November 6-10.

November 6-án délelőtt indulunk Izraelbe. Közvetlen járat Bukarest és Tel Aviv között, a fokozott biztonsági intézkedések miatt korábban kell kimennünk a reptérre. Késve indulunk, így késéssel érkezünk, alig egy órányira zsugorodik Jeruzsálem megtekintése. Túl rövid bejárni és teljességgel elégtelen megérteni több kultúra, vallás szenthelyét. Rohanunk vissza Tel Avivba, készülnöm kell az esti eseményre, az Izrael Telekom 2006-on résztvevő miniszterek és diplomaták számára rendezett vacsorára. Az est fővendége Shimon Perez. Lefekvés előtt egy rövid autóztam Jeruzsálemben.

November 7.
Izrael Telekom 2006 meglátogatása. Sok telekom kiállítást láttam az utóbbi két évben. Volt amelyik nagyságával, volt amelyik a bemutatott újdonságokkal, más meg a show részével próbált elkápráztatni. A tel avivi kiállítás más. Egy szóval így jellemezném: innováció. Megoldások és ötletek sokassága kapja meg az érdeklődőt. A partner miniszterrel, Arial Atiassal való találkozó nagyon jól sikerül. Hamar megtaláljuk a közös nevezőt: befektetések ösztönzése, szélessáv, telekom szabályozás. Az izraeli kormány legfiatalabb tagja, 36 éves, egyik jobboldali, vallásos párt vezéralakja.

Délután látogatás a RAD telecom cégnél. A hazai piac régi szereplői, további üzleti és befektetési lehetőséget keresnek. A következő állomás az Alvarion. Kutató és fejlesztő központot működtetnek Bukarestben, a szélessávú rádiós technológiák fejlesztői. A végállomás a Gilat, műholdas megoldások fejlesztői, a Hargita Háló is hamarosan használni fog egy ilyen típusú megoldást. Az ő technológiájukra alapozva építettük ki az online vízum kiadási rendszert.
A későesti vacsora alatt a figyelmem megoszlik az engem elkísérő hazai cégek, a házigazda cégek képviselőivel folytatott szakmai beszélgetés és az olasz-zsidó vendéglő tulajdonos rám vonatkozó jóslatai között.

November 8.
Miniszterelnöki export konferencia. A kezdő pannel fővendége újból Shimon Perez. Fél 12-kor kezdődik a román-izraeli üzletember kerek asztal. Előadásomat lelkesen fogadják, a kérdések meg egymást követik. Többen már ott helyben partnerre találnak az engem elkísérő cégekben. Ebéd után egy más típusú közönségnek tartok előadást befektetés vonzás, ösztönzés céljából. Az előadók között szerepel többek között az EU nagykövete Izraelben és az izraeli exporttanács vezetője is. Mint minden ebéd utáni találkozón, itt is külön kihívás ébren tartani az embereket, így pergőre, helyenként viccesre veszem.

Rohanás a Motorolához. Cégbemutató és fejlesztések ismertetése a világ egyik vezető rádió technológia fejlesztőitől. Szándékukban áll tovább bővíteni bukaresti fejlesztési központjukat. A koraestére tervezett találkozó a gazdasági kérdésekért felelős miniszterelnök helyettessel elmarad. Ő az elnöke annak pártnak, melynek a távközlési miniszter is a tagja. Jobboldali, vallásos vezetőkként óvást emeltek a homoszexuálisok jeruzsálemi parádéja ellen, a legfelsőbb bíróság döntése elhúzódik. Ajándékba kapunk tehát egy óra sétát Tel Aviv élénk, élettel teli főutcáin.

November 9.
Hajnali négykor ébredek, indulok Brüsszelbe, Bécsen keresztül.
Brüsszelben Európai Néppárt Politikai Bürója, a legérdekesebb napirend a PD tagfelvételi kérése. Este megemlékezés az 56-os magyar forradalomról, beszédet mond Wilfried Martens, az EPP elnöke és Orbán Viktor. Szájer József foglalja össze az estét, nekem az ő beszéde tetszett a legjobban. Az EPP vezérkarával és a PD vezetőségével (Boc, Blaga, Anca Boagiu, Sorin Frunzaverde) töltött vacsora zárja a hosszú napot.

