Már nem hiszek az igazságszolgáltatásban

Ma délben megjelentem a főügyészség szervezettbűnözés-ellenes ügyosztályán aláírni egy jegyzőkönyvet, hogy tudomásul vettem, mivel vádolnak. Megdöbbenve néztem, hogy ugyanazokat az ál-bizonyítékokat és vádakat veszik elő újra és újra, amelyet már többször is megcáfoltam. Menetközben azonban lemaradt a hazaárulás, most már csak “a nemzetközi bűnszövetkezésekkel társultam”. Persze ez is épp olyan képtelenség, mint a hazaárulás, fikció az egész, és ezt tudják maguk az ügyészek is. De játszák tovább szerepüket, mert a Rendező így kéri. Ebből a történetből akár izgalmas film is születhetne, de sajnos valóság és nekem jutott az űzött vad szerepe…
Fél éve robbantották ki ezt az „ügyet”, az ügyészek állítása szerint tavaly júniusban kapták az adatokat a titkosszolgálattól. Az Szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) ennyi idő alatt nem lettek voltak képesek utána nézni, hogy hülyeségeket vetnek papírra?
Nem értem: az elnöki bizottság (melynek tagjai éppúgy ügyészek) megállapította, hogy indíték sincsen, nemhogy bizonyíték, akkor ezt most, mint ha mi sem történt volna, újra veszik, felülbírálják a DIICOT emberei? De mi alapján, ha semmi pluszt nem tudtak felmutatni, amely a kivizsgálás ideje alatt derült volna ki?! Gyakorlatilag december óta egyetlen egy új elem sem került a dossziéba.
Szeretnék hinni az igazságszolgáltatás pártatlanságában, az állam intézményeiben. De már nem tudok.
Eszembe jut egy négyszemközti találkozó Traian Băsescu államfővel, ahol elismeri, hogy az ellenem felhozott vádak képtelen konstrukciók. Pont mint az én flottaügyemben, teszi hozzá. Azt is elmondja, hogy peches vagy, hogy pont ehhez az őrült ügyészhez kerültél. Aki nem tudná, annak elmondom, hogy arról az ügyészről van szó, aki a terrorizmussal vádolt Hayssam szökését lehetővé tette és akit ezért szankcionáltak is!
Akkor milyen igazságszolgáltatás is folyik Romániában?

163 válasz: “Már nem hiszek az igazságszolgáltatásban”

  1. koncz

    azt gondolom, a különböző anomáliákkal szemben nem csak akkor kell felemelni a szavunkat, amikor épp bennünket sújtanak.

    különösen, ha politikus az ember.

  2. Tihi

    Ilyen fajta. Telejustitie.
    Hadd, most még örülnek a tengerésznek, majd beszélünk pár év múlva. Akkor nem 1 millió lehallgatás lesz évente (mint 2006-ban), hanem majd ennek sokszorosa. Aztán majd lehet sírni, hogy dehát nem erről volt szó.
    Lesz itt még rendőrállam.
    Öszintén sajnálom ami veled történik. Remélem mihamarabb vége lesz ennek az idétlen személyes církusznak, és visszatérhetsz oda ahol a helyed.
    Ha elfogadsz egy személyes tanácsot: sokkal többet és hevesebbet kellene kommunikálnod a román központi médiában erről a boszorkányvadászatról. Több sajtónyilatkozat, több tévémegjelenés, több cikk, több román blogbejegyzés. Ha már ők is így csinálják te sem hagyhatod magad.

  3. nem tudom

    Hidd el, szeretnék hinni neked, de nem tudok. Nem tudok, mert a magyar állami pénzekkel is úgy bánsz, ahogy. Gondoljunk a Janovics körüli rejtélyes ügyekre. A pénzt nem erre kaptátok, mégis szemrebbenés nélkül önkényesen felhasználtátok.

  4. csaba

    3 gondolat:

    1. szerintem ez az egész történet és a többi hasonló nagyon veszélyes előzmények. ezek után arról fog szólni a román politika, hogy kinek az emberei vannak az igazság-szolgáltatásban, ki állítja össze a dossziékat.

    2. tény az, hogy a basescu mögött fiatal, profi csapat áll: a kampány, az imidzs, az üzenet messze a legjobb. az rmdsz és a többi párt messziről sem rendelkezik hasonlóval. a politikus és a párt is egy áru, “el kell adni” – mint egy terméket. amíg hasonló csapatot nem állítanak szembe vele, semmi esély a változásra.

    3. amint a referendum mutatja a szart is megveszik az ember, ha jó a reklám és a csomagolás. most a szart meg is kell enni és ezt első körben ti fogjátok megenni, második körben az egyszerű emberek.

    4. valószínű mindent megtesznek majd a kormány lejáratása és lemondatása érdekében, ami lehetséges – és ebbe sokminden belefér. úgyhogy nem irigyellek.

  5. csaba

    én nem véleményezném a napi politikát a te helyedben, főleg nem személyes hangnemben és sajnálom, hogy ilyen irányba terelődött el ez a blog.

    az emberek tényeket akarnak és adatokat, mindenkinek undora van a politikától.

  6. új széköly

    Zsolt! sajnálom, hogy neked is meg kell tapasztalnod azokat a visszásságokat, amelyek a román törvényhozás jellemzői. De azt hiszem, hogy ebben egy kicsit benne van nektek is a kezetek…az a gondom, hogy csak most veszed észre ezeket, amikor rajtad csattannak…
    Én még mindig azt mondom, hogy másnak is benne van a keze ebben, csak felhasználják a lehetőséget…lehet sokkal közelebbi berkekből, mint gondolnád…
    Sajnálom, hogy téged is elkapott az ár…
    Mindenesetre kívánom, hogy túl legyél ezen az áldatlan állapoton és megtisztulva tedd, amit tudsz és amit tenned kell…én szerintem most továbbképzőn veszel részt…
    Emlékezz, amit írtam régebb: Neked készülnöd kell, mert más feladatod van…és nem a messzi távolban, hanem itthon!!!!
    Isten áldjon!!

  7. Fairplayguy

    Egyetértek új széköly barátommal, amikor azt mondja h Neked itthon kell a csapat élére állnod…

    Amúgy egyetértek Tihi és Csaba ötleteivel is. Nagyon is.

    Inkább dolgozz ki magadnak egy személyes fejlődési stratégiát és vidd véghez! Hidd el, végig tudsz vinni bármit mert kemény munkásember vagy…

    Sztem csak Te vagy képes megmenteni ezt a tök kudarcos RMDSZ-t… Ha továbbra is jól és keményen dolgozol mások is be fogják látni!

    Jó munkát és sok sikert!

    Még csak annyit hogy a mai behívatás csak egy ügyesen megszervezett folyamat része, amire nem szabad felülni. Mivel ártatlan vagy pláne nem! Nyugi, szerintem rövidesen el fog múlni…

  8. emerikusz

    Egyetértek azokkal a hozzászólókkal akik a sikeresebb kommunikációról írnak úgy a román média mint a képviselt polgárok felé. Nem árt profi reklámszakemberek segitségét igénybe venni, megéri a befektetést mert nem csak a te vagy az RMDSZ, hanem az egész magyarság imázsáról is szó van. Tudjátok ha Nagy Zsolt hazaáruló akkor minden magyar hazaáruló. Magam is úgy gondolom, hogy sokat tehetsz azért hogy az RMDSZ jobb legyen, viszont nem személyi kultuszt kell építened hanem egy erős csapatot.

    Bízzunk benne, hogy hamarosan végetér ez a herce-húrca és jó lenne ha mindenki láthatná, hogy kik voltak a kitervelői és végrehajtói ennek az egésznek és milyen indokból.

  9. domi

    Velemenyem szerint ez egy amolyan kirakat-akcio, amivel elerik azt, hogy a kozvelemeny elott essen a hitelesseged. Szerintem milliok elegedetten csamcsognak azon, amit veled ezek az ezerarcu igazsaglovasok veghezvisznek, nem is beszelve a nemzetisegi hovatartozasod kapcsan tett (eloiteletektol hemzsego) megallapitasokrol.
    Artatlansagod tudataban, es annak hivatalos bebizonyosodasahoz is (remelhetoleg) kozel leven, fel kellene emelned vegre a hangod. Hadd lassak, hogy mennyire mellefogtak, illetve milyen aljasak azok, akik mindezt megrendezik – alaptalanul – ellened.
    Forditsd ellenuk a sajat fegyveruket!

  10. pz

    Ha egy miniszter kijelenti, hogy “Már nem hiszek az igazságszolgáltatásban” (igy kategorikusan es altalanosan) – talan tenyleg jobban teszi, ha ajanlja magat es minel elobb eltunik az EUparlament olvasztotegelyeben. – vagy barhova, csak el innen.
    Az 1xri janosbacsik es marinenik evtizedek ota fujjak ezt. (marmint, hogy nem tudnak hinni az igazsagszolgaltatasban). Szamukra piszokul peldaerteku, remenykelto, maradasraosztokelo lehet egy ilyen miniszteri kijelentes. Kovetkezik, hogy az igazsagugyi oasszonysaga is hasonlokat nyilatkozzon.
    Amugy valszeg 100%-osan igaz e topic-cim igazsagtartalma. Joggal.

  11. Karesz

    Na de az I(gazság)szolgáltatásban mikor lehetett hinni? Én személy szerint soha sem adtam volna egy kötés fagyott hagymát az egész pereputtyra.
    Zsolt ha már itt tartunk én csak azt tudnám ajánlani, lemondani most azonnal.Civil emberként állnék elejükbe , na itt vagyok gyerünk elő a farbával.Ha nem akkor pá és puszi! Ha maradsz lejáratnak, s mire vége lesz, bedilizzel.Ezt is akarják talán, fújják fel az egészet de legalább angolosan leléphetsz miközben beinthetsz egyet elegánsan nekik!

