Tisztelt hölgyeim és uraim!
Tisztelt ünneplő közönség!
Kedves kézdivásárhelyiek, felsőháromszékiek, erdélyi, európai magyarok!

Valamikor nagyon rég, Julius Caesar érdekes intelmet kapott: „Óvakodj március idusától!” Sok idő eltelt azóta, de a mai napig minden zsarnok és diktátor szorongva gondol a tavasz kezdetére. Ez a forradalmak ideje.

Március 15-e – a világ minden magyarja számára – a szabadság, egyenlőség, testvériség ünnepe. Nekünk, erdélyi magyaroknak különösen fontos ez a nap, mert számunkra március 15-e nemcsak az 1848-as forradalom, hanem az 1989. utáni közös szabadságharcunk ünnepe is. Idén 18. alkalommal ünnepelünk szabadon. Az elmúlt 17 évben nehéz politikai küzdelem révén sikerült visszaszereznünk a szabad és méltó ünneplés jogát, elértük azt, hogy március 15-én és a mindennapjainkban is szabadon használhatjuk nyelvünket, nemzeti szimbólumainkat, himnuszunkat, nemzeti lobogónkat.

Hosszú út áll mögöttünk. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mi történt 90 márciusában Marosvásárhelyen… Én marosvásárhelyi vagyok, és nem tudom ezt szem elől téveszteni. Az akkori tragikus események óta sok idő telt el, és hazánkban nagyon sok minden változott. Hosszú út áll mögöttünk, de ezt az utat együtt tettük meg. Összefogás, összetartozás, ezek a legfontosabb értékeink.
Március 15-e Romániában még nem hivatalos ünnep ugyan, de már hivatalosan elfogadott.

Kétségkívül változtak a dolgok. Az elmúlt időszakban Erdély is sokat változott. Megtanultuk az emberek mentalitását vagy akár a nemzeti másságok elfogadását. Erdély szemmel láthatóan fejlődött és fejlődik. Utakat javítottunk, iskolákat építettünk, külföldi befektetőket hoztunk, modernizáltuk falvainkat és korszerűsítettük városainkat. Hogy nem olyan mértékben, mint ahogy mindnyájan szeretnénk, az biztos. De kétségkívül: Erdély fejlődött. Ahhoz természetesen nem fér kétség, hogy a munka nagy része még hátravan, és ezt közösen tudjuk csak elvégezni.

Hölgyeim és uraim!
Kossuth Lajos azt mondta, hogy a haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.
Ez az üzenet ma is időszerű. Azt is mondhatnám, hogy számunkra, erdélyiek és erdélyi magyarok számára talán időszerűbb mint valaha. Meggyőződésem, hogy a haladás, a modernizáció lehet csak a közösségünk megmaradásának záloga. Egy olyan korban, ahol a verseny, a gazdasági erő, a szakértelem, a felelős cselekvés határozza meg egy ország, egy nemzet felemelkedését, nekünk erdélyi magyaroknak a hagyományaink, szokásaink, szellemi és anyagi értékeink megőrzése mellett, a fejlődésre, fejlesztésre, tudásra kell összpontosítanunk. Beszéljünk tisztán: keveset tudunk az Európai Unióról, ahogyan a nagy európai közösség is nagyon keveset tud rólunk, Romániáról, Erdélyről, erdélyi magyarokról. És azt hiszem, hogy nekünk politikusoknak, közösségi vezetőknek most az elsődleges feladatunk, hogy őszintén beszéljünk erről a helyzetről, hogy megismertessük Európa igazi arcát itthon és megmutassuk valós értékeinket Európában. Egy olyan erdélyi magyar közösséget kell teremtenünk, amely nem ijed meg a világban kialakult versenyhelyzettől, hanem ellenkezőleg épp ezáltal fokozza teljesítményét. Egy olyan közösség, mely nem csupán alkalmazkodik, hanem alakítani is képes az Európai Uniót, és ezzel gazdagabbá tudja tenni a nagy európai családot.

És ha már a tiszta beszédnél tartunk, van még egy másik égető és fontos kérdés: az autonómia. Igen, az autonómiáról is tisztán kell beszélni. Hölgyeim és uraim, az autonómiát ki lehet kiállítani, de attól még nem jön létre. Mint ahogy nem volt elég 1848. március 15-én sem kikiáltani a forradalmat, úgy most sem elég csak kikiáltani az autonómiát, hanem meg is kell valósítani, meg kell teremteni a feltételeit, dolgozni kell érte. El kell magyaráznunk saját közösségünknek, hogy mit jelent az autonómia, és meg kell értetnünk a román többséggel is, hogy mit akarunk. Tisztán, őszintén, egyenes beszéddel.

Tisztel ünneplő közönség!
Március van, tavasz, a megújulás ideje. Ez az első európai szabad március 15-énk.
1848 márciusában a fiatalok tetteire, a márciusi ifjak áldozatára volt szükség. Ma is, azokra a fiatalokra van mindenek előtt szükség, akik megértik és látják, hogy egy új úton indult el a közösségünk. Olyan fiatalokra, akik vállalják a változást, akik dolgoznak érte.

Ma, itt Kézdivásárhelyen a szabadságharc mártírjaira emlékezünk. És feltesszük a kérdést, hogy nekünk most nincs szükségünk mártírokra? Azt gondolom, hogy nem csak hősökre és mártírokra van szükségünk. Nem csak olyanokra van szükség, akik készek bármikor meghalni a hazáért, egy eszméért, hanem inkább olyanokra, akik bármikor készek élni a hazáért. Igen, emberekre van most a legnagyobb szükség, akik élni tudnak a közösségért, akik tenni és dolgozni akarnak érte. Olyan hősökre, a mindennapok hőseire, akik felveszik a harcot a nehézségekkel, de akik optimistán, munkakedvvel vállalják a kihívásokat.

Kívánok mindenkinek örömteli Március 15-ét és boldog ünneplést!

Elküldve: 2007. március 16., 11:16-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.