Blogolni vagy nem blogolni?

Ez volt a kérdés számomra elég hosszú ideig. Én is gondoltam rá, mások is mondták, hogy meg kellene próbálnom. Sokáig gondolkodtam, mielőtt rávettem magam. Amúgy több mindennel vagyok így, na de erről majd egy másik bejegyzés során. Szóval, az tartott vissza elsősorban, hogy lesz-e időm rendszeresen bejegyzésekkel jelentkezni, tudok-e olvasásra késztető gondolatokat megosztani az internetet böngészőkkel? Ugyanis nem szeretem a félig elvégzett, komolytalan munkát. Azt a sem, hogy más írjon helyettem. Lehet klisének tűnik, mégis úgy gondolom, a mai társadalom egyik létfontosságú kommunikációs formájává vált az email, az internet és hát a blog általi jelentkezés is. Életem utóbbi időszakát ez határozta meg: az info-kommunikációs eszközök használatának népszerűsítése, a mindennapi létet könnyítő megoldások ismertetése. És ezért döntöttem úgy, hogy csatlakozom több RMDSZ-ben dolgozó barátomhoz (Hunorhoz, Markó Attilához, Gáspihoz), akik a Transindexen blogolnak.

Moszkva és India között ültem le végre, megírni az első bejegyzésem. Moszkva meglepetés volt: egy nagyon nagy, dinamikus, fejlődő várossal találkoztam. Az orosz főváros az általam eddig látott városok közül leginkább hasonlít a mi szocreál tömbház rengetegeinkhez, a zsúfolt lakónegyedei miatt. De ahol érezni, tapasztalni lehet a történelem és a birodalmi főváros hangulatát is.
Fekete-tengeri gazdasági együttműködés, azon belül információs társadalom és távközlés volt a téma. Van benne fantázia! Ugyanúgy, ahogy a szorosabb román-orosz együttműködésben is…

De vissza az elejére. Remélem hasznos, érdekes és néha szórakoztató lesz blogom az olvasók számára. Számomra, biztosan az lesz. És ha már elkezdtem, igyekszem heti rendszerességgel jelentkezni bejegyzéseimmel.

Apropó: ha nem tévedek, ez az első miniszteri blog Romániában.

92 válasz: “Blogolni vagy nem blogolni?”

  1. gasparik

    Óh maga az a fiatalember az első emeletről? Nagyon helyes, nagyon helyes!!!
    Egy kolléga a hatodikról!

  2. Sipos Zoltán

    Kíváncsi lennék, melyek a “kedvenc” szoftvereid és miért? Például Explorert vagy inkább Mozillát használsz? Microsoft Office vagy inkább Open Office? Windows vagy esetleg Linux? Milyen chat-szoftvert használsz, ha egyáltalán?

  3. blackhandr

    Jo kezdemenyezes egy ministertol. Sok sikert, legyen “betudus” blogod :)

  4. Fodor

    Üdvözlöm a blogot!
    Egy észrevétel. Ahogy olvastam az első bejegyzésed, úgy tűnt a moszkvai témák olvasásánal, mintha Gyurcsány blogját olvasnám. Olyan egyszerüséggel beszélni komoly dolgokról, hogy né ezt is megbeszéltük, ugorhatunk át Indiába. nem akarom ez is egy olyan blog legyen. Sok sikert!

  5. kefiret

    Gáspi mióta dolgozik az rmdsz-ben/nek? :)

  6. Áron

    Hajrá. Mindig az elsők között kell lenni mindenben. Gratulálok a döntéshez. Máris a Fávoritek között van a blog :)

  7. acs

    Sok sikert !
    Es sok erdekes gondolatot nekunk ! :)

  8. TBee

    Üdv a váradi fiúktól :)

  9. DINO

    RUSINE SA VA FIE, HAL DE MINISTRU IN GUVERNUL ROMANIEI! RUSINE!

  10. malacka

    Légy üdvözölve :)

    Szorosabb román-orosz együttműködési elképzelésekről lehetne kicsit részletesebben?