  12. zoltán

    Egyetertek a pz-vel! Ez a cikk egy nagy leboges! Mint az elmult hetek! Es, talan sokat elarulnak, ha a sorok kozt olvasgatunk, vagyis egy megfaradt ember irja (szerintem!). Egy eros politikus ilyet soha(!) nem ir, mert tudja, bar igaz (es mar reg teny- masoknak- ugylatszik!), de politikai ongol.
    Kedves Karesz! N.Zs., amig teheti nem fog lemondani, mint ahogy Marko batyank sem es egyik “kepviselonk” sem! Nem azert, mert hu de jo miniszternek, stb. lenni, hanem mert nagy loverol van ott szo es mindenki tudja, hogy ebben az orszagban ugysem ultetnek le ilyesmiert senkit, csak max felreteszik egy kis idore, amivel anyagilag szinten nem jar rosszul.
    Na, de nezzunk elore es epitsunk… Most is megmutatkozott, hogy az R.M.D.Sz.nek nincs egy profi kampanycsapata! A csucs, hogy a kampanyfonokbol hamarosan ugyvezeto elnokot csinalnak! Miert? A “sikeres” kampanyt ismerik el ezaltal? Ez egy jellemzo momentum, azt hiszem.
    Kedves Fairplayguy, nem tudok Veled (elnezest, ha nem engedhetem meg a tegezodest!) egyeterteni azzal, hogy N.Zs. lenne a legalkalmasabb szemely… Mar evek ota ott van es kerlek mondj egy konkret eredmenyt amit elert egyedul, vagy csapataval. En azt latom, hogy N.Zs. is ott van mindig a husosfazek kornyeken, altalaban nem O kavar, de igazan nem mond ellent senkinek aki “szamit”! Es szerintem azert van meg ott.
    Nem irok tobbet, mert mar igy is hosszu voltam.
    Szebb jovot!… Mindenkinek!

  13. hu-ni

    Zsolt, egy az igaszság. Mondd ki légyszives tisztán és egyértelműen NEM A BOLGÁR FICKÓ (VAGY BÁRKI MÁS) PÉNZÉN ÜDÜLTÉL A BOLGÁR TENGERPARTON ÉS EGYÉB AJÁNDÉKOT SEM FOGADTÁL EL SENKITŐL MINISZTERSÉGED ALATT. Kösz

  14. Nagy István

    “Akkor milyen igazságszolgáltatás is folyik Romániában?”

    Amilyenben EDDIG HITTÉL!!!

  15. Nagy István

    “jó lenne ha mindenki láthatná, hogy kik voltak a kitervelői és végrehajtói ennek az egésznek és milyen indokból.” – írta emerikusz.

    No ez az, ami aligha fog kiderülni a mi életünkben.

  16. Nagy Zsolt

    Kedves hu-ni!

    Nem nyaraltam senki pénzén, sehol! Nem kínáltak és nem is kaptam ajándékokat! Nem véletlen, hogy az ügyet a Szervezett Bűnözés elleni ügyészség kezeli! Az egész egy kacsa, semmiféle tettről szó nincs, az egésznek a célja a bemocskolás.

  17. Nagy Zsolt

    Kedves nemtudom!

    Nem tudom honnan származnak információid. A Janovics Jenő alapítvány egyetlen céltámogatásban részesült. Annak előlegét rendeltetésszerűen felhasználta, így kaphattuk meg az összeg hátralévő részt. Az elnyert célpályázat rendeltetése erdélyi magyar rádió és tv létrehozása volt. Ennek értelmében a Janovics Jenő alapítvány az előlegből létrehozta Vásárhelyen a stúdió épületet. Június hónap folyamán beindul az erdélyfm. A kuratórium megbízatást adott nekem, hogy a TV projektre tegyek javaslatot az elkövetkező időszakban. Közben az alapítvány folyamatosan tájékoztatja a kuratóriumot és a támogatót az összeg felhasználásáról.
    Szóval miről is beszélsz?

  18. nem tudom

    Köszönöm a választ! A két hír közötti ellentmondásról éreklődtem.

  19. Nagy István

    S”zóval miről is beszélsz?”

    Emlékeim szerint Csép Sándor egészen másról beszélt, akkor, amikor a talán 900 millió beindult, és akkor is, amikor 300-ra apadt.
    Egyébiránt a (tele)kommunikáció nem csodaszer. Még a népbutításra sem teljesen alkalmas.

  20. mlg

    Kedves miniszter úr, én úgy látom hogy egyrészt rossz bandába keveredtél, (rmdsz) és ennek iszod a következményeit, másrészt, nem tudom mennyire vagy hivő ember, én nagyon az vagyok…
    Ha neked tiszta a lelkiismereted Isten előtt, ez a legfontosabb, hogy ott belül tiszta legyen….aztán legyen amint Isten akarja…semmi sincs az ő akaratán kivül. Félsz a börtöntől ? Ki az aki nem fél ? tényleg úgy érzed, hogy most mondva csinált okokkal bezárnának ? tudom nem egy jó hely, és nem kivánom ezt neked, de gondolj arra még sokakat bezártak igazságtalanul. Én jártam be látogatni nem egyszer a szamosújvári börtönbe. Annak udvarán az egyik falon hosszú lista található azokkal akiket ceau idejében igazságtalanul zártak el. Nem lennél sem az első, sem az utolsó. DE Az Igazság egyszer csak kiderül !!! Annál gyönyörübb lesz a kiszabadulásod, a felmagasztalásod.
    Mert igaz az amit a Szentirás ir…Minnél jobban felmagasztalja magát az ember annál jobban megaláztatik, és minnél jobban megalázza magát annál inkább felmagasztaltatik.
    Ha pedig nem tényleges az életedben a hit, tehát csak ilyen látszat keresztyénséget élsz, akkor őszintén sajnállak, és felejtsd el amit fennebb irtam, mert akkor még a börtönben sincs semmilyen kapaszkodó…tiszta egyedül kell megálj a veszedelemmel szemben…
    Én mégis reménykedek, hogy azért próbálnak megfélemliteni, de csak nem fognak bezárni…üdvözlettel mlg

  21. mlg

    Ja még valami …

    Az igazság szolgáltatás már régen nem igazságos…mert emberek csinálják, csak a gazság maradt meg belőle. Nem az igazságszolgáltatásban kell hinni, hanem a Mindenhatóban, mert az igazi igazságszolgáltatás Őnála van.
    Ne embereknek próbálj hinni, hanem Őneki, ha igy tennél, hiszem lelkileg megtalálod a békességedet, és amint fennebb irtam ez a legfontosabb…

  22. Dénes P. István

    Tisztelt Zsolt !

    Generációs társam vagy ! Rólunk szól az ügy, kisiklatják a harmincasokat is, legalábbis megpróbálják. Bírd ki! Ha ilyen vizekre eveztél, akkor kemény fiú kell légy. Ha valamiben segíthetünk szólj. Lassan át kell ülnöd az elnöki székbe, remélem nem csalódunk benned. Bírd ki, maradj talpon!
    Erdélyt egészséget…

  23. Nagy István

    Ferkó Zoltán napok óta Erdélyben kerekezik a csángók magyar miséiért. Naplója izgalmas olvasmány.
    Itt:
    http://www.keresztszulok.hu/zarandoklat/erdely.htm

  24. reklam helye

    Eladó cz 175 szürkeforgalmival.Ugyanitt egy zündapp első kerék, ilenana varrógép, agyonolvasott énekeskönyv és egy alig használt elliptikus tréner. Nagyon izgalmas termekek.

    Érdeklődni – jelszavas beirással – a távközlési miniszter blogjában.

  25. kurtizan

    mlg 2007. május 23., 00:19
    “Kedves miniszter úr, én úgy látom hogy egyrészt rossz bandába keveredtél, (rmdsz) és ennek iszod a következményeit”

    ez tetszik :D

  26. új széköly

    …és nekem is…

  27. Nagy István

    Techet Péter: A konzervativizmus bukása és a radikalizmus szükségessége

    http://barikad.hu/node/4180

  28. új széköly

    Ha Te nem hiszel benne, hogy higyjünk mi???

  29. szeklerman

    én annak vagyok híve:szél fuvatlan nem indul
    de ami érdekes az hogy például a szemszúró dolog hogy markónak egy cég kifizet 1millio ront,meg NEM irott verseiért,és még sehol semmi na itt van ami felháborító
    Ja egy jó ötlet:szerintem nagyon meggyöző lenne ha például nyilvánosan felvállalnál egy hazugság-detektoros vizsgálatot.
    nos?

  30. Nagy István

    Az igazságokról:

    belpol.transindex.ro/?hir=14181

    reply.transindex.ro/?cikk=25
    Magyari Nándor László
    A NÉPSZAVAZÁS MARGÓJÁRA
    A puding próbája és a látványos bukás

    politika.transindex.ro/?cikk=5631
    MÉG VAZELIN SEM KELL?
    Kiüti egymást az RMDSZ és Tőkés az EP-választásokon

  31. emerikusz

    Oda kell figyelni erre a közvélemény kutatásra. Ha nem sikerül EP képviselőt küldeni akkor akkor az RMDSZ vezérkarnak le kell mondania és szeretném ha ezt most meg is ígérnék.

    Amúgy meg ha jól számolom kb 570 ezer szavazat kell 3 jelölt bejuttatásához ami nem egy elérhetetlen szám főleg ha Tőkés László lenne a harmadik. Szerintem mindkét fél elfogadhat egy ilyen kompromisszumos megoldást.

  32. lelkiismeret '89 - '07

    Kerlek szepen, mint a roman kormany tagja es minisztere, ha nem hiszel az igazsagszolgaltatasban mint intezmenyben, mondj le es ne rohogtesd magad.

  33. frodo

    Azt hiszem, éppen a funkcióban való maradással lehet elérni, hogy a megfélemlítő fél (itt megfélemlítésre megy a dolog, szerény véleményem szerint) ne érje el az eredményét. Nem látjátok, hozzászóló társaim? Nem látjátok, hogy arra megy ki a játék, hogy mindenkit betörjenek? Azt hiszem sokan – nagyon sokan – annyira bízunk abban, hogy tényleg ezek a pártok vezetik ezt az országot! Sok más háttérerő lehet, amiről nem tudunk. És én nem is akarok tudni, személy szerint. Azt hiszem, elborzadnék.

    Ha Nagy Zsolt lemond, akkor éppen a megfélemlítés ér el eredményt.
    Igen, posztszocialista ország vagyunk.

    Amúgy az igazságszolgáltatási folyamatot végig kell járni. Ez van, lejáratás ide vagy oda.