November 10.
Zárul az EPP gyűlés. Még két megbeszélés és máris irány a repülőtér. Münchenen keresztül repülök Kolozsvárra. Átszálláskor hív László Attila (a Kolozs megyei RMDSZ elnöke), hogy vajon elérem-e a szüreti bál második felvonását. Még nem tudom. A hosszú repülőút jó alkalom, hogy útinaplót írjak.

103 válasz: “November 6-10.”

  1. Sándor Szilárd

    Kedves Zsolt-miniszter úr :-) ,

    a naplóírás nagy kísértése hogy a szerző időnként munkanaplót íjon. ( Erről a kritikáról olvastam a román nyelvű blog bejegyzésében is … )

    Mindazonáltal köszönet ezért. Ámbátor szívesen olvasnék a kommunikiáció áldásairól és buktatóiról és ezzel kapcsolatos gondolatairól.

    tisztelettel

    egy sokak áltla szóllítot “pap” :)

  2. Koka Jani

    Tiszetlt Zsolt !
    Elolvastam blog-od , többször is .
    Öszinten szolva mintha a b1 tv no comment müsöra elevenedne meg a kepernyön , csak az on line kamera hianyzik .
    Siker , sikeren , azonban egy szo sem a gusztustalan korrupciorol amit egy uj dimmenzioba emeltetek . A kullancsokrol semmmi .
    Mondjad ugy fel szemmel követed-e a közeli munkatarsaid , az ertekes szakemberek , exponencialis meggazdagodasat ?
    Felteszed-e magadban a kerdest honnan a zsozso ?
    Nem masert , de kar lenne ha valamelyik bekormozna .

  3. új széköly

    ideje lenne valamit irni…

  4. új széköly

    hahóóóóóó!!!! van itt valaki????

  5. új széköly

    a parlamentben sem és itt sem????? minden üres???

  6. Postás

    Tiszelt Miniszter Úr!

    Szíves engedelmével megismétlem beírásom, kiegészítve, javítva azt!

    Az Ön által vezetett minisztérium része a Román Posta is. Szeretném, ha néha erről az intézményről is írna Ön néha. Milyen tervek léteznek a fejlesztésre? Mert azért itt is 35 ezer ember dolgozik és sok-sok millió állampolgárt szolgál ki.
    Jó, a kommunikálás valóban ma már az új technikai módszerekkel történik meg, de valóban: Románia háztartásainak hány százalákában van Internet?
    Ha Románia csatlakozik az EU-hoz, e téren hányadikok leszünk majd ott?
    Utolsó?

    Szeretném kérdezni, hogy mik a legfrisseb privatizációs szándékok a Román Postára? Mik a Postcom ügyletek? Mi a galaci Postcom? Mi az Ön véleménye a Román Posta és a Group 4 Falk között kötött szerződésről.

    Tisztelettel várom válaszát: a postás

  7. új széköly

    hát kedves postás, azt már várhatod…Zsolt úgy tűnik lemondta a blogszereplést…

  8. Spectator

    Kedves Nagy Zsolt!

    Hogy is állunk ezzel a paszivitással?

    http://politika.transindex.ro/?cikk=4940

    Kelemen Attila köztudottan gyenge politikus és intellektus még az RMDSZ-en belül is. Ki és miért küldte Brüsszelbe?

    Hol és mit bizonyított a három RMDSZ EP megfigyelő, miközben a román kollégáik eszközökben nem válogatva lobbiztak?

    A következő lépés az lesz, hogy Borboly Csabából EP-i képviselőt csinálnak. Akkor már tényleg csak az emigráció marad hátra.

  9. Spectator

    Két megjegyzés:

    A blog szövege jó minőségű. Helyesírás, szerkesztés stb. rendben van a többi RMDSZ-es bloggal szemben, ahol divat a pongyola és a helyesírási hiba.

