Nagy Zsolt 2007. március 19-ei sajtónyilatkozata

Amint önök is már értesültek róla, több, mint három hónap időhúzás után a Cotroceni bizottság döntött ügyemben. Úgy vélem, ez egy lépés a dolgok tisztázása felé.

Kérdés persze, hogy miért tartott ilyen hosszú ideig…
Miért volt szükség három hónapra ahhoz, hogy a bizottság tagjai döntsenek?

Az elnöki bizottság mégsem foglalt határozottan állást, ami az ártatlanságomat vagy bűnösségemet illeti, holott ez lett volna a dolga. Amint láthatják a jelentés következtetései semmi újat nem hoztak a három hónappal ezelőtt ismertettekhez képest. Hogy miért született meg ez a döntés, amikor még a bizottság tagjai is úgy értékelték, hogy még indítékok sincsenek, nemhogy konkrét bizonyítékok, amelyek alapján fenntartható lenne az árulás vádja…

De most számomra nem ezek a kérdések a legfontosabbak.
Hanem az, hogy végre az igazságszolgáltatás előtt tisztázhatom az ellenem felhozott alaptalan vádakat.
A Cotroceni bizottságnak előbb utóbb döntenie kellett.

Az elmúlt három hónapban zajló botrány jelentősen ártott hitelemnek, miniszterként és emberként is. Ártatlan vagyok, éppen ezért szerettem volna, ha az ügy minél hamarabb tisztázódna. A Cotroceni bizottság meghallgatásain mindig részt vettem, sőt én magam is kezdeményeztem találkozókat.

Tudom, hogy az ellenem felhozott vádak alaptalanok. Többször kértem, hogy minél hamarabb induljon meg a kivizsgálás, hogy bizonyíthassam igazam. Számomra ismeretlen okok miatt az ügy nem került át az ügyészségre. Ha a vádak igazak, megalapozottak lettek volna, sokkal hamarabb sor került volna a bűnvádi eljárás megindítására.

A román kormány minisztere, fontos politikai alakulat, az RMDSZ tagja, és a Szövetség EP jelöltlistájának első helyén vagyok. De az árulás, kémkedés súlyos vád. Egyszerű állampolgárként is jobbnak tartom, hogy az igazságszolgáltatás tegye a dolgát, nekem pedig ne kelljen állandóan magyarázkodni egy olyan ügyről, amelyről tudom, hogy mesterségesen kreált.

Egy brit politikus, még a múlt században, azt mondta, elhalasztott igazságszolgáltatás, az az igazságszolgáltatás megtagadása tulajdonképpen . Én éppen ezt szeretném elkerülni, az ügyem halasztását, mert tudom, hogy csak így, a törvényes keretek között bizonyíthatom be ártatlanságomat.

Biztosíthatom önöket, hogy az ügyészek rendelkezésére állok. Szeretném megmutatni, hogy nem félek a kivizsgálástól és nincs szükségem mentelmi jogra csak, mert miniszter vagyok.

Úgy érzem, esetemben még a halasztás is a dolgok elhomályosítását szolgálta. Még azt sem tudom jelenleg eldönteni, hogy pontosan milyen érdekek állnak az ügy hátterében.
De bízom az igazságszolgáltatásban, a hatóságokban, hogy a koholmányok és a valóság között különbséget tudnak tenni.

Semmi takargatnivalóm nincs, nem akarom megkerülni sem az igazságszolgáltatást, sem a sajtónyilvánosságot.
Nem félek a kivizsgálástól, mert tudom, hogy nem szegtem törvényt.
Nem részletezem az ellenem felhozott vádakat, de arról biztosíthatom önöket, hogy ha alaposabban megvizsgálják, jól látható, hogy egyetlen egy vádpont sem áll a lábán.

Ha felkészült ügyészek vizsgálják ki az ügyemet, hamar kiderül, hogy melyek a valós és melyek a kitalált bizonyítékok. Addig is, amíg a kivizsgálás zajlik, én végzem politikai és miniszteri munkámat Románia modernizálása érdekében.

Abban is bízom, hogy ha én nyitottan viszonyulok az ügyhöz, akkor objektíven és elfogulatlanul ítélnek majd meg.