    Viszont kérdem én: azok, akik kételkednek Nagy Zsoltban, akkor, amikor megszületik a döntés – legyen ez felmentési – akkor utána maradéktalanul kiálltok mellette? Elfogadjátok az eszméit? Megkérdőjelezitek még szavahihetőségét?

    A most kételkedőktől szerintem ezt jogosan el lehet majd várni. Nem?

  34. frodo

    Azért nem semmi, lelkiismeret ’89-’07-ként írni. Remélem, csak azért írtad így, mert demokráciánk közeledik a felnőttkorához (18 év) és erre kívántál emlékeztetni.

  35. gobe

    Olyan az igazságszolgáltatás amilyennek ti , ti is csináltátok. Elvégre 11 éve hatalmon vagytok. Olyan, hogy csak magyarokat ítéltek el Marosvásárhelyen. Akkor ettől kellett volna hangos legyen Európa! Ti hallgattatok. És vétkesek között…. Most csak ennek a “gyümölcsét” aratjátok le. Egy másik népi bölcsesség: Ki mint veti ágyát…

  36. margy69

    Zsolt, az igazságszolgáltatás a te szeméyles eseted előtt is dettó így működött szép hazánkban. Érdekes, csak akkor nem tudsz hinni benne, amikor téged személyesen is érint? Hol vannak a párt(elv)társaid ilyenkor, hol voltál te és ők a Tigarete és a Flota többfejezetes botrányainál. Akkor miért nem jelentetted ki, jelentette ki a pártod a fenntartásait a hazai igazságszolgáltatással kapcsolatban? És végül, neked és a pártodnak is köszönhetően olyan a romániai igazságszolgáltatás, amilyen. Persze, a te blogod, azt írsz, amit akarsz, csak ez így meglehetősen szánalmas.

  37. zoltán

    Valasztas utan vagyunk, de ami fontosabb elotte!
    Nem szabad hagynunk, hogy a magyarsagunk veszitsen poziciot(kat) ujra!
    Nem szabad hagynunk, hogy majd utolag bizonygathassak egyesek, hogy tulajdonkeppen senki nem tehet a kudarcrol. Mert akkor mar keso lesz!
    Kerem a Miniszter urat: tisztan, erthetoen mondja el, hogy mindenki ertse: az rmdsz megujulasat akarja, mai vezetoivel, vagy anelkul? Bejuttathatja-e az RMDSz a tervezett szamu kepviseloit az Euro Parlamentbe a jelenlegi vezetessel, beleertve a korvonalazodo uj ugyvezeto elnok szemelyet- aki most, ugye kampanyfonok volt?
    Vegul, az Euro Parlament munkajanak hatekonysagaban hisz-e ?
    Koszonom!

  38. Marcika

    Pont a Csiksomlyói búcsú napján kell gyűlésezni???
    Hát igen… Béla bácsi az István a király előadáson (és nemcsak) történt kifütyülés után már nem mer elmenni a “nyeregbe”.
    Közel a vég… “Ruszkik haza!” Le a kommunistákkal!

  39. Nagy István

    http://www.erdely.ma/autonomia.php?id=25073

    “… Brüsszel szerepe az, hogy a magyar közösség autonómiaigényét Bukarestben jobban hallják”

  40. Nagy István

    “Nem szabad hagynunk, hogy a magyarsagunk veszitsen poziciot(kat) ujra!” – írta zoltán.

    Ez nem hagyás vagy nemhagyás kérdése, hanem szavazatszám, majd alkufüggő.
    Eddig volt elég szavazat és lettek utána alkuk is.
    Most is egy ilyen alku után vagyunk.
    És EU-s alku/választás előtt.
    És úgy tűnik, hogy lépéskényszerben. Bár az eremdéesz fókuszcsoportjai ezt másképp tükrözik, mint a Desire Alapítvány reprezentatív mintán végzett kutatásai.

  41. zoltán

    Igen, szavazatszamfuggo! Errol beszelek en is! Vagyis, hogy a szavazatszam nem lesz meg! (ezt nem kellene hagynunk). Es ki issza meg a levet? Altalaban a magyarsag es nem azok akik ezt “elertek”- persze tudom, azok is, akar anyagilag is!
    ”Eddig volt elég szavazat” Hat ez egy tipikus rmdsz-es gondolat. Tehat, nem annak teszik fuggove a szavazatokat, hogy mit produkalnak, hanem, hogy majd a Magyar ember ugyis csak Magyar partra szavaz… Hat ezt latom en most szurken, vagyis, hogy a mostani Romaniai Magyar mar nem az aki volt 90-korul es vagy nem megy el szavazni, mert egyszeruen nem lat perspektivat az rmdsz-ben, (vagy nem bizik benne, mint a bloggazda a Roman igazsagszolgaltatasban) vagy, meg az is lehet, hogy akar roman partra szavaz. Probaljuk megvizsgalni (oszinten!), hogy miert csokken valasztasrol-valasztasra az rmdsz-es szavazobazis? Mert ez teny. Vagy tevedek?

  42. gobe

    Tobb okbol csokken
    1,Kivandorlas Ebben, legalabbis ami az itthomi kozerzetet illeti, nagy hibaja van az RMDSZ-nek. Peldaul vasarhelyen tobbsegben vannak a helyi tanacsban, torveny van a ketnyelvu feliratokra megsem szolal fel egyijuk sem, hogy az utcanevek egynyelvuek. Azert sem szolal fel, hogy diszkriminacio a helyi magyarsaggal szemben, hogy csak elvetve van elnevezve magyar szemelyisegrol utca. Erdekes, hogy ez a Pro Europanak sem tunik fel.
    2, Aki maradt az lassan tisztaba lett vele, hogy az RMDSZ egy szuk erdekcsoport aki csak es kizarolag a sajat erdekeit kepviseli.
    3, Egyszer a hazugsag fonala is elszakad.
    4, Eleg volt 18 ev amikor semmi nem tortent ami a javunkat szolgalja. Ha szuletett is neha egy egy torveny az “erdekkepviselet” nem nagyon eroltette az alkalmazasat, betartasat.

  43. új széköly

    Tényleg Zsolt, itt feltettek egy pár kérdést…én is kíváncsi lennék a válaszokra…szeretném tudni, hogy a sok kérdésre az évek során miért nem válaszoltatok?? Kíváncsi lennék, hogy miért nem álltatok ki eléggé a magyar emberek mellett a 90-es márciusi eseményekben?? Hogy miért nem harcoltatok a Bolyai egyetemért? Hogy miért lehetséges, hogy egy pár évtizeddel ezelőtti magyar városból- Vásárhely- hogy lett román többségű? Miért nem álltatok ki soha Kincses mellett?? Miért utasítottátok el Tőkés Lászlót?? Székelyudvarhelyen miért nem álltatok ki a Cserehát érdekében? Miért van olyan kevés magyar utcanév Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Szatmáron stb.?
    Miért kellett Marosvásárhelyen annak idején 90- ben tönkretenni a Madiszt? Miért csak egyesek részesülhetnek a Communitas alapítvány pályázati pénzeiből, amikor azok tudtommal nem egy csoport pénze csupán? Milyen jogon osztogattok pénzeket úgy, mintha kisistenek lennéetek? Ki engedte ezt meg nektek?? Hogy tud Markó Béla ki nem adott verseiért egy kis könyvkiadótól annyi pénzt felvenni pofátlanul?? Milyen erkölcsi tartása lehet egy embernek, aki otthagyta a családját, azért, hogy elvegyen egy másik nőt?
    És mindezek után, hogy meritek azt mondani, hogy ti érdekképviselet vagytok??
    Kiknek az érdekeit képviselitek??? és hogy???
    Ne haragudj, hogy így kitörtem, de azt kell mondanom, hogy aki ugyanabban a csapatban játszik ezekkel és láthatóan visszahúzódik egy nyílyt konfrontálástól, az vagy gyáva, vagy egy követ fúj a többiekkel…és sajnos a Te esetedben egyik sem lenne nyerő…
    na, Isten áldjon!

  44. Nagy István

    új széköly mazyolázott a rengetegből!

  45. Nagy István

    mazsolázott

  46. új széköly

    hát igen, ez csak nagyon kevés csepp a hatalmas tengerből…
    de most már lassan ott tartunk, mint KáHá-nál, mert itt is elég sok idő eltelt már és sok kérdés megválaszolatlanul maradt…

  47. Szeklermen

    A vitához nem kívánok hozzászólni, azonban a félreértések elkerülése végett szeretném tisztázni, hogy a magát Szeklerman-ként megnevező kommentelő nem azonos a Szeklermen: Ez-az című blog szerzőjével. Ha már ennyire hasonló nicket választottunk, a legnagyobb tisztelettel arra kérném az illető hölgyet vagy urat, hogy a megkülönböztetés végett ragaszkodjon az a-val írott verzióhoz (Szeklerman), míg én a továbbiakban is az e-s változatot fogom használni.

    Maradok tisztelettel;
    MS

  48. szeklerman

    szerény szakvéleményem hogy ezúttal a rmdsznek vége.Mármint a parlamentinek.Több oka van a sokévi hitetgetés,arrogancia,megosztottság,listás szavazás eltörlése stb.
    Talán jobb is talán rosszabb.Véleményem szerint jobb ha kevesebb oroszlán van a parlamentben mint sok nyúl.
    Esetleg a megújulás segítene:kidobni(esetleg börtönbe csukni)markót és veres-t.,tárgyalni a mpsz stb vel és egy közös szervezetben megújulni
    NNa sweat dreams are taking over me.sorry

  49. frodo

    Kedves Góbé!

    Sajnos millió eset van, amikor nem a tanács döntésén múlik valami, hanem ennek végrehajtásán. A vásárhelyi eset tipikus. Florea polgármester sokszor nem a tanács döntése szerint cselekszik. A nagy gond az, hogy csak a polgármester eszközölhet kifizetéseket. Mind lehet valamire döntés, ha az azzal járó költségeket nem teljesíti a PM-hivatal.