    Az RMDSZ-es blogokon visszatérő hozzászóló Sándor Szilárd, aki erőteljes infantilizmusával riasztó jelenség. Nem szívesen ír az ember ilyen alakok mellett.

  10. Emoke

    Miniszter ur, udvozoljuk a blogjat, izraeli feljegyzeseit nagyon erdekesnek talaltam. Sajnalom, hogy a kovetkezokben panaszkodni fogok a postai allapotokrol, megis meg kell tennem. Varosomban, Sepsiszentgyorgyon egyszeruen elviselhetetlenul rossz, csapnivalo, kritikan aluli a postai szolgaltatas. A posta egy nagyon regi epuletben kapott helyet ugy par eve, egyetlen kis teremben osszezsufolodva latjak el az ugyfeleket, es mondanom se kell a torlodas leirhatatlan. Aki egyetlen darab belyeget szeretne vasarolni, annak is orakon at kell sorban allnia, a gazszamlat fizetok es a gyerekpenzt valamint mas szocialis juttatasokert sorban allokkal egyszeruen mindenap zsufolasig telt a kis terem. Nincsenek formanyomtatvanyok az eloterben, egy postai utalvanyert is sorba kell allni, ami pedig az EU ban ahova csatlakozunk, magatol ertetodo.

    A csomagkuldo szolgalat szinten szornyu. Az arak nagyon magasak, hihetetlenul sokba kerul egy kulfoldre kuldott csomag, megis, a szolgaltatas annyira csapnivalo, hogy szavakat sem talalok ra. Csak egy heten egyszer lehet csomagot kuldeni vagy kivenni. Az ily modon osszegyujtott embereket legalabb harom oran at varatjak, hiaba van kiirva hogy 10-12 kozott lehetseges a csomagfeladas, az valosagban a csomagfeladoknak meg kell varniuk hogy kiadjak a heten berekezett kulfoldi csomagokat es majd utana kerulhet rajuk sor, tekintve, hogy a kiadast es feladast ugyanaz a szemely vegzi.

    A csomagkuldo szolgalatnal is borzaszto maceras egy formanyomtatvanyt szerezni, arrol nem is beszelve, hogy vannak napok amikor a vamos a posta fele se nez, es olyankor a varakozok meg varnak egy ket orat hogy vegre feladhassak a csomagjaikat kulfoldon elo szeretteiknek.

    Azt hiszem legalabb a Karacsonyt megelozo idoszakban, amikor sokkal gyakrabban vennek igenybe a postai szolgaltatasokat kellene legalabb ketnaponta mukodtetni a csomagkuldo vagy kiado szolgalatot. Tegnap kuldtem a hugomnak egy kis karacsonyi csomagot Angliaba, reggel tiztol fel kettoig kellett varnom, amig vegre poztazhattam a csomagot.

    Ez igy nincs rendben, a penzunkent minosegi szolgaltatsokat varunk, de a valosag az, hogy a korulmenyek nem megfelelok, a kiszolgalalas pedig egyenesen verlazito. Tegnap ket nemet holgy is megprobalt csomagokat kuldeni nematorszagba, a helyzet kaotikuma es abszurduma teljesen kiboritotta oket. Mi szentgyorgyiek megszoktuk mar a postai ugynevezett szolgaltasok silanysagat, de az EU polgarok arcat kellet volna latnia miniszter ur, ahogy a vegen hagytak csapot es papot es felhaborodottan tavoztak, a csomagjaikkal egyutt.

    Kerdesem, szamithatunk-e a kozeljovoben korszeru postai kiszolgalasra, mely feltetelezi, hogy nem allubnk ket orat sorba egy belyegert es nem orakat eltoltenunk egy egy csomag feladasaval?

  11. Nagy Zsolt

    Kedves Postás, kedves Emőke!