  11. H.Blitzz

    Üdvözlöm döntésedet és remélem az első bejegyzésnél érdekesebb blogokat fogunk itt olvasni. Ehhez szerintem nem kell semmi más csak megosztani egy keveset abbol a hihetetlen sok lehetőségből amivel munkád során találkozhatsz. Véleményem szerint a kormányban munkát végző magyarok közül messzemenően neked van a legérdekesebb munkád és a legnagyobb lehetőséged arra hogy nagyot alakits
    Hunor

  12. Monica

    Isten hozot a “Bloglandiaba”!
    Ez az első miniszteri blog Romániában, persze!

  13. siculus

    én olvasni fogom

  14. emerikusz

    Gratulálok a bloghoz! Jó dolog hogy egyre több politikus használja a kommunikációnak ezt a formáját. Személy szerint látok némi ellentmondást a politikusi lét és a blogger lét között. Azt gondolom hogy egy politikus nem mindig beszélhet őszintén, még ha szeretne is vagy éppenséggel nem oszthat meg információkat politikai játszmákról, kormányzati ügyekről stb. Ezen felül meg kell küzdeniük azzal az előitélettel hogy a politikusok minden fórumon hazudnak és a blog is csupán imidzs javitásra és kampányolásra szolgál. Sok sikert!

  15. Nagy István

    Csak kommunikáció, tehát sok-sok pénz és titok?
    És semmi RMDSZ?
    Semmi hazai magyar politikai reform?
    No meg egy kis sejtelmes, szocreálisan birodalmi kelet?

  16. új széköly

    Én köszöntelek és azt mondom, ez az egyik lehetőség arra, hogy kapcsolatot tartsál hétköznapi emberekkel is…
    Mindenesetre sok sikert…
    Ja, és gratula, hogy ilyen jól birod a “nasult”…
    Üdv

  17. K. B.

    Tisztelt Nagy úr! Szeretnék gratulálni az esti B1 Tv-s szerepléséért! Kellemes meglepetés volt az Ön higgadtsága és célirányos hozzászólása. RMDSZ-es, MPSZ-es politikusnak (és nemcsak), egyáltalán minden magyar nemzetiségű embernek egyaránt azt a “tanácsot” adnám csak, hogy többé ne fogadjon el meghívást Moraru adásába, mert semmi értelme (jó példa erre Toader hozzászólása: bármit mondott, az nem igaz, mert nem mocskolta Önt). Nyilvánvaló leplezetlen (megjátszott?…) magyar-ellenessége. Minősíthetetlen, műsorvezetőhöz méltatlan volt ismét a viselkedése, éppen ezért örvendek, hogy Önök meg tudták őrizni méltóságukat. Tisztelettel Bukarestből

  18. ERobi

    Üdv Zsolt,

    csak gratulálni tudok, neked is, mint aki az első romániai miniszteri blogot írja és rendezi, meg magamnak is, mint aki elsőként szólt hozzá egy Romániában szerkesztett miniszteri bloghoz.

    Jó munkát,

    ERobi

  19. Zs.

    A magam részéről nagyon kiváncsi vagyok mit irhat majd ide az IT-miniszter a jövőben. Ez a Moszka és India között már egyenesen gibsoni… Sőt: ha igy haladunk, a miniszterelnök-helyettesi blogig sztem meg se álljunk. :) Üdv!

  20. Csaba

    Gratula, nem csak a bloghoz, a tegnap esti B1-es szerepléshez is.
    Sok türelem kell egy ilyen süket alakhoz, mint ez a kersztapának titulált valaki.
    Remélem lesz időd gyakran irni!

