!
    Nem szokásom beverni a “pofáját” okoskodó aparatcsik hivatásosoknak,de neked a szemedbe vágom a kesztyűt,hadd lám vagy olyan “férfi” aki veszi is a párbajhoz illő bátorságot.Bátor ember vagy,letaglozó eszmefuttatásaiddal kinyirod a belepofázó bloggereket.Hatalmas hibát követsz el te Zaj Adam ,bizony nagy hibát.Ha nem vetted észre itt és most nem Nagy Zsolt személye ellen folyik hadjárat.Nem Ő a hibás, nem Ő a gazember!Nagy Zsolt egy jóhiszemű ,fiatal generációs politizálni akaró nemzetünk fia.Hogy rossz időben rossz helyen kell neki helytállni ,nem az Ő hibája!Mi értjük, és minden jel ellenére a kritikánkkal segítünk neki.Akkor is ha nem mindenki számára világos ez!Ha nem volna így, akkor senki nem venne annyi fáradtságot hogy ide írogasson.Te pedig a Terminátor szerepét játszod, de azt aztán ocsmányul.Gondolod hogy ha valaki bennfentes fenekét nyalod,akkor neked is jut valami?
    Nem jut semmi sem ,csak megvetés!Az amit megérdemelsz Te és a hozzád hasonló mindenre kapható alkalmi komiszár.
    A legnagyobb hibát pedig ott követed el Te Zaj Adam, hajaj az hogy az én virtuális barátaimat ócsárolod.Nagy István ,legyen világos neked is a fekete agyadban is hogy Ő egy Nagy , a nemzet nagyja is.Minden eddigi hozzászóllása a nemzetet szolgálta, s itt kivívta a Mi becsülésünket.
    Te Zaj Adam ,minden explorer hibától eltekintve egy Zaj vagy és azt hiszem maradni is fogsz.Ha tévedek,bár velem is megtörténik,légy szíves vedd fel a kesztyűt és állj ki velem!Ha meggyőzöl hogy igazad van,leveszem a kalapomat előtted .Addig is ne hadakozz itt ,se máshol mert a harc az művészet és nem amatőröknek való.Eddig amit itt bemutattál az handabandázás csak,egyetlen, pontos csapással a földre fektet bárki veterán innen a virtuális világ bármely pontjáról.Amit mondtál eddig az csak nyalizás.Ha szereted a Nemzetedet hagyj fel az ilyen hülyeségekkel,akkor talán valaki komolyan is vesz.Addig is ,ha akarod ringbe vagyok,csak ne bánd meg,mert ha a barátaimat sértegeted akkor nagyon nagyot verek a fenekedre Adam.Na?
    Karesz

  37. Fairplayguy

    Te Karesz!

    Érdekesnek tartom ezt a nacionalizmus-RMDSZ manipuláció-autonómia kérdéskört. Ilyen értelemben a számomra legalábbis (speciel nekem vagy csak azért mert a csecsemőnek minden vicc új alapon) tényleg és komolyan újakat mondott ez a Zaj Adam gyerek. Kéne egy kicsit keringjünk a téma körül mert megint szerintem ez számunkra, rommagyarok számára igen érdekes, izgalmas téma és nagyon szorosan összefügg a hogyan továbbal(okkal).
    Mit szólsz(tok) hozzá? Igen-igen érdekel…Titeket nem?

    A fiú.

  38. Andi

    Elaludt.
    Részemről tegeződhetünk.
    Visszatérve az előbbiekre és elvonatkoztatva attól hogy félig meddig érintett vagyok az ügyben-am arra jó, hogy konkrétumokkal szolgálhassak, ne légből kapott információkkal érveljek-azért a földtulajdon rendezetlensége komoly probléma ám! A piacgazdaság egyik alapfeltétele a magántulajdon megléte, a magánjog alaptétele pedig a magántulajdon szentsége. A nacionalizmusra átkötve azt tartom: ha jólét van akkor nem sok embert érdekel, hogy a szomszéd román vagy magyar. A jólétet meghozhatja az , hogy pl. egyik földemet eladom a piaci áron, abból eszközöket veszek és betársulok a szomszédokkal egy szövetkezetbe és káposztát termelek Eu-s szinten.
    Guguchoz kapcsolva: “A területalapú támogatást nem tulajdonosok kapják, hanem a föld megművelői (bérlők, koncesszionálók, haszonbérlők stb.).” bérebe, haszonbérbe szintén csak a tulajdonos adhat földterületet.

    Kissé könnyelműnek ítélem meg Guguc azon következtetését hogy “ez azt jelenti, hogy az embereknek egyre kevésbé van szüksége a mezőgazdasági területek által nyujtott kiegészítő jövedelmekre. 1990 óta aki nem ipari méretekben űzte az csakis folklórból foglalkozott mezőgazdasággal vagy azért mert különben éhenhalt volna a városban miután kirugták a gyárból. “Kívánom neki, hogy soha ne kelljen az éhhalál rémképével bajlódjon azért mert esetleg elvesztette munkahelyét.De sajnos vannak ilyen emberek, nem kevesen, akiknek a mindennapi betevőt a föld adja a tüzifát meg az erdő.
    És komolyan ajánlom neki nézzen utána a statisztikában nem firtatják a jelenség okait?
    Egyébként a falusi emberek kötődése a földhöz és az állatokhoz egészen különös.Ismerek olyan bácsit, aki már szenilis kissé, dolgozni sem tud, de egyébről nem tud beszélni, csak arról, hogy tavasszal mit hova és hogyan kell vetni.Mivel nem volt képes a disznóját felnevelni a tavaly először, kénytelen volt a lánya Karácsony tájékán 2 disznót venni neki, mert disznóvágás nélkül nincs Karácsony.Persze a bácsi mérhetetlen szegénységben él, a nyugdíja szinte semmire nem elég.Szóval szerintem az ő érdekeiket is kellene képviselni valahogyan, mert – és itt igen fejlett igazságérzetem beszél belőlem, de kapcsolódik a magyarság jólétéhez, ami akár a tudásalapú társadalom talaja is lehet- hadd ne az okos gyerekek gazdagodjanak a bácsi földjéből, lásd potom-áron-megveszem,-aztán-a-fejlesztések-után-busás -haszonnal-túladok-rajta történetet fentről.
    Mennem kell.
    Sziasztok

  39. Karesz

    Ja és még valami a “Fairplayguy ” szintén barát ,s nemcsak valami nick ,úgy hogy vigyázz Adam mert Ő is a csapat tagja mint “Andi” aki a junior magyart tartja az ölében,miközben pofonokat oszt,magyar amazonként a szemtelenkedő “ellen” felé.
    Azon el kellene gondolkozni hazafiak,hogy egy gyerekét védő asszony ellenségként minősít,magát magyarság bajnokainak nevező egyénekkel szemben!Az anyai ösztön nem csal,erre esküszöm ,úgy mint minden gyerekét felnevelő felelős apa,aki újszülött gyerekét két karjára fektetve ,átvirrasztott néhány éjszakát,miközben kimerült felesége végre alhatott nyugodtan,mert a Hím vigyázott álmukra.
    Az Isten adjon nekünk olyan Férfiakat ,hogy mikor azok virrasztanak ,akkor a Nemzet is elmondhassa:”Most alhatok mert Rám a nemzet Igaz Fiai Vigyáznak, hogy Álmom nyugodt lehessen.”
    Adja az Úr,vagy bármi ami ebbe beleszól, hogy most a Próféta beszéljen belőlem!
    Isten segedelmével Karesz!
    Na Adam ,akit kidobtak a Paradicsomból ,ér a bunyó? :-)

  40. Nagy István

    Kedves Andi!
    “Csupán jelezni szerettem volna … de látom véleményemmel kisebbségben maradtam.”
    Ha valamihez nem szólok hozzá az szerintem rendben van.
    Ha nincs ellenvélemény az ki nem mondott támogatás!
    Ennyit a kisebbségben maradásról.

  41. Nagy István

    A nacionalizmusról és az autonómiáról esetleg Vasárnap. Addig nem leszek netközelben.
    Addig is ajánlom Zaj Ádám figyelmébe a belgiumi autonómiaformákat és nacionalizmusokat. Számomra az a nulladik referencia ebben a műfajban.

  42. Karesz

    Kedves Andi!
    Én nem tudom ki hogy van vele de ez a ragaszkodás számomra is ismert.Nem csak a föld lehet ilyen varázserő-vonzalom gerjesztő.A mai nap vettem egy új kocsit.Nem olyan BMW vagy valami Need For Speed Underground stílus,csak egy Opel Astra családi kombi,banális családi autó,de az újabbi,minden franc,fedélzeti számítógép,külső-belső hőmérséklet,nyakkkendőbogozó,izé.Most a régi Ford Escort 1.6 diesel ott áll magában és valahogy a lelkem kesereg,mi lesz veled öreg fiú?
    Döntöttem mint sokszor eddig:Maradsz fiú!Nem tudok elválni tőled,ennyi közös élmény után hasznodat nem veszem ,de akkor is megtartalak!Mert megérdemled!Ennyi év után(15)nem hagylak cserben!Ott maradsz az udvaron,majd ha lesz rád is pénzem ,rendbe raklak,de nem doblak el!Hűséges társ voltál,nem hagytál cserben soha,nem hagylak én sem el!
    Az az öreg Ford egy elöregedett kocsi, amelyik ma is teljesít ha kell,kivivta megbecsülésemet.Megkapja amit megérdemel!Marad mert maradnia kell!Jutalom a teljesített kötelességért!Ennyivel tartozom neki!
    Vajon tudja az öreg Ford, hogy mit miért teszek?
    Nem tudom,de arra kíváncsi vagyok,hogy egyes személyek vajon tudják ,ki miért tesz látszólag esztelen cselekedeteket?
    Karesz

  43. Fairplayguy

    Ha megengeditek idézném kicsit Zaj Ádámot, vagyis:

    ”És tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményetek a nacionalizmusról, és hogy látjátok, az autonómia mit is jelent valójában?”

  44. Karesz

    Hát igen,miről is irtok ti itt és most?(Szerintem mit a francokat is keresek itt én?)

  45. Karesz

    Belágyit a bajnok na, de ez van.
    A nacionalizmus én vagyok!Igy jobb?
    “A Hazádnak rendületlenül légy híve ,óóó…..RMDSZ”
    Hogy melyiknek ,én tudom de hogy más is tudja azt kétlem.Vagy lehet az a baj hogy melyik a haza.Hát kinek melyik.
    Nekem világos,akinek nem az irjon “Haza”.Mondjuk Bukarestbe ma,tegnap Bécsbe,azelőtt Isztambulba ,vagy a franc tudja hova.
    Van valami Deja Vu az egészben.
    Ja persze ,most Brüsszelbe!!!! Nahát!!!!!

  46. Zaj Ádám

    Kedves Karesz. Lemaradtál egy kört, a sértegetésekkel már rég felhagytunk. Kösz a hozzászólásokat, már kezdem tisztán látni, hogy mik a válaszaid az én kérdéseimre. És tényleg csak akkor vitázzunk, ha legalább három ember ugyanarról a témáról beszél. Látom ez nehezen jön össze, úgyhogy majd még jelentkezem, ha változik a divat.
    Adam

  47. Andi

    “Junior magyarral” és Apával órákon belül elutazunk, úgyhogy legközelebb hétfőn jelentkezem.Addig is kellemes hétvégét mindenkinek!

  48. Andi

    Mivel még új vagyok, rákérdeznék: Nagy Zsolt nem szokott tiszteletköröket futni a beszólások közt, esetleg reflektál, kifejti álláspontját, stb.?Vagy nyugodtan alhatok a hétvégén, mert válasz nem lesza most sem?Kár. Már kezdtem bevenni ezt a “nem kommunikálunk jól, nyítani kell a szavazóink felé” szöveget.Miniszter úr elfoglaltsága esetén szivesen veszem megkésett évfolyamtársam, Fekete Emőke, mint kolozsvári illetőségű RMDSZ politikus reflexióit a témában. Ha a nevét emlegetem, elő szokott bújni.
    Na, sziasztok.

  49. Hobi

    sziasztok
    latom nagy a Zaj itt a blogon:)..csak azt nem ertem hogy a főblogger miert a gladiatorjait ereszti rank,miert nem valaszol o a kerdeseinkre.es csaatlakozom Karesz velemenyehez:ne minket(megtisztelo szamomra ez a “virtualis barat” megszolitas)tehat ne minket ocsarolj,ne nekunk ugass hanem a gazdadat probald inkabb ervekkel vedelmezni..pontosabban azt az erdek-szovetseget amelyiknek a gazdid is a tagja..mert erossen ugy nez ki a dolog hogy o kampanyol inkabb es az ellenvelemenyeknel pedig teszi a suketnemat..
    es ezt nem csak erre az egy temara ertettem..jo ideje itt vagyunk mi,kipuffogjuk magunkat o meg nyilatkozik a medianak a szokasos kirakatdumakkal..
    ja..hogy nincs ideje mert kampanyol?dedos szoveg..elobujik neha elterelni a temat,meg a Munchaussen baro legujabb fejezeteivel is megorvendeztet az utinaplojaban..
    ..delutan majd leszek
    ..Andinak pedig azt uzenem hogy kitartas..es”az RMDSZ-nek Nok kellenek a partba”..de gondolom nem ilyenek :) )

  50. Fairplayguy

    Fiúk-lányok valami bűzlik Dániában…
    Addig ok hogy megszoktatták velünk a pocsolyában üldögélést kicsi sütkérezést a napon (már amikor szóhoz engedtek jutni bennünket), aztán úgy meg amúgy rendesen hozzászoktunk ahhoz hogy úgy is mindig mindegy mert úgysem változik semmi…
    De az már egyáltalán nem ok hogy szemlátomást nem csinálunk mást csak nyalogatjuk a sebeinket vélt és valós sérelmeket fájlalva.
    Nem is lenne ezzel semmi baj csakhogy a múlt kedves Feleim már megváltozhatatlan úgy ahogy mindnyájan tudjuk, a jövő viszont most ”csinálódik” és pont miáltalunk.
    Namármost ennek a Zajnak az első megnyilvánulása kicsit személyeskedőre sikeredett (amiért a maga módján bocsánatot is kért). Amiért viszont feltétlenül pozitívan kell értékelni a fiút az az hogy olyan kérdéseket tesz fel nekünk, saját magának ami pont a jövőnkre vonatkozik, és ami a számunkra húsbavágó.
    És miért húsbavágó nekünk, kérditek … Hát azért Feleim mert csak a tettek viszik előre a világot. A sikeres tettek pedig ügyesen felépített jól átgondolt tervekre épülnek. A tervek pedig mi másra ha nem gyakorlati tapasztalatre illetve , és ezt kérlek ne felejtsétek megint: elméleti tudásra.
    Akarjátok hogy sikerüljön nekünk az hogy végre olyan körülmények alakuljanak ki ebben a hazában hogy végre tényleg jól érezzük magunkat? Ez azt jelenti hogy ehhez kell autonómia meg minden?
    Hát akkor tanuljak(junk).
    Ilyen értelemben ha megengeditek felkérem Zaj Ádámot vagy bárkit a tisztelt hallgatóságból hogy fejtse már ki végre ezt a bizonyos autonómia- RMDSZ manipuláció- nacionalizmus kérdéskört!!! Meg már kíváncsi is vagyok ebül…

    A jó öreg Fairplayfiú. A Tiétek.