    Mindkét bejegyzés a Postával kapcsolatos, ezért egyszerre válaszolok.
    A Posta szolgáltatásai valóban nem kielégítő minőségűek. Különösen nem azok olyan településeken (amelyek közé tartozik Sepsiszentgyörgy is), ahol nem rendelkezik megfelelő épülettel.
    A Posta átszervezése és későbbi privatizálása azt a célt szolgálja, hogy javuljon a szolgáltatások minősége, a Posta forgalma növekedjen és új szolgáltatásokat tudjon bevezetni. Az átszervezés és privatizálás tehát nem CÉL, hanem ESZKÖZ ennek eléréséhez. A Posta egy nagyon fontos intézmény, szinte minden állampolgár kapcsolatba kerül vele, több mint 35.000 alkalmazottja van.
    A “Postcom ügyletek” körül zűr volt. Ezért léptem közbe és állítottam le minden ilyen típusú együttműködést.

    2005. év végén Románia lakosságának 28%-a használt Internetet. Valóban, az EU 27 tagországa között az utolsó helyeken leszünk ezen mutatók alapján, Bulgáriával együtt. A jó hír az, hogy évről évre növekszik ez a szám, így például 2005 folyamán megkétszereződött az Internet csatlakozások száma. Célkitűzésünk, hogy 2009-re 4 millió szélessávú kapcsolat legyen az országban a jelenlegi 900.000-hez képest.

  12. Nagy Zsolt

    Kedves Spectator!

    Köszönöm a bloggal kapcsolatos értékelésedet. Igyekszem :)

    Ami az EP megfigyelőket illeti: nem értek egyet az Atával kapcsolatos véleményeddel.

    Az EP megfigyelőket a jelenlegi képviselők és szenátorok közül kellett kiválasztani, így lesz ez az átmeneti időszakban, vélhetően 2007. májusáig.

    Teljesen más kérdés az, miként készülünk az EP választásokra, milyen kritériumrendszert támasztunk a jelöltekkel szemben.
    Nekem nagyon határozott elképzelésem van ezt illetően: a jelölteknek legalább két nemzetközi forgalmú nyelvet kell beszélniük, rendelkezniük kell számottevő nemzetközi politikai tapasztalattal, felsőfokú (lehetőség szerint posztgraduális is) végzettséggel, alkalmasak a hatékony lobbi- és csapatmunkára.

  13. Sándor Szilárd

    Kedves Spectator,

    valoban sokszor ugy engedem utjara a velemenyem hogy nem olvasom at hogy a hibakat kijavitsam es ne tunjek infantilisnek. Ez persze mindenkeppen hiba (azt viszont jo lenne tudnom hogy mit ert az “infantilis” kifejezes alatt es mi az ami olyan “riaszto” a hozzaszolasaimban , persze erre egy blog “mufaja” nem ad lehetoseget a szemelytelenseg moge bujva foleg nem :-)

    Mindazonaltal, hogy nem vallalja fel nevvel a velemenyet, koszonom a nyiltsagat az irasaimmal kapcsolatosan. Elgondolkozom a velemenyen es viszont kivanom :-)

  14. Koka Jani

    Tisztelt Zsolt !
    Ha megengeded megjegyzest tennek a Spectator -nak szant valaszodra :
    – jo lett volna ha az ertekes szakemberek kivalastrasanal is alkalmaztad volna a következö kriteriumokat : a jelölteknek legalább két nemzetközi forgalmú nyelvet kell beszélniük, rendelkezniük kell számottevő nemzetközi politikai tapasztalattal, felsőfokú (lehetőség szerint posztgraduális is) végzettséggel, alkalmasak a hatékony lobbi- és csapatmunkára.
    – az ertekes szakembereknel le kellett volna ellenörizni hogy nem all-e fennt inkompatibilitas , mivel is foglalkoztak az elmult harom evben es föleg mennyi zsozsojuk volt mielött ertekesek lettek volna es most evente mennyit szakitanak es miböl ?
    Lehet arcatlannak tünnek megjegyzeseim , ebben az esetben elnezest kerek ertük , de öszinten szolva szemely szerint azt gondoltam hogy megszorod DDT-vel a környezeted .