    A tanács kezében a jogi út marad. Egy per elvehet simán két évet. Úgyhogy nem éppen a legegyszerűbb a helyzet. A tény az, hogy ettől a vásárhelyi tanács szmálájára lehet írni dolgokat (nem áll ki a dolgok mellett, több esetben félreszavazások voltak, satöbbi), viszont ettől függetlenül a helyzetet a maga realitásában kell nézni, nem úgy, ahogy a papírforma diktálja.

  50. frodo

    Góbétól idézek:

    “4, Eleg volt 18 ev amikor semmi nem tortent ami a javunkat szolgalja. Ha szuletett is neha egy egy torveny az “erdekkepviselet” nem nagyon eroltette az alkalmazasat, betartasat. ”

    Javaslom, nézz kicsit jobban szét. Sok kívánnivaló van még, ezzel egyetértek. De nehogy már semmi se lett volna 18 év alatt.

    Góbé: a tipikus esete vagy annak, akinek ha a kisujjad nyújtod, az egész kéz kellene kapásból. Ne haragudj, hogy ennyire direkt módon épp a te mondatodat kezdem ki, de éppen az ilyen elvakultság és az ezzel járó demagógia teszi lehetővé, hogy egy olyan elnöke legyen az országnak, aki szintén populista szövegekkel nyer. Egy olyan ember, akinek nincs tartása, aki puszta megjelenésével röhögteti az országot külföldön. Én szégyellem, hogy ilyen elnököm van. A népszavazás értelmében még a magyarok között is jócskán kisebbségben van a véleményem, de attól ez nem módosul.

    Fiecare popor îşi merită preşedintele. Pont olyan az elnökünk, mint ez az egész ország.

  51. Fairplayguy

    Kedves frodo!

    Sztem egy ilyen politikus mint Basescu egy száz évben csak egyszer születik egy nemzetnek- országnak…

    Veled ellentétben én személy szerint büszke vagyok arra h a hazám elnöke a Basescu.

    Vess meg, de ez van….

    Üdv mindenkinek:
    A Fairplayguy.

  52. emerikusz

    “Sztem egy ilyen politikus mint Basescu egy száz évben csak egyszer születik egy nemzetnek- országnak…”

    Na neeeeeee. Biztos vagyok benne, hogy több száz nálánál sokkal alkalmasabb személy él romániában. Viszont kommunikációs sikerei (populizmusa?) valóban figyelemre méltóak. Fairplayguy, megelőlegezvén kérésedet, hogy soroljak neveket annyit mondanék, hogy Basescut ne másokhoz mérd hanem az “ideális” államfőhöz. Egyébként szerinted milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy ideállis elnök?

  53. Fairplayguy

    Hát kedves emerikuszom hogy mivel így nekem szögezted a kérdést, két szóval elmondanám h én személy szerint milyen is az ideális (hű de nagy szó, talán nincs is ilyen a realitásokban…) elnök.
    Szóval szerintem az ideális elnök az karakán, gerinces személyiség akinek van egy határozott programja amit a népe (népei) mély megértésére és annak a szükségleteire épít… Ezt a programot végig is csinálja tűzön- vízen keresztül a következő szavazások eredményeire bízván saját politikai karriere alakulását. Mindenképpen keménykezű, illetve megbízható, harcos és nem utolsósorban sikeres embernek képzelem el….
    Még mielőtt naivitással vádolnál kedves emerikusz még azt megjegyezném h a román államelnök hatalma és a miniszterelnöké az átfedéseket mutat, illetve alkotmányilag nem teljesen tisztázott… De egy új alkotmány megoldaná ezt az Iliescu és bandája által létrehozott régi alkotmány hibáit. Hogy őszinte legyek figyelembe véve hogy európai úniósok lettünk ez már tényleg h úgy mondjam kicsit kiment a divatból (old fashioned vagy mi…).

  54. Fairplayguy

    De hogy a realitás talaján maradjunk, emerikusz szted ki igazi alternatíva a mai Romániában a Basescura?

  55. Fairplayguy

    ,,old fashioned” alatt én divatból kiment-et értek emerikuszom. Márcsak azért is kiment a divatból mert Romániát nemzetállamként definiálja és nem valami szövetségi köztársaságként ahol a különböző nemzetek adják a lakosságot.

  56. Fairplayguy

    Mármint az aktuális, a jelenlegi román alkotmány teszi azt…

  57. Árus Zsolt

    Tényeg erdélyi tévé és rádió volt? Ez egészen biztos?
    S akkor éveken keresztül hazudott mindenki, aki erdélyi magyar tévérõl beszélt, s mélyen hallgatott a rádióról?
    Csodálkozol-e, ha veled ellentétben én elsõsorban az RMDSz politikusaiban nem hiszek?

  58. Nagy István

    Kedves frodo!
    A polgármester tényleg főhitelutalványozó, de:
    - az általa előterjesztett költségvetést, annak kiadási előirányzataival a testület fogadja el és kérheti számon;
    - az általa és mások által előterjesztett határozattervezetek a tanács által jóváhagyott formában válnak határozatokká
    Fentiek betű- és szellemiség szerinti végrehajtásának kikényszerítésére a testületnek kemény eszközei vanna, el egészen addog, hogy lehet saját főállású jogásza még Bivalyugrincsnak is, a megyeszékhelyeknek meg három. Ha példának okáért a Mvhelyi eremdéesz a sarkára állna, akkor Florea polgármestert igen is vigyázzba állíthatná. De ehhez elvszerűen és következetesen kellene képviselje választói érdekeit! No meg sokkal több energiát kellene fektetnie a testületi munkába.

  59. domi

    Kedves Fairplayguy!
    Bizonyara en nem vagyok annyira eleselmeju es oly nemes erenyekkel megaldott, mint te, DE azert meg kell mondanom neked: undorito a kijelentesed, miszerint: “Sztem egy ilyen politikus mint Basescu egy száz évben csak egyszer születik egy nemzetnek- országnak…”.
    Elmondom azt is, hogy miert vetemedek ilyen kijelentesre.
    Elsosorban (szerintem) egy allam elnokenek a megjelenese nem kellene hasonlitson egy munkanap vegen izzadtan, koszosan, a kocsmabol hozott bargyu jokedvvel hazatero, a csaladjat pedig szedult mamoraban faradtra szereto feleszu fogatos, aki aztan kijozanodva szepen kinyirja fogyatekos gyermeket, hogy ne legyen tobb baja vele. Mert szereny velemenyem szerint becses szemelye valami ilyesmit sugall.
    Aztan: egy allamelnoknek, aki raadasul a korrupcio, valamint az “oligarhak” ellen kardoskodik, nem kellene oly szoros barati kapcsolatot tartania olyan szemelyekkel, mint Dzsidzsi Bekali, fokeppen olyan helyzeteket kellene elkerulnie, mikor mamorosan, csatakosan borulnak egymas nyakaba egy koszos kocsmaban.
    Tovabb: ha mar olyan eroteljes kuzdelmet folytat a korrupcio ellen, hat fel kellene mar mutatnia egy par levagott fot is, ugyanis elegge hihetetlen a tevekenysege eredmenyessege azok nelkul. Beszedekkel mar masok is harcoltak a korrupcio ellen, igaz ami igaz, meg senkinek nem sikerult olyan nagy felfordulast okoznia, mint neki, hogy ramenjen az adofizetok egy csomo penze, es nem utolso sorban az orszag amugy is leheletnyi presztizse.
    Ja es persze: igazan elegge vilagosan megfogalmazta mar tobbszor is, hogy nem szereti a magyarokat, es esze agaban sincs semmifele tovabbi kivaltsagokat biztositani szamukra. A napokban bebizonyitotta, hogy a ciganyokat sem szereti. (En pedig azt hittem, hogy o maga is az.)
    Nem is beszelve tovabba kepessegeirol, melyek nem birnak tovabb lepni a nyekegesen, valamint a nevetseges idegen nyelvtudason. Rohogunk Marko tatan, amikor romanul szolal meg, de Besesc ur sem beszel kulonbul, eltekintve az eredeti hangsulytol. Idiota es lapos poenjain valo rohogese – amiket nem atall elsutni eloben a mediaban – kinos szegyenkezessel tolti el a nezot. Kockas ingeiro szot sem ejtek. Politikusi tudomanyarol is csak az a velemenyem, hogy felforgato, izgato , rocksztar stilusu megnyilvanulasain tul remek tanacsado es rendezo csapat vegzi a munkat a hatterben.
    Es meg egy velemeny: ha esetleg elkezdenek igazan hullani a fejek a korrupcio kapcsan, eljon az ido, amikor o maga is sajat guillotine-ja aldozataul esik, ugyanis nehezen elkepzelheto, hogy egy olyan pozicioban, amilyenben o volt a regi idokben, patyolattisztan tudott volna megmaradni.
    Az alternativakkal kapcsolatban csak annyit: ha mar uniosok is lettunk, hadd ne maradjon a merce oltyan testvereink szintjen, hanem teljesitsuk legalabb Nyugat legrosszabjat. Marpedig az o szintje joval a vilag bekainak hatso fertalyanak atlagmagassaga alatt talalhato. Vagyis nem azert mondom, mert tudnek jobbat (de az en tudasom persze veges), hanem mert egyszeruen nem jo.
    Roviden: arrogans, trehany, hazug, rasszista es rohejes.
    Hat remelem, hogy csupan egy szuletik egy evszazadban ilyenbol, es hogy ezerevenkent sikerul egynek hatalomra jutnia. Kar, hogy kifogtam…

  60. Fairplayguy

    A dzsidzsi bekali felajánlott neki valami 1 millió jurót a referendumos kampányra de a Base nem fogadta el…

  61. domi

    …talan mert volt neki masik het forrasa egy-egy milliora, amit csendben, nagy huho nelkul nyujtottak at neki… Ugyanis kb ennyibe kerult az O kampanya – allitolag. De hat ki tudja…

  62. tihi

    Amúgy a megújulásról annyit hogy én is helyeslem,de csak szavazással
    Ami meg ismét fölmeríti hogy ki kezdeményezzen?
    Mert ha esetleg az elnök ellen irányul és elbukik a bizalmi akkor bizonyára
    Markó intézkedni fog
    Tehát egyelőre maradjon így a dolog.Majd idővel

  63. szeklerman

    a szeklerman nickhez gondolom jogom van
    és foggalmam sem volt hogy van szeklermen is.BOCS

  64. Szeklermen

    Válasz a fentebbi Szeklerman-nak:
    Nem vitatom el a Szeklerman névhez való jogod, de gondold meg, hogy élsz-e vele, mert valaki ezzel, illetve az én nevemmel végigkommenteli a netet. Amúgy meg bocsánatkérés elfogadva.
    MS

  65. frodo

    Kedves Fairplayguy!