63 válasz: “Nagy Zsolt 2007. március 19-ei sajtónyilatkozata”

  1. Sunci

    Zsolt,

    Büzlik nekem minden ami a napokban, hetekben Bukarestben zajlik.
    Nagyon nehez megitelni, ki lesz a tulelö, de valami nagyon azt sugja, hogy felbomlik az a törekeny egyensuly es adaz csatarozasok lesznek. Ehhez pedig raadasul tökeletesen hozzaidözitik az ügyedet, nehogy az rmdsz makulatlanul megussza.

    Nem lesz könnyü dolgod folyton az artatlansagod bizonyitani olyan emberek elött akiknek nem all erdekükben az ügyed gyors lezarasa, remenykedve, hogy teged is elsodor majd az ar.

    Tudom, nem sokat segit, ha most melletted allunk (mint szekely szarnysegedek), ha az ellenfel hatbatamad. Ilyenkor elöre kell menni. A moldvai nagy kiralyrol szolo anekdota is ezt mondja. ;-)

    üdv,
    az operencian tulrol

  2. Fairplayguy

    Kedves Zsolt!

    Meg vagyok győződve arról hogy ártatlanul vádolnak mindenféle koholt vádakkal.
    Csak arra vigyázz hogy nehogy áldozatául ess a nagypolitika, ergó a politikai pártok egymással szemberni acsarkodásának! Beleértve az RMDSZ-t is ugye a fent említett kategóriába…

    Kitartást és erőt mert meg fogod nyerni a csatát!

    Maximális üdvözlettel:
    A Fairplayfiú.

  3. Nagy István

    Ez már választási kampány. És betörési kísérlet.
    A tények az igazságszolgáltatókat sem biztos, hogy érdeklik.
    Justitia malmai különben is nagyon lassan őrölnek. Eltarthat akár évekig is, hogy kimondják akár az ártatlanságot is.
    A nyilvánosság sem biztos, hogy segíthet, hisz titkosíthatnak szinte bármit, akár mindent is, kivéve az eljárás tényét, amit viszont az arra hivatottak a megrendelők kívánságai szerint fognak színezni és szaftosítani.
    Ez az eremdéesz kormányzati szerepvállalásának újfajta ára.

  4. Metoikosz

    Kedves Zsolt,

    megint elment a szöveg mielőtt elküdtem volna. Igyekszem ismét leírni ami bár nem lesz ugyanolyan azért igyekezni fogok:

    a) Akik melletted voltunk már a vádak felröppenése idején most is melletted vagyunk — mert már rég vártuk e kérdés lezárását.

    b) Az igaztalan vádakra – lehet hogy szükség is volt – a közösségre ébredésünk miatt. Higyünk abban hogy a jóakaratú józan emberek többen vannak és összegfognak.

    c) A közösségi összefogás legtöbbször csak valami áldozat árán születik meg … az áldozat szerepét pedig szívesen senki sem vállalja fel. Egészen más külső szemlélőként nézni a dolgokat és egészen más részt is venni ebben az áldozatban. Az áldozatot áldás követi.

    d) Az igaztalan vádak oltalma a bizalom. Aki pedig a bizalom áldozatául esik nem marad más számára mint az a remény, hogy maradt még legalább egy csöppnyi emberség minden hitre született embernek.

    jóakarattal,

    Metoikosz

  5. Metoikosz

    ..még valami egy rövid kiegészítés…

    az előbbi szövegben 4. pontjában két gondolat “egymásra csúszott” innen az ellentmondás: – helyesbítek tehát – : az igaztalan vádak áldozata a bizalom. A bizalom pedig áldást szór a reménységre.

    Az igaztalan vádaknak nincsenek oltalmazói. — és amennyiben mégis így lenne nem helyes az oltalom fogalmát használni ennek koholóira..

    úgy tűnik hosszú napom volt nekem is és holnap is hosszú nap vár rám :-)

    jóakarat mindeképpen

    Metoikosz

  6. új széköly

    Az Ige azt írja, hogy: a világosság mindig felszínre kerül!!
    És: Ne félj, csak higgyj!