  15. Spectator

    Kedves Sándor Szilárd!
    Jogos, hogy számonkéred a rád kimondott jelzőt (infantilis). Az alábbi magyarázatokkal tartozom.
    1. Az infantilis, archaizáló, giccses, előkelősködő és üres fogalmazásod, illetve papi önigazolásod szánalmas. Minden hozzászolásodban jelen van, ezért nem kell kiemelnem példákat. Javasolom, hogy ha nincs semmi mondanivalód, ne írj, és általában azt, hogy minél kevesebbet írj és beszélj, annál többet olvass és hallgass, esetleg nézz bele egy retorika- és nyelvtankönyvbe a szakmád miatt. Ezeket a dolgokat meg lehet tanulni, ha van hozzá egy kis érzéked, és bármilyen korban hozzá lehet fogni.
    2. A “személytelenség” az én dolgom, nem a tied. Nem tudom, mit segítene neked, ha tudnád a nevem. A nickek (álnevek) használata általánosan elterjedt jelenség az interneten. Az internet-technológia és -etika megengedi a nickek használatát. (Megtörténhet, hogy az apokalipszis (leleplezés) axiomatikus tényezője lesz egy internetre vonatkozó majdani morálteológiának, de hogy ezt kidolgozd, tanulnod kell.)
    Elnézést kérek az adminisztrátortól és a többi olvasótól, de arra gondoltam, hogy ha megvádolok valakit, dokumentálnom kell.

    Kedves Koka Zsolt és a többiek!
    Nem találom DDT-zésnek az admin. hozzászólását, hanem okosnak és pontosnak. Valószínű, hogy nem Nagy Zsolttól függött, hogy kiket küldenek kirándulni Brüsszelbe.
    Apolitikusok és hivatalnokok által zsebre tett pénzt nem tartom soknak, ha megdolgoznak érte. Olcsó baloldali reflexnek tartom, ha valaki irigykedik a fizetésükre.

  16. Spectator

    Mi lett a PD-vel?

  17. Koka Jani

    Kedves Kukkolo !
    Nem a fizuval van a gond az ok .
    A gond azzal van hogy egyenlöseg kerül egy erdelyi magyar n-ed rangu közhivatalnok es egy regati köze .
    A leadozott penzemmel ha mar egy erdelyi szakember grimaszkodik akkor elvarasom az hogy korrekt legyen .
    Ezert mentem el szavazni .

  18. Sándor Szilárd

    Kedves Spectator,

    … hát igen jól gondolta: nem tudom szó nélkül hagyni a minősítést és a kioktatást. Igen, “a jó pap holtig tanul” , és az, hogy ez sokszor szánalmasnak látszik az nem biztos, hogy kimondottan csak az én gondom lenne …

    … no most “kapaszkodjon meg” amit ezután írok : :-) : szeretnék jó pap lenni és akik ezért szánalmasnak látnak, attól még nem mondok le a tanulásáról … megtörténhetett hogy nem éppen a megfelelő komolysággal “írkálgattam” ezt-azt a blogra elfeledkezve arról, hogy e blog a tanulás egyik helye is lehet …

    .. és Ön kedves Spectator annyira tökéletes ? :-) …. lehet hogy igazam van amikor azt feltétlezem hogy Ön nem igazán örvend ha azt a szót olvassa hogy “pap” ?

    A további személyeskedő vitatkozástól kérem kímélje meg e blog olvasóit, hisz itt nem én vagyok a téma , ( mégcsak egyelőre a szánalmas szakmai önigazolás sem, meg az infantilizmus sem, stb.) itt én is csak egy hozzászóló vagyok … hát jó , szívesen elolvasom a nekem szánt sorait, ha az emailcímemre küldi , kérje el az admninisztrátortól … nos ha ezután ha meg is jelenne e bloggon az Ön hozzászólása, amit esetleg nekem szánna, nem fogom megválaszolni az előbbiekre való tekintettel …

    Hadd ismételjem meg e témánál az első bejegyzésem amit a Miniszter Úrnak címeztem – mielőtt engedtem volna “provokáltatni” magam – az adminisztrátor engedélyével :-)

    szívesen olvasnék a kommunikáció áldásairól és buktatóiról .

    köszönettel

    “pap” :-)

  19. új széköly

    Tisztelt Bloggolók!