    Beszéljünk két év múlva, egy virtuális sör mellett. Nézzük, kinek a véleménye vált be jobban. ;)

  66. frodo

    Te Fairplayguy!

    Basescu politikai történetét végiggondoltad? A hajózás utánira gondolok… az 1996-2000-es időszak fő politikai destabilizátora volt. Azt hiszem, két miniszterelnök skalpját mondhatja magáénak, de lehet, hogy három volt. A PD és főleg ő voltak egy nyugodt kormányzás fő hátramozdítói. Ne mondd, hogy elfelejtetted…

    2000-2004 között pedig a bukaresti tanácsnak szegült szembe. Emiatt semmi sem haladt előre.

    Kedves Nagy István. A vásárhelyi helyzet tanulmányozása végett ajánlom figyelmedbe a bukaresti, előbb említett időszakot. Ott is volt egy PSD-tanács, és egy demokrata (vagy nevezzük bárminek) polgármester. Épp úgy nem mentek a dolgok, mint Vásárhelyen. Szerintem egy okos polgármester okosan ki tudja játszani a tanácsot. Még Funar is kisebbségi tanáccsal állta a sarat tolsó mandátuma idején… És biztos, hogy még kerülnének esetek.

    A polgármesteren sok múlik. Ezt nem vette az RMDSZ, amikor Fodor Imrét futtatta. Először is, amikor nyert, s utána másodszor is, amikor vesztett.

  67. frodo

    Tisztelt Nagy Zsolt!

    Végigolvasva a bejegyzéseket – ezeket meg előbbieket – tényleg van pár feldobott labda. Nem válaszolna? Kiváncsi volnék a meglátásaira.

  68. szeklerman

    EGYEZKEDNI
    PLEASE
    Tokessel ki kellene egyezni mondjuk nagyzsolt a rmdsz elere es jo lenne minden
    MR mimister please lobbizon az egyezkedesert
    KOSZONOM,koszonjuk

  69. Karesz

    Bizony Basi nagy kópé, de tényleg nagyon az!ha a bűnlajstromát kezdenénk felolvasni már az elején ott van a nagy konspirátorok közt akik a 90-es bányászakciót levezették.Ha még emlékeztek rá, akkor volt egy tökös pasas aki a Jilvölgyi villamosenergiát kikapcsolta a bányászokkal megrakodott vonatok mozdonyai elöl.Ezt a mérnököt ,mert az volt akkor , energetikus a vasuti villamosságnál, azonnali hatállyal kirugták és bíróság elé állította az akkori szállitásügyi miniszter , aki nem volt más mint a tengerész.persze a villamosságot azonnal visszakapcsolták, mehettek a kommandósok a fővárosba demokratizálni az országot.A vád a bűnös ellen, eredetileg nemzetbiztonság ellen elkövetett tett, minimum húsz év, ha elitélik. Később finomítottak rajta, “csak” munkahelyi visszaélésnekminősítettek, súlyos károkkal az állam ellen!Három évvel a tett után még nem születtet itélet, és a palimadár majd éhen halt, mert nem dolgozhatott, mikor éppen nem volt előzetesben vagy kihallgatáson hetekig hónapokig becsukva ítélet nélkül.A sértett fél az állam részéről a Szállitásügyi és Telekommunikációs Minisztérium.Costantinéscu idején még mindig nem volt végérvényes döntés,(hat év múlva!)aztán volt salamoni döntés, elfektették az ügyet , nincs mérhető kár ,nincs bűn sem!Ezért atettért mástájon legalább nemzeti hősnek kijáró kitüntetést szoktak adni, de ez mai napig nem történt meg!Nem is fog!
    A másik nagy baja a tengerésznek a titkosszolgálathoz füződő viszonya.Vele kapcsolatban csak Pacepa tábornok utalásaira kell figyelni máris kiderül, külföldre kereskedelmi vezető funkciókba csak kizárólagosan hírszerző tiszteket tettek, és oda is csak a legmegbízhatóbbakat.Tehát a paranoiás géniusz csak olyanokat engedett ki, aki megérdemli!Ehhez az is hozzátartozott ,hogy őseidet lecsekkolták minimum három generációra visszamenőleg.Elvileg fajtiszta román kellet légy.Náci elv volt a harmadik birodalomban de nem csak ezt másolta le a rendszer.Persze ha ilyen kiválasztott voltál ,neked minden másképpen ment mint a többi halandónak!A dossziéd ultratitkos volt és máig az maradt és maradni fog legalább húsz -harminc évig!Innen a rejtett hatalom, a titkosszolgálati praktikák amelyekben rendkívül jártas.Elvileg ma ő ennek az apparátusnak a parancsnoka,és ez nem vicc!
    Innen ered a fanatikusnak mondható faj és nemzetgyűlölete.Ezért kever, mert ott az elmében van, ott ő az úr!Mindenkiről mindent tud és ezt ki is használja, sakkozik és nyer mert erre tanítottak mindig.A karrierje akkor futott fel , mikor az amerikai érdekeltség Romániában sikerült kapcsolatba kerülni vele nemsokkal a választások előtt 2004-ben.Innen már felgyorsultak az események, profi módon kieszelték a DA szövetséget és leirták Nastaset.Ennek a számlájára irható az a ma tragikomikusnak tünő csere, mikor az elnökjelőlt Stolojan “megbetegedett”, vagy ma sem tudni mi baja lett,és helyébe a sokkal jobban támogatott kalóz került.Mesteri húzás volt ,s a nép bámult mint a barom!
    Ne essen senki abba a tévhitbe ,hogy Basi jobb vagy rosszabb mint X vagy Y.Ő az aki kellett hogy legyen ,mert kint is bent is így volt jó azoknak akik a Nagy Játszmát rendezik.A szavazás? A népakarat? Nézzetek szét , hát ma is nem akarjuk inkább mint nem?Minden bűne ellenére ő a menő.Ez a profi munka, innen ismered fel a big Brothert.Amerikában ki szereti Busht? Mégis elnök,már másodjára!
    Ami cseszi a csőrömet az igazán az ,hogy ezt a nagyratartott rmdszben senki sem vette észre, minden alkalommal sikerült vesztes oldalra manőverezni a magyar választópolgárokat, vesztünkre!

  70. szeklerman

    szeklermennek
    hat igen a web arra van hogy kommenteljenek benne es hat ha nem te vagy akkor…amugy meg en tenyleg nem tudtam de gondolom azert sok szekler elofordul itt ha megfelel ezennel az leszek
    JA es a mr minisztertol bocsanat az ide nem illo kommentert
    a nickes tema lezarva

  71. Nagy István

    Kedves frodo!

    Amit írtam az áll. De ha egy testület nincs tudatában a lehetőségeinek akkor minden hiába, és ha tudatában van, akkor sincs egyszerű dolga, de ha kitartó, fölkészült és rászánja a rászánandót, akkor a polgármestert térdre kényszerítheti.

  72. Nagy István

    Karesz ébresztője megfontolandó.

  73. szeklerman

    KARESZ
    ezeket te honnan tudod? vagy csak velemeny?
    mert akkor te is valami ugynok kell legyel elvegre ezek “titkos”"
    dokumentumok?
    Kivancsiva tettel

  74. Karesz

    Igen én vagyok a 008, nem az a Bond hanem egy másik!

  75. Karesz

    T. szeklerman!
    Két és fél évig voltam bróker gyakornok!Ott olyan pletykákat tudsz meg, hogy egy idő múlva már az sem titok, hogy x mennyivel hízott egy hét alatt.
    Ott tanulsz egy pár trükköt és itt is érvényes az a szabály , hogy ha kilépsz ,nem adod fel a kiépített kapcsolataidat.Ez kétirányú információcserét jelent!
    Ha akarod keresd fel a személyes blogomat, ott szoktam randalirozni,ott kaphatsz még információt rólam ha többet akarsz!
    http://nyaradi.blogspot.com
    Már kezd az idegemre menni ez az ügynökösködés! :-)

  76. Fairplayguy

    frodókám!

    Ajánlatod elfogadva. De sztem elég egy év. De ha te ragaszkodsz a kettőhöz azt is elfogadom.

  77. szeklerman

    kösz az infót
    felkeresem

  78. Sanyi46

    Mikor lehet lopni, akkor szuperul mukodik az igazsagszolgaltatas, mikor beall a baj:)) akkor mar egyaltalan nem fasza. Ezt nem csak Zsoltra ertem(Verestoy batyam, Bela batyam, stb.)

  79. új széköly

    Ahhoz, hogy ennyi mindent tudjon az ember, csak jól oda kell figyelni a mindennapokra…Karesz nem ügynök- nem az a fajta!-, csak megtudott egy pár dolgot és elég azokat kibontani, továbbgondolni…
    Ja, egy érdekes dolog! Ma eldölt, hogy Udvarhelyen nem lesz tanácsválasztás…most ott ki kivel van? ki tiszta és ki nem? Mert ezt felsőbb ‘engedély’ nélkül, azt hiszem, nem jöhetett volna létre…

  80. Fairplayguy

    Miért eddig Udverhelyen nem volt működő Tanács? Elnézést ha esetleg a rosszulinformáltságom miatt nem tom…

  81. Nagy István

    Marosvásárhelyen nem magyar a polgármester.
    Székelyudvarhely magyar polgármestere nem eremdéeszes.
    Marosvásárhely eremdéesztöbbségű városi tanácsában románul beszélnek és azt tesz velük és a várossal a polgármester, amit akar.
    Székelyudvarhelyen az frakciónak el sikerült érnie a testület föloszlatását, aminek az lett a következménye, hogy 2005. decembere óta Szász Jenő polgármester a város egyszemélyi döntéshozó-vezetője.
    http://erdely.ma/kisregio.php?id=25091

  82. Fairplayguy

    Kérdésem az h az udvarhelyi tanács többségileg melyik pártot képviselte?