  21. Lolka

    Kedves Zsolt!
    Érdekes, modnhatni divatos, de talán egy kissé megkésett kezdeményezés egy informatikai miniszter részéről.
    Ugyanakkor sokkal, de sokkal jobban kellen kommunikálni, netán esetleg román nyelven is írni, hiszen nemcsak a romániai magyarságnak a minisztere. Annal is inkább érdekes és érdemes lenn egy párhuzamos romén blogot indítani, mert akkor: 1) talán a román nyelvű tévéadók is lehoznák a hírekben az első miniszteri blog eindulását (= reklám az Önnek és az RMDSz-nek); 2) a román anyanyelvű szavazók is látnák, hogy nem csak romniai magyar pocsolyában tud, tudunk gondolkodni, hanem nyitni is tud mindenki fele akinek a minisztere és 3) nem mellékesen így talán sokkal jobban átjönne, első kézből, az az üzenet melyet jó lenne esetenként közvetíteni a román választók felé.

    Sok sikert!
    Lolka

  22. Hobi

    Gyurcsany blogja utan rosz szajiizzel olvasok bele kozszereploknek a blogjaba..na de azert beleolvasok:)…
    Remelem kisul valami jo dolog is ,annak ellenere hogy a videkrol bukarastbe jutott RMDSZ-bedolgozokrol csak annyit hogy nem tudtak valtoztatni az edigi imidzsen…ugyanannak a politikai-gazdasagi klikknek a kiszolgaloi es haszonelvezoi..egy szekely bacsika mondta nekem minap”becsuletes ember nem megy oda fiam”…
    de azert en bizok es remelek:)

  23. Lulu

    Az apropózást nyugodtan kihagyhattad volna. Az én, elöl a szamár típusú minősítés, messziről rámutat: öntelt vagy.
    Ami a más általi írást illeti, hm… nem rossz ötlet, hiszen ez, amit ide betermeltél nem egy remekmű, ráfért volna egy kis szerkesztés. Hallottam van sajtófelelősöd, nem ártana, ha megkérnéd, máskor szerkessze meg üzeneted.

  24. Kovács Szilamér

    Az este úgy éreztem megtörtént az RMDSZ reform. Túl sokat voltatok együtt Kelemen Hunorral, ezért nem igazán tudtalak értékelni. Viszont jókor váltottál társat.

    Antal Árpád jót tett az imidzsednek, és valószínűleg te is az ő népszerűségének.

    Ez volt az a műsor, ami a legtöbb hasznot termelte az autonómia ügynek, az általam eddig látottak alapján. Gratula.

  25. bzoli

    Gratula a bloghoz!!! De még sokkal több gratula a B1-es szerepléshez!!!!!!!!! Így kell ezt csinálni! Még akkor is, ha a szakállatos-szemüvegetes majsorvezető egy kicsit hüle, vagy annak teteti magát. Ügyes, higgadt (már amennyire a helyzet engedte), tárgyszerű és tárgyilagos szereplés volt mindkettőtöké. És ezt ismételni kell nekik (mármint a nézőknek) orrvérzésig, amíg megértik. Kicsit fárasztó, de kell. Szép volt fiúk!!! Így kell ezt csinálni, és csinálni kell. Erőt, kitartást, cérnát hozzá!
    bzoli

  26. E

    Gratulalok a bloghoz, nagyon jo, hogy belevagtal!
    Sok sikert és kitartast :)

  27. Kovács Szilamér

    Transindex. Sajnálom, hogy csak a csokor rózsáról szóló megjegyzéseket engeditek be.

  28. druszád

    Ha megengednéd, akkor adnék egy ötletet arra vonatkozóan, hogy miről írj a következő bejegyzésben (elkerülendő, hogy ilyen semmitmondó legyen mint az első volt).

    A nyáron volt az a nagy nekiheveskedés a RMDSZ fiatal titánjai részéről, hogy reform, új fuvallat stb. Ezzel hogy álltok? Történt vmi azóta?