    Szerintem meg kell maradni a tisztelet határain belül, és, ha véletlenül valaki nem üti meg a ‘mércét’, azt még nem kell azonnal leszólni!
    Spectator! Igazat adok Neked Kelemen Atával kapcsolatban! De sajnos úgy tűnik, csak erre képes az RMDSZ…
    Szilárd mindig ott van a neten, úgy tűnik van ideje elég, de akar tanulni, akar tudni, és szeretné, hogy legyen véleménye…sokszor még van is…
    Nagy hibánk ez az örökös kioktatás, ez az örökös felsőbbrendűségünk, ez az örökös mindenkinél okosabbak vagyunk-ozás…Talán, ha értékelni tudnánk egymást, talán, ha segitenénk(akár megtanulni valamit!), talán, ha egy kicsit jobban segitenénk a másikon és lenne egy kicsivel több alázat illetve önkritika bennünk…vagy ez csak utópia???
    Nagy Zsolt nem mondhat mást, mert hogy is mondhatna??? Nem engedheti meg magának, mert akkor gond lenne magasabb szinteken és rajta csattanna…Szertne Ő valami mást, de most még nem teheti…túl sok az őskövület…csak azt nem tudom a stafétát ki(k) tudják átvenni????
    Emőke! Sajnos amit irtál a Postával kapcsolatosan az Udvarhelyre is érvényes…
    Na szép napot mindenkinek!!

  20. Spectator

    Jaj, kedves Szilárd!

    Hozod a formát. Reménytelen az eseted, de ettől eltekintve szeretetreméltó ember lehetsz. Ezt komolyan gondolom. Nem titkolom, jót nevettem rajtad.

    Kedves Új Székely!
    Spectatornak soha és senki nem mondhatja meg, hogy mit és miként tegyen. Ez alapszabály.

  21. új széköly

    Kedves Spectator!

    Elnézésedért esengek, hogy fel mertem hivni figyelmedet egy aprócsak hibádra!! De mertem ezt tenni annak tudatában, hogy, ha valaki kritizál, akkor bizonyára Ő is elfogadja, ha Őt kritizálják!!
    Lehet tévedtem…

  22. Postás

    Tisztelt Miniszter Úr!

    Már meg ne tessék haragudni, da válaszát a feltett kérdéseimre inkább csal amolyan “na ezt is megválaszoltam”. Kivéve az Internet használatára vonatkozólag.
    A Román Postával kapcsolatosan és úgy kérdeztem, és szives engedelmével megismétlem: mik a Poscom ügyletek? Mi a galaci Postcom?
    És mi az Ön véleménye, hivatalos és személyes, a Román Posta és a Group 4 Falck között?

    Tisztelettel. a Postás

  23. YES

    … ez alkalommal elég ha egy nyelven szólok hozzá… itt már nem a nyelv használati jogának a kérdéseiről de ” hozzászólásbeli magatartásról ” van szó … a kommunikáció nemcsak az “adót” (információ ) és a “vevőt” (információ) és a ” csatornát” (információ) jelenti , de a kommunikációnak a visszajelzés is a része , ellenkező esteben a kommunikáció csupán hírközlést jelentene , a hírközlés pedig nem kimondottan kommunikáció …

    nos a hozzászólásoknak lehet-e alapszabálya ?

    amikor elindult e blog e kérdést más oldaról de ugyanígy jogos lehetett volna, nemde ?

    nos…?

  24. Metoikosz

    Kedves Zsolt,

    a hozzászólásokat olvasva az az érzésem a bloggolás, mint kommunikációs eszköz, a “megtűrt idegenek” játékszere.

    A hozzászólók közül egyeseknek nagyon rossz gyerekkoruk lehetett … csak segítene nekik az hogy ide írogatnak …

    további bíztatással

  25. Spectator

    Kedves Sándor Szilárd!

    Újraolvastam a hozzászólásomat. A véleményem ugyanaz, de kíméletesebben kellett volna fogalmaznom.

    Köszönöm Metoikosznak, hogy felhívta a figyelmemet erre, még ha középszerű és Borboly szintű szöveggel állt is elő.