  83. új széköly

    Egy személlyel több volt az RMDSZ, ha jól tudom…ez nem tetszett a város urának, igy megtett mindent annak érdekében, hogy ne legyen tanácsa a városnak…az érdekes csak az, hogy 4!!! – szer sikerült neki elhalasztani a választásokat, igy a következő rendes választásokig nem lesznek előrehozott választások ott Udvarhelyen…máshol voltak, lehettek…
    román törvények?????????????? RMDSZ?????????????? MPSZ????????????

  84. Nagy István

    A testületet lehet pártpolitikai és várospolitikai célokra is használni.
    Udvarhelyen folyamatosan az előbbi volt.
    Emlékezetem szerint a polgármesterpártiak az eremdéeszpártiakat akarták uralni, és fordítva. A mimóza létszám-egyensúly múködésképtelenné tette a testületet, amit megunt az egyik erendéeszes és kilépett saját frakciójából, azóta van a mostani állapot.

  85. Fairplayguy

    A keresztapám szerint egy szervezetre ráteszi a bélyegét a vezér egyénisége. Ha az félénk, mimózalelkű, fejlehajtós, gerincetfélős, nyámnyila, akkor az alatta levők is előbb- utóbb azzá alakulnak. Nem tom mér érzem hogy az udemerájban is hasonló viszonyok uralkodhatnak…
    Gerinc nélkül a mai világban sem lehet érvényesülni eremdéesz!!! Persze kivételek azok kötelező módon vannak mert létezniük kell nekik, de ezek erősítik a szabályt!

  86. zoltán

    udemeraj? Koszi Fairplayguy, ez jo, en meg nem hallottam. De sajnos talalonak erzem.
    Ha jol megnezzuk azert nekunk(pontosabban az rmdsznek) is van egy szuperintelligens vezere, aki verseket ir, meset ir (mond allandoan!)- vagy csak fog? Talan tankonyvet is (?), szenator, min.elnok-helyettes, iroszovetsegi fotitkar, folyoirat foszerkeszto, partelnok, felsofokon beszel franciaul (bocs, de Ti ezt elhiszitek, mikor romanul se tud?), de azert a franciara leforditott verseit nem O forditotta (akkor mar miert nem?). Mindez egyidoben. Szerintem nem is alszik, vagy egyszerre harom elete van az ilyennek?
    Megkerdeznem a bloggazdat, hogy O ebben hisz-e, de mostanaban ugylatom „nu ne baga in seama“…
    Ami nem lenne baj, csak latnank mar valami eredmenyt is…

  87. karak

    zoltán, ugyan nem engem kérdeztél, hanem a bloggazdát, de engedd meg, hogy felhívjam a figyelmed a következőkre: Markó akcentusán lehet szórakozni, viccelődni, röhögni, idegeskedni stb, mindenki a saját temperamentuma szerint, de ha oda is figyelnél arra, amit mond, rájönnél, hogy nemcsak, hogy tud románul, de kínosan helyesen és nagyon választékosan beszél.
    Franciatudásáról csak annyit, hogy életrajzát ha megnézed, kiderül, magyar-francia szakot végzett, franciát tanított is.

    Az írók, költők szinte soha nem fordítják saját műveiket – ha nem így lenne, Arany lefordíthatta volna a saját verseit angolra, ha már Shakespearet magyarra ő ültette át, Kosztolányi is inkább saját verseit, prózáját fordíthatta volna franciára, József Attila meg úgyszintén saját verseit németre, franciára… Ha gondolod, folytatom a sort.

    Ha kritizálni akarsz valakit, jövőre nézve javaslom, valós dolgokat használj fel, informálódj egy kicsit előtte, ne csak a mások által megrágott dolgokkal próbálkozz.

  88. Karesz

    Azért ez az összehasonlítás Arany Jánossal meg Kosztolányival, meredekre sikerült. Ahogy mondani szokták ,egy napon sem illik emlegetni őket!
    Na és persze Arany János nem is adta el a Toldi trilógiát mielőtt megirta volna!

  89. Karesz

    http://nyaradi.blogspot.com/2007/02/valentin-napi-vers.html
    Egy személyes tapasztalat margójára!

  90. új széköly

    Kedves Karak!
    Egyetértek Veled, hogy utánna kell nézni a dolgoknak, de engedd meg, hogy a multilateraldezvoltat elnököddel ne értsek egyet, sőt azzal sem, ahogy ő képvisel bennünket, illetve ahogy megnyilvánul…és, ha már másnak elővettük a szennyeseit, hidd el, neki is lenne, amit kimosson…
    A hasonlítgatás pedig egy kicsit meredekre sikerült…bár kétségtelen, hogy van egy pár jó verse, de azért nem kellene egy ilyen rangos névsorba belekeverni…még valaki elhiszi…

  91. Zsolt

    Tudod Zsolt, eljott az ideje, remelem vegre, hogy mind meglakoljatok. Teged szemelyesen sajnallak az eszedert, mert lealltal ezzel a mocsok bandaval, es ok azok akiknek a bunos eszkozukke valtal. Az igazsag az hogy nem sajnallok egy igazsagszolgaltatas elott felelosegre vont politikust is. Ebben az orszagban rajtatok kivul meg rengeteg ertekes ember el, akiknek miattatok kell szenvedniuk, tobb okbol is. Tele vagytok, ti – az Rmdsz – korrupt emberekkel. Korruptak a polgarmestereitek, es sajna ha buncselekmenyt kovetnek el, megusszak mert a szervezet, mar is magyarellenesseggel riogatja az egesz vilagot, es majd kimentenek mindenkit. Egy dolog amiben biztos vagyok, azok utan amit az elnokkel is lemuveltetek, csak hogy a borotoket mentsetek, az az, hogy az eletbe nem szavazok az Rmdsz-re, pedig eddig mindig husegesen mentem ratok szavazni, hogy nehogy a magyarsag ne kepviselet, hanem nelkuletek maradjon. Meguntuk Zsolti, oszinten belefaradt mindenki. Meglesz a magyarsag parlamenti maffia kepviselet nelkul is. Ami pedig, a korrupt magyar politikusokat illeti, en szemely szerint ketszeresen buntetem meg, mar abbol kifolyolag, hogy mindig ugy tanitottak nekunk gyerekkent, hogy mi 2x olyan jok kell legyunk mint a romanok. Legyen mar vegre vege a gazembersegnek!

  92. Zsolt

    Neked Zsolti csak akkor lesz jobb, ha Verestóyék végre leköszönnek és nem nézik hülyének továbbra is az embereket. A kérdés csak az, hogy a téged ért fertőzés milyen szintű. Én láttam már polgármestert nyalni az Rmdsz-nek, — hát inkább felkötném magam, mint hogy úgy megkelljen előttetek alázkodni.
    Engem, magyarként, egy szó mint 100, egy ilyen szervezet nem képviselhet. Igaz, Szászékból se kérek. Néha szégyelem miattatok hogy magyar vagyok. Ez amiért elhagyom az országot. Azaz, az Rmdsz miatt. Ők kicsinálnak mindenkit, aki nem ért velük egyet, vagy ellenük indul el az előválasztáskor (lsd. Hosszu Attila esetét Udvarhelyen), s akkor, most Zsolt, mitől is félünk?! Hogy feltételezhetően jogosan felelni kell az igazságszolgáltatás előtt és a társadalom előtt. Amelyik fentebb pedig azt irta, hogy a téged ért támadás, az a magyarság támadása — hát az egy idióta.
    Még hogy az elnök ér vissza a SRI-vel … én jobban félek Verestóy-tól … öszintén félek … s szerintem a magyarok többsége fél tőle Udvarhelyen.

  93. szeklerman

    ej ej látta ma valaki a drága verestóni piros arcát mikor hablatyolva
    nyöszörgött a kérdésre hogy tényleg visszaélve a címével szerezte a 2OOmilko eurót…szemlátomást egyre idegesebb a fiu

  94. Sanyi46

    egyetertek azzal, aki azt mondja hogy meglesz a magyarsag eremdeesz nelkul is a parlamentben. mit tettek eddig ertunk??? biztos vagyok benne, hogy parlamenten kivul jobban lehetett volna ervenyesiteni a magyarsag erdekeit. ha nem itthon, akkor kulfoldon, ensz, haga, stb. garantalom, hogy a z rmdsz nem fog bejutni a kovetkezo valasztason….nem sokat veszitunk….
    mit szoltok?

  95. új széköly

    hát sajnos ülnek az ágon és közben vágják a fát…Zsolt most még fel tudnál állni, most még lennének, akik a hátad mögé állnának…holnap már nem biztos…merj már lépni!!! vagy ennyire benne vagy már Te is?????

  96. Fairplayguy

    Kedves új széköly,

    sztem egy ilyen szervezetben mint az udemeré addig nincs és nem is lehet változás amíg a csúcsvezető (csúcsvezetők) saját elhatározásból le nem mondanak.
    Gondoljunk csak arra h eremdéeszen belül annyira kiszelektálták az embereket minden szinten már jóval ezelőtt (ez már kérlek szépen úgy működuk mint valami félkatonai szervezet) h a palotaforradalom szinte kivihetetlen és lehetetlen.

    Kár h még a csúcsvezetők erkölcsileg nem értek meg annyira h elfogadják a tényt h működésükkel kudarcra ítélték a szervezetet amit kisajátítottak maguknak…

    Látod nekik kéne elhagyni a hajót amíg teljesen el nem süllyesztik, olyanokra bízván azt akik meg tudják azt menteni… Mert idővel a kudarcpolitika amit csinálnak még nagyobb bajt fog okozni elsősorban őméltóságuknak…

  97. karak

    Karesz és új széköly – az összehasonlítás nem minőségi akart lenni, viszont annyiban igenis áll, hogy ha Aranyon, Kosztolányin, József Attilán (akik ráadásul fordítottak más nyelvből magyarra) nem kérhető számon az, hogy saját verseiket nem fordították franciára, angolra stb., akkor mi a logika abban, hogy ezt Markótól számonkérjük?