  29. Yuzgus

    Gratulálok! Informatikus vagyok. A hazai informatikai körökben az eddig legsikeresebb miniszternek tartanak számon. Én is. Még több… Jómagam a következő RMDSZ elnök várományosának is tartalak és – ha indulsz a választásokon – lobbizni is fogok az érdekedben. Nagyon nagy szükség van vérátömlesztésre az RMDSZ-ben. Új, fiatal arcokat szeretnénk látni a legfelsőbb vezetésben és főleg új, modern gondolkodásmódot. Biztos vagyok benne, hogy a tagság nagy része elfogadna és örülne neked. Még egyszer gratulálok és hajrá !!!

  30. Sanyi

    A blog ,most mar a komunikacio alapveto eszkoze egy miniszternek kotelezo modon szuksegeltetik!
    Hajra ZSOLTI buszkek vagyunk rad jo miniszter vagy.

  31. szzs

    Sok sikert a bloghoz, de foleg gratulalni szeretnek a tegnapi B1-es szerepleshez!

  32. SzBarna

    Üdvözlöm Miniszter úr,
    A Szatmár megyei Vetés község honlapjának szerkesztőjeként a következő lenne a kérdésem: amennyiben egy honlap egy adott település hivatalos honlapjaként van megnevezve, tehát a település ömkormányzatának megbízásából jön létre, (esetünkben http://www.vetis.ro), vannak-e olyan tartalmi tételek, melyek “kötelező” módon meg kell jelenjenek? Gondolok itt például a tanácsnokok, köztisztviselők vagyonbevallására.

  33. Gogolák H. Csongor

    Szia !
    A blogbevezetődet nem olvastam el :) mert nem ezért irok, csak gratulálni szerettem volna a tegnapi Nasu-s produkciodhoz, ritka profi politikusi érzékkel egyeztetted össze a racionális érvelést azzal, hogy egy bizonyos ponton túl már nincs kompromisszum fel kell vállani a kissebbségi identitást. Jól kiegészitettétek egymást Antal Árpáddal, szerintem két ilyen felkészült vitapartnere rég volt Morarunak, akinek újra sikerült új magaslatokba emelni az emberi hülyeséget és rosszindulatot. Gratulálok !

  34. tibor

    a nasu musoran max.ketto perc utan mindig tovabbzongorazok.
    eloszor fordult elo,hogy vegigneztem.orom es buszkeseg toltott el.
    koszonom,koszonjuk!

  35. Fairplayguy

    Üdvözlöm Miniszter Úr!

    Láttam a B1-en, szerintem nagyon ügyesen vette az akadályokat (ami amúgy gondolom a mindennapokban is ) gyakran előfordul az Ön életében, mint ahogyan természetesen a mi mindennapjainkban is.

    Meggyőződésem szerint Ön nagyon kemény harcos, munkásember, komoly szakember, csak azt nem tudom hogyan viseli ezt az RMDSZ nevű akármit? Szerintem Ön valahogy túlságosan is jó ehhez a párthoz.

    Szerintem Önnek jobban is feküdne, illetve több hasznot tudna kreálni közösségünknek egy rendesebb, komolyabb, megbízhatóbb magyar érdekképviselettel dolgozni. Hadd ne mondjak példákat…

    További jó munkát kívánok áldozatos tevékenységéhez!

    Egy őszinte tisztelője.

  36. Adminisztrátor

    Nemrég értem ki a bukaresti röptérre. Ma este hazautazom Kolozsvárra. Holnap megyünk Nagybányára és Máramarosszigetre… Még az irodában elolvastam a bejegyzéseiteket. Úgy gondolom, egyértelmű a válasz az első bejegyzésem címében feltett kérdésre: blogolni kell. Nagyon szépen köszönöm a bejegyzéseiteket. Köszönöm a bátorításokat, gratulációkat, a témajavaslatokat, de a kritikát is. Őszintén, nagyon jól esett, hogy ilyen sokan kíváncsiak voltatok a blogra. Örvendek, hogy vettétek a fáradságot és jeleztétek mi a jó, mi a kevésbé jó, mit és hogyan kéne ezentúl írni. Hasznos megjegyzések ezek, és remélem, a továbbiakban is visszajeleztek, hogy mi tetszik és mi nem. Hiszen erről szól ez az egész…

    Az első bejegyzést nem terveztem sem bombasztikusnak, sem szaftosnak. A miniszteri munka nagy része nem ilyen. De ígérem lesz elég csámcsognivaló, színes, érdekes és hasznos írás is. Ez már a miniszteri munka másik oldala. És, hát nem utolsó sorban, nekem is bele kell jönnöm a blogolásba…

    A következőkben röviden érintenék néhány témát, amelyet ti is felvetettek az egynapos online létezésem óta.