    Kedves Nagy Zsolt!
    Mi lesz Hantzékkal? Gondolom, hogy az RMDSZ a háttérben lobbizik értük. Tévedek?

  26. Sándor Szilárd

    Kedves Spectator!

    Kedves Öntől hogy ismét megszólít ! Megbocsátom túlbuzgóságát a kritikai észrevételével kapcsolatosan. Tehetnék egyebet :-) ha már ismét megszólított …

    Azt viszont, hogy mennyire volt (vagy van ) igaza azzal, ahogy engem
    ( személyem vagy hozzászólásaimat ? … nem tudom egyelőre ,mert e kettőt igencsak egybemosta …. ) minősített, azt amúgysem mi ketten döntjük el, hanem legjobb esetben az olvasók ami a hozzászólásaim illeti … ami pedig a személyemet ( eseteleg valamiféle szakmaiságom ) illeti az pedig e blogtól egészen független észrevétel is lehet .

    És ismét kapaszkodjon meg – mint ahogy erre még egyszer kértem egy hozzászólásomban :-) köszönettel vagyok azért, hogy egy olyan véleményt is ovashattam a hozzászólásaimról mint az Öné (mégha oly sértő is rám nézve amikor nem fordítottam túl nagy figyelmet a hozzászólásaimra ).

  27. Sándor Szilárd

    .. még valami és véletlenül rákattintottam a “hozzászól” gomra ..

    … még van egy rövid megjegyzésem: a kritikusnak is jó ha néha önkritikát gyakorlol, azért hogy hitelesebb legyen és hogy a fejlődés lehetőségétől ne zárja el önmagát … de nem olyan önkritikát, mint azok akiket a Sánta Kutya díjjal tűntetnek ki, vagy akinek a nevét a hazúgság mértékegységének javasolták … az önkritika erény az egészséges önbizalommal együtt…

    … legyen nyugodt lelkiismerete: én megbocsátottam túlbuzgóságáét , de ha “visszaüt esment” :- ) hát akkor az előbbi leírt soraim miatt ismét sajnálkoznom kellene és ez esetben: a második mérföld után a harmadikra nem valószínű hogy vállakozni fogok … ismerős igaz ?

    … igen és mi lesz valóban a felvetett kérdésével kacsolatosan… ? hova lett a kritikai hangja ( a különben érthető és magam is osztom ) sajnálat sóhaja mellől Spektator ?

    … Nem-közép-szintű Spektator kedves, az “Elítélő Bizottságban” saját magyar tanár kollegái is voltak .. nos ki kinek lobbizik .. hogy ki milyen szinten és és hol van … először talán be kellene mutatkozni ahhoz, hogy hiteles legyen az ítélet, vagy a vélemény…

    …. hadd zárjam így e pár sort : a haramadik mérföldet nem vállalom … (vagy ez is cél, hogy ne szóljak hozzá többet ? de miért ?.. nos … )

    tisztelettel

    Szilárd

    ( és persze …:-) a pap :-)

  28. Spectator

    Kedves Szilamér és Meto!

    Nem vagyok magyar tanár, ha Metoikosz az, akkor baj van az oktatással.

    Szilamér, írjál nyugodtan. Amit leírtam, az érvényes most is. Szólok, ha történt valami változás.

  29. Spectator

    Hibaigazítás: az előző hozzászólásban a “Szilamér” elírás. Helyesen: Szilárd.

  30. Spectator

    Na, nyomás aláírni: http://tablaugy.transindex.ro/

  31. Postás

    Miközben a hozzászólók hozzászólasiról való utóbbi hózzászólók hozzászólási (stb!) csatája folyik, Nagy Zsolt miniszter Úr napi szereplője a romániai mindenféle médiáknak.
    És lám erről ő sem, de a hozzászólók sem írnak.