    Sanyi46 – szerinted mit lehetett volna konkrétan elérni pont az ENSZ segitségével? Az ENSZ mára már az egyik legkevésbé hatékony nemzetközi szervezetté vált, amely még atomfegyverek ügyében sem tud megoldani semmit, hát még egy számukra olyan “borzasztóan fontos” ügyben, mint az erdélyi magyarság.

    Zsolt – Én történetesen attól félek jobban, aki arra törekszik, hogy a titkosszolgálatokat, az ügyészséget, az igazságszogáltatást maga alá gyűrje, ellenőrzése alatt tartsa. Pillanatanyilag nem úgy tűnik, hogy ez Verestóy lenne. Ugyanakkor nem vagyok udvarhelyi, nem tudom tehát, ki mitől és miért (és mennyire indokoltan vagy indokolatlanul) fél.
    Szakmámból kifolyólag azonban az igazságszolgáltatás rendszerére viszonylag jó a rálátásom és sajnos az utóbbi másfél évben sokat romlott a helyzet – pedig azelőtt sem volt rózsásnak mondható. A büntetőjogi részen egyre nagyobb a fejetlenség, egyre több a (szándékos vagy véletlen) hiba, visszaélés, bírói vállvonogatás és megkérdőjelezhető döntések. Kihallgatási módszerektől letartóztatási parancsokig, letartóztatások meghosszabításától a konkrét ítéletekig.
    Márpedig ha sikerül teljes mértékben kiépíteni egy rendszert, amely segítségével az igazságszolgáltatásban dolgozók szisztematikusan kontrollálhatóak és befolyásolhatóak (ügyészek esetén ez eleve könnyebb, bíróknál valamivel – nem sokkal – nehezebb), akkor már teljesen mindegy, kinek a kezében lesz a “főgomb”, mert vissza fog élni vele. Nagyon könnyű azt hinni, amíg másról van szó, hogy “valami csak van a dolgoban, ha egyszer szimatolnak utána”, csakhogy ez nem igaz. Mondvacsinált perekkel, koholt, de látszólag logikusan felépített vádakkal viszonylag egyszerű bemocskolni valakit, a végeredmény, a végleges ítélet meg már senkit nem érdekel.

  98. frodo

    Én személy szerint arra vagyok kíváncsi, hogy az ügyvezető elnöki személycserével változik-e valami. Nemcsak magáról a személyről van szó, hanem arról, hogy milyen szerepet is kellene betültenie ennek az intézmények.

    Én az remélem Kelemen Hunortól, hogy olyan személyeket von be maga mellé (nem hiszem, hogy parlamenti képviselőknét sokat fog Kolozsváron csücsülni), akik ismét megpróbálnak egy együttműködési viszonyt kialakítani a kolozsvári magyar értelmiséggel. Ugyanakkor olyan szakértői csoportokat hoznak létre, amelyek a napi aktualitású kérdésekkel tudnak foglalkozni: felkészítés uniós pénzek bevonására a magyar területekre, (apropó Nagy Zsolt) a magyar közösségek informatizálása – az eMagyar Pontok hálózata egy jó kezdőpont, valahol olvastam, hogy már 170 van belőlük, de még nem teljesen tiszta, mit is kellene még tegyenek a helyi közösségekért azon kívül, hogy rendelkezésre bocsátják az internetet, és még biztosan van pár érdekes terület.

    A hagyományos kérdéseket is szerintem újszerűen kellene megközelíteni: oktatás, hagyományok, kultúra.

    Összességében azt várnám el, hogy az ügyvezető elnökség profi menedzser módjára olyan projektekkel álljon elő, amelyek mérhető célokat tartalmaznak, széles körre épülnek (lásd ÜE, értelmiség és helyi közösségek partnersége).

  99. frodo

    Nem akarok én minden “jó” megrontója lenni. De a legtöbb bejegyzés kritikáról szól, valakinek a sározásáról, valamilyen sérelem elmondásáról.

    Alig látok olyan hozzászólást hozzászólótársaim részéről, ami valamilyen alternatív tervről, elképzelésről szólna. Akár egy-egy témában: mit lehetne másképpen csinálni.

    Továbbra is hiányolom a bloggazda hozzászólását a kérdésekhez. Így magunk között mind oszthatjuk-szorozhatjuk a dolgokat. De ez mégis a Nagy Zsolt blogja. Az ő meglátásainak tudatában jobban lehetne vitázni. Értelmesebben lehetne vitázni.

  100. ackerman

    http://www.ziare.ro/articol.php?id=1180557041

    lassan kezdenek bajok lenni

  101. kukucsi

    Szerintem ez az egesz egy mese, amit a fejesek kitalaltak.
    Az igaz, hogy az ember elgondolkodik, hogy szel fuvatlanul nem indul…
    En inkabb azt mondanam, hogy az RMDSZ keze is benne van…lehet, hogy eladtak Nagy Zsoltot..Vegulis a mostani vezetosegbol kitelik…
    Ugy igazabol ha a szivem melyere nezek nem hiszem, hogy igaz lenne a story.
    Kukucsi

  102. domi

    Kedves frodo,
    szereny velemenyem szerint nem a mi jussunk alternativakat keresni es terveket szoni, viszont a mi dolgunk jelezni azt, amit helyeslunk, vagy amit eppen nem.
    Sajnos jelen esetben tobb dolog van, amit nem helyeslunk, es tobb olyan szemely is van, akit inkabb nem szeretunk, mint igen. Ezert tunhetnek a hozzaszolasok rombolo hatasunak, de szeretem azt hinni, hogy ezaltal a bloggazda (es az eremdeesz) jobban fogja tudni, hogy mit kell tenni.
    Es az ido szorongat, fogyunk…
    Az viszont nekem sem igazan tetszik, amikor cinikus modorban egymas szemelye ellen emelunk hangot. Probaljuk meg a velemenyeket utkoztetni, sokkal hatasosabb.

  103. Nagy István

    Egy-két megjegyzés:
    - Verset írni és egy idegen nyelvből anyanyelvre fordítani két külömböző, de összetartozó dolog, verset írni idegen nyelven, vagy arra fordítani pedig homlokegyenest más. Mert a versben benne van a nyelv lelke, amit csak anyanyelven lehet érezni.

    - Kelemen Hunor várható viszonyulása a kolozsvári értelmiséghez hasonlítani fog a Magyarinak mostanában írt, fennebb idézett leveleihez. Inkább ne legyen belőle része senkinek.

    - A magyarság dolgait sosem fogja megoldani az ügyvezető elnökség. A központi projektek, legyenek bármennyire is profik, a helyiek tartalmas közreműködése nélkül szinte semmit nem érhetnek. A helyi közösségeket kellene fejleszteni.

    -

  104. gobe

    A hozzászólásokat olvasva szomorú miniszter úr, hogy a fulajtárokon kívül senki nem sajnálja Önt. Ennyire elszakadni az “érdekképviseltektől” azért nem kis teljesítmény.

  105. frodo

    Kedves domi!

    Nem értek egyet veled abban, hogy nem lehetnek nekünk is külön-külön vagy közösen konkrét elképzelésünk egy-egy területen. Hogy az ötleteket nem egy “nagyzsolt” blogon építgejük tovább, az tény, de említést itt is lehet tenni róla. Egymás agyát tágítjuk esetleg.

    A racionális vita melletti kiállásodat köszönöm. Akkor nemcsak én vagyok ezzel így.

    Kedves Nagy István!

    idézek:
    “- A magyarság dolgait sosem fogja megoldani az ügyvezető elnökség. A központi projektek, legyenek bármennyire is profik, a helyiek tartalmas közreműködése nélkül szinte semmit nem érhetnek. A helyi közösségeket kellene fejleszteni.”

    Egyetértek ezzel teljesen. Az ügyvezető elnökségnek viszont lehet abban szerepe, hogy a sok helyi fejlesztés mutasson egy regionális közös irányba (is). Mi több, helyi – főleg vidéki – szinten a fejlesztéshez szerintem nincs elég szakértelem (ember, illetve pénz), hogy a szakértőt megfizessék. Két szempont, ami nem mond ellent egymásnak.

  106. zoltán

    Kedves Karak!
    Koszonom, hogy kiemeltel egyet az altalam felsorolt 9“tevekenyseg“-halmozas kozul…
    Nem tudom elfogadni kritikad az alabbiak miatt:
    -amirol irtam azt a M.B. C.V. jerol vettem, epp onnan ahol Te is ajanlottad utolag.
    -a romantudas tenyleg valasztekos, addig amig egy fix szoveget kell felolvasni, de amikor kell vitatkozni nem talalom- enyhen szolva mindig helyesnek. Annal inkabb kinosnak- szamomra legalabbis. Egy politikusnak szerintem(!) nem epp irodalmarkent kell beszelnie (ezzel nem akarom azt sugallni, hogy rondan!), fontosabb az otletek, ervek felhozatala es azok megvedese.
    -a franciatudast en ketlem (latatlanba bar- es ezert lehet, hogy igazsagtalan vagyok), de annyit tudok, sajat tapasztalatbol, hogy egy nyelvet, ha elesbe nem gyakorolnak az bizony elhomalyul es ahhoz hogy valaki azt allitsa, hogy felsofokon beszel egy nyelven, ahhoz szerintem az nem eleg, de mivel ezt bizonyitani nem tudom es az illetot sem hallottam meg idegen nyelven beszelni (pedig kivancsi volnek, oszinten es rosszidulat nelkul!), ezert, ezert a reszert elnezest kerek.
    Nem szeretnek mindenaron kritizalni sem, lehet, hogy en nem veszem eszre a sok rmdsz teljesitmenyt, ezert, ha lennel szives, akar a Te felvilagositasod is szivesen vennem ez ugyben. (a” megragott dolgokra “ nem kivanok valaszolni most- szerintem ez igy nem igaz !!!)
    Koszonom!