    B1 és a keresztapa. Még egyszer köszönet a biztatásokért. Bevallom, nem egy hálás feladat állandóan úgy vitázni valakivel, aki nem is figyel rád, vagy egyáltalán meg sem hallgatja az érveket, és a saját hülyeségeit szajkózza. Nem könnyű észérvekkel lebontani az állandó gyanakvást, rosszindulatot és előítéleteket. Pedig érvekből és racionális tárgyalókészségből, azt hiszem, nem volt hiány. Néhány alaklommal nagyon felhúzott a pasas, és talán nem mindig tudtam visszafogni magam. De ezt leginkább azok tudják megítélni, akik látták az adás. Egy biztos: eltelik még egy kis idő, míg ésszerűen, racionálisan, indulatok nélkül tudunk beszélni, párbeszédet folytatni olyan tabunak számító témákról, mint az autonómia. Nagyon sokat kell még dolgozzunk ezen – nem csupán a különböző autonómia-formák kidolgozásán, de a hatékony és eredményes kommunikáción is.

    RMDSZ reform. Van, lesz, történik. És írni is fogok róla. Részletesen és folyamatosan. Csak egy kis türelem… Ha már eddig vártunk vele, nem fogjuk most elkapkodni.

    Köszönöm a román nyelvű blogra vonatkozó megjegyzéseket és ötleteket. Az igazság az, hogy gondoltunk már rá, de nem igazán kaptuk meg azt a felületet, ahol be lehetne lőni. A Transindexnél ez adott volt, és az “erdélyi magyar blogolásnak” is itt alakult kultúrája. Lehet nem keresni kell más felületeket, hanem létrehozni…

    Ami a román-orosz kapcsolatokat illeti, túl kell lépnünk az előítéleteken. Ezen a téren is. Oroszország egy nagyon dinamikus, gyorsan fejlődő piac. Ma, amikor a közép-kelet európai országok leginkább (néha kizárólag) a nyugati horizontot szemlélik, akkor nagy előnyünkre válhat, ha a keleti piacokon megjelenünk. Oroszország megkerülhetetlen. És nemcsak az energetikai viszonyokra gondolok, hanem az új piaci lehetőségekre is. Történetesen, a moszkvai távközlési miniszter (egyébként Putin jobb keze) egy kiváló, nagyra becsült szakember és elismert politikus aki tudja mit akar, és tudja mit kell tenni.

    Nemsokára – remélhetőleg a napokban – újra jelentkezem. Addig is várom az észrevételeket. Még néhány perc és indul a gép. Repülök haza. Jó éjt mindenkinek.

  37. Nagy István

    “gratulálni tudok … magamnak is, mint aki elsőként szólt hozzá egy Romániában szerkesztett miniszteri bloghoz.”

    Ez egy olyan kijelentés, amit bizonyára többen elmondhatnának. Nekem is úgy tűnt, hogy első hozzászóló vagyok, de csak vagy tizedikként jelenek most meg. Bizonyára előbb a moderátornál dekkolnak a beírások. Szűrendők?
    Eredményes miniszteri munkát és politizálást kívánok Zsolt! Mint hajdanán az orosházi medencében. Olyanként is, mint, aki anyakönyvezett nevét is vállalja.