  51. Zaj Ádám

    Én lennék a benfentes fenekeket nyaló gladiátor? Kösz.
    Itt ti abban tévedtek szerény véleményem szerint, hogy csak az barát, aki érvtelen kritikákat, mocskolódásokat nyom. Nekem azonban nincsenek szükségem virtuális “barátokra”, inkább egy sör mellett barátkozom az enyéimmel.
    Nem veszitek észre, hogy azért írnak csak néhányan hozzászólásokat, mert mind a süket dumátok folyik. Mit akartok, hogy ehhez bárki, akár a házigazda, akár a további néhány tíz-száz olvasó hozzászóljon?
    Van itt zaj, de van süketség is.
    Na, amint igértem, mindenki örömére: viszlát 2008-ban! Megfutamodok :) )
    Rradiátor

  52. Fairplayguy

    Te Zaj Ádám, ilyen megfutamodós nyámnyila fajta lennél? Nem hinném…
    Amúgy pedig légy szíves ne futkározz hanem inkább írj konstruktív kritikákat és amit megint bátorkodom a figyelmedbe ajánlani: konstruktív módon fejezd ki magad mert ha nem akkor Karesz barátunkhoz csatlakozni fogok és elnáspágollak mint egy rossz csibészt!
    Na azért!

    A FairplayFickó.

  53. új széköly

    Teljesen egyetértek Karesszel, mint mindig teljesen helyén van a véleménye…és megtisztelő számomra, hogy virtuális barátjának nevez, még, ha egyesek csak a sör mellett tudják elképzelni a barátságot….
    Sajnálom, hogy Zsolt még mindig kitart az indulása mellett…és el kell mondanom, hogy sajnálom Zsoltot! sajnálom, mert meg kell alkudjon és elfogadjon olyan dolgokat, amelyekben még ő sem hisz…sajnálom, mert nem mer felállni a nagyok ellen, ahogy kezdte annak idején…sajnálom, mert sikerült őt is bedarálnia a gépezetnek…sajnálom, mert nem volt a nnyi gerince, hogy félreálljon, ha már kiállni nem mert….
    sajnálom, hogy mindennek a levét velünk itatják meg!!!

  54. baba

    Zaj Adam nem vagy jó reklám Nagy Zsoltnak!!!!!!!!!

  55. Fairplayguy

    Há mi van kicsi Zaj Adam, félsz véleményt mondani amikor ennyi ember előtt beszélsz ?! Ejsze gyáva nyuszi lettél hogy nem vagy képes újabban egy szót se szólni? Beijedtél mi?
    Mondd meg csak nyugodtan, bármiről lévén szó, mi meg fogjuk érteni…
    Na? Mi lesz? Kuka módjára hallgatsz, vagy pedig végre vállalod magad és megszólalsz?

  56. malmos

    Hahaha!Az Udamereu eljátszotta már az összes kártyáját!
    Hülyít mindenkit akit csak lehet,de ez a mai erdélyi társadalom hibája ,éretlensége.
    Olyan jól meglehet élni a mások butaságából !
    Ezt az egy leckét jelesre megtanulták már a cucializmusban!
    Éljen a magyar komunista munkáspárt!

  57. Fairplayguy

    Most hallom összejött a százezer Tőkésnek…

  58. malacka

    Én csak olvasom és reménykedem és olvasom és kezdek rájönni, teljesen hiábavalóan reménykedem. Bár stilusában nem értek egyet Zajongó úriemberrel, tartalmilag sem mindig, teljes mértékben megértem, hogy lelépett. Merthogy mindenki azt tartja itt fontosnak, hogy kioktassa, ledorongolja, földbe tapossa a másikat, az éppen képviselt véleménytől függetlenül (megjegyzem tudatában vagyok annak, hogy ezzel a bejegyzéssel sajnos én magam is belépek a kioktatásgyanús-személyek közé, ezért várom mindenki átkát a fejemre). Mindeközben elsikkad az, hogy felvetődött több kérdés, néhány komolyabb téma. Éljen a szitkozódó blogolvasó-társadalom! Le a “párbeszélni” akarókkal!

  59. hobi

    Szia,malacka
    ..nagyszeru dolgokrol irsz:parbeszed,velemenyutkoztetes..lehet bocsanatot kene kerjek tolled ,hogy raugrottam az elso emberre aki kb.ket hete beuvoltozott a masik partrol,mikozben a blog hazigazdaja sunyi modon jarja az orszagot es divatos frazisaival meg probalja menteni a menthetot..
    .. talan bocsanatot kene kerjek tolled,mert igencsak felszallt a lebem mikor parbeszedre osztokel ez a Zajos uriember a Part neveben,mikozben a szovetseg hangos es percekig szunni nem akaro tapsolas kozepette ujravalasztotta szeretett vezeret,a media meg naponta hozza le mocskos tenykedesuket,gatlastalan modszereiket..
    igazad van..bocsanatot kene kerjek meg egyszer..le kellene ulljunk valamelyik zsebradiojukba,vagy zsebtevejukbe es probalkozzunk egy parbeszedre,..valoszinu az utolso metereken meg segitenenk rajtuk ezzel..
    ..bocsanatot kene kerjek tolled azert mert szeretett varosom oda jutott ,hogy 16 eve a polcon levo UDEMERE esa hold udvaranak sikerult annyira levinni az eletszinvonalt hogy manapsag csak a Brassobol bekoltozok ,meg a rendorok tudnak lakast vasarolni..a tobbiek inkabb elhuznak hataron kivulre..(ja,hogy ehez semmi koze egy varosvezetesnek…ugyan..kozvetve nagyon sokat lehetne tenni ezert,lasd Nagyszeben esetet …csak ugye ott nem jelent ki ilyesmit a polgarmester fia:”bukarest tart el minket,s nincs ezert szukseg autonomiara”)
    …na szoval sokmindenert kene vezekeljek..de nem teszem..mert egyre jobban radikalizalodok…es nagyon varom hogy valamilyen szinten bukjatok mar egy jo nagyot…

  60. baba

    Éljen a malacka! az én emberem, választ a kérdésekre! beszéljünk értelmesen!

  61. új széköly

    Kedves Malacka!

    Egyetértenék Veled, abban az esetben, ha végre valaki odafigyelne mi a túró is történik házunk, udémérénk táján??
    Én sem értek egyet bizonyos stílusokkal, de talán el kellene gondolkodni azon, hogy vajon miből fakad ez a fajta megnyilvánulás? Nem gondolsz arra, hogy esetleg az embereknek tele van a hócipőjük, hogy annyi éven keresztül próbálják hülyének nézni??
    Én szivesen kérek bocsánatot attól, akit megbántottam és megsértettem!
    Ugyanezt megteszi az is, aki engem megbántott és megsértett??? Akár egyénileg, akár nemzetileg??Akár más ajkú, akár saját fajta??

  62. új széköly

    Kedves Baba!

    Egyetértek Veled, választ a kérdésekre!! Mert Zsolt nagyon el van maradva egy jópár kérdés megválaszolásával….

  63. Makay Botond

    A kongresszusi küldöttek jelentős csoportja hajnalig züllött, akik miatt másnap nagy késéssel indultak a munkálatok. Az SZKT s egyéb gyűlések sem kezdődnek pontosan. Valahol ezek a kérdések is a fegyelem fogalomkörébe tartoznak.
    Aztán: az RMDSZ-székházak mire valók?Hogy különböző szüli- és névnapok, világi és vallásos ünnepek, évfordulók szeszes-szörpikék szörpölése révén menjen végbe.
    Városi és megyei iszákos, sőt sose-józan RMDSZ elnökökről is tudunk. A csőcsvezetésben is van olyan, aki a napi többdecit vedeli be.
    A Markó(ló) vitához csak annyit, hogy egy kis jóérzéssel nem indult volna csak akkor, ha van egy kihívója. A kongresszusi küldöttek javarészt el sem képzelték, hogy a név lehúzásával ki lehetett volna Markót buktatni s valamilyen formában nem “előkészíteni”, hanem ívalahogy helyben végrejahtani a fiatalítást.
    Apropó ellenzék, azaz PUCCSPÜSPÖK, alias volt tiszteletbeli elnök: ha indul az RMDSZ ellen és ha kibuktatja részben vagy egészben az RMDSZ jelötjeit, lesz-e az RMDSZ nagyokosainak annyi mersze, hogy kirúgják végre őpüspökségét a tagságból, mint tényleges nemzetárulót?
    Ajjjjaj! Hadd ne folytassam…

  64. Fairplayguy

    Ha kérdések hát tessék:

    megengeditek újfent idézném megint Zaj Ádámot, vagyis:

    ‘’És tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményetek a nacionalizmusról, és hogy látjátok, az autonómia mit is jelent valójában?’’

    Mondtam már hogy ebül érdakel a téma. Ha valaki tud valami okosat, legyen szíves írja már le…Még Zaj Adam, te is megteheted, senki sem fog fejbe vágni, ezt megigérhetem (legalábbis fizikailag…), amúgy pedig mondd konstruktívan a mondandódat!

    Kösz.

  65. malacka

    Kedves mindenki!

    Senkitől nem kértem, hogy vezekeljen vagy bocsánatot kérjen. Úgyanigy nem fogok sem Markó, sem Tőkés, sem Nagy Zsolt, sem Szász Jenő, sem RMDSz, sem EMNT, SZNT stb. nevében én bocsánatot kérni, mert egyikük nevében sem beszélek, mint ilyen, egyikük tetteiért vagy megnyilvánulásaiért sem vagyok hajlandó vállalni a felelősséget. Én csak azt szeretném, hogy legalább itt, most (ha a bloggazda ki nem utasit mindannyiunkat), képesek legyünk félretenni vélt vagy valós sérelmeinket, és ne azzal foglalkozzunk, hogy ki mit nem csinált és kinek nem szeretjük az anyukáját, hanem azzal, hogy szerintünk mit kellene és mit lehetne objektive tenni. Személyi kérdéseken túl. Mert én nem hiszek abban, hogy ha Tőkés teljesen visszavonul vagy Markó teljesen visszavonul, akkor megoldódnak a gondok. Konkrét, objektiv elképzeléseket, véleményeket szeretnék hallani, olvasni arról, hogy milyen legyen. Nem arról, hogy milyen nem.
    És hogy ne csak panaszkodjak:
    1. Szerintem a nacionalizmus igenis felerősödött – nem mindig a mindennapok szintjén, de személy szerint a környezetemben ezt tapasztalom. Lehet, kivételes helyeztben vagyok, szeretném remélni, bár kétlem. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ez bármilyen referendumnak, autonómiatörekvésnek és ehhez hasonlóknak tudható be – tudniillik meglátásom szerint Európa-szerte egyre erősödik a nacionalizmus és a nacionalizmus iránti tolerancia a hatóságok részéről: Spanyolo., Franciao., Lengyelo., Szlovákia, Olaszo., csak hogy néhány országot emlitsek. Álatlában egyre hangúlyosabban jelennek meg különböző szélsőséges vélemények. Romániában politikum szinten egyre vadabbak a megnyilvánulások, de ez nem jelenti a mindennapi életbe való átvitelét a konfliktusoknak. Éppen ezért viszon kevéssé valószinű, hogy EU keblén majd elsirhatjuk magunkat, hogy csúnya-csúnya románok, nem szeretnek minket, oldjátok már meg a problémáinkat egy kis autonómiával. Tetszik, nem tetszik, az EU alapproblémái mindenkor a gazdasági kérdések lesznek, csak utána jönnek az ideológiai dolgok és valahol hátul kullognak az emberi jogok, a kisebbségi kérdések, a kultúra.
    2. Autonómia – Véleményem szerint az érvelések ördögi körben forognak: egyrészt valódi autonómia esetén Székelyföld, mint régió, jelenleg nem tudja magát eltartani, másrészt amennyiben nincs autonómia, 20 év múlva sem fogja tudni, mert Bukarestnek ez sosem lesz érdeke. Csakhogy: fel kellene hagyjunk azzal a felfogással, hogy jön valaki a közelebbi vagy távolabbi központtól és fellenditi a gazdaságot. Természetesen kell közberuházás utakra, infrastruktúrára, stb. Természetesen kellenek kedvező törvényes keretek. De a törvényes keretek ugyanolyan kedvezőek vagy kedvezőtlenek máshol is az egész országban. A faluturizmust, mezőgazdaságot stb. máshol is ugyanolyan nehéz vagy könnyű működtetni. Tehát vannak dolgok (nem minden, nyilván), amit magunk is meg tudnánk oldani, mindenféle politikum nélkül. Amit kérném nem úgy értelmezni, hogy a politkum emiatt kivonhatja magát a felelősség alól.
    Az autonómia számomra elsődlegesen azt jelenti, hajlandóak vagyunk vállalni saját esetleges bukásunk kockázatát és felelősségét. Gazdaságilag, kulturálisan, politikailag. Most akkor lehet engem naivnak nevezni.

  66. Fairplayguy

    Kedves malacka,

    És akkor ide jön az hogy a mai világban tulajdonképpen mindenből lehet pénzt csinálni és az egésznek az alapja nem más mint a TUDÁS, illetve ami ezzel szorosan összefügg a mindenkinek a szükséglete szerint a rendelkezésére álló szabad információáramlás. Vagy ahogy Zsolt mondja virágnyelven a Tudásközpontú társadalom… Ezt aláírom… Azt is aláírnám hogy ott ahol gazdasági hatalom van ott az generál kultúrát, politikai hatalmat az meg autonómiát… Szívünk szerintit. Ez is tiszta sor.
    De ez nem fair és nem egészséges hogy egypártrendszerünk van ami a rommagyar érdekképviseletet illeti mert a fent említett politikai hatalmat igenis több színű politikai tömörülések kell kötelező módon képviseljék. Mert nem véletlenül a többpártrendszeren alapuló demokrácia a világon az eddigi legjobban bevált politikai modell (ha nem is tökéletes), legyen szó nemzeti, országos szintről avagy ”csak” nemzetiségek szintjéről.
    Hát mit is mondjak még ami erről jut eszembe: többet ésszel mint erővel, és főleg… építőn… és semmiképp sem romboló jellegűen…

    Uff én beszéltem,
    Fairplayficsúr.
    U.i. malacka szerintem jó vagy…

  67. Fairplayguy

    Aszondja ez a Zaj hogy:

    ”Szerintem nincs akkora román-magyar viszály, azaz nem erősödött fel különösebben az utóbbi időben a nacionalizmus, mint amennyire az RMDSZ egyes politikusai el akarják ezt hitetni a néppel. És ez egy téves üzenet, hisz autonómiát mi itt akarunk Romániában, és csak akkor fogjuk tudni elérni, ha a román kollegáknak elmagyarázzuk, hogy miről szól az. Erre még nem sok próbálkozást láttam. Sőt, a magyaroknak valaki elmagyarázta, hogy az autonómia miről szól? Vagy mindenki gondol valamire, ozt majd valaki küzdje azt ki.”

    Hmmm… Érdekes témakör(ök). Ha szabad, akkor kérném hogy fűzzetek hezzá valami érdekeset (még te is megteheted te Zaj fiú ha még nem futottál ki az országból, világból…).

    Köszönettel. Előre is.

  68. Karesz

    Üdv a Barátoknak!
    Egy biztos ,lemaradok sok jóról,de ez van.Mobiltelefonról nem lehet bloggozni, azt most megtanultam.De nem baj mert mindjárt otthon leszek, aztán akkor az enyém a billentyű.Megbeszéljük a magyar nácikat is.
    Adam barátom kifutottál a világból tán?Amit válaszoltál az csak valami langyos izé.Kicsit dobd fel magad, tíz fekvőtámasz, vagy ha nem megy, egy Extasy formába hozhat.(Ha másképp nem megy!)A jövő nagy záloga azért többet kéne bizonyítson mint azt ,hogy nyúlcipő ha szorul a helyzet és ha felkérnek egy “táncra”,hát illik valamit bizonyítani.Ha mondasz A-t mondjál B-t is!
    Addig is üdv minden Virtuális Barátnak!
    Karesz

  69. malacka

    Kedves Fairplayguy!

    Köszönöm.
    Alapvetően egyetértek azzal, amit mondasz, azaz tudás plussz sokszinűség. Tudás vonatkozásában azonban megkülönböztetném az elsődleges “tanulást” (egyetem, főiskola, szakképzés), ami szerintem lényegében egyéni erőfeszitésről szól (és hadd ne menjünk bele abba, hogy sok szakmában miért versenyképesebbek a román diákok, mint a magyar diákok), illetve a másodlagos információszerzést, ami sokkal szakma- és problémaorientáltabb, és amely vonatkozásában sokkal nagyobb szerepe lenne a különböző közintézményeknek, politikumnak, érdekvédelmi szervezeteknek és egyesületeknek. Értem ezen akár egy magyar nyelvű, interneten is hozzáférhető törvénytár elkészitését is, de általában véve a szakmai, gazdasági túléléshez és fejlődéshez szükséges alapinformációk minél szélesebb körben elérhetővé és emberközelibbé való tételét. EU-s normáktól közpályázatokig, hatóságok elérhetőségétől a számitógép/internet/telefonhálózat kiépitéséig. Mert ebben a vonatkozásban az egyéni erőfeszités túl nagy, túl energiaveszteséggel és túl nagy a kockázata annak, hogy csak kevesen tudják az időt, pénzt stb. ráforditani.

    Politikai többszinűség kialakitható szervezeten belül vagy több szervezet segitségével. Én egyelőre a szevezeten belülire szavaznék, mert úgy gondolom, túl nagy lenne még a kockázata a két szék közt a pad alá esésnek. Ugyanakkor viszont sokkal aktivabb szakmai vagy ahhoz hasonló szervezeteket, egyesületeket szeretnék látni, mert véleményem szerint aktiv, erős szerveződések (nem csak gazdaságiakra gondolok) sokkal inkább hatást (hogy ne használjam a negativ kicsengésű nyomás szót) tudnának a politikumra is gyakorolni.

  70. emerikusz

    Egyébként Nagy Zsoltnak mi a véleménye a pluralizmusról az RMDSZ-en belül és összrommagyar viszonylatban?

  71. Nagy István

    “A kongresszusi küldöttek jelentős csoportja hajnalig züllött, akik miatt másnap nagy késéssel indultak a munkálatok.”
    Makay Botond tiszteletes, nemrég még megyei eremdéesz-elnök, napilapíró, rádiós műsorvezető is küldött volt?
    Egyszer már írtam, Markó Béla a hivatkozott kezdés után egy órával érkezett meg. Ő hajnal utánig …?

    “Városi és megyei iszákos, sőt sose-józan RMDSZ elnökökről is tudunk. A csőcsvezetésben is van olyan, aki a napi többdecit vedeli be.”
    De ezek mindenikének szavazata kellett a 91%-os ismételnökséghez, ugyebár.

    “A kongresszusi küldöttek javarészt el sem képzelték, hogy a név lehúzásával ki lehetett volna Markót buktatni s valamilyen formában nem “előkészíteni”, hanem ívalahogy helyben végrejahtani a fiatalítást.”
    Már megcsontosodott tulajdonsága a kongresszusi küldötteknek a fantázátlanség. Ők a megszavazásban és a letácsolásban szoktak jók lenni.

    “Apropó ellenzék, azaz PUCCSPÜSPÖK, alias volt tiszteletbeli elnök: ha indul az RMDSZ ellen és ha kibuktatja részben vagy egészben az RMDSZ jelötjeit, lesz-e az RMDSZ nagyokosainak annyi mersze, hogy kirúgják végre őpüspökségét a tagságból, mint tényleges nemzetárulót?”
    Mit tett azokban a napokban Makay Botod, alias Krassói Szörény, amikor Tőkés László kiérdemelte a nemzet hőse minőséget? Kussolt, esetleg segédkezett Tőkés elhurcolóinak, annak reményében, hogy ha marad a diktátor, akkor MB lehetett volna a nemzetáruló püspök?
    Méregszórás helyett javaslom, hogy MB nézzen tükörbe.

  72. Fairplayguy

    Kedves malacka!

    Köszönöm elismerő szavaidat, de azért engedd meg nekem hogy valamiben ne értsek egyet veled. Márpedig szerintem a politikai sokszínűség párton belül RMDSZ viszonylatában már többszörösen is megbukott és leírható ez a lehetőség egyszer-mindenkorra. Egyszerűen azért mert a magyarázat pont az emberi természetben rejlik amint már azt megpróbáltam elmagyarázni az előbbiekben is. Mert milyen is az emberi természet? Hát olyan hogy az nem könnyen mond le a politikai hatalomról pláne ha monopóliumot élvez valamilyen embercsoport viszonylatában illetve nem fog soha dolgozni hirtelen ”csak úgy magától” a választóiért csak akkor amikor érzi hogy igenis meg kell küzdjön valakivel, teszem azt pont a választók kegyeiért. Hát látod megint pont ez az emberi természet dolgozik Béla tatóban meg a többi rmdsz-esben is, kivételt szerintem csak ez a Zsolt gyerek képez aki dolgozik keményen viszont erre megint csak azt mondanám hogy kivétel erősíti a szabályt.
    Ami pedig a két szék között pad alatt kockázatát illeti (erre a kérdésre már rég számítottam), hát szerintem ez csak puszta riogatás az RMDSZ részéről mert nézem én ezt az RMDSZ apparátust meg a többi erdélyi magyar politikai tömörülést olyan érettnek politikailag hogy képesek lesznek (meg érdekük is lesz) arra hogy leüljenek szépen tárgyalni egymással és kompromisszumos megoldásokat fogadjanak el… Mert ha nem teszik akkor elesnek a hatalomtól illetve annak gyakorlásától, ami bizony ennyi a ”guvernálás”-ban eltöltött év után ugye borzasztóan fájdalmas tud lenni egyeseknek.
    Amúgy szerintem már nem lehet eladni az erdélyi magyarságnak az üres szöveget a párton belüli sokszínüségről mert most már azt is mondanám hogy a pártok mellett ez a közösség is odajutott már oda politikai kultúrában meg tapasztalt már annyit hogy nem fogja beszedni többé az olcsó rmdsz-es szólamokat politikai sokszínüségről meg hasonlókról. Legalábbis bízom benne. Lásd pld a százezer megszerzett aláírást Tőkésnek. Hála Istennek!

    A Fairplayfiú.
    U..i. az oktatás kérdéskörre később visszatérnék.

  73. Nagy István

    Malackának
    Milyen legyen?
    Demokratikus.
    Ha jó és kell az országos választáson a listás szavazás, akkor:
    - legyen az eremdéeszben is általános, titkos, platformlistás belső választás;
    - legyen általános, titkos, platformlistás autonómiatanácstag-választás;
    - országos és megyei elnök a második madátuma végén ne indulhasson harmadikért.

    “valódi autonómia esetén Székelyföld, mint régió, jelenleg nem tudja magát eltartani”
    Valódi autonómia esetén Székelyföld, mint régió, el tudná tartani magát ha jutna neki egy rész a helyben beszedett:
    - hozzáadott értéilletékből (TVA);
    - profitadóból;
    - luxusadóból (accize);
    - bányailletékből;
    - a bukaresti székhelyű, de székelyföldi telephelyű multik és hasonlók által ma a fővárosnak jutó adókből és illetékekből.
    Az, hogy a fentiek egyelőre csak álmok a 17 éve demokráciát mímelő bukaresti kormányok és parlamenti pártok (köztük az eremdéesz) műve.

    “Az autonómia számomra elsődlegesen azt jelenti, hajlandóak vagyunk vállalni saját esetleges bukásunk kockázatát és felelősségét. Gazdaságilag, kulturálisan, politikailag.”
    Az autonómia számomra azt jelenti, hogy a közösség saját soraiból titkosan választ magának elöljárókat, akiket azonnal elkerget, amikor nem azt teszik, amiért megválasztották őket. Megválasztani pedig csak olyanokat lehessen, akik a közösség önépítkezési eszközeinek megszerzését vállalja, és a neki jutó eszközrendszert nem klientúraépítésre hanem közösségépítésre használja.

  74. Nagy István

    “autonómiát … csak akkor fogjuk tudni elérni, ha a román kollegáknak elmagyarázzuk, hogy miről szól az. ”
    Az autonómiát nem elmagyarázni kell.
    Meg kell teremteni az autonómia peremfeltételeit, és azokkal ugyanúgy fognak élni a giurgiui románok is, mint a gyergyói magyarok.

  75. Nagy István

    “Malacka – Politikai többszinűség kialakitható szervezeten belül vagy több szervezet segitségével. Én egyelőre a szevezeten belülire szavaznék … Ugyanakkor viszont sokkal aktivabb szakmai vagy ahhoz hasonló szervezeteket, egyesületeket szeretnék látni (amelyek) sokkal inkább hatást tudnának a politikumra is gyakorolni.”
    Az eremdéeszen belüli politikai sokszínűség lehetősége már rég megbukott. A legelső, gyergyói, SZKT-n azért születtek meg álplatformok, hogy midig biztosítható legyen az elnök holdudvarának lehetőleg kétharmados töbsége. Ezt mostanra tökélyre csiszolta a Markó-Verestóy-Márton-Borbély-Frunda ötszög.
    A civil szervezetek, szakmaiak-e vagy sem, akkor élhetnek és erősödhetnek, ha kiszolgálják a nekik forrásokat biztosítókat. Amíg ez így lehet/lesz, addig nagyfokú naivitás azt hinni, hogy hathatnak a politikumra.

  76. malacka

    Kedves Fairplayguy,

    Természetesen bármikor, bármiben lehet más véleményed, erről szól egy párbeszéd. Egyébként hamar megunnánk. Hogyan képzeled el a kompromisszumosmegoldást általános parlamenti választások esetén, ahol pártkoaliciók 8 %-os küszöböt kell elérjenek? Közös lista? Milyen kritériumok alapján? A kérdéseket nem retorikusnak szánom.

    Nagy Istvánnak – nem, Székelyföld az ottmaradt adókból sem tudna megélni. Még akkor sem, ha 100%-ban helybenmaradna (ami minimum utópia). Mert ha minden adó ottmarad, akkor minden költséget is helyileg kell állni, a közintézményektől az infrastruktúrafejlesztésig, a bányák fenntartásától a gazdasági támogatásokig.

  77. gabor

    malacka , te tombhazban szulettel :-}

  78. Nagy István

    Kedves Malacka!
    Ez a mondata “nem, Székelyföld az ottmaradt adókból sem tudna megélni.” nem igaz!
    Mert ha igaz lenne, akkor a mindenkori akkora-amekkora teszőleges ország réges-rég széthullott volna a csődtömegtől.
    A régió altalajkincseivel és felszíni javaival, embereivel egységes egész.
    A mai napig nem készített még senki egy teljes körű kimutatást térségi bontásban a gazdasági potenciálokból, és úgy tűnik, hogy egyhamar nem is fog.

  79. hobi

    ..Malacka…a szekelyfoldi banyafentartas..ezt ugy tudom unios penzekbol csinaljak..tehat kivesszuk a szamiatasbol..
    ..de mielott bekovetkezne az autonomia…meg kene tisztuljni de rendesen..mert ha ezt a gazdasagi politikai klienturat atvinnenk az uj rendszerbe..par ev mulva ugyanitt morrognank..kell legyen eletkepes alternativa mert hanem sohanem lesz itt fellendules..szereny velemenyem szerint ez meg hosszu idoig varatni fog magara..a jelenlegi “ellenzeki”magyar part intezmenyek nelkul leledzik es megreked a sajtoban tett nyilatkozatoknal..a hatalmon levo pedig annyira szeles klienturat epitett ki hogy egy ideig lehetetlenseg oket elsoporni…es sajnos annyira gatlastalan ez a banda hogy ezektol utopisztikus dolog elvarni a kozossegepitest..
    de ettol fuggetlenul valaki el kene kezdje..s ne csak akkor vegyek elo a temat a politikusaink mikor eg a gyertya a kormukre…

  80. hobi

    bocs..”.Malacka…a szekelyfoldi banyafentartas..ezt ugy tudom unios penzekbol csinaljak..tehat kivesszuk a szamiatasbol..”..kijavitom magamat..a banyafenntartast unios penzek lenyulasaval vegzik a helyi fehergallerosok..tehat ha autonomia lesz majd nem hagyjak veszni a penzuket..marad meg a klienturabol bukarestben annyi legeny hogy tovabbra folyositsa ezeket a penzeket..tehat et tenyleg ne vegyuk bele a szamitasba

  81. Nagy István

    http://www.erdely.ma/dokumentum.php?id=23108

    Sógor Csaba és Toró T. Tibor nyílt levele Markó Bélához
    [ 2007-03-11 - 19:12:58 ]

    Markó Béla, az RMDSZ elnöke részére

    „Az utolsó utáni még egy esély”

    Tisztelt Elnök Úr!

    A „nem vagyunk egyformák, de összetartozunk” közösségösszetartó elv iránti javíthatatlan meggyőződés, az elmúlt évek következetes hídverési kísérletei és nem utolsó sorban közösségünk – választóink – egy jelentős részének elvárása arra késztet, hogy tegyünk még egy -utolsó utáni – összefogásra felszólító kísérletet.

    Annak az eddig csak feltételezett de most már bizonyossággá vált ténynek tudatában, hogy az Európai Parlament romániai választásán való indulás törvény által előírt feltételét mind az RMDSZ, mind pedig Tőkés László püspök teljesítette, miután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke jelöltségét nevükkel és aláírásukkal több mint százezren támogatták, tisztelettel szólítjuk fel arra, hogy éljen a Szövetségen belül újraválasztásával ismételten megerősített elnöki hatalmával annak érdekében, hogy a magyar érdekképviselet egységes jelölt-listával álljon választói elé.

    Meggyőződésünk, hogy ez kizárólag az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetésén és elsősorban az Ön személyes akaratán múlik. Az összefogás, amely egy közösen egyeztetett nemzetpolitikai programban és a Tőkés László által vezetett szövetségi jelöltlistában öltene konkrét formát, minden bizonnyal olyan régen várt katarzisélményt jelentene az erdélyi magyarságnak, amely minden eddiginél jobb választási részvételt és ennek megfelelő választási eredményt hozna.

    Nem kétséges, hogy ezen döntésében támogatná Önt az RMDSZ minden testülete, illetve minden olyan tagja, aki a magyar-magyar konfrontáció helyett inkább az összefogás erejében bízik, továbbá egy sokszínű de a fontos kérdésekben egységesen fellépni képes brüsszeli vagy bukaresti magyar politikai érdekképviseletben hisz. Szeretnénk hinni, hogy ők vannak többségben.

    Felelős döntésében reménykedve,

    Tisztelettel,
    Sógor Csaba, Hargita megyei szenátor
    Toró T. Tibor, Temes megyei parlamenti képviselő

    Csíkszereda – Temesvár, 2007. március 11.

  82. Nagy István

    Mi a véleménye Nagy Zsolt RMDSZ-listavezetőnek a fenti nyílt levélhez?

  83. qrta

    igen Zsolt,

    katarzisre szükségünk van .. és képesek vagyunk az összefogásra, nemde ?

    qrta

  84. Fairplayguy

    Kedves malacka!

    Mondod ezt a 8 százalékos izét meg mizét meg satöbbit meg bomlasztod itt a kis rommagyar közösségi blogos morálunkat mindenféle manipulációs taktikákkal.
    Megkockáztatom azt hogy erre a problémára te pontosan tudod a választ. Ha nem így lenne csak mondjad kicsi fiam, én majd elmondom hogy (számomra legalábbis ismeretlenként?) mit is tudsz illetve tudni vélsz. Mert a megoldást erre a problémára ismered. Tudom mert nem vagy buta fiú.
    A Fairplayfiú továbbra is és persze rendületlenül.

  85. Sándor Szilárd

    Kedves Zsolt, tisztelt Miniszter úr!

    … épp befejeztem a hozzászólásom amikor küldéskor eltűnt az egész .. sajnos nem mentettem le .. ezért csak újra-fogalmazni tudom .. de nem lesz egyenértékű az előbbievel tudom .. ezért is kísérelem meg pontokba szedni az alábbiakban…

    1. a blogos kommunikáció szolgálat nem lehet könnyű feladat, vagy szolgálat mert sok megválaszoltalan kérdés maradt a mai napig is..

    2. a szabadság – hitem szerint – a tiszta lelkiismeret és hit ajándékát jelenti

    3. zsigereinkben ott él a szabadság iránti szomjunk, éhségünk .. felperzselné a szánkat a szomjat oltó ital és kővé válna a szánkban a kenyér ha nem lennénk szabadok .. és evangéliumi gondolattal .. a szánk az ínyünkhöz ragadna ha elfeledkeznénk erről .. akkor meg hogyan beszélhetnénk a szabadságról magáról…

    4.. nem a “talanításra” és a “lepkecsontváz” félelmére van szükségünk
    ( ismerőseka versek igaz neked is ?) hanem a katarzísre, a lehetőségre az üdvösség fele, a tiszta lelkiismeret fele, hogy szabadok legyünk…

    5.valószínű szolgálati helyzetem is okot ad arra, hogy tetőtlen templom jelképének lássam-érezzem azt ami számomra egy szóval így fejezhető ki: Erdély … mindegy hogy csillag vagy kereszt van e jelkép tetején (Reményikkel szólva ) .. mert “tetőtlen tornyokból hullunk ölébe ” (Horváth Istvánnal szólva… ) az ismeretlennek….

    … adja Isten hogy lelkiismeretünk tiszta – tehát szabad is – legyen és méltón ünneplehessünk március 15.én .. és hozza el a katarzíst, hozza el a szűk de életre vezető útra az üdvösség fényét amelyen jánunk adatik

    jóakarattal

    Szilárd

  86. Nagy István

    Kedves Malacka!
    Erre a kérdésre:

    Hogyan képzeled el a kompromisszumosmegoldást általános parlamenti választások esetén, ahol pártkoaliciók 8 %-os küszöböt kell elérjenek? Közös lista? Milyen kritériumok alapján?

    a válaszom 18 perccel korábban megírtam:
    Nagy István
    2007. március 11., 19:08

    Ugyanis akkor, amikor az eremdéesz képes, és hajlandó lesz megszervezni az összmagyar platformlistás belső választásokat, akkor nem koalícióként hanem RMDSZ-ként, így nagybetűsen, sokszínű listával indulhat. És ha SZKT-t és AT-t is így választ, akkor olyan lesz, amilyennek lennie kell, persze ebben benne lenne annak a kockárata, hogy nem 99% felé tartana az elnökjelölt megválasztásakor a nyerő részaránya.

  87. Fairplayguy

    Kedves Nagy István!

    Te annyira bírod ezt a malacka szöveget, hogy képes vagy súgni neki? Ejnye-bejnye…

    Na malacka, elő a farbát!

  88. Andi

    Sziasztok!

    Bárgyú próbálkozásaim, hogy népünk jelöltjeit “Az erdélyi magyarság és az EUs mezőgazdálkodás” témakörben szóra bírjam csúfos kudarcba fulladtak.(Pedig már készültem egy újabb témával, hogy aszongya: Hargita és Kovászna megyében több tejfeldolgozó üzem hetente “importál” magyarországi tejet , mert az itteni gazdák által lefejt tej nem felel meg az EUs élelmiszerbiztonsági előírásoknak…A kérdés az lett volna: hol rontották el a gazdák a csatlakozást?)

  89. Andi

    Próbálom felvenni a hétvégi beszélgetés fő vonalát, bár bevallom, nem vagyok az elméletek embere.A konkrétumokat jobban szeretem, ezt nézzétek el nekem. Jelenlétem ezen a fórumon is elsősorban annak köszönhető, hogy népünk jelöltjei szájából túl sok általános, hangzatos maszlagot hallok, amely a mögötte lévő szándékkal egybevetve kimeríti a hülyítés tényállását.Engem ez mérhetetlenül bosszant

  90. malacka

    Kedves Fairplayguy és Nagy István,

    1. Szándékom nem a bomlasztás, de ha véleményetek szerint ilyen könnyen lehetne bomlasztani a “kis rommagyar közösségi blogos morált” , akkor nagy baj van.

    2. Kérdésemre a választ úgy adtátok meg, hogy saját magatoknak mondtatok ellent: összmagyar belső választás RMDSZ-en belüli sokszinűséget jelent, éppen azt, amit én is mondtam. Nem arról beszéltem, hogy ez most hogyan működik, hanem hogy hogyan kéne működjön. Reakcióitokból arra következtetek, hogy ti sem a több szervezet közötti versenyt látjátok a megoldásnak, hanem a szervezeten belüli valós verseny kialakitását.

  91. Andi

    Az autonómiával kapcsolatosan:
    Én is azt tarom: elsősorban jól képzett, merész, vállalozószellemű értelmiségre lenne szükség Székelyföldön, mert ha meg van a kezdősebesség, akkor jobban gyorsul a vonat.Erre vannak példák, és szerintem nem véletlen az sem, hogy Székelyföld egyes régiói jobban fejlődnek, mások kevésbé.Van, ahol az emberek hozzáállása, életfelfogása és a természeti adottságok mind a sikert predesztinálják, van ahol kevésbé.Az erősebb kell segítse a gyengébbet.Leszűkítve Székelyföldre.Mert ugye ezt el lehetne mondani nagyban is, valahogy úgy, hogy Erdély és a Bánság kellene maga után húzza az ország többi régióit.De itt ezen a fórumon, most ne firtassuk milyen okokból:)))), mi a szűkebb lehetőséget elemezzük.
    Magam ellen beszélve – lásd fennebb a fejlett igazságérzetemre való hivatkozást – a téma kapcsán el kell mondanom, hogy két évvel ezelőtt volt szerencsém fényes nappal átautózni Olténián.Nem tudom közületek hányan jártak arrafele.Bukarest – Temesvár, durván 8 óra. Hát ledöbbentem. A környéket látni kell, mert elmondani nem lehet.Amit a tévében látsz, az meg se közelíti a valóságot! Az az út sok mindenben megváltoztatta a felfogásomat.Ilyenkor az ember ösztönösen az kérdi magától: az én adómat IDE???????? Na neeeeeeeeeeeee!!!!!!!!Magvallom, nem hittem, hogy 2007-ben “csatlakozni” fogunk, már csak amiatt sem, amit ott láttam.Ilyen értelemeben autonómiapárti vagyok.
    Másik konkrétummal szolgálok, ami az elszigetelődés veszélyeinek ékes bizonyítéka, és szerintem egy piacgazdaságban megendedhetetlen dolog és akkor most nem a magyar tanárokra gondolok, -egyébként minden tiszteletem az övék-hanem a többi szakma müvelőire Székelyföldön. (A tisztánlátás kedvéért: székelyföldi kisvárosban születtem és éltem és dolgoztam 26 éves koromig, tanulmányaimat leszúmítva).Szóval történt, hogy előző munkahelyemen alkalmam volt részt venni egy igen jelentős cég középvezetői állására pályázó jelöltek meghallgatásán, kiválasztásán.A válogatást a bukaresti közgáz 3 professzora végezte.Az egyik jelölt kevéske szakmai tapasztalattal,de Székelyföldön müködő magyar egyetemen szerzett diplomával a kezében nem értette a hozzá román nyelven intézett kérdéseket. Szégyenemben felcsaptam alkalmi tolmácsnak, és kiderült jól tettem, mert a fiatalember a válszokat is magyarul adta, ugyanis beszélni se nagyon tudott románul.Kérdem tőletek: ki hibázott? A magyar vállalkozó, akinek igen erős válalkozása elsősorban a román piacon tevékenykedik és olyan embereket szeretett volna alkalmazni, akik el tudják adni a termékeit Moldvában is nem csak Hargita megyében, vagy a diák, aki nem tanult meg románul, és középvezetői beosztásra pályázott egy jelentős magánvállalkozásnál? Ha az autonómia bezárkózást, elkényelmesedést jelent majd, akkor nem tudom támogatni az ötletet, mert szerintem bukásra ven ítélve. Okos emberek kellenek hozzá, ebben Fairplayfiúval értek egyet.

  92. Andi

    István, bocs a helyesírási hibákért, de sietek.

  93. Nagy István

    “Reakcióitokból arra következtetek, hogy ti sem a több szervezet közötti versenyt látjátok a megoldásnak, hanem a szervezeten belüli valós verseny kialakitását.” írja Malacka.

    A több szervezet közötti versenyt az eremdéesz versenyellenessége szülte. Ha utóbbi megszűnne, akkor előbbi tárgytalanná válna.

  94. Andi

    A nacionalizmusról: Parajdon faluturizmussal foglakozó rokonaimnak elnézést a durva szövegért de a belük fordul ki, mikor magyarországi vendégek jelentkeznek be, mert annyira lekezelik őket. A románok viszont normálisan viselkednek. Ki gondolta volna ezelőtt mondjuk 10 évvel?

  95. Fairplayguy

    Te malacka,

    Kezdem azt hinni hogy nagy szónok, nagy orátor illetve magasan képzett szakember lehetsz kommunikációtudományban. Mert rendesen tudod csűrni -csavarni pont mint a politikusok… Ne haragudj hogy ezt mondom, de pont azt szajkózom egy ideje itt ezen a blogon hogy Feleinket nagyon könnyű manipulálni (tisztelet persze a kivételeknek) egyszerűen azért mert sok volt a rájuk zúdított mese a múlt évtizedekben amiket emberkéknek beadtak. Mondjam ki magyarul? Hát manipulálták őket. Pont az olyan jól felkészült szakemberek mint becses személyed… Úgy hogy továbbra is kérlek ne támadd a mi kis blogos közösségünket mindenféle manipulatív kijelentésekkel! Ha ilyent látok akkor megint rád fogok támadni kedves malacka. Előre is bocs….
    Csakis pozitívan malacka, csakis pozitívan…

    Köszönöm.
    A Fiú.

  96. Fairplayguy

    Látom malacka tudod te kicsi fiam mi is lenne a megoldás a többszínűség témakörére… De van ezzel egy kis baj, hiába szajkózod ezt kedves fiam -mármint a párton belülit- annyit, hogy most már senki sem (legalábbis azok akik egy kicsit többet láttak-tapasztaltak) nem bízik meg az általad is képviselt? RMDSZ nevű tömörülésben (szövetségben na…). Mert egyszerűen nem vagyunk hülyék… Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz abban, hogy elég nagy már ez az RMDSZ ahhoz hogy politikailag előre tudjon tervezni, de látni való addig nem akar reálisan látni amíg be nem törik(jük) a becses fejét… Mert az lesz belőle malacka ha továbbra sem akar alkalmazkodni hezzánk, rommagyarokhoz… Mert van egy kis baj malacka, nem tudtok már annyira hülyíteni bennünket mint eddig malacka…
    Az előbbiekben már mondtam a véleményemet rólad malacka mint szakemberről és most se mondhatok mást hogy Vigyázz malacka: a saját választóitok törik be a becses fejetek ha továbbra is játsszátok a bódorit! Bion malacka, bion…
    Fel a fejjel malacka, rá se ránts: inkább csak manipulálgass ott a háttérben hátha még egyszer beveszik a rommagyarok a sok üres beszédet. Mert aszondják hogy az emberi butaságra építettek birodalmakat malacka… Erre mentek ti is malacka?

    Na ennyit egyelőre malacka. Vigyázz mit művelsz malacka mert előbb-utóbb elkapnak a Feleim! (meg persze jómagam is).

  97. Andi

    Hagyjátok már malackát, hadd mondja el véleményeit! Hol van itt a fairplay te fiú?

  98. malacka

    Kedves Fairplayguy,

    Mivel előre jeleztem, hogy nem képviselek senki mást, mint saját magamat, megkérnélek, hagyd el személyem vonatkozásában a többes számot, az RMDSZ-re vagy másra való hivatkozást.

    A kommunikáció (és közvetve a manipuláció) szakemberévé való minősitése sem hizelgő számomra, ráadásul nem fedi a valóságot. Nem vagyok sem politikus, sem kommunikáció-szakember. Nem csűrni-csavarni szeretnék, hanem elérni azt, hogy ne csak felületesen, érzelmileg viszonyuljunk a másik érveihez (abból kiindulva hogy biztos manipulálni akar és összeesküvéseket sző a hátunk mögött), hanem objektiven kezeljük, rávilágitsunk a hibás gondolatmenetre, anélkül hogy személyeskedésbe fulladna a beszélgetés. Attól, hogy nem értünk egyet, még lehet mindkettőnk hozzáállása pozitiv. Nem vagyok szakembere a kommunikációnak, de annyit megtanultam, nagyobb esélyem van a meghallgatásra, ha azzal kezdem, “nem értek egyet veled, mert”, és nem azzal, hogy “hülye vagy”.
    Ugyanigy őszintén szólva nem érdekel, hogy más hány éven keresztül kit manipulált, én abból indulok ki hogy a beszélgetőpartnerek – és nem a széles virtuális közösség – értelmes emberek, akiket nem lehet (vagy nehezen lehet) és nem érdemes manipulálni. Ha nem lenne igy, nem beszélgetnék, hanem esetleg magasröptű szózatokat irnék.

    Nagy Istvánnak: nem vagyok gazdasági szakember sem, tehát véleményemet nem saját szaktudásomra alapozom, hanem Székelyföldön dolgozó/vállalkozni próbáló barátaim-ismerőseim véleménye alapján alakitom ki (Fairplayguynak: nem RMDSZ-közeli vállakozókról beszélek). Elismerem, szubjektiv módszer, tehát bármilyen konkrétabb adatot tudsz ennek megcáfolására vagy véleményem árnyalására, szivesen veszem. De addig fenntartom, hogy még (??) nincs meg az a vállalkozói réteg, ami el tudná tartani Székelyföldet.

  99. Nagy István

    “fenntartom, hogy még (??) nincs meg az a vállalkozói réteg, ami el tudná tartani Székelyföldet.” – írta malacka.

    Erről eddig nem volt szó!
    Egy dolog a vállalkozók mennyiségének és minőségének léte vagy nemléte és egészen más a régió forrásainak struktúrája, ami meghatározza pillanatnyi bevételeit, esélyeit, életrevalósága peremfeltételeit.
    Én azt állítottam, hogy ha nincs teljes állami elvonás bizonyos illetékek esetében, akkor az autonómia fenntartható. Ez perszen nem azt jelenti, hogy az autonómia gondok nélküli. Működőképes autonómiát ugyanis nem is olyan egyszerű összehozni, de lehetséges.
    Aki hajlandó dolgozni, és megbecsüli munkája eredményeit az nem szokott éhen halni. A szükség és a hirtelen világos ugyanis nagy úr, olyanokból is csodákat hoz ki, akik egyébként beolvadnak a szürkeségbe.

  100. Fairplayguy

    Kedves malackám,

    nem te vagy esetleg a -malacka= Zaj Adam = Nagy Zsolt = Nagy Zsolt tanácsadó- szerkezet, egyszemélyben? (csak úgy magunk-rommagyagyar Feleim között kérdem…).

    A Fairplayfiú…

    U.i.: Megmondhatod nyugodtan, magunk közt vagyunk.
    Az pedig hogy hülye vagy, a magyar nyelvterületen csak annyit jelent hogy nem értek veled egyet, semmi mást. Amúgy pontszerűen vissza fogok térni az általad megpengetett témákra. Addig is azt tanácsolnám: tanulj kicsi malacka, mert szükséged lesz rá!

    A Fairplayfiú.

  101. Fairplayguy

    Hja a pontszerűség a mai világban hogy úgy mondjam divat, úgyhogy mit tehetnék mást mivel megigértem, hát lássad testvér én is tok trendi lenni.

    Tehát, írod:

    ”Mivel előre jeleztem, hogy nem képviselek senki mást, mint saját magamat, megkérnélek, hagyd el személyem vonatkozásában a többes számot, az RMDSZ-re vagy másra való hivatkozást.”

    Az intuícióm azt súgta hogy te malacka vagy csapattag lehetsz az Rmdsz-ben vagy olyan körökben mozoghatsz ahol az előbb említett párt az tótumfaktum (hogy mondja a jó öreg Basescu: grupuri de interese, avagy érdekcsoportok?). Bocs hogy elragadott ez a bizonyos ösztönös ráérzés. Általában be szokott nekem ez jönni… Most sem lehet másként…

    Továbbá aszondod kicsi malackám hogy:

    ”A kommunikáció (és közvetve a manipuláció) szakemberévé való minősitése sem hizelgő számomra, ráadásul nem fedi a valóságot.”

    Hát a helyedben nekem sem lenne hízelgő ha ilyesmivel dícsérnének meg. Valljuk be a manipulációval történő asszociálás nem igazán jó fényű perspektíva a számodra malackám… Szóval megértelek… Már megint.

    Aszondod hogy:

    ”Nem csűrni-csavarni szeretnék, hanem elérni azt, hogy ne csak felületesen, érzelmileg viszonyuljunk a másik érveihez (abból kiindulva hogy biztos manipulálni akar és összeesküvéseket sző a hátunk mögött), hanem objektiven kezeljük, rávilágitsunk a hibás gondolatmenetre, anélkül hogy személyeskedésbe fulladna a beszélgetés.”

    Két dologban biztos lehetsz:
    1. engem személy szerint már ragyogóbb elmék is megpróbáltak manipulálni de csak ideig-óráig sikerrel, mert nagyon hamar kibuktattam az igaszságot.
    2. összeesküvéseket kicsi malacka semmiképpen nem érvényesíthetsz(hetnél) ellenem mert azt amit teszek itt ezáltal a blog által azt nem magamért teszem (mint ahogy mások is itten) hanem ha hiszed ha nem a kis erdélyi magyar közösségünkért amiben rendületlenül hiszek, illetve a felelősségért amiért ennek a közösségnek tartozom.

    A hülyézésről már az előbbiekben írtam, tehát ne akard hogy ismételjem magam kicsi malacka. Kösz.

    Írod továbbá hogy:

    ”Ugyanigy őszintén szólva nem érdekel, hogy más hány éven keresztül kit manipulált, én abból indulok ki hogy a beszélgetőpartnerek – és nem a széles virtuális közösség – értelmes emberek, akiket nem lehet (vagy nehezen lehet) és nem érdemes manipulálni. Ha nem lenne igy, nem beszélgetnék, hanem esetleg magasröptű szózatokat irnék.”

    Bajom van azzal hogy azt a bizonyos széles virtuális közösséget nem értelmes embereknek titulálod, illetve sejteted rendesen… Nem szép dolog malacka. Valamit azért ne felejts: minden ember, ember saját magáért legyen az bármilyen bőrszínű, felekezetű, stb, stb… Még az a bizonyos széles virtuális közösségbeli emberek is…

    Ami a magasröptű szózataidat illeti, aszem mondtam már malacka csak tanulj fiam, tanulj csak tanulj! Mert még bizony mondom neked malacka, még van mit bőven…

    Továbbra is szerető Fairplayfiútok.

  102. senki

    Andi,
    Van szerencsem ismerni a gyorgyfalviakat. Ezelott 5-7 evvel hatalmas teruleteket adtak el apropenzert a szoporon ahol ma 100 eur-t is elkernek egy-egy negyzetmetert. Most a falujuk kornyeken adjak el apropenzert a foldjeiket. Ha a sajat maguk hibajabol nem tanulnak akkor ne az rmdszt (nagy zsoltot) baszogassuk.
    Nagyon sok sikeres szekelyfoldi vallalkozo van es sok szekely boldogult egyfelekeppen vagy masfelekeppen ugyhiszem a tobbiek sikertelensegeert nem lehet az RMDSZt felelosse tenni.
    A mindennapi problemaitok megoldasat hiaba varjatok az RMDSztol/Nagy Zsolttol/Tokestol stb. nem tudjak 1.3 millio ember napi gondjait megoldani.
    Az RMDSztol inkabb strategiat lehet es van ertelem szamonkerni peldaul miert hoztak letre a Teglas Gabor akarmit Devan, miert hagytak szo nelkul hogy a katolikus papkepzo beleolvadjon a Babesbe stb.
    Persze ne felejtsunk el sikeres projekteket is mint a Bechtel autopalya (egy 5 perc mulva jon a Arus Zsolt, hogy az szar es ahozz semmi koze nincs az Rmdsznek) vagy a ketnyelvu tablak stb.

  103. senki

    Ahogy Markoek lenyirjak az embereket maguk korul ugyanugy lenyirja Tokes a sajat kritikusait. Ahogy Markoek hibaznak ugyanugy hibazik Tokes is (lasd Lorantffy ugy). Egyszeruen emberek. Lehet oket imadni es magasztalni lehet oket gyulolni es megvetni csak az kerdes, hogy van-e ertelme. Szerintem nincs.
    Jo lenne ha a realitasokrol szolna a vita. Peldaul Nagy Zsolt programjarol. Amit peldaul alapokbol kene cafolni mert sok sebbol verzik. Ti azonban az utalatra/imadatra alapova erveltek. Sok ertelme es haszna nincs.

  104. Nagy István

    “Jo lenne ha a realitasokrol szolna a vita. Peldaul Nagy Zsolt programjarol.”, írta senki.

    De Nagy Zsoltnak nincs programja!
    Az eremdéesznek a programja annak honlapján viszont elérhető.

  105. Andi

    Kedves Senki!

    Ismétlem:nem mindennapi problémáim megoldását várom az RMDSZtől.Már sajnálom, hogy konkrét problémával indítottam, mert folyamatosan félreérti mindenki.Beszéljünk másként: szerinted nem az lenne a legmegfelelőbb ha annak aki ahoz a legjobban ért, aki szereti csinálni, az meg tudjon élni a mezőgazdaságból?Hogy ne import paradicsomot együnk, aminek amúgy semmi íze?Ha megérné neki, akkor nem adná el a földjét és a falvak se néptelenednénék al, leszámítva a nagyváros mellettieket.Minden faluba azért nem lehet konfekciógyárat telepíteni, és egyezzünk meg hülyén is nézne ki.

  106. Andi

    Egy másik csúnya dolog amit leírtam hogy az RMDSZ évek óta hatalmon van és a szavazói zöme falun él. Talán ezt se kellett volna…

  107. malacka

    Kedves Fairplayguy,

    Igazad van, lelepleztél, nem csak hogy Nagy Zsolt tanácsosa vagyok, de Nagy Zsolt is én vagyok, sőt, Markó Béla is egyúttal, és megsúgom neked, hogy Markó Béla csak Tőkés László költői álneve, tehát ő is én, jobb pillanataimban Szász Jenőként vagy Szilágyi Zsoltként futok, ha fáradt vagyok, akkor már csak Fodor Imre tud megnyilvánulni a személyiségeim közül. Mint látod, a belső sokszinűséget én már teljes mértékben megvalósitottam, sőt, vagyok annyian, hogy egész jó kis összeesküvéseket is szőjek a nagy erdélyi magyar pampán. Jelentkezéseim is azért ilyen ritkák, mert minden reggel titkos szavazással megszavazzuk, ki is legyek aznap.
    Beléd vetett bizalmam jeléül azt is elárulom neked, igy magunk között, hogy Micimackó, Zsebibaba, Tigris és Bováryné is én vagyok.
    És ha ezek után valaki azt merné mondani neked, hogy hülyére vettelek, ne higyj neki. Egyszerűen nem értek veled egyet.

  108. malacka

    Kedves Nagy István,

    A vállalkozói réteg minősége és mennyisége igenis fonots, mivel az illetékeket valaki fizeti. Ahogy az adókat is. Meg az embereket is valaki alkalmazza, megfizeti, hogy azok jövedelemadót fizessenek és áfás árut vásároljanak. Egyetértek veled, hogy a régiónak van potenciálja. Abban is egyetértek veled, hogy ezt ki is kellene tudni használni, amire jelen pillanatban sok példát nem látok. És azt is tudjuk, hogy az RMDSz nem végeztetett egy átfogó jellegű, gazdasági szaktanulmányt arről, hogy összegekben, adópolitikában stb, mit feltételezne az autonómia. Csak azt nem tudom, mi akadályozza meg az autonómia témájában sokkal hevesebben és egyértelműbben megnyilvánuló SZNT-t, EMNT-t, hogy egy ilyen jellegű szaktanulmányt megrendeljen. Egy középszerű vállalkozó vagy befektető is készit üzleti tervet közép- és hosszú távra.

  109. Fairplayguy

    Kedves malacka!

    Semmi problem. Már mondtam hogy a magyar nyelvterületen a ”hülye vagy” csak annyit jelent: nem értek veled egyet. Úgyhogy részemről semmi baj.
    Továbbra is szeretlek téged is Felem, még akkor is ha nem mindenben értünk egyet.

    Amúgy pedig aggódom érted… Az a tény hogy annyi személyiséget tudsz magadra ölteni az baj mert az tudathasadásos betegségre vall (skizofrénia idegen eredetű szóval). Nem könnyebb és egészségesebb lenne ha csak malacka maradnál? Mert ha hiszed ha nem annak ellenére hogy a politikai dolgokban nem értünk egyet, azért amit Nagy Istvánnak a gazdaságról szuggeráltál most utoljára, be kell valljam: tetszik. Pozitív ötlet és jó perspektíva lehet a fent említett szervezeteknek. Csak így tovább malacka!

    Azért a pszihéd állapotával (is) törődj egy kicsit mert még szükségünk van rád.

    Üdvözlettel:
    A Fairplayfiú.

  110. Andi

    Kedves Senki!

    Mindenféle indulat nélkül íme egy témába vágó konkrétum a tegnapi Krónikából: Február 17-én Székelyudvarhelyen zajlott a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) 8. kongresszusa.Az itt elfogadott záródokumentumot ( amelyben többek közt szorgalmazzák a mezőgazdaság és vidék többrétű szerepére és sokszínűségére épülő, az EU-s felzárkózást megkönnyítő és az uniós forrásokhoz valóhozzáférés esélyeit növelő agrárstratégia kidolgozását, sürgetik a támogatások kifizetését, a tulajdonviszonyok mielőbbi véglegesítését, ezzel együtt a nemzeti kisebbségekhez tartozó szervezetek egykor elkobzott ingatlanjainak visszaszolgáltatását, a nem kötelező uniós jogszabályok olyan irányú értelmezését és alkalmazását, hogy lehetővé váljon a hagyományos termékek előállítása és értékesítése) Sebestyén Csaba RMGE -elnök szerint megküldték a miniszterelnöki hivatalnak, a mezőgazdasági miniszternek, a parlament két házelnökének, valamint a kormánykoalíciós pártok vezetőinek.Az összesen hét intézménynek hivatalosan elküldött záródokumentumra és személyes talákozást, egyeztetést kérő leveleikre kettő nem válszolt: az RMDSZ csúcsvezetése illetve elnöki hivatala.Válaszolt viszont az agrártárca, illetve az alsóház elnöke, Bogdan Olteanu, szakmai kiegészítéseket kérve például a területalapú támogatás, a tejkvóta, valamint a nemzeti vidékfejlesztési stratégia dokumentációjához.

  111. Kálmán

    Szomorú és elkeserítő ami a román politikai életben történik: Egyik napról a másikra elhalasztnak egy választást a belpolitikai csatározások miatt. Nem hittem volna el, hogy az EU csatlakozás után a román politikai pártok ilyen közömbösen és felelőtlenül viszonyulnak ehhez a kérdéshez.
    Végre bejutottunk az EU-ba, de az igazi felzárkózás még hátra van. Én úgy látom, hogy egyedül az RMDSZ vette komolyan ezt a kérdést, egyedül az RMDSZ fogott hozza megfelelő időben és komolysággal a május 13-választásokra. Egyedül az RMDSZ-nek voltak EP képviselő jelöltjei, programja, választási üzenete.
    Azt hiszem, hogy már többször is bebizonyosodott, hogy nekünk, erdélyi magyaroknak és az RMDSZ-nek egy teljesen más politikai kultúránk van, mint a román politikai pártoknak.
    Mégis jó, hogy a mindenkori választásokon nem a PSD, PD, PNL, PC, vagy a PRM közül kell kiválasztanom, hogy kire szavazzak, hanem van egy érdekvédelmi szervezet amelyik másképp viszonyul hozzám. Erdélyi magyar választóhoz.

  112. Andi

    Valóban kérdés, hogy miért indultak be ilyen gyorsan a fiúk?

  113. Andi

    Te, Kálmán,te! Vedd le a szemüvegdet!

  114. Andi

    Szállj magadba és nézd meg: az irodád falán nem azt írja, hogy RMDSZ?

  115. Andi

    Na látod!

  116. Kálmán

    Andi, nyugodj meg, ez csak egy vélemény volt! Nem kell így beindulni! Nyugalom. Amugy nem azt írja… :)

  117. Andi

    Téged hülyítenek, Kálmán!

  118. Andi

    Akkor bocsi!

  119. Kálmán

    Kedves Andi, lehet hogy hülyítenek, de én így látom, és eddig még senki sem tudott meggyőzni az ellentétjéről. Amúgy szerintem egy ilyen vitafórumon, nagyon fontos, hogy tiszteljük egymás véleményét, meglátását, még akkor is ha nem értünk vele egyet.
    Nem hiszem, hogy egyedül lennék akinek az RMDSZ-ről (összességében) inkább pozitív véleménye van, mint negatív.
    Nem hiszem, hogy egyedül lennék aki biztos benne, hogy a mi érdekeinket (erdélyi magyarokét), nem a román politikai pártok tudják és akarják érvényesíteni hanem az RMDSZ.
    Nem hiszem, hogy egyedül lennék aki, úgy gondolja, hogy Nagy Zsolt egy nagyon jó politikus és szakember, az egyik legígéretesebb erdélyi magyar politikus.
    Nem hiszem, hogy RMDSZ alkalmazott kell legyél ahhoz, hogy ezekről a dolgokról így vélekedj. Amúgy is, nincs az RMDSZ-nek annyi pénze, hogy ennyi embert alkalmazni tudjon :) Hidd el nekem!

  120. Andi

    Véleményedet tiszteletben tartom, de nem értek egyet vele.Az előbb már bocsánatot kértem.

  121. Kálmán

    Ok, bocsánatkérésedet elfogadom :)

  122. Andi

    Leginkább abban a tekintetben nem értek egyet, hogy EZ az RMDSZ tudja a leghatékonyabban képviselni az erdélyi magyarság érdekeit. Lásd az előzőeket.Nagy Zsolttal egyébként semmi bajom, már írtam.

  123. Kálmán

    Én addig amíg Nagy Zsolt ennek az RMDSZ-nek a tagja és kiemelt politikusa, addig sokkal jobban tudok bízni az RMDSZ-ben.

  124. Nagy István

    Kedves malacka!
    “A vállalkozói réteg minősége és mennyisége igenis fonots, mivel az illetékeket valaki fizeti.”
    Ez igaz, de az, hogy én ennek az ellenkezőjét valaha, bárhol állítottam volna, ez már nem igaz! Tessék figyelmesen visszaolvasni.

  125. Nagy István

    “egyedül az RMDSZ fogott hozza megfelelő időben és komolysággal a május 13-választásokra.” írja Kálmán.
    Téved.
    Ime:
    http://erdely.ma/hirek.php?id=23192
    Leadták a Tőkés Lászlót támogató 137 199 aláírást .

  126. domi

    Sziasztok,

    Nagy erdeklodessel szemlelem eszmefuttatasaitokat, nagyon tanulsagos es hasznos is. Mostanig is folyamatosan kovettem a politikai fejlemenyeket (ertem itt elsosorban a romaniai magyar politikat), velemenyt is alkottam, de mindezt nagyon kevesnek erzem. Nem tudom, ti hogy vagytok, de az en kornyezetemben az emberek igencsak passzivak ebbol a szempontbol, igazabol nem is akad, akivel megvitathatnek egy egesz artatlan kerdest. Akiknek van is egy kis fogalmuk a dolgokrol, vagy elzarkloznak a dolgok elol, vagy pedig teljesen felretajekozottak. Nagyon elszomorito erzes mindezt tapasztalni. Ti nem talalkoztatok a jelenseggel, es egyaltalan van annak magyarazata, hogy miert van ez? Az ember bizik, remel, kardoskodik, ahogyan lehetseges, es akkor veszi eszre, hogy a mellette allo vere mit sem tud az egeszrol… Vajon nem kellene egy hatekonyabb modjat kitalalni annak, hogy a magyar konnyebben kommunikalhasson a masik magyarral, hogy egyaltalan erosebb kapcsolatot alakithasson ki vele, ha tettre van szukseg? Mert ha arra gondolok, hogy delutanonkent egy orszagos magyar ado mondjuk a Hitchkock hirek helyett elmondana a nap torteneseit magyar szemszogbol, magyar vonatkozasban, talan a kulvarosi , romanul mar jobban beszelo magyar nemzetisegu melos is tobbet tudna arrol, hogy mit is jelent egy kisebbsegi kozossegben reszt venni ahelyett, hogy minden modon megprobaljon beolvadni a tobbsegi kollegak koze viselkedesben es felfogasban. Es akkor talan nem roman iskolaba adna a gyereket, akinek majd roman felesege es roman gyerekei lesznek, hanem elmegy a legkozelebbi konyvtarba, es megveszi Petofi legolcsobb kotetet a gyerekenek, hadd tanulja meg a magyar nyelv szepsegeit, ha akarja.

  127. domi

    Talan igy sikerulne. Kommunikalva, osszefogva, oktatva, nemzeti ontudatot erositve. Ugy a felnottek eseteben (beleertve – foleg – az elitet), mint az eljovo nemzedek eseteben. Es eros utemben szaporodva, persze.

  128. Nagy István

    Arról jut eszembe, amit Domi írt.
    A napokban egy társaság hölgy tagja elmesélte székely férje családjának esetét. Hatan vannak testvérek, háromuknak nem született leszármazottja, míg a másik három összesen tíz gyermeke közül egy sem tud magyarul, és a Bukarestbe férjedzett testvérek alkalmasint fölróják nekik, hogy mit magyarkodnak ők Romániában. Az eredmény: székely nagyapa, tíz román unoka.

  129. domi

    Na, ha ez epp forditva tortenne, ismetelten, akkor nem kellene aggodni. De sosem lesz igy, amig meg nem teremtodik ennek a lehetosege, vagyis az, hogy az embereknek ne kelljen kenyszerbol vagy szegyenbol mas nemzetiseget valasztani maguknak, mint a magyart, amiknek szulettek.

  130. Metoikosz

    Üdvözöllek domi

    végre még van valaki aki le is írja nemes egyszerűséggel azt amiről én is mindeféle fórumokon és helyen szót emelek, vagy róvok… a szavak pedig sokszor visszaesnek ,mert ahol két magyar talalálkozik ott mindjárt egy harmadikat szid addig addig amíg amíg egyszer csak egymásnak esnek… hogy sarkítsak..

    igen alázat egymás megértésére és jó cselekedetek

    üvözlettel Metoikosz

  131. senki

    Kedvez Andi,
    Egyetertek foglalkozzon mindenki azzal amihez ert. Es mozt egy zarojel.
    Zarojel nyilik. A regi ref. pap idejen (ugy 8-10eve) a hollandok jottek egy olyan elkepzelessel, hogy milyen jo lenne nehany boltot nyitni kolozsvaron ahol a gyorgyfalvi zoldsegeket arulnak a gyorgyfalviak. A terv azon bukott meg, hogy a faluban az volt a velemeny, hogy az o munkajukon ne gazdagodjon mas. Most gazdagodik mas. Nem gyorgyfalvi. Ezert esment nem lehet az Rmdszt/Nagy Zsoltot hibaztatni. Zarojel zarul
    Ami az RMGE-t illeti. Ez egy realis roma. problema. Idestova 100 eves. Van egy roma. nepesseg akit egy korszeru, modern, felvilagosult, nyitott es urbanus vezetoi reteg kepvisel mikozben a nepesseg nem modern (ertsd konzervativ) semmi szin alatt nem korszeru (le van maradva sok eseteben) es nem urbanus hanem alapvetoen videki/falusi.
    Gyakorlatilag a vezeto elit nem erti a “vezetendoket”. Nem ugyanabban a kozegben el, nem azok a problemai a megkozelitesi modjai es a celjai. Nem azokhoz az emberekhez szol. (Mondjuk ebben Tokes sem kivetel csak o pap).
    Azonkivul, hogy van egy vekony kulturalis zsinor (nyelv, iskola, hagyomanyok) azontul semmi koze nincs hozzajuk. Adott pillanatban Kelemen Attila (trindex) tobbe kevesbe megfogalmazta, hogy neki tobb koze van egy hozza hasonlo roman/angol stb. archoz mint egy roma. fiatalhoz hiszen azokkal inkabb megerti magat mint sajat maga fajtajaval.
    Kurva jo lenne ha peldaul Nagy Zsolt ezen problemara reflektalna. Jo lenne ha az RMDSZ reform (ala miert+fizetett reklam a transindexen) nem abbol allna, hogy hogyaneskit cserelunk le marko+takacs+co-bol es kiket es hogy rakunk a helyukre hanem abbol, hogy hogyan visszuk kozelebb ezt a szervezetet a valasztokhoz, hogyan kepviseljuk hitelesen a valasztokat es oldjuk meg azok problemait.
    Ilyetenkeppen lehet Gigi Becali szeru valaszokat adni (kifizetjuk a villanyszamlat) de szerintem jo lenne Kiss Sandorszeru figurat alkalmazni bukaresti marketinggel (Bihar megyei tanacselnok) mert o lehet, hogy hatekonyabb valaszokat ad.
    (Bihar megyeben a megyei tanacs eldontotte, hogy minden falusi iskolat felszerel angol WC-vel. Na most ha ezt elinditanak Szekelyfoldon is es a budipapirra ranyomtatnak, hogy “A szekelyfoldi iskolak angolwecesitese-RMDSZ program”, akkor Arus Zsolt csak ilyen budipapirt vasarolna. Ala: Parcul Teiul Doamnei renovat de primaria sectorului doi in colaborare cu xxxxxx, Primar Neculai Ontanu)
    Megegyszer: orulnek ha trindex es nagy zsolt szentelne egy fel sort ezen problemanak.

  132. Nagy Zsolt

    Kedves senki!

    Kissé furcsa így megszólítani valakit . Az általam elképzelt, meghirdetett egyik alapeleme éppen ez volt: a közösséggel való közvetlenebb kapcsolattartás szükségessége. Az RMDSZ-nek ez az erőssége, a közösséghez közel álló szervezési struktúra. Természetesen ez nem mindenhol működik megfelelően, ezen akarunk javítani. Én sohasem beszéltem senkinek a ki vagy lecseréléséről. Éppen azért, hogy javító szándékomat senki se érzékelje személyes nyomulásnak. Ezt többször nyilatkoztam, és ennek megfelelően is cselekedtem.
    Valóban egyetértek az emberek számára igazán fontos programokkal. A Bihar megyei példákat egészen jóknak tartom, sőt kiegészíteném például a művelődési otthonok felújítása vagy a helyi lapok kiadása programokkal. De bizonyára számos hasznos és jó kezdeményezés van más megyében is. Az egymástól való tanulás, ötletek megosztásának a lehetősége is benne van abban amit RMDSZ-nek nevezünk. Hasonló a falun lakók életminőségét javítandó programnak tartom (szubjektív módon) az eMagyar pontok hálózatát vagy a minisztériumi Tudásalapú Társadalom programot.
    Azt gondolom továbbá, hogy a közösségi identitás – konkrétan az erdélyi magyar – meghatározó gondolkodás módomat és cselekvéseimet illetően. Ezért nem gond számomra megérteni a vidék, város, idős vagy fiatal gondjait, elvárásait. Természetesen azonosulni akkor lehet, ha ott és azonos körülmények között él az ember. De hát éppen ezért kell SZÖVETSÉG! Ezért kell ezt megfelelően működtetni.

  133. Nagy István

    “Természetesen azonosulni akkor lehet, ha ott és azonos körülmények között él az ember. De hát éppen ezért kell SZÖVETSÉG! Ezért kell ezt megfelelően működtetni.” írja a bloggazda.

    Neki mindez Brüsszelből jobban és hasznosabban fog sikerülni.

  134. frodo

    Óóó, kedves Nagy István!

    Annyira szőrszálhasogató! Hogy lehet ilyen hozzáláású? Hogy tudja a többi blog-olvasót meggyőzni arról, hogy Ön esetleg egy építő jellegű eleme ennek a magyar közösségnek? Csak azért szól hozzá, hogy minden áron bármit megkommentálhasson? Ténlyeg? Ezt ÖN építő jellegűnek tartja? És kérem, ne azzal vállaszoljon, hogy “de az RMDSZ sem tett semmít.” Mert most személyeskedően Önt szólítottam meg. Nem akarom, hogy ez vitává fajuljon. Mindössze annyit fűzök hozzá, hogy ilyen hozzáállással egyszerűen nincs mit kezdeni.

    Leadott 137ezer Tőkés szavazat. Tisztelt Nagy István úr! Ez egy utolsó pillanati kötelező dolog ahhoz, hogy Tőkés László majdan a szavazólapokon rajta legyen. Nem kampány-felkészültséget vetít. Tisztelt Nagy István úr! A kampány ott kezdődik, hogy valaki bemutatja, melyek az elképzelései! Hol van Tőkés László programja? Azon kívül, hogy minden RMDSZ fehérre feketét mond, egyre nullát, nem igazán láttam a koncepciót. Szerintem azért, mert nincs.

    Amúgy az RMDSZ EU-program elég lagymatag. Több konkrétumot, kézzel foghatót vártam volna el. Például arról, hogy a Székelyföldet, mint régiót hogyan képzelik el, a régiós átalakítás lépéseit miben látják. Az az elfogadott határozat kevés ehhez.

  135. a link az link

    http://relatio.ro/index.php?option=com_content&task=view&id=12705&Itemid=33

  136. Fairplayguy

    Szia frodo!

    Látod a lényegre tapintottál (nem a Nagy István féle kritikádra reagálnék ezzel), hanem arra hogy ez az RMDSZ monopolizmus dolog az erdélyi magyarság felett (ami eddig amúgy tökéletesen működött a kontinuitás(uk) szellemében -gondolj csak a 5-8 százalékos küszöbriogatásokra, stb…), illetve az erdélyi magyar politikai pártok közötti egyenrangú verseny teljes hiánya (hogyan is versenyezhetett bármelyik közülük az udmr-vel, annak nemzetközi kapcsolatokkal is, komoly politikai tapasztalatokkal is, jó felkészültséggel is stb. rendelkező apparátusával?) hát mondon neked Felem ezek mind egy olyan természetesnek egyáltalán nem mondható helyzetet eredményeztek amelyek nem férnének bele egy egészséges demokráciába.

    Magyarul Kedves Felem, az udmr túlnőtte saját magát mert anélkül is ment neki a politikai szekér, hogy a választóival törődött volna, a többiek meg most kezdik tapasztalgatni a magasröptű politikát. Egyvalamit azért jegyezz meg kedves frodo: igazi versenyhelyzet nélkül nincs igazi fejlődés még a politikum világában sem, csak tompa lapos semmitmondó stratégiák.
    Kedves frodo megint azt mondanám hogy mivel mi követtük el azt a végzetes hibát, hogy nyomtuk ugye a pöcsétet az udmr-re a választásokon, mint állat, pont azért mert a számunkra nem volt igazi politikai alternatíva hát pont mi vagyunk azok akik meg is szívjuk, de rendesen ám. Gondolj csak arra hogy a tavaly az anyaországbeliek valami gyurcsány ferenc nevezetűre szavaztak mert (megint szerintem) féltek attól hogy nekünk esetleg magyar honpolgárságunk lesz, most meg sírnak mint a patkány. Te nem veszel észre semmi hasonlóságot a mszp meg az udmr megfélemlítő, demagóg politikája között? Mert én igen.

    Én most is azt mondom Feleim: csak józan paraszti eszünket vegyük elő ha egy politikus (pláne ha baloldali…) elkezd beszélni…

    A Fairplayfiú… Továbbra is…

  137. Fairplayguy

    Kedves domi!

    Tetszik ahogy írsz! Ez van na…

    Amúgy csak így tovább!

  138. Fairplayguy

    Kedves Nagy Zsolt!

    Legutóbbi hezzászólásodból ítélve, repülőgépből (is) látni hogy a politikai marketing témakörben igenis és rendesen hogy úgymondjam otthon vagy… Kérdésem az hogy az RMDSZ miért nem hajlandó átvenni és alkalmazni a legalapvetőbb téziseit sem a fent említett diszciplínának? Vagy tévednék esetleg?

    Kaphatnék egy sürgős választ erre? Kíváncsi lennék Te hogyan látod ezt…

    Megelőlegezett köszönettel:
    A Fairplayfiú.

  139. M.Zsolt

    Sziasztok! Nagy István Úrnak pedig jó napot! (engedelmével, a többség stílusát követve tegeződni fogok)

    Egy kicsit irigylem az itt sokszor hozzászólókat, mert nekem még annyi időm sincs, hogy végigolvassam a beírásokat (na meg, ugye, néha a beintéseket… :} ), nemhogy érdemben és gyakran hozzászóljak. Pedig érdekel a téma. De munka és család mellett/után/helyett nehéz.
    Előrebocsátom, hogy a bloggazdát személyesen és régóta ismerem, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén is dolgoztam, igaz, már elég rég, mert 2000 óta az üzleti élet felé váltottam és az idén saját vállalkozásba fogtam. Elég az önreklámból, csak akartam, hogy tudjátok: más rálátásom van néhány kérdésre.
    Éppen ezért mondom: nagyon nagy szükség van a kritikára – nem feltétlenül és kizárólagosan az RMDSZ-nek vagy az “aktivistáknak”, hanem nekünk, ahogy ti nevezitek, rommagyar társadalomnak. Én is egy nagyon kritikus személy vagyok (mert tényleg sokkal könnyebb a lelátóról beordítani, mint jól eltalálni a labdát), de már saját bőrömön is tapasztaltam, a kritika akkor éri el legjobban célját, ha építő jellegű.
    Ezért is mentem el annó dolgozni az eremdéeszbe: mert volt valami, ami nem tetszett, hogy művelik, úgy gondoltam, én jobban tudnám csinálni, és meg is próbáltam. És 1990 legelején ugyancsak a tenniakarásom vezetett arra, hogy a KMDSZ-ben aktiváljak. És mindenhol nagyon sokat tanultam, tehát személyesen is “hasznot húztam” önkéntesi vagy fizetett munkámból.
    Viszont leszögezem – csakhogy elejét vegyem esetleges vádjaitoknak (mert látom, egyesek elég gyorsan elszabadítják a vérebeket…:) ): RMDSZ-es kapcsolataimat alkalmazóim vagy saját bizniszem érdekében nem gyümölcsöztettem – ez tény, nem feltétlenül jó vagy rossz.

    És most jön a javaslatom: kedves Andi, kedves bármelyikötök: szükség van rátok, az energiátokra, a vehemenciátokra – és nem is feltétlenül az RMDSZ-ben. Akár a MIT-ben vagy EMNT-ben vagy egy civil szervezetben. Bármilyen döntést hoztok, szívesen tudok javaslatokat adni, egy sör mellett vagy csak virtuálisan is, akár csak beszélgetni, elképzeléseket, meggyőződéseket ütköztetni. Hiszem azt, hogy rajtunk, apró kis cselekedeteinken is múlik közösségünk jövője. Sokat segítenek a kritikák, mert valamit mindenképpen megmozgatnak, másokat cselekvésre buzdítanak, esetleg megváltoztatnak. És másképp – szerintem még többet – segítenek a cselekvések.
    Na, ez hosszúra sikerült. Itt van: essetek nekem, szedjetek szét, csak ne fájjon :-) . Nem tudom, vagyok-e annyira mazochista, hogy még kérjek belőle… Sokmindent tudtam volna még írni, de nem akartalak untatni. Talán máskor. Minden jót nektek!
    Zsolt

  140. malacka

    Kedves Fairplayguy,

    Aggódásod megható, de megnyugtatlak, pszichiáterem vigyázó és jólkereső kezekkel ápolgatja bomlandó pszichémet.

    Kedves Nagy István,

    Magy Zsoltnak valóban nincs külön, személyre szabott programja és ez a normális. Nagy Zsolt egy szervezetet képvisel majd Brüsszelben, mint ilyen, a szevezet programját képviseli teljes egészében – bizonyára a konkrét helyzetnek, egyéniségének és szaktudásának megfelelő hangsúlyokkal. Ugyanakkor feltételezem, hogy mint EP-jelölt, miniszter, RMDSz-en belüli aktiv személy, ő maga is kivette részét a program kialakitásában, formálisan vagy kevésbé formálisan. Tehát az RMDSz programja az ő programja is véleményem szerint.

    Ami meg Nagy Zsolt Brüsszelből való működését illeti, lenne két kérdésem: Szükségesnek tartod-e egyáltalán a romániai magyarság Brüsszelben való képviseletét (nem kérdeztem, ki általi)? Normális lenne-e szerinted, ha az RMDSz nem próbálná megvalósitani ezt a képviseletet azzal a felkiáltással, hogy a hatékony Szövetségi működése érdekében mindenkinek itthon kell ülnie?

  141. Nagy István

    a link az link megüzente nekünk, hogy Frunda György levélben kérte Monica Macovei igazságügyi minisztert, hogy “hogy hősökhöz méltóan legyenek eltemetve, olyan hősök, akik életüket áldozták a kommunista diktatúrával elleni harcban.”
    17 év szenátorság kellett ahhoz, hogy a 11 éve kormányon lévő eremdéesz szenátora kérje az igazságügyi minisztertől a diktatúra által 1956-os tevékenységük miatt kivégzetteket rehabilitálják, sírjaik hollétét felfedjék.

  142. Fairplayguy

    Kedves malacka!

    Örülök hogy egészségedre vigyáznak mert az nagyon fontos ám.
    Meg is ragadnám az alkalmat, hogy visszajöttél, ezért kicsit járd körül a témát, ugye amint mondtad:

    ”Politikai többszinűség kialakitható szervezeten belül vagy több szervezet segitségével. Én egyelőre a szevezeten belülire szavaznék, mert úgy gondolom, túl nagy lenne még a kockázata a két szék közt a pad alá esésnek.”

    Kösz.

  143. Nagy István

    Óóó kedves frodo!

    Hogy Önnél maradjak.
    Ahhoz, hogy megtudja én mennyire vagyok építő vagy romboló, el kellene jönnie Pécskára a templomkertbe Gróf Klebelsberg Kuno szobrához.
    Hivatkozott bejegyzésemben arra a fonákságra szerettem volna fölhívni a figyelmet, hogy miközben Nagy Zsolt a szervezetépítésről ír aközben Brüsszelbe igyekszik.
    Egy pillanatig sem gondoltam kampányra, sem az RMDSZ-ére sem pedig Tőkés Lászlóéra, csak azt mertem állítani, hogy a soron lévő aláírásgyűjtést nem csak az eremdéesz teljesítette.
    Tőkés László koncepciója csak annak nem világos, aki 17 éve csukott szemmel és füllel él Romániában.
    Az eremdéesz programról Ön által írtakat most nem idézem.

  144. kesztió

    http://reply.transindex.ro/?cikk=19

  145. senki

    Kedves Zsolt,
    Az RMDSZ nem all a kozosseghez kozel. Ez egyszeruen teny. Ha igy lenne akkor egy csomo minden nem ugy tortenne Szekelyfoldon/Temesvaron vagy Kolozsvaron ahogy tortenik.
    Akkor az RMDSZ nem akarna szolgaltato onkormanyzatokat hanem megvalositana (nyilvanvaloan ott ahol tudja). Ezzel szemben az a realis teny, hogy az egyes szekelyfoldi magyar polgarmesteri hivatalokat pont ugyanolyan “baron local” vezeti mint egy gorj megyei kozseget.
    Ha az RMDSZ a kozosseghez kozel allna akkor a kozvelemeny nem azt a 15-20 vezeto politikussal azonositana az RMDSZt hanem a helyi tanacsosokkal Mariska kasszasnovel es Pista polgarmesterrel. Ja es megvalami: (bar en kozel sem szeretem Tokest sot) valahogy megegyezne Tokessel es felkarolna a helyi kezdemenyezeseket pl. Bojte Csaba.
    Azt hiszem ezt elegge megcafoltam.
    A ki vagy lecsereleseknel felreertheto voltam. Nem rad gondoltam. vajon MIERT?
    “Azt gondolom továbbá, hogy a közösségi identitás – konkrétan az erdélyi magyar – meghatározó gondolkodás módomat és cselekvéseimet illetően. Ezért nem gond számomra megérteni a vidék, város, idős vagy fiatal gondjait, elvárásait. Természetesen azonosulni akkor lehet, ha ott és azonos körülmények között él az ember.”
    Ez megint csak nem igy van. Es ami kovetkezik az nem szemrehanyas vagy szamonkeres csak egyszeru megallapitas.
    Teny az, hogy az erdelyi magyar kozossegnek elsosorban egzisztencialis problemai vannak (ami neked nincs). Az is teny, hogy ezzel az RMDSZ vajmi keveset tud kezdeni. Talan a PC kaja 9%os AFA-ja segitett volna valamit.
    Ezeket ma mar nagyon nehez orvosolni azonban lehet, hogy abszurd de megkene nezni, hogyan mukodik a HAMASZ. Valahogy sikerult felepiteniuk korhazrendszert, iskolarendszert stb. Kurva fontos a tudasalapu tarsadalom azonban ez nem oldja meg csikdanfalva problemajat es nem oldja meg Vass Levente frissen vegzett orvos anyagi gondjait. Ez valahol a piramis felsobb szintjen van mig a tarsadalom nagy resze mashol van.

  146. Nagy István

    Ünnepek
    A bloggazda 2007. március 7., 23:44-kor. indította március 8-a köszöntését.
    Most nálam 2007. március 15-e 21h 47 min van, és még nem indult március 15-ei ünnepköszöntő blogbejegyzés.

  147. Nagy István

    “Nagy Zsolt egy szervezetet képvisel majd Brüsszelben, mint ilyen, a szevezet programját képviseli” – írta malacka.
    Óriási tévedés!
    Nagy Zsolt a majdani kampányban az RMDSZ-programmal a kezében fog kampányolni, DE a romániai magyarságot megy/nne képviselni és nem az RMDSZ-t!

    “Szükségesnek tartod-e egyáltalán a romániai magyarság Brüsszelben való képviseletét (nem kérdeztem, ki általi)?”
    A romániai magyarság brüsszeli képviselete szerintem szükséges, de az eremdéesz képviselete nem az.

    Normális lenne-e szerinted, ha az RMDSz nem próbálná megvalósitani ezt a képviseletet azzal a felkiáltással, hogy a hatékony Szövetségi működése érdekében mindenkinek itthon kell ülnie?
    Az eremdéesz ezt a képviseletet karizmatikus politikusokkal kellene megvalósítsa, sajnos ilyenjei nem igen vannak. Mert én Frunda György kongresszusi kommandóst nem tartom ilyennek és Kelemen Hunor SZET elnököt vagy Márton Árpád frakcióvezetőt sem. Markó Béla meg itthon akarja tölteni a következő éveit, utódneveléssel.
    Ellenben Nagy Zsolt valamennyi energiát áldozott a szervezet rendbe hozására, elképzeléseit is közhírré tette, majd benevezett Brüsszelbe, hogy a lehető legmesszebb legyen a szervezettől.
    Mellesleg szerintem Brüsszelbe nem technikusok kellenek, Nagy Zsoltot meg Winkler gyulát annak tartják, hanem politikusok, olyanok, akiknek ilyenként van nevük Európában, és a világban.
    Nos ennek az ismérvnek az eremdéesz-lajstromelsők egyáltalán nem felelnek meg. Elég ha arra gondolok, hogy a romániai magyarságnak is csak mintegy 30%-a hallott eddig róluk!

  148. kesztió

    Kedves Nagy István,

    Tőkés viszont lehet, hogy karizmatikus, de finoman szólva nem politikus alkat. Sőt, valljuk be, kifejezetten rossz politikus.

    Már csak azért sem, mert az az ember azokon kívül, akiket de facto képvisel, még soha senkit nem tudott meggyőzni semmiről.

    Mivel magyarázza ön, hogy EGYETLEN román haladó szellemű politikus sem tudja komolyan venni Tőkést, értsd Smaranda Enache, Gabriel Andreescu, Renate Weber? Hogy a többiekről ne is beszéljünk. Mert OLYANOK a románok, ugye? Na neeeee…

    Attól, hogy valaki azt szajkózza folyton, amit – nyíltan vagy titokban, de – minden egyes erdélyi magyar hallani szeretne, még nem lesz politikussá, ez a „minőség” realitás- és diplomáciai érzéket, bölcsességet, türelmet, empátiát is igényel. Márpedig a püspök úr köztudomásúan nem ezekről híres…

  149. Fairplayguy

    kesztiókám,

    nem akarom a Tőkés László védelmére kelni, de azért hogy jobban megérts amit mondani szeretnék arra kérnélek h képzeld el magad egy kicsit az ő helyébe.

    Szóval gerincességed miatt belekerülsz a temesvári események középpontjába. Addig meghurcoltak a kommunisták rendesen ám (tudom annakidején gyerek voltam de futott a hátamban a hideg rendesen amikor a securitátéról hallottam valamit- ugye emlékezünk azokra az időkre?).

    Miután végetért a forradalom elnevezésű puccs hát megválasztanak Téged érdemeidre való hivatkozással RMDSZ felsővezetővé, mert még akkor szükségük van becses személyedre. Namármost eddig tiszta sor, nem?
    Jó, jó de eljöttek szépen azok az idők utána amikor teszem azt hogy kisemberek hozzád fordulnak mert bíznak benned, illetve azt hogy az udmr nevű szervezetben észreveszed az egyre alaposabban elterjedő korrupciót meg miegymást. Namármost ha Téged még a híres szeku sem tudott annakidején megtörni, hát a gerincességed nem engedi meg hogy beolvadj egy (akkor már román politikai szervezet) züllödt környezetébe. Soha nem is tudnál meghasonulni azokkal akik bántják népedet és mindent megtesznek azért hogy ellehetlenítsenek idehaza illetve külföldön is. Mert egyrészt kell az udmr-ének a fekete bárány akire újjal lehet mutogatni (ne felejtsük el hogy politikai kultúra egy egypártrendszer után enyhén szólva hagy kivetnivalót maga után… ), másrészt Te olyan ember vagy akit nem lehet semmilyen módon korrumpálni. Magyarán kommunikációs erejükkel visszaélve rendesen beskatulyáznak egy olyan zónába amit tudod nem könnyen lehet elhagyni. Vagy jobbanmondva egy ilyen környezetben egyáltalán nincs is esélyed.

    kesztió, te tényleg bele tudtad élni magad a helyébe Tőkésnek?

    Mondjad…
    Kösz.

  150. Nagy István

    Kedves kesztió!
    Gabriel Andreescu, Renate Weber politikus?
    Ugye nem ezt akarta írni?

    “… (politikusi) „minőség” realitás- és diplomáciai érzéket, bölcsességet, türelmet, empátiát is igényel. Márpedig a püspök úr köztudomásúan nem ezekről híres…”
    Nem erről kell híres legyen a Püspök Úr, elég ha rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal.

  151. kesztió

    Kedves Nagy István!

    Azzal, hogy most Weber és Andreescu politikusságát vitatjuk, csak kikerüljük a kérdést. Igen, elnézést, közéleti személyiséget akartam írni, jó?

    Szóval, ki is az, aki román nemzetiségű és érzelmű, számít a román közéletben és komolyan veszi Tőkést? Egyetlen nevet kérek csak! Ugye, hogy milyen nehéz találni? Márpedig abból, hogy Tőkés eszméit a román felvilágosult ÉRTELMISÉG (tehát NEM plepsz, birkacsorda, stb.) rosszallása árán valósítsuk meg, ÉN nem kérek szépen, személyesen.

    Márpedig ha valakinek érdeke az autonómia, nekem kétszeresen az. Vállalkozóként nemcsak a megmaradásért és a nemzettudat parazsának éltetéséért, stb. érdekel, hanem gazdasági felemelkedésért, infrastruktúráért, életképes oktatásért, kultúráért, mert számomra ezek a civilizáció zálogai!

  152. kesztió

    Nézd, Fairplayfiú,

    Ne keverjük a szezont a fazonnal.
    Abból, hogy Tőkés gerinces (az) és tiszta (bizonyára az, de ezért már nem tenném tűzbe a kezem), még nem következik, hogy bölcs, megfontolt és főleg átgondolt politikai döntéseket szokott hozni. Egyszerűen nem olyan alkat és kész.

    Ahogy én sem vagyok az. És én önmérsékletet gyakoroltam, és abba is hagytam még a legelején, 90-ben, amikor leesett a tantusz, hogy imkompetens vagyok. Amúgy ha nem hagytam volna abba, még a legkorrektebb hozzáállással sem „úsztam volna meg”, hogy gyorsan megszedjem magam, s ne kelljen tizenvalahány évet kínlódnom az anyagi biztonságom megteremtéséért.

    Úgyhogy bizonyos szmepontból akár bele is tudom élni magam Tőkés helyébe.

    Ja, és még egy dolog. Egy politikustól elvárom, hogy ne képzelje magát az igazság egyedüli letéteményesének, mint ahogy a püpök úr teszi. Ekstein-Kovács Pétert tartom követendő példának, aki az RMDSZ-en belül talán egyedüli igazi liberális, és ennek ellenére Aradon kiállt Tőkés mellett, pedig ha valaki ideológiai szempontból fényévekre áll a püspök úrtól, bizonyára ő az…

  153. Fairplayguy

    Na kesztiókám, aszem elkaptalak!

    Mondjál nekem légy szíves habár egy olyan román érzelmű közéleti személyiséget (ahogy ugye te megfogalmaztad) aki amúgy a székely tartomány autonómiájának a feltétlen híve… Tőkés ide vagy oda…

    Kösz.

  154. Fairplayguy

    kesztiókám,

    Szóval te inkompetens voltál (ha jól értem egy politikai tömörülésnek), illetve 16 év alatt ki tudtad harcolni politikamentesen (elsőgenerációs hogy úgymondjam kapitalistaként) az anyagi függetlenséget egy ilyen vadkapitalista dzsungelben mint a kies hazánké… Ami amúgy én úgy gondolom hogy komoly fejlődés és teljesítmény. Politikamentesen aztán végképp… Na de akkor mi is az az általad megnevezett inkompetencia? Nem esetleg másról volt ott akkor, abban a 9o-ben szó? Valami egészen másról?
    A Fiú.

  155. Andi

    Kedves Kesztió!

    Soraimat kérem mindenféle érzelmi töltés nélül olvassa mivel én is így írom őket.
    És elnézést, hogy belekotnyeleskedem a Nagy Istvánnal folyatott virtuális párbeszédébe.

    Az RMDSZ gyakorlatilag 1996 óta hatalmon van.Megszokta, szereti azt, mert bár szövetségnek nevezi magát, e tekintetben pártként viselkedik.Minden romániai politikai pártnak partnere volt már, kivéve PRM, és lesz majd az elkövetkezendőkben, súgja a megérzésem.Ergo ismeri azokat.Kérem soroljon fel pár komoly román politikai erőt, amely hajlandó támogatni az RMDSZ autonómiatörekvéseit (ezt most akarattal nem tettem idézőjelbe, mert próbálok érzelmektől mentes maradni) momentán !

    Én úgy veszem észre bent Bukarestben hallani sem akarnak a dologról. Ha észrevételeim helyesek, akkor a következő kérdések fogalmazódnak meg bennem, mint sima romániai magyar szavazóban:
    1.Hogy létezik, hogy a Bukarestben edzett karizmatikus(bocs, de ezt nem tudtam kihagyni:) ) politikusaink nem veszik észre ezt a tényt???
    2.Miért üzenik továbbra is azt felénk, hogy az az út, amelyet ők választottak, az a célravezető?
    3.Jelen politikai helyzetben az autonómia melletti kiállás az RMDSZ-nek a hatalom elvesztésével járna, nem gondolja?
    4.Nem létezik, hogy bent a fiúknak eszük ágában sincs az ügy mellett kiállni, de mivel a szavazóik jelentős része mégiscsak ezt szeretné hallani tőlük, megfogalmaznák pár refrént a témában és pár évig ezeket dúdolják majd nekünk?Tartok tőle, hogy valahogy így állnak a dolgok….

    “Attól, hogy valaki azt szajkózza folyton, amit – nyíltan vagy titokban, de – minden egyes erdélyi magyar hallani szeretne, még nem lesz politikussá,”.Itt egyet kell értsek Önnel.Ahhoz tényleg valami más is kell.

    Egyébként úgy gondolom, hogy a 137.000 Tőkésnek aláíró személyek zömét az RMDSZ politikája, magatartása késztette erre az elvetemült tettere, és nem a püspök karizmája, politikai programja….

    És hogy valami építő is legyen a hozzászólásomban, szerintem az RMDSZ-nek teret kellene engedni az ellenzékének, mert egy alaposabb vizsgálódás után ha józanul gondolkodnak, akkor beláthatják, nem mindent csinálnak jól.

    Uff.Beszéltem.

  156. Nagy István

    Kedves kesztió!

    Kétfajta politikus van. Az egyik folyamatosan meg akar felelni, hol a szavazóinak, hol a kenyéradóinak, hol ennek, hol annak, és a másik megmomdja, hogy mit akar és mindent annak rendel alá, és nem a széljárásnak, a pillanatnyi ilyen-olyan, így vagy úgy megideologizált érdeke(i-k)nek. Tehát az egyik helyezkedik, a másik helyzetet teremt.
    Ilyen összefüggésben mellékes, hogy a román politilusok mit gondolnak a föszereplőről, mert a legfontosabb, hogy a közösségnek mi az érdeke. Van-e vagy nincs nemzetközösségi érdek. Ha abból indulunk ki, hogy van, akkor mindent annak kell alárendelni, különben nem porlik, hanem málik a nép. Ha pedig a megfelelés a kitűzött cél, akkor nem kell politizálni, hanem céget kell nyitni és azt csúcsprofittal járatni, az azzal járó erkölcsi és anyagi kiadásokkal együtt.
    A felvilágosult cimke nélküli román ÉRTELMISÉG rosszallása a jó kifogás kategóriájába tartozik. Ők már régen tudják, hogy a politikus szinte mind egyforma, hívják azt bárhogyan, tessék gondolatban végigfutni az utóbbi évek pártelnökeinek, minisztereinek lajstromát, szinte csak kétes erkölcsű figurák képei jönnek be.

    Az autonómia pedig nem csak megmaradás, a nemzettudat parazsának éltetése, gazdasági felemelkedés, infrastruktúra, életképes oktatás, kultúra hanem elsősorban a romániai magyar megmaradás lehetősége és felelőssége. A civilizáció záloga pedig mindaz, ami megtart EMBERnek. Mert az előbb fölsoroltakat az ember hozta létre és tartja karban, és nem fordítva.

    Egyébiránt szerintem Ekstein-Kovács Péter Aradon az elvei és nem Tőkés László mellett állt ki. És ez így is van rendjén.

  157. kesztió

    Kedves Nagy István,

    Szerintem súlyos hiba magyar közösség érdekeit az ún „román közösség” érdekeitől, érzelmeitől, többé vagy kevésbé megalapozott előítéleteitől függetlenül tárgyalni, de erről bizonyára sem önt, sem Tőkés püspök urat nem fogom meggyőzni… :(

    A megmaradásról pedig álljon itt egy évekkel ezelőtt a Szabadságban megjelent frappáns írásom, remélem a spamszűrö nem fogja eltávolítani az alábbi linket:

    http://www.hhrf.org/szabadsag/archivum/2002/11/2nov-28.htm#E13E22

    Ebben asszem, rátapintottam a lényegre… :D

  158. kesztió

    Kedves Andi (és Fairpalyguy),

    A válasz egyszerűbb, mint gondolnátok.

    Az említett román elitértelmiség egyszerűen fél – és talán nem is alaptalanul –, hogy az ún. székelyföldi autonómia valójában nem egy régió önrendelkezése, hanem egy kisebbségből átvedlett többség önkényuralma lesz egy mini-nemzetállamon belül.

    És nézzünk már a lelkünk mélyére. Az SZNT eddig semmi jelét adna, hogy különösebben konzultálni szeretne a székelyföldi románság képviselőivel, vagy akár érdekelné, nekik milyen elképzeléseik, ötleteik, vagy akár félelmeik vannak az üggyel kapcsolatban. Pedig ott se szélsőséges minden román ugyebár, és különben is, ha tetszik, ha nem, velük együtt kell majd autonómiát csinálni.
    De az SZNT-nek persze fontosabb a rovásírásos zászlórúdra csavart pirosfehérzöld lobogók lengetése… No comment.

    Ha rajtam múlott volna, a következő lépések mentén ment volna a dolog:

    1. lobbizni egy, a kisebbségek lakta területeken széleskörű anyanyelvhasználatot lehetővé tevő törvényért – ez nagyjából már össze is jött;

    2. lobbizni azért, hogy a megyéket felváltó régiók ne az ország önkényes felosztása, hanem a történelmi régiók szerint alakuljanak ki;

    3. végül lobbizni azért, hogy az így kialakult régiók a lehetőségekhez képes a legnagyobb önrendelkezési fokot élvezhessék.

    Abrakadabra, itt a székelyföldi autonómia! És tessenek már utánanázni, kiejtettem-e a székelyföld és autonómia szavakat. :D

    Ha a SZNT nem állt volna neki féltéglázni, ahelyett, csendben üljön és gondolkozzon, már rég meglenne az autonómia.
    Ennyi.
    És ezt nem kis mértékben a püspök úr hathatós támogatásának is köszönhetjük…

  159. kesztió

    Fairplayguy,

    Válaszolva neked is:

    Olyan román értelmiségi tényleg kevés van, amelyik a székelyföldi autonómia elkötelezett híve lenne (Smaranda Enache meg néhány emberjogi aktivista azért kivétel), de biztosítalak,

    hogy azon románok seregével, akik az előző hozzászólásom autonómia érdekében tett 3 lépésének mindenikével egyetértenek, viszont Dunát lehetne rekeszteni.
    S akkor hol is van a baj? :D

    Az inkompetenciát illetően:
    Volt egy balul elsült tévés szereplésem (ahogy Tőkésnek is), ott és úgy jártattam a szám, ahol csak rosszat csináltam vele (dettó), túl naiv voltam, nem éreztem rá bizonyos mechanizmusokra (dettó), stb.
    De ettől még a saját szakmámban (szoftverfejleszés) anyagi és erkölcsi szempontból is értékeset tudtam alkotni – és ez ugyanúgy érvényes a püspök úrra is. :)

  160. Nagy István

    Kedves kesztió!

    Ha a becsatolt elérési útvonal erre a szövegrészre utazott:
    “Megmaradás” … rokon értelmû kifejezése(i) … ‘visszamaradás’, ‘kimaradás’, ‘hátramaradás’, ‘életben maradás’, ‘fennmaradás’, ‘megragadás’, ‘megrekedés’”,
    akkor azt kell mondanom, hogy kacagnom kell, de akár a sírással is küszködhetnék.
    A szerző globálsoftra bízta magátt, és még frappánsnak is nevezi művét. Hááááááááááááát mit mondjak?????????????

  161. kesztió

    Kedves Nagy István,

    A poénmagyarázat nem tartozik a bocsánatos bűnök közé, úgyhogy jobb híján sajnálom, ha nem esett le, nem ment át, stb. Hacsak nem arról van szó, hogy nem csúszik a humor, ha történetesen olyasmin csattan, amit szentnek és sérthetetlennek tartunk?!

    Az pedig, hogy a globálsoft mi a manó lehet, a jó ég tudja. Bizonyára nem a globalsoft.com portál tulajdonosa (szoftvertanácsadással foglalkozó cég), mert nagyon nem vág a kontextusba, lehet, hogy a globalizálódó világ egyik szoftveróriásának a termékére utalt (és egyúttal minősítette is) ezzel a bratyizó stílussal?
    Ejnyebejnye, milyen csúnya dolog a globalizáció és az imperializmus… :D

    Na de akkor megemlítendő (bár nem szép dolog a kioktatás), hogy a Microsoft Office magyar szinonimaszótárát nem holmi obskurus multi, hanem a magyarországi MORPHOLOGIC cég szerkesztette, amelyik mellesleg a profizmusáról híres, és nem arról, hogy esetleg a compact disc player-t tömörlemez-játékosnak fordítaná…

    Úgyhogy az említett érv alapján legalábbis a frappánság hiányának a vádját egyértelmúen elutasítom.

    Mellesleg, a fentiek tényleg nem szinonimái a megmaradásnak? :D

  162. új széköly

    Uraim! ne személyeskedjenek, mert nem jó ez…van elég gond anélkül is…inkább nyújtsanak kezet, még, ha csak virtuálisan is…