  107. Zsolt

    Masodik napja kovetem az itt kifejtett velemenyeket, … es oszinten vegyesek az erzeseim. En aki kiabrandult abbol ahogy ezek (Rmdsz) hogy viselkednek az utobbi idobe, most kisse szomoru vagyok. Szomoru vagyok, mert a magyarsag nemsokara kepviselet nelkul marad, igaz ettol nem lesz rosszabb sorsa … sot lehet jobb lesz. De megis … mi akik jobbnak tartottuk magunkat a tobbsegnel, most egy bunozo, balkani, korrupt nemzet kepebe kezdunk elorukkolni az elnyomasbol. En jobb lennek mint ezek. En maskepp csinalnam … es szerintem vannak meg fiatal szakemberek ebben az orszagban akik onzetlenul kepesek lennenek a kozugyeket felvallalni. De lehet? Nem. Ovek az orszag, a hatalom … de a dicsoseg mar nem. Sajna, ahol helyi szinten is jelen vannak, csak a bunozes, a korrupcio, a kozpenzek kozos lenyulasa a csucsvezetokkel … ja es kemeny talpnyalas. Szomoru vagyok azert is mert 3 eve bizalmat szavaztam nekik, pedig elotte is mergesitettek eleget. De akkor azt mondtam – es szerintem a valasztok tobbsege – hogy kapnak meg egy eselyt – egy utolsot. Hat, sajna elpuskaztak!, Reszemrol orokre! Utalom, ha becsapnak, utalom ha hulyenek neznek, utalom ha kihasznalnak es utalom ha ezek altal kiakarnak zarni egy kozossegi eletbol azaltal hogy a vezetest es a kepviseletet vagy hatalmat kisajatitjak. Sokan azt mondjak megszerveztek. Ugyan mar. Hat, aki kisse kozel all hozzuk, vagy legalabbis a kozeletben tevekenykedik, az lat. Latja amint lopnak … es ha rajuk mersz szolni, a valasz, az hogy mindenutt igy csinaljak … latja amint csalnak, bunoznek, hamisitanak, sikkasztanak es vasarolnak nagyokat kozpenzen. Mi van ha valaki megelegeli? Magyarellenes? Szamukra igen. Mert ebben az orszagban csak Ok magyarok. Ha oket tamadjak akkor azt mondjak, hogy felerosodott a magyarellenesseg. En nem erzem? Talan nem lehetek magyar? Nem … nem vagyok bunozo, errol van szo. Ez az amiert orvendek. Kar hogy rajuk szavaztam. De hamarosan nem mellettuk szavazok, es buszken fogom erezni, hogy roman barataim nem azonosithatnak Markoval, Verestoyval, Nagy Zsolttal, Buntaval, Sofalvival, Benyovszkivalm, Lazarral, Burussal, Radullyal. Egyedul aki belevalo kozuluk, az Ladanyi. De o is lelepett toluk.

  108. Nagy István

    Ladányi az udvarhelyi polgármesterjelölt? Nekem más net-benyomásaim vannak.

  109. Nagy István

    Kedves frodo!
    Az ügyvezető elnökség sokmindent tehetett volna eddig is jobban, és tehetne ezután is. Meglátjuk.

  110. Nagy István

    Egy link

    http://www.mno.hu/index.mno?cikk=413694&rvt=107&norel=1&PHPSESSID=57a1f3a87491e42c32f341523cd2b255&pass=2

  111. domi

    Kedves Zsolt (hozzaszolo),
    velemenyem szerint a magyarsag nem egy bunozo, korrupt, balkani nep, tovabbra is hiszem, hogy jobbak vagyunk.
    Az en velemenyem az, hogy amikkeppen az erdelyi roman ember (jo ertelemben vett) “masabb” deli testvereinel, mert ra es oseire is mely nyomot hagy es hagyott az erdelyi kornyezet, akkeppen a magyarsag is megtanult (sajnos!!!) a hosszu elnyomatas alatt deszkurkarecnek lenni, ami tulajdonkeppen a lopast, csalast es a kiskapukat jelenti. Ezen nem kell csodalkozni. De merem remelni, hogy ez sem tart soka, es a fiatalsag maskepp cselekszik majd, ezaltal felszamolva a korrupcio alapjait.
    Engem mindig felkavar peldaul, ha valakitol azt hallom: mit csinaljunk, ennek ez a rendje, mikozben a kis boritekocskakat morzsolgatja.
    Ennek a felfogasnak kellene veget vetni.
    Aki bunozo, az pedig megerdemli a bunteteset, ha magyar, ha cigany.

  112. Fairplayguy

    Kedves domi!

    A demokrácia szellemében talán úgy lenne helyesebb előbbi bejegyzésed utolsó mondata hogy: ,, Aki bűnöző, az pedi megérdemli a büntetését ha román, ha magyar, ha cigány, vagy bármely más nemzetíségű”.

    Nem? Kösz.

  113. Karesz

    Igazad van Fairplayguy, a sorrendet nem feltétlenül így látom jónak! :-)

  114. El Lobo - A farkas

    Atyaúristen!
    Néztem a Google.hu alatt, beütve a BLOG szót, a magyar találatokat kérve, hogyan is állok a találati listán.
    Ki lehet vajon az a Nagy Zsolt, az egyetlen, aki “nem közösségi” bloggal megelőz?
    Így keveredtem ide, s látom amit látok, a TANU c. filmre asszociálok, tiszta ötvenes évek, irónia, röhej, kábulat, szörnyűség ami Önnel történik.

    Atyaúristen – ilyen nincs! Pedig látom – van!

    Gáspárik Attila blogját, néhány hónappal ezelőtt, a “blog Pécs” kifejezésre kutakodva fedeztem fel, azóta “ismerkedem” Romániával, s többet tudok meg az azóta felfedezett romániai magyar blogokból az országról, az ott élő kisebbségi létről, a magyar-magyar viszonylatokról, mint bármi másból.

    El vagyok képedve!

    Most, hogy idáig jutottam a hozzászólásomban, kezd is remegni a térdem: nem leszek-e eme hozzászólás miatt hozzácsapva a vádlottakhoz, mint idegen személy, aki egy másik országból (Magyarország) belepofázik a Román belügyekbe.
    Szinte látom – az itt olvasottakat figyelembe véve – ahogy a magyar-román határ odaáti felén a határőr elkéri és ellenőrzi az útlevelemet, s közli: El Lobo úr (senor kém) letartóztatom!
    1950 van, vagy 1984?

  115. Dervis

    Na na farkas koma. Vigyazat, ha osszacsuklik a terde, beleverheti az orrat valami szagos izebe. Azert nem annyira tragikus a helyzet! A magyar mar reg nem szinonimaja a becsuletessegnek. Ideatrol ellenben ugy latszik, hogy hazug ferko orszaganak fene mod elszaporodott Bastya elvtarsai csamcsognak a kaviarnak kepzelt makszemeknek. Az a magyar kaviar. S csodalkoznak, hogy egyfolytaban el vannak szedulve vagy 6 eve?

  116. új széköly

    El Lobo!
    Ne idegeskedj, megmaradsz…nem fogunk bántani…s, ha vannak is egyesek, akik nektek- nektek támad próbáld megérteni, mert – ezek szerint- az akkori december 5- i szavazás eleven húsba tépett…ezért nem kell haragudnod!! Ha véletlenül meg is bántunk, én előre kérek bocsánatot! Köszi megértésed!!

  117. El Lobo - A farkas

    Kedves Dervis és Új széköly!
    Minden éremnek két oldala van. Az ebben a blogbbejegyzésben fellelhető érme másik feléről, ha úgy tetszik, hát a magyarországi feléről éppen a napokban Gáspárik Attila blogjában, hsz.-ben szóltam:
    http://gasparik.egologo.transindex.ro/?p=453

    A magyarországi viszonyokat illetően csak egyetlen mondat: aligha volna helyes jókra és gonoszokra osztani a pályán lévő politikusokat, pártokat: ami összejött az elmúlt 18 évben, az KÖZÖS művük.

    Ám megjegyzem: ahogy mi kibírtuk annó pl. Torgyán József miniszterségét, parlamenti vágtatását, ugyanúgy Románia is ki fogja heverni “érdekes figuráinak” néhány éves fungálását.

    Ezzel én távoznék is, mert jelenlétem, attól tartok, szándékom ellenére, eltéríti a beszélgetőket a poszt eredeti témájától. Ezért minden résztvevőtől elnézést kérek (kivéve titkosszolgálatok).

  118. El Lobo - A farkas

    P.S.
    Félrevihet valakit, hogy Torgyán MINISZTERSÉGÉT említem a miniszter úr blogjában, a torgyános és “érdekes figurák” párhuzam természetesen NEM Nagy Zsolt miniszter úrra vonatkozik.

  119. Fairplayguy

    El Lobó, vagy hogyan hívnak!

    Jellemző módon célozgatsz, csippentesz, elengedsz célzásokat, finom utalásokat, de mire arra kerülne a sor hogy neked szögezzünk egy-két kérdést (megint csak jellemző módon), angolosan lelépsz…

    Hát mit is mondjak, az amit te művlelsz, finoman szólva nem a legjobb módja a bizalomszerzésnek… Ill. lehet az nem is fontos a számodra, csak egy kis blogba belekontárkodás, beleköpés vagy nevezd annak aminek akarod… De azt el ne várd h komolyan vegyünk….

  120. El Lobo - A farkas

    Kedves Fairplayguy!
    Természetesen állok rendelkezésre. Azt írtam: “Ezzel én távoznék is, mert jelenlétem, attól tartok, szándékom ellenére, eltéríti a beszélgetőket a poszt eredeti témájától”.
    De a “névjegyemet”, azaz a blogom elérhetőségét link formájában, a nevemen itt hagytam, tehát elérésem megoldott, akár itt, akár ott!
    Nem úgy, mint a tiéd – vághatnék vissza!

  121. Nagy István

    Az alábbi szöveget is elolvasva méginkább az a véleményem, hogy lenne itt munka és nem is akármilyen.

    http://reply.transindex.ro/?cikk=31
    Biró A. Zoltán
    ÚJ VÍZIÓT, MÁS CSOMAGOLÁSBAN
    Miről beszéljünk azoknak, akiket képviselünk?

  122. Fairplayguy

    Te Lobó!

    BLog ide, blog oda, a bizalomhoz ill. annak kialakulásához idő kell! Ezzel csak arra szeretnék célozni h két- három blogbejegyzésed még nem kötelező módon szentírásnak veendő…

    És nem is veszem annak… Ez van… Ezt kell szeretni…

  123. El Lobo - A farkas

    Ezzel egyet tudok érteni!