  38. Lokodi Imre

    Hát ez egészen jó. A miniszter úr hitelesen megvalósította a szövetség egyik választási ígéretét: él a közvetlenség! Persze, ami a királyé, az a királyé, értem én, tartásában és vitathatatlanul elegáns kommunikációjában van egyensúly, mértékletesség. Szemben néhány szövetségi kollégájával tudja a miniszter úr, hogy a rongy sajtóval szembeni ingerültség nem jó tanácsadó. Ez is valami. Sőt.

  39. Hobi

    “RMDSZ reform. Van, lesz, történik”-Mi ez a dedós duma?:))Valahogy mar eszre kene venni hogy nem csak a felelemmel feltuzelt oregebb generaciohoz beszeltek.
    Szerintem maxi a “lesz”-ben egyezzunk ki.Csak halkan mondom hogy kezdhetnetek kiseperni azokat a funkcionariusokat akik itthon elo-,helyhatosagi valasztasokon megmerettettek es nagyon gyengenek talaltattak ,de akiket az RMDSZ “megvigasztalt”egy- ket allamtitkari meg tudomisen milyen allassal(sohivatalokban kerul boven mindenkinek konc) .Na es persze ezek vittek magukkal a telljes hasonszoru alakokbol allo erdekembereiket.
    ..s meg egy dolog..ti idonkent nem szaltok magatokba?elkellne,mert tul sok embert csaptatok be..varosokat szegenyitettetek le kisded politikai -gazdasagi jatekaitokkal..
    nem vagyok naiv…ott fogtok maradni meg sokaig(tul belekovultetek a rendszerbe ahoz hogy ki lehessen ugratni titeket zsiros allasaitokbol)…csak az erkolcsi itelet marad meg nekunk…

  40. Ioan Popescu alias Johnny

    Azt rebezsgettik hogy a Maramarossszigeti Radiot, FM hullamhosszra is teszik. Igaz e? Vagy talan a Nagybanyan nyitnak egy radio adast? Mi kene ahoz hogy Maramarosban is legyen magyar nyelvu adas?

  41. Sándor Szilárd

    Kedves Miniszter úr,

    Szívesen olvasom én is e blogot. Valahogy az az érzésem hogy a heti rendszeres jelentkezés majd túl fárasztó lesz, vagy nem ? Hiszen ha már az első bejegyzésnél ennyi hozzászólás van, akkor majd a bejegyzések elolvasására is idő kell ám nemcsak az új szöveg megírására. Mi a véleménye a bejegyzések megválaszolása majd hozzatartozik-e a bloggolás etikájához, vagy nincs ilyen hogy “blog-etika” ? Itt nem a névtelen vagy álnevű bejegyzésekre gondolok természtesen. Szívesen olvasnék majd a “blog autonómiájáról” is :-)

    Bizalommal és áldással, kitartást és barátokat, társakat a szolgálathoz!

  42. Carmen Holotescu

    Stimate Domnule Ministru,

    Permiteti-mi sa va felicit pentru initiativa Dvs, pe care speram sa o imbratiseze si alti membri ai Guvernului.

    Blogosfera romaneasca va fi mai mult decat interesata sa poata comunica cu Dvs – am aprecia daca ati putea scrie in limba romana, pentru a putea comunica mai usor cu Dvs.

    Cu stima,
    Carmen Holotescu

  43. Andrei Crivat

    Eu nu va injur ca scrieti in maghiara. Mi se pare absolut normal. Banuiesc ca nu scrieti aici ca ministru, ci ca om. Dar asa cum spunea si Carmen, regret ca nu va pot intelege. E adevarat ca incerc de ceva vreme sa invat maghiara, dar n-am ajus la nivelul la care sa inteleg. Din pacate. Ati putea avea si o varianta in romaneste, ca sa intelegem ce spuneti si sa comunicam.

  44. Iulian Comanescu

    Draga domnule ministru,

    Bine ati venit pe Internet (si in ipostaza asta). Va scriu ca sa va solicit un “ymterviu”, adica un interviu pe yahoo messenger, modalitate de comunicare pe care am inaugurat-o de catava vreme pe blog.hotnews.ro. Puteti gasi aici intervievatii dinaintea dvs:

    http://blog.hotnews.ro/category/ymterviu/

    Va dau linkul pentru ca sa vedeti ca sunteti intr-o companie buna – manageri din mass media – si ca nu sunt foarte reverentios si cuminte cu intrebarile.