    Pedig különösen kíváncsi lennék már az igazságra!
    A Seres és Nagy minisztereket ért vádak vajon hitelesek, vagy csak sajtókoholmány? Tudatott-e már a SRI a miniszter úrral meg valamit, hogy valóban implikált-e az adatkiszűrésben? Vagy valaki más az általa vezetett minisztériumból?
    Miniszter Úr!
    Ha mégis igazolódik, hogy Önt ártatlanul vádolják, hogy valóban koholmány mindaz, ami eddig megjelent, fog-e az illető midiaközegek ellen fellépni a jog adta lehetőségekkel?
    Mert szép lenne megnyerni egy becsületsértési pert egy-egy újsággal szemben és a kapott összeget felajánlani egy-egy eldugott kis település kommunikációs fejlesztésére.

    Meg előző kérdéseimre is szeretnék választ kapni.

    Üdvözli a Postás

  32. Postás

    Tisztelt Miniszter Úr!

    Továbbra is a Román Postával kapcsolatos kérdéseimmel zaklatom.
    Meglátogatva az említett intézmény honlapját, már elsőkét találkozhatok a Track&Trace reklámszerű, elég jól animált ajánlásával.
    Küldemények elektronikus úton való követése.
    Ez mind szép és nagyon jó, ha nem történne ezáltal mindenki számára hozzáférés, hogy kinek mikor és honnan érkezett küldeménye.
    Példa: tessék beütni a keresőbe találomra egy négyjegyű számot.
    Én az “1234″ számot ütöttem be. Öt találat. Öt címzett (fizikai vagy jogi személyiség) és dátumra, órára az érkezett küldeménye. Én furának tartom, hogy XY a Z országból kapott küldeményéről tudomást szerezzek.
    Ami viszont továbbiakban is meglepő, hogy oly felületes mégis e szolgáltatás, hogy az öt találatból még három mindig a feldolgozás stádiumában van, pedig 2005-ös esztendőről van szó. Érdekes egybeesés, hogy mindhárom bukaresti postai egység.

    Mi erről az Ön véleménye Miniszter Úr?

    Őszinte üdvözlet: a Postás

  33. Metoikosz

    Kedves Zsolt , kedves Hozzászólok és kedves Olvasók:

    Kelemen Hunor Képviselő blogjára bejegyeztem egy pár gondolatot az autonómiáról, szónoklatról (a kommunikáció előkészítésének egyik eszköze ) és egyebekről, akit érdekel ajánlom figyelmébe : ( _ elütések bírálói kíméljetek – :-)

    http://blog.360.yahoo.com/blog-Z1EfU54ieqjO4aNBgFXD6BdISbh4NV2dgg–?cq=1

    tisztelettel:

    Metoikosz

  34. Metoikosz

    Nos közben más honlapot is nézegettem, ezért hibásan adtam meg a linket az imént …. a helyes link : http://kelemenhunor.egologo.transindex.ro/?p=65#comments

    elnézésetek kérem

    Metoikosz

  35. Postás

    Micsoda önteltség!
    Hogy valakinek a blogjára bejegyzek, majd máshol linkelem…
    Más blogján élősködni – ezt érzem én ebből.
    Ha oly elmés a bejegyzés, akkor miért nincs önálló blogja a Metoikosznak.
    Meg az a tény, hogy egy blog témájától eltéríteni a hozzászólásokat, eleve már több, mint modortalanság.
    Egyén véleményem, hogy az elütés egy ponton túl már igénytelenség is, mert jó átnézni mindig a beírtakat. Még akkor is akad hiba…

    Üdv: a Postás

    U.I. Na, most a Metoikosz rám támad… kioktat…

  36. Metoikosz

    Igazad van Postás. Köszönöm. Annyit azonban helyesbítenék, – ha megengeded – hogy nem önteltségből hanem tudtalanságból tettem amit tettem. A tudtalanság pedig modortalanság egy adott ponton. Igazad van ami a bloggos műveletlenségem illeti. Köszönöm a figyelmeztetést. Ami pedig a blogot illeti, szívesen olvasnám én is kritikus hangvételű hozzászólók blogját.

    Hát akkor indítottam egy önfeltáró bloggot . :-)

    köszönettel és tisztelettel

    Metoikosz

    Üdv. Metoikosz