    Mi-ar face mare placere un raspuns afirmativ.

  45. Maxim

    domnule ministru,

    as vrea sa va felicit in limba maghiara pentru initiativa de a avea blog. Nu stiu maghiara, asa ca va felicit pe romaneste.

    seara buna tuturor,

  46. Adminisztrátor

    Stimati vizitatori,

    In primul rand va multumesc pentru interesul acordat acestei initiative. Opiniile postate m-au intarit in convingerea de a lansa un blog si in limba romana. Voi face tot posibilul ca in cursul saptamanii sa lansam acest blog.
    Dupa cum ati putut observa opiniile sunt moderate ulterior si imi rezerv dreptul de a sterge mesajele care contin obscenitati.

  47. Yuzgus

    Tisztelt TRANSINDEX !
    Látom, már letöröltétek azokat a förmedvényeket amelyek ma reggel még itt voltak a fórumon. Az ilyen és ehhez hasonló vélemények is egyenes következményei a román sajtóban-tévében elharapózott magyarellenes támadásoknak. Arra nagyon vigyázzatok, hogy máskor ne engedjetek át ilyen ocsmányságokat, mert ez hosszabb távon a blogolókat is és a hozzászólókat is – enyhén szólva – kellemetlen helyzetbe hozza !!!!
    Sziasztok !!

  48. Christian bass player

    Tisztelt Nagy Ur!

    Nagyon erdekes egy miniszter blogjat bongeszni es remelem, hogy a heti bejegyzesek ebren fogjak tartani kivancsisagunkat. Leven, hogy orszagunk miniszterekent szol a netezokhoz, jo volna ezt roman nyelven is megtenni.

    Tovabbi jo munkat es blogozast! :)

    Zoltan

    ————————————————————————————-

    Stimate Domnule Nagy!

    Este foarte interesant sa parcurg blogul unui ministru si sper ca interventiile saptamanale sa tina treaza curiozitatea nostra. Avand in vedere ca va adresati internautilor in calitate de ministru, ar fi bine sa o faceti si in limba romana.

    Toate cele bune!

    Zoltan

  49. Kopeczky

    Gratulalok! Kitartást és sok sikert!
    Felicitări! Succes!

  50. iQ666

    @admin: hai ca nu-i asa greu sa traduceti 1-2 texte pe saptamana in romana, chiar daca ministrul n-are vreme sa le scrie decat in maghiara

  51. Zoltan

    Udvozlom a Miniszter Urat a bloggerek kozott. :) Remeljuk hogy sok erdekes gondolatot olvashatunk majd itt.

  52. postás

    Tiszelt Miniszter Úr!

    Az Ön által vezetett minisztérium része a Román Posta is. Szeretném, ha néha erről az intézményről írna Ön. Milyen tervek léteznek a fejlesztésre, mert azért itt is 35 ezer ember dolgozik és sok-sok millió állampolgárt szolgál ki.
    Jó, a kommunikálás valóban ma már az új technikai módszerekkel történik meg, de valóban: Románia háztartásainak hány százalákában van Internet.
    Ha Románia csatlakozik az EU-hoz, e téren hányadikok leszünk majd ott?
    Utolsó?

    Szeretném kérdezni, hogy mik a legfrisseb privatizációs szándékok a Román Postára? Mik a Postcom ügyletek? Mi a galaci Postcom?

    Üdvözli: a postás

  53. litiperg

    Hello
    live chat
    Good job…..thanks…..Must be a reason to find friends in your area! Try my page….
    Try to find

  54. Rebbecsim

    Hello. Use this search engine for best result: TFOsearch Find all you need in your area!
    Enjoy

  55. ganesha1